Huszonhatodik fejezet

Tisztességtelen ajánlat

- Weasley! – kapott levegőért Draco.

- Potter – javította ki Ginny.

- Mindegy – morogta a fiatal varázsló. – Mit akarsz?

- Engedj be, és elmondom.

- Nem vagyok vendéglátó kedvemben – mondta Draco. – Na jól van, gyere be, és csak röviden!

A fiatalasszony belépett, a házigazda pedig bevezette a nappaliba, ahol könyve a kimutathatatlan mérgekről még mindig nyitva hevert. Draco leült és vendégének is helyet mutatott.

- Köszönöm – Ginny helyet foglalt egy karosszékben. – Nem akarom kerülgetni a forró kását, Malfoy. Szükségem van a segítségedre.

- Tessék?

- A Durmstrangba kell mennem. Azonnal. Úgy sejtem, tudod, hol van.

- Honnan tudnám? – ráncolta a homlokát Draco.

- Apád halálfaló volt. Karkarovot is ismerte, és Hermione szerint a Durmstrangba akart küldeni téged a Roxfort helyett.

- Ez nem jelenti azt, hogy tudom, hol van – jelentette ki Draco.

- De apád biztosan tudja – felelte a fiatalasszony hűvösen. – Kérdezd meg tőle.

- Miért akarsz odamenni?

- Hogy megkeressem Harryt.

- Nem tudod kivárni a húsvétot, amikor visszajön? – vonta föl a szemöldökét Draco. – Kicsit kiéhezett vagy, mi?

- Ez nem a szexről szól – mondta Ginny ridegen. – Harry bajban van. Nagy bajban… talán már meg is halt.

- Akkor meg hova sietsz? – somolygott Draco. – Ha már meghalt, nem szalad el.

- Haha. Figyelj, Malfoy, meg kell találnom őt… élve, vagy halva. De amíg egy szikrányi reményem is van rá, hogy élve megtalálom, sietnem kell. – Ginny felállt a karosszékből, átsétált a díványhoz és leült a fiatalember mellé. – Oda kell mennem. Szeretem őt. A szeretet neked talán nem jelent semmit, Malfoy, de egy szép napon lehet, hogy fog… és akkor megérted, mit érzek most. Légy nagylelkű, és segíts nekem. Kérlek.

Draco elbűvölten nézett a lány szemébe. Magasságos ég, milyen gyönyörű! Milyen édes! Milyen… szerelmes… egy másik férfiba.

- Mit adsz fizetségül, ha segítek neked? – kérdezte hűvösen.

- Amit csak akarsz.

- Még azt is…? – a varázsló tekintete végigjárta a nő testét, szinte felfalta a tekintetével, mint ahogy egy éhes farkas méregeti a zsákmányát.

- Megmondtam – szólt Ginny,  és igyekezett nem tudomást venni Draco szégyentelen pillantásáról. – Amit csak akarsz. A puszta gondolatát is utálom annak, hogy hozzám érsz, de mindent megteszek a férfiért, akit szeretek – jelentette ki olyan eltökéltséggel, ami megdöbbentette Dracót.

- Öö… nos, ez aztán a jó feleség. Mindent a férjecskéjéért. De tényleg. Majdnem hogy irigylem Pottert… - felelte álmodozó hangon a fiatalember. – De előre kell fizetned. – tette hozzá, üzletiesebb stílusban.

- Előre? – sziszegte Ginny.

- Hát persze, Weasley – vont vállat Draco. – Ez üzlet, és én jó üzletember vagyok. Tudom, hogy ha megtalálod Pottert a segítségemmel, megtagadod majd a tarozásod kiegyenlítését… és ő sem fogja engedni, hogy megtedd. Ezért akarom előre.

- Lehet, hogy jó üzletember vagy, Malfoy, de én is értek valamit az üzlethez, és van elég eszem, hogy tudjam: nem fogsz nekem segíteni, ha már “fizettem”. Mi lenne, ha… a felét most, a másik felét, pedig akkor, ha megtaláltuk Harryt? – vetette fel Ginny.

- A felét? – pislogott Draco. – Ez nem pénz, hogy el lehessen felezni!

- Tényleg? – a nő ártatlan pillantást vetett a fiatalemberre. – Akkor legyen az egész dolog… utána.

- Miután megtaláltad őt?

- Igen.

- Tényleg hülyének nézel?

- Nem. Csak azt gondolom, te vagy az a hapsi, aki tudja, hol van a Durmstrang - felelte Ginny. - Te pedig el fogod mondani nekem, hogyan mehetek oda.

- Szeretem az eltökélt nőket – vigyorgott Draco. – Rendben van, meggyőztél, Weasley.

- Potter.

- Mindegy. Gyere, apámnak van egy térképe valahol a könyvtárban… szerencse, hogy itt van, nem a Malfoy kúriában… jut eszembe, hogy találtál meg? Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Megkérdeztem a kis barátnődet, Pansyt.

- Volt barátnőm.

- Mindegy – vont vállat a fiatal boszorkány. – Nagyon készségesen elmondta nekem, hol talállak. Úgy tűnt, hogy utál téged.

- Micsoda meglepetés! – morogta a fiatal varázsló. – Áldom a napot, amikor szakítottam vele.

- Furcsa… - vonta föl szemöldökét Ginny. – Pansy történetesen másképp mesélte a sztorit. Azt mondta ő szakított veled.

- Nem a te dolgod.

- Így van. Akkor talán induljunk a könyvtárba.

* * * * *

- Tessék – Draco kigöngyölte a pergament az asztalon. – Látod ezt a helyet a jégbarlanggal és a négy kővel?

- Aha – bólintott Ginny. – Az a Durmstrang?

- Nem. Az csak egy telepített zsupszkulcs.

- Egy mi?

- Telepített zsupszkulcs. A négy kő együtt egy zsupszkulcs. Századok óta ott van. Ha beállsz a négy kő közé, és kettőt megérintesz a kezeddel, akkor egyenesen az iskolába transzportálnak. Ez jó, mert alig valaki tud a létezésükről. Azon kívül ott van A Táncoló Medve is…

- A micsoda?

- Egy kocsma Szentpétervárott. Közvetlen hopp-kapcsolata van a Durmstranggal. Ez az egyetlen kandalló egész Oroszországban, amely kapcsolatban áll az iskolával.

- Egy kandalló kapcsolatban van az iskolával? – vonta össze szemöldökét Ginny – Azt hittem, a Durmstrangot nagyon jól elrejtették. Hogy lehet elrejtve, ha ilyen egyszerűen oda lehet jutni a hopp-hálózaton át?

- Ó, ez egy trükkös bűbáj… tudod, A Táncoló Medve kandallója megjegyzi azokat, akik valamikor a Durmstrangból jöttek, és visszaengedi őket, ha vissza akarnak térni… de nem enged át olyanokat, akik sohasem jöttek az iskolából, csak oda akarnak menni. Érted?

- Még jó hogy értem, nem vagyok hülye! – csattant fel a lány. – Tehát nem mehetek ezen az úton. Akkor a négy kőhöz kell mennem?

- Ajánlatos – vont vállat a fiatalember – Oda kell hoppanálnunk a négy kőhöz, melyeknek a koordinátái…

- Hoppanálnunk? – vágott közbe Ginny. – Úgy érted, te meg én? Együtt?

- Persze, hogy együtt. Nem engedlek oda egyedül – felelte Draco. – Ha meg akarom kapni a fizetségemet, nem hagyhatom, hogy megegyen egy kósza jegesmedve, vagy ilyesmi.

- Ó, milyen aranyos tőled! – horkant fel a fiatalasszony. – Egy pillanatig azt hittem, a jó szíved indított erre!

- A jó szívem? – nevetett Draco. – Már hogy lenne nekem jó szívem? Hiszen én egy szörnyeteg vagyok, nem emlékszel?

- Néha – mondta Ginny csendesen. – De valahol mélyen te is emberséges vagy, Malfoy.

- Senki nem tudja bizonyítani, hogy az vagyok.

- Fogadjunk?

- Rendben – bólintott a fiatal varázsló. – Ha be tudod bizonyítani, hogy emberi érzéseim vannak, akkor elengedem a… fizetséget.

- Áll az alku – Ginny kezet nyújtott és Draco megrázta. – Be fogom bizonyítani, Malfoy!

- Csak szeretnéd, Weasley!

- Potter!

* * * * *

Draco és Ginny egy hóborította mező közepére hoppanált, körülbelül egy mérföldnyire a négy kőtől, amelyek a Durmstrangba vezető titkos zsupszkulcsként működtek.

- Hideg van itt – dörzsölgette a karját Ginny.

- Persze, hogy hideg van. Télikabátban kellett volna jönnöd.

- Ez télikabát – vágott vissza a fiatal boszorkány. – De az angol télhez igazították, nem az orosz télhez.

- Gondolhattál volna rá. Szórj egy melegítő bűbájt magadra, és rendben leszel.

- Rendben. – Ginny elvégezte a bűbájt és mindjárt jobban érezte magát. – Hol is vagyunk pontosan?

- Északi szélesség 60°, keleti hosszúság 30° fok.

- Elmondanád érthetőbben?

- Szentpétervár közelében a Finn öbölben vagyunk.

- Ó – bólintott Ginny kicsit bizonytalanul.

- Igazán taníthattak volna földrajzot fő tantárgyként a Roxfortban… - jegyezte meg Draco. – Vagy inkább mégsem… mivel bizonyos emberek még egy térképet sem engedhettek meg maguknak.

- Igenis van otthon térképünk! Mindig is volt! – reagált a fiatalasszony a családja régebbi pénzügyi helyzetét ért sértésre.

- De te soha nem nyitottad ki, ugye?

- Malfoy, te… - Ginnynek kedve lett volna felpofozni a társát, vagy legalább jó alaposan lehordani, de ekkor hirtelen megremegett alattuk a talaj. – Mi ez? Földrengés?

- Nemtom… - felelte a szőke varázsló, amint a remegés megszűnt. – Amennyire tudom, a négy kő a parton van, tehát mi pillanatnyilag a Balti tenger befagyott felszínén állhatunk.

- De miért remeg a jég? – aggódott Ginny. – Ez azt jelzi, hogy be fog szakadni alattunk?

- Remélem nem. Bár szerencse, hogy nem hoztuk el az anyádat. Nem biztos, hogy a jég kibírná a súlyát.

- Még egy sértés, és nagyon megbánod! – mondta Ginny, pálcáját Dracóra szegezve.

- Ó, tényleg? – vicsorgott amaz. – És ugyan mit csinálsz velem? Befestesz, mint Hóborc?

- Nem rossz ötlet, de semmi értelme itt, ahol senki sincs a közelben, aki nevethetne rajtad – válaszolta a fiatal boszorka, míg tovább mentek a négy kő felé, amelyek még mindig borzasztó messzinek tűntek.

- Mondd csak, Weasley, hány embernek mutattad meg azt a képet rólam?

- Ó, - vigyorgott rá Ginny, - amikor új vendég jön hozzánk, az első dolgunk Harryvel megmutatni neki a portédat. Egyszer egy indiai boszorkány látogatott meg minket és annyira megtetszettél neki, hogy megkérdezte, hol találhat meg téged. Azt mondta, kedveli az ilyen “színes egyéniségeket”. Nem árultuk el, hol találhat meg téged, mert annyira nem vagyunk perverzek… Az a boszorka legalább kilencven éves volt és kevesebb foga volt, mint füle.

- Ó, most hálásnak kéne lennem, ugye? – horkant fel Malfoy. - Jujjjj, vigyázz! – Lábuk alatt ismét megmozdult a talaj, a havas felszín pedig megrepedt.

- Tényleg jégen állunk! – kiáltott fel Ginny, próbálva egyensúlyozni, amint az a jégdarab, amelyen Draco állt, pár méterrel odébb sodródott. – Malfoy! Csinálj valamit!

- Mit? – kiáltott vissza a varázsló.

- Nem tudom! Akármit! Egy bűbájt!

- Nem jut eszembe semmi!

- Ó, hát ez nagyszerű! A híres Mardekáros ész! – mérgelődött a vörös hajú boszorkány.

- Az nem annyira eszesség, inkább ravaszság, Weasley! Az okosak a Hóllóhátban vannak, a ravaszak pedig a Mardekárban!

- Mindegy! Remek, hogy még életveszélyben is képes vagy filozofálni! – kiáltotta Ginny, aztán hirtelen elsápadt. Valami volt a vízben alattuk. – Malfoy! Ott mozog valami!

- Gondolom egy hal – felelte amaz.

- Nem, ez nagyobb – nyelt nagyot a fiatalasszony.

- Godzilla? – nevetett Draco.

- Micsoda?

- Mugli film.

- Azt hittem, mindent utálsz, ami kapcsolatos a mu…. Ááááááhh! – sikította Ginny, amint valami borzasztó nagy emelkedett fel a jeges vízből. – Malfoy, vigyázz!

De már késő volt.

Az a valami elkapta Dracót, és több méterre felemelte a gyűrűivel.

Egy hatalmas kígyó volt az, fehér pikkelyes és félelmetes.

- Segítség! – kiabálta Malfoy, próbálva kiszabadulni, de a hatalmas szörnyeteg erősen tartotta.

- Jaj, mit csináljak??? – suttogta Ginny. – Jól van, próbáljuk ezt… Stupor!

Az átok úgy pattant le a kígyóról, mintha mi sem történt volna. – Nem jó… Petrificus Totalus! – A lény meg sem érezte. – Jaj ne edd meg kérlek, még szükségem van rá! – kiáltotta Ginny kétségbeesetten.

A kígyó hirtelen megdermedt, mintha hipnotizálták volna. Rápillantott sárga szemével, amely különös módon nem is tűnt gonosznak.

Egy pillanat múlva a kígyó eleresztette Malfoyt és eltűnt a tenger mélyén. A  fiú pedig  nagy csobbanással a vízbe zuhant.

- Ginny! – kiabálta, és megpróbálta felhúzni magát egy nagyobb jégtáblára. Erőlködése hiábavalónak bizonyult, mivel a jég csúszós volt, a keze pedig vizes.

- Tarts ki! – kiáltotta a nő és a saját sodródó jégtáblájáról a következőre, majd az azután következőre ugrott, amíg el nem érte azt, amelyre Malfoy próbált felkapaszkodni. – Add a kezed! – Nyújtotta Draco felé a kezét, de a férfi már túl messzire sodródott. – Jól van, akkor Wingardium Leviosa! – Ginny megsuhintotta és megpöccentette varázspálcáját, kiemelve a fiatalembert a vízből.

- A fenébe, aaaaannyira hideeeg vaaaaan… - vacogtak Draco fogai.

- Azonnal át kellene öltöznöd száraz ruhába, vagy halálra fagysz! A melegítő bűbájom most nem lesz elég!

- Ezt örömmel haaaallom – felelte Draco hevesen reszketve.

- Gyere, el kell érnünk azt a barlangot ott! Mit gondolsz, tudsz járni?

- Muszáj lesz – nyögte a fiatalember, és jégtábláról jégtáblára ugráltak, míg végül elérték a szárazföldet.

- Nem gondolod, hogy inkább a Durmstrangba kéne mennünk a zsupszkulccsal? – kérdezte Ginny, amint elérték a barlang száját. – Biztos, hogy itt nem egykönnyen melegszel fel. Forró fürdőt kéne venned, vagy ilyesmi.

- Nem – rázta a fejét amaz, amint beléptek a barlangba. – Nem tudjuk… mit találunk a Durmstrangban, és nem akarok… a jelenlegi állapotomban szembe nézni az ismeretlennel. Fel kell melegednem, és rendbe kell jönnöm mielőtt… mielőtt odaérünk. Lehet, hogy harcolnunk kell vagy valami… Vissza kell nyernem az erőmet.

- Rendben – bólintott Ginny, elfogadva az érvelését. – Öltözz át. Nem fogok lesni.

Elfordulva a földre mutatott pálcájával és elővarázsolt egy halom rőzsét, aztán így szólt: - Piroinito! Azután előhúzott egy takarót a hátizsákjából (Malfoy elvesztette a sajátját a vízben). – Tessék takarózz be ezzel.

- Köszönöm – Draco valósággal kitépte a takarót társa kezéből és beleburkolózott.

- Szörnyen nézel ki – állapította meg Ginny, leülve egy sziklára a tűz mellé. A fiatal varázsló ajkai elkékültek, de arca fehér volt, majdnem áttetsző. Annyira reszketett, hogy hangosan vacogott a foga. – Gyere közelebb a tűzhöz – javasolta Ginny. – Jól jöhet egy melegítő bűbáj is.

- Rajta – bólintott amaz.

- Calor – a fiatal boszorkány rászegezte pálcáját, és elvégezte a megfelelő bűbájt. – Jobban vagy?

- Egy kicsit – bólintott a fiatalember, még mindig rendkívül sápadtan. – De köztudott, hogy a legkönnyebben egy másik test melegétől lehet felmelegedni.

