Ω Horse's Club Ω - Minden a lovakról, egy helyen!

ITATÁS. Általános szabályként a napi háromszori itatás ajánlható; zöldtakarmányozás esetén elegendő lehet azonban a kétszeri itatás is. Éhgyomorra ne itasunk, hanem előtte egy adag szénát kell adni a lovaknak reggel, majd az itatás után a napi zabadag 1/3-át. A ló egyébként - különösen nyári melegben - szereti vízigényét minél gyakoribb ivással kielégíteni. Istállózó tartás esetén ez önitató, vagy a box sarkában fölfüggesztett itatóvödör útján oldható meg.

ETETÉS után legalább félóra pihenő következzék! Mivel a ló gyomra 3-4 óra alatt kiürül, délelőtt kapjon egy maréknyi szénát. A második zabadagot - kevés széna és itatás után - délben adjuk, amely után ismét félóra pihenő iktatandó. Lehetőség szerint délután is kapjon az állat egy kevés szénát, majd este újra széna, itatás, zab sorrendben etessünk. Éjjelre tegyünk szalmát a szénarácsba.

· Eszerint ideális esetben (és elsősorban nyáron) ötször kellene etetnünk:

·- reggel 4 órakkor: kevés széna, itatás, majd a napi zabadag 1/3-a;

·- 8-9 óra között: 1/3 szénaadag, kevés víz;

·- 12 órakkor: kevés széna, itatás, 1/3 zab;

·- 16-17 óra között: kevés széna, nagy melegben víz;

·- 19-20 óra között: 1/3 széna, itatás, 1/3 zab.

·- Éjjelre takarmányszalma vagy kukoricaszár.

Télen, vagy amikor munkaszervezési okok miatt csak háromszori etetésre van lehetőség, reggel etessük meg az abrak 1/3-át és a tömegtakarmány 1/4-ét, vagy 1/3-át. Délben az abrak következő harmada és a tömegtakarmány 1/4-e "jár", este pedig az abrak utolsó harmada és a tömegtakarmány hátralévő felét, vagy értelemszeruen 2/3-át adjuk.

Vannak szakemberek, akik az alaposabb rágás érdekében az abraknak 1.5-2.5 cm-es szalma-, vagy szénaszecskával való együttes etetését tartják hasznosnak

Forrás: Pointernet

 

MusicBox
Saddle Club
Hello World


~~~~~~~~~~~~~~~~~








[14 free place]
[
Szeretnék társoldal lenni!]


ΩPage start: 2006. 11. 02.
ΩFőszerkesztő: Dóri
ΩSite&Design: Dóri
ΩÁllatok listája: . hely
ΩFelhasználók: 31 tag
 
TRY.HU

 
Számláló
Indulás: 2006-11-02
 
Regisztrálj!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre