Mindkét fiatalember lehajolt, hogy felszedje a darabokat, és összekoccant a fejük.

- Au! – Harry a homlokára szorította kezét. Neville csak nevetett, és visszanézett Olympe-ra.

- Gondolod, hogy lehet…?

- Miért ne? – vigyorgott Harry, még mindig homlokát masszírozva. – Ideje, hogy gyerekük legyen… vészesen ketyeg a biológiai órájuk.

* * * * *

- …. és hová mennek nászútra? – kérdezte Hermione.

- Nos… azért akartunk két héttel karácsony előtt esküdni, mert a szünidőt és a mézesheteinket a Karácsony szigeteken akartuk tölteni… de csak miután meglátogattuk Hófehérkét. – válaszolta Minerva.

- Hófehérkét? – nevetett Hermione. – A jetit?

- Pontosan – bólintott Aberforth. – Hiányzik nekem. És, bár Minnie nem ismeri el, neki is. A himalájai utazás után a Karácsony szigetekre megyünk. Elvisszük a kétszemélyes seprűnket, hogy helyi kirándulásokat tehessünk. Amellett megtanítom Minnie-t úszni.

- Micsoda? Nem tud úszni, tanárnő? – kérdezte Ron.

- Nem. De Aberforth biztosan megtanít majd… ő tanított korcsolyázni is – felelte McGalagony (a McGalagony név megtartása mellet döntött a házasságkötés után is).

- Ó, szóval tud korcsolyázni? – kuncogott Hermione, emlékezve Minerva korcsolya tudására (vagy inkább annak hiányára) a durmstrangos tó jegén.

- Jó tanárom volt – mosolygott a menyasszony. – Nos, azt hiszem, ideje elhajítani a csokromat, nemde?

- Ó, igen! – bólogatott buzgón Ginny.

- Igennnnnn, az öreg McGalagony eldobja a csokrát! – kukorékolta Hóborc egy virágfüzéren függeszkedve. – Sosem hittem volna, hogy eljön ez a nap! A vén banya férjhez megy!

- Fiscella! – Aberforth Hóborcra szegezte pálcáját, aki a száját markolászta - szájkosarat kapott! Mindenki nevetni kezdett a kopogó-szellemen, aki vadul rángatta a szájkosarat, hogy leszedje, de az nem mozdult.

- Köszönöm, drágám – Minerva elbűvölően rámosolygott férjére.

Albus piros szikrákat eregetett, hogy elhallgattassa az egybegyűlteket. – Hölgyeim és uraim, főleg hölgyeim, a menyasszony eldobja a csokrát. Ne feledjék, csak semmi Invito, egyáltalán semmi pálca használat!

McGalagony hátat fordított a tömegnek, és hátradobta a havasi gyopár csokrot.

- Megvan! – sikította Gabrielle Delacour boldogan, és diadalmas pillantás vetett Dracóra.

* * * * *

Ginny Dracóra nézett, és nem értette a fiatal varázsló savanyú arckifejezését, amikor Gabrielle elkapta a bokrétát. Tekintete a táncparkett közepén Mrs. Figgel keringőző Albusra esett. Vigyorognia kellett: Harry épp most mondta el neki az esetet Aberforth-szel és a kecskével. Szegény Albus… milyen szörnyű lehetett neki!

Különben is, hol van már megint Harry? Ginny körülnézett, a tömeget pásztázva. Aha, ott van, Aberforth mellett áll, aki odahajol hozzá, és suttog valamit a fülébe. Az a ’valami’ szemmel láthatóan roppant szórakoztató lehetett, mert Harry hahotában tört ki, kétrét görnyedt, és az oldalát markolászta. Ginny úgy döntött, később feltétlenül megkérdezi tőle, min mulatott olyan jót.

* * * * *

- Óóóó, Minnie, hova is megyünk pontosan? – kérdezte Aberforth izgatott hangon, miután elhagyták a nagytermet. – A szobádba?

- Nem, drágám – rázta fejét az ara. – Nekem egyszemélyes ágyam van, de abban a szobában, ahova megyünk, van kétszemélyes. Hamarosan beállítanak egy franciaágyat a szobámba, de addig be kell érnünk ezzel.