- Álmodozz csak, Malfoy – grimaszolt rá Ginny.

- Na gyerünk, előbb vagy utóbb úgyis levetkőzöl előttem… nem mindegy mikor teszed meg?

- Hát nekem nem mindegy – mondta a fiatalasszony hűvösen. – És távolról sem biztos, hogy esélyed lesz valaha is ruhátlanul látni engem.

- Á, a kis fogadásunkra célzol? – somolygott Draco.

- Igen.

- El fogod veszíteni, mert nem tudod bizonyítani, hogy vannak emberi érzéseim.

- Tudod, kezdek attól félni, hogy igazad van – füstölgött Ginny. – Pont most mentettem meg az életedet, és ahelyett, hogy hálás lennél érte, le akarsz fektetni.

- Ilyen a természetem. Nem tehetek ellene semmit – vont vállat. – Malfoy vér.

- Már előre sajnálom a születendő gyerekeidet – jegyezte meg Ginny.

- Igazán? – vonta fel szemöldökét a szőke varázsló. – Még akkor is, ha fennáll a lehetőség, hogy az egyiknek te leszel az anyja?

- Honnan veszel ilyen marhaságokat, Malfoy? – ráncolta a homlokát Ginny.

- Marhaságokat?

- Hát azt, hogy valaha is megszülném a te gyerekedet! Ez abszurdum.

- Miért? Fizetni fogsz nekem, Weasley… és ki tudja? Teherbe is eshetsz.

- Ha terhes is lennék a te gyerekeddel, rögtön megszabadulnék tőle – felelte a fiatalasszony olyan pillantással, amitől Draco ismét a jeges vízben érezte magát. – Különben is, gondoskodom róla, hogy ne essek tőled teherbe.

- Akkor is gondoskodtál róla, amikor terhes lettél a fiaddal? – kérdezte Draco, és látszott az arcán, hogy szórakoztatja a dolog. Még mindig emlékezett arra a bájitaltan órára, amelyen szexuális felvilágosító foglalkozást tartottak. – Nem sikerült a terhesség-megelőzés, ugyebár?

Ginny nem válaszolt azonnal, csak nézte ahogy a lángok vörös és aranyszínűre festik a sziklás földet. Nem válaszolt, csak bámult.

Pár perc múlva végül megszólalt. – Még mindig nem tudom, hogyan történt. Senki sem tudja. Nem kellett volna megtörténnie… ez életem legnagyobb rejtélye. A bizonytalanság néha megőrjít… tudni akarom, mi történt, miért történt… - felnézett Draco szürke szemébe, amely intenzíven figyelte őt. - …és most itt van egy másik megoldatlan rejtvény, …nos inkább kettő.

- Micsoda? - kérdezte a szőke varázsló.

- Először is… honnan ismered azt a Godzillát, vagy mit? Azt hittem, hogy az aranyvérű Mr. Malfoy semmit sem tud a mugli filmekről.

- Ja, hogy az – grimaszolt a fiatalember. – Az Pansy volt.

- Micsoda? Godzilla?

- Nem. Ő vett rá, hogy menjünk el megnézni azt a filmet. Miután kijöttünk a moziból, megmondtam neki, ez volt az első és az utolsó mugli randevúnk.

- Aha, és tetszett a film?

- Nem. Előtte a  reklámok sokkal érdekesebbek voltak. Az a pattogatott kukorica dolog viszont egészen ízlett. Különben… mi volt a harmadik megoldatlan rejtélyed? – kérdezte gyorsan Draco, jelezve, hogy nem akar a muglikról társalogni.

- Miért ment el az a kígyó? – Ginny a fiatalember jeges szürke szemébe nézett. – Csak úgy, egyszerűen elment. Miért nem evett meg téged?

- Ó, a legnagyobb rejtély Ginny Weasley életében: miért nem ette meg a kígyó Draco Malfoyt vacsorára? Király – morogta. – Tényleg fogalmad sincs?

- Nem. Kéne, hogy legyen?

- Azért ment el, mert te mondtad neki, hogy menjen.

- Én mondtam? – pislogott a boszorka.

- Legalább is azt hiszem ez volt az, amit mondtál – vont vállat Draco. – Tudod, nem értettem.

- Miért nem?

- Mert párszaszóul mondtad.