Huszonegyedik fejezet

Szamovár

- Hol van Hermijjóni? - kérdezte Krum az ebédnél.

- Fogalmam sincs. Talán fent a szobájában mérgelődik Ron viselkedése miatt.

- Miért, mi van Ronnal? - vonta fel szemöldökét Viktor.

- Hát… Ron azt hiszi, hogy Hermione megcsalta őt...veled.

- Velem?

- Ja. Ron... nos, tudod, milyen. Ha valamit a fejébe vesz, nincs az a hatalom, amely meggyőzné az ellenkezőjéről... Jut eszembe, hogy mennek a karácsonyi bál előkészületei?

- Minden készen áll – húzta ki magát büszkén Krum. - Ti roxfortosok meg fogtok lepődni.

- Alig várom - vigyorgott Harry. - Csak remélem nem ugyanazokat a pogrebineket szerződtetted balalajkázni.

Ugyanaznap délután Harry találkozott Dennisszel, aki nagyon idegesnek tűnt a közeledő bál miatt.

- Kit viszel a bálba? - érdeklődött Harry.

- Öö... egyelőre senkit - pirult el Dennis, és a cipőjét tanulmányozta.

- Senkit? De hiszen holnap lesz a bál! Most már igazán meg kellene hívnod valakit!

- Könnyű azt mondani.

- Tudom - felelte Harry, visszaemlékezve saját táncpartner-keresési nehézségeire. - Van valaki, akit szeretnél meghívni?

- Öö... talán.

- Ki?

- M...mileta Krum.

- Mileta? - Harry felnevetett. Meglehetősen murisnak találta a helyzetet.

- Ez nem vicces! - komorodott el Dennis.

- Tetszik neked?

- Úgy valahogy - vont vállat a fiú. - De... szabad egyáltalán két bajnoknak egymást választani táncpartnerül?

- Nem tudom. Megkérdezem Viktortól, ha akarod, jó?

- Az ég szerelmére, ne! - emelte fel a kezét Dennis. - Nem akarom, hogy Mr. Krum megtudja, hogy tetszik a húga!

- Akkor meg hogy akarod megtudni?

- Nemtom - rázta fejét a fiú. - Ne fáradj ezzel Harry, Miletának már biztosan van partnere.

- Lehet - bólintott Harry. "Cedric. Cedric Diggory" visszhangoztak a fülében Cho szavai. Szegény Ced - már majdnem öt éve halott. Cho pedig... amennyire Harry tudta, gyorséttermet nyitott Kínában, és annyira sikeres lett, hogy a McRice éttermek világszerte kezdtek felbukkanni. Harry is evett már egy kitűnő rizstortát az egyikben. - Javaslom, hogy kérdezd meg azonnal, különben elszalasztod az esélyt, és biztosan valaki mással megy el.

- Rendben. Megpróbálom... talán - mondta Dennis és eloldalgott.

* * * * *

Harry már éppen azon volt, hogy lefeküdjön, amikor valaki kopogott az ajtaján. Remélem, nem Mileta az.

Nem volt olyan szerencséje.

- Szia Harry - üdvözölte Krum kisasszony. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.

- Gyere be - sóhajtotta Harry, akinek az volt az érzése, hogy a bocsánatkérés túl hosszúra nyúlik majd ahhoz, hogy a küszöbön állva hallgassa meg.

- Kösz - a lány sugárzó  mosollyal belépett. - Azt szeretném mondani, hogy tényleg nagyon buta voltam... akkor éjjel. Igazad volt mindenben. Bocsáss meg és... és gyere el velem a bálba.

- A bálba? - pislogott Harry. - De... te bajnok vagy. Én meg az egyik bíró. Ez szabályellenes.

- És ugyan melyik szabályba ütközik? – tette karba a kezét a lány. - Én elolvastam a Trimágus Tusa szabályzatát, te viszont nem, ugye?

Harry megrázta a fejét.

- Nincs olyan szabály, amely kimondaná, hogy bajnok nem mehet a bálba bíróval. Különben is Gillaume is Zvezda professzorral megy. Egy tanárral. Ez ugyanolyan, mint egy bíróval menni.

- Szerintem nem. Különben is... nem volna helyes... még azt hinnék, hogy nem vagyok  pártatlan.

- Kit érdekel?

- Engem. Engem érdekel.

- De te vagy az egyetlen reményem, Harry! – lépett közelebb Mileta. - Már mindenki másnak van partnere!

- Én tudok valakit, akinek nincs.

- Ki az?

- Dennis Creevey.

- Dennis? - Mileta undorral ejtette ki a nevet. - Az a kissrác?

- Az a kissrác megmentette az életedet, emlékszel?

- Nem is voltam igazi veszélyben - válaszolt a lány savanyú arccal. - Hófehérke csak játszani akart velem.

- De te azt hitted, hogy meg akar enni - mutatott rá Harry. - Dennis pedig elszalasztotta egyetlen esélyét, hogy megszerezze a fekete havasi gyopárt, miattad.

- Jó, rendben - sóhajtotta a lány. - Akkor legyen Creevey. De legalább egyszer táncolsz velem!

- Megígérem – mosolygott az ifjú varázsló és kikísérte a lányt.

* * * * *

Másnap reggel Harry arra ébredt, hogy az ágya végét ellepik az ajándékok. - Ó, hát persze! Az ortodox egyházban ma van a karácsony! – ásított egyet és feltette a szemüvegét. – Na, lássuk! – Odanyúlt az első csomagért, amelyben egy horgászbotot talált Aberforthtől. Kártyát is mellékeltek hozzá. "Mit szólnál egy jó kis lékhorgászathoz holnap? Boldog karácsonyt, Aberforth.