- Ó, alig várom kiscicám! – vigyorgott az ifjú férj, és hagyta magát vezetni a folyosókon. Amikor jobbra fordultak egy sarkon, Minerva megállította és visszahúzta.

- Mi van? – kérdezte az öreg varázsló.

- Nézd! – egy alakra mutatott, aki épp elhagyta a szobát - a szobát, ahova ők is tartottak.

- Lucius Malfoy? – vonta föl szemöldökét Aberforth, figyelve ahogy Malfoy a folyosó túlsó vége felé halad, és eltűnik a sarkon.

- Igen – bólintott a neje. – De mit keresett abban a szobában?

- Milyen szobában?

- Abban, ahová mi is megyünk – felelte Minerva, és az ajtóhoz vezette. Kinyitotta és beléptek.

- Hm… kellemes kis szoba – nézett körül Aberforth. – Ez a híres roxforti pergamenkönyv?

- Az bizony – bólintott a felesége. – Kíváncsi vagyok… - a könyvhöz lépett. – Nézd csak meg ezt! – kiáltott föl.

- Mit?

- Ezt – mutatott a könyvre. Aznapra két bejegyzés volt.

Lancelot Percival Galahad Weasley, született 2000. december 10. szülők: Percival és Penelope Weasley

Norbert Devilsmoor-Malfoy, született 2000. december 10. szülők: Lucius és Narcissa Malfoy

- Malfoyéknak újabb gyerekük született? – ráncolta szemöldökét Minerva. – Nem is tudtam, hogy Malfoy felesége terhes. De semmi sem lehetetlen… különben sem láttam Narcissát már vagy fél éve.

- De… mit keresett itt Lucius?

- Nem tudom… - vonta meg a vállát az asszony. – Talán csak félt, hogy a fia is kvibli lesz és meg akart bizonyosodni róla, hogy nem az. Hallottam Arthur Weasleytől, hogy Lucius az egész durmstrangi utazásuk alatt a kvibli unokájával bosszantotta.

Aberforth újra elolvasta az utolsó bejegyzést. – Devilsmoor… Miféle név ez?

- Ha jól tudom, Narcissa lánykori neve. Nyilván megállapodtak, hogy második fiukat mindkét szülője után nevezik el, így a Devilsmoor név nem hal ki. Ismertem Narcissa apját… nagyon büszke volt a családja nevére, és rendkívül csalódott volt, amikor a felesége csak egy lányt szült neki, aki nem viszi tovább a nevét.

- Értem. Tehát büszkeségből, és az ősök iránti tiszteletből adták ezt a kettős nevet a fiuknak – bólintott a vőlegény. – De tudod mit, Minnie? Nem érdekel! – Ezzel átölelte feleségét. – Pillanatnyilag csak te érdekelsz!

- Ó, tényleg? – kuncogott az asszony. – Akkor mutasd meg, mennyire érdekellek!

- Ahogy kívánja, hölgyem – vigyorgott Aberforth és határozottan megcsókolta.

* * * * *

- Minden jó, ha jó a vége – sóhajtotta Harry a Black házban, mikor karjába zárta feleségét. Hajnali két óra volt, éppen akkor jöttek vissza a fogadásról. – Aberforth és Minerva… Remus és Sinistra… Sirius és Rosmerta… Neville és Mary Sue…

- Kíváncsi vagyok, ki lesz a következő – kuncogott Ginny.

- Remélhetőleg nem Piton – felelte férje és megcsókolta a nő orra hegyét.

- Ja… képzeld el a gyerekeit: görbe orr, zsíros haj és bájital-mánia – nevetett a boszorka. – Tényleg, miről beszéltél Pitonnal?

- Arról, hogy miért nem használtak nekünk sem a bájitalok, sem a bűbájok. – Harry a kezét felesége gömbölyödő pocakjára tette. – És arról, hogyan lett Dannie varázsló. Tudni akarta, miért jegyezte be a pergamenkönyv április 5-én. Én megmondtam neki, hogy az Dan mágikus születésnapja.