McGalagony egy jó meleg sapkát küldött neki (a Griffendélt jelképező piros és sárga csíkokkal). Volt egy csomag Krumtól, benne egy könyv, 1001 fortély a cikesz elkapására címmel. Krum egy kártyát is mellékelt hozzá: "A kviddics égbolt új csillagának. Habár nálunk az ajándékozás nem karácsonykor szokott lenni, hanem Újévkor, idén mi durmstrangosok elhatároztuk, hogy alkalmazkodunk a vendégek szokásaihoz, tehát boldog karácsonyt Harry."   

Harry megkönnyebbülve konstatálta, hogy Miletától nem kapott semmit.

Hamar felöltözött és csatlakozott Hermionéhoz, aki Krummal beszélgetett a szobája előtt.

- Tényleg nem bontottad még ki az ajándékaidat? - kérdezte a fiatalasszony bosszúsan.

- Még nem volt rá időm, Hermijjóni - magyarázta a varázsló.

- Most van időd, gyerünk nyisd ki őket!

- Úgy van, úgy van, lássuk, ahogy az igazgató úr kibontja az ajándékait! - tapsolt Aberforth lelkesen, és mindannyian követték a kelletlen Krumot a szobájába. Harry és McGalagony professzor is csatlakozott hozzájuk.

Nagyjából azonos méretű csomagok sorakoztak Viktor karácsonyfája alatt.

Látván az ajándékokat, Viktor szeme felcsillant. - Amikor kisgyerek voltam mindig nagy izgalommal fogadtam az ajándékokat a szüleimtől... most még izgatottabb vagyok, hogy a barátaimtól kapok ajándékokat! – dörzsölte össze a kezeit mohón. - Lássuk... Melyik a tiéd Hermijjóni?

- Az ott, a zöld papírban - mosolygott amaz. – Remélem, tetszik majd.

- Egész biztosan - vigyorgott Viktor és letépte a csomagolópapírt a nagy dobozról. - Ó, igazán olyan izgatott vagyok... vajon mi lehet ez? - motyogta kibontva a dobozt, és előhúzott belőle valami csillogó, ezüstös dolgot. - Hűha! Egy vadonatúj szamovár! - kiáltotta gyerekes örömmel.

- Tetszik? - kérdezte Hermione.

- Hát persze, hogy tetszik! A régi már rozzant és akartam egy újat venni, de úgy tűnik, már nem kell! Köszönöm Hermijjóni! Ez nagyon szép és hasznos ajándék!

Harry Aberforthre pillantott, aki kicsit idegesnek tűnt, aztán McGalagonyra, aki határozottan ideges volt. Az ajtó kicsapódott és Mileta rontott be. - Láttad már az ajándékomat, bátyus? Úgy döntöttem, hogy nem Újévre, hanem  karácsonyra veszek neked ajándékot, remélem nem bánod!

- Egyáltalán nem - mosolygott Viktor. -Tehát... melyiket kapom tőled? Gondolom a rózsaszínt?

- Bingó - bólintott a lány széles vigyorral.

- Na, mi lehet ez? - Viktor lehántotta a Barbie rózsaszín papírt a csomagról, amely egy nagy doboz volt. Izgatottan kinyitotta és előhúzott... egy szamovárt. - Öö... milyen kedves – felnézett, és látta, hogy a húga mosolyog rá. - Nagyon szép Mil, köszönöm.

- Örülök, hogy tetszik, kellemes karácsonyt – a lány puszit nyomott bátyja arcára.

- És most lássuk a többit - Viktor összedörzsölte a kezét, egy sárga csomagért nyúlt és kíváncsian bontogatni kezdte.

Harry Aberforthre nézett, aki idegesen húzkodta a szakállát, majd Minervára, aki lehunyta a szemét.

A sárga papír lehullt az ajándékról, amelyben... egy harmadik szamovár lapult.

- Micsoda meglepetés! Hogy jutott eszedbe, Aberforth?

- Öö, gondoltam jól jönne neked egy új szamovár - vont vállat az öregember.

- Nagyon köszönöm - felelte Krum erőltetett mosollyal. - Nos, a tengerészkéket öntől kapom, ugye McGalagony professzor.

- Azt hiszem, igen - a tanárnő a szívére szorította a kezét, amint a fiatal igazgató kinyitotta a csomagot és  előhúzott  egy hatalmas szamovárt, arany díszítésekkel.

- Jajjj - mondta Krum. - Nagyon... kreatív ötlet. Köszönöm, professzor.

- És te mit vettél neki? - súgta Hermione Harrynek aggódó arccal.

- Legyen meglepetés - súgta vissza Harry.

Ezalatt Viktor, most már teljesen reménytelen arccal, bontani kezdte az ezüstös papírt az utolsó ajándékról. Mindenki visszafojtott lélegzettel figyelt, amint kihúzott valamit a csomagolásból. Előbb a megkönnyebbülés, majd a csalódottság kifejezése jelent meg Viktor arcán.

- Micsoda? Teafű? - bandzsított Hermione Harryre. - Egy rekesz teafű? - szeme visszatért Krumra, aki különlegesen bamba arccal állt ott, kezében egy tucatnyi Pickwick, Sir Morton, Ceylon