- Aha – bólintott Ginny. Amint hazatértek a Durmstrangból, első útjuk a Roxfortba vezetett ellenőrizni, megjelent-e a könyvben Daniel neve. – Ez azt jelenti, hogy egy évvel később kezdi az iskolát, ugye? Mintha 2000-ben született volna, nem 1999-ben.

- Igen, és ez jó lesz, hiszen együtt kezdi majd az iskolát Hermione ikreivel, Angelina fiával és… ah, Percy fiával… remélhetőleg a kis Lancelot nem lesz olyan idegesítő, mint az apukája.

Ginny ledobta hálóköntösét és magára húzta a takarót. Harry bebújt mellé az ágyba, és átölelte. – Kíváncsi vagyok – szólalt meg, – milyen lesz McGalagony és Aberforth házassága. McGalagonnyal nem lehet könnyű kijönni.

- Mégis vele töltötted majdnem minden szabad idődet mostanában – mondta vádlón Ginny. – És még csak meg se mondtad, mivel foglalkoztok!

- Biztosíthatlak, semmi veszélyessel – nevetett Harry.

- Akkor meg mivel?

- Tanított engem – felelte Harry.

- Tanított? – vonta föl szemöldökét Ginny. – Mire?

- Hogyan kell animágiussá változni.

- Mi? – Ginny hirtelen felült az ágyban, hitetlenkedő arckifejezéssel. – És sikerült… sikerült megtanulnod?

- Azt hiszem…

- Milyen állattá tudsz változni? – jött az izgatott kérdés. – Muti, muti, mutiii!

- Öhm, rendben – felelte Harry. A következő pillanatban egy rénszarvas feküdt Ginny mellett az ágyban.

Ginny sikítva kiugrott az ágyból, aztán kisé tüzetesebben kezdte vizsgálni az állatot. Világos szürke bundája volt, de az agancsa alatt sötétebb színű, villám alakú szőrpamacsot viselt.

- Harry… - kezdett kuncogni Ginny. – Miért nem bagoly alakot választottál? Az valamivel kisebb lenne…

- Nem választhatod meg, milyen állattá változz – felelte Harry, miután újra emberi alakot öltött. – Tényleg nem választhatsz. McGalagony szerint csak olyan állattá változhatsz, amelyhez a legközelebb érzed magad.

- Kíváncsi lennék, miért érzi McGalagony közel magát a macskákhoz – mosolygott Ginny.

- Nemt’om… de Aberforthnek szokásává vált ’kiscicámnak’ szólítani őt…

Ginny visszabújt a takaró alá és befészkelte magát Harry karjába. Harry megcsókolta a neje feje búbját és a mennyezetre vigyorgott. Boldog volt. Elégedett. Mintha már semmi baj nem történhetne… Ha most belenézne Edevis tükrébe, valószínűleg pontosan olyannak látná magát, mint amilyen, mivel a legboldogabb embernek érezte magát a világon.

Neville-nek igaza volt: ha van szeretet, semmi más nem számít. Még a mágia hiánya sem...

A szeretet maga a varázslat.

Harry épp kezdett álomba merülni, amikor Ginny megbökdöste.

- Harry?

- Igen, drágám? – pislogott a fiatal varázsló, amint meglátta az izgatott arckifejezést felesége arcán. – Még nem a babák, ugye?

- Nem még egy hónapig nem jönnek… legalábbis remélem – mosolygott Ginny. – Csak eszembe jutott, hogy őrülten nevettél valamin, amit Aberforth súgott neked. Mi volt az?

- Ó… - Harry kacarászni kezdett. – Emlékszel, mit mondtam Albusról és a kecskéről?

- Igen, és?

- Nos, amikor Aberforth először elmondta, még hozzá akart tenni valamit, de Neville közbevágott… így később mondta el.

- Micsodát?

- Szóval… - Harry nem bírta abbahagyni a vigyorgást. – Szóval… Albus nem csak hogy szerelmes lett a kecskébe.

- Nem?

- Nem. Le is feküdt vele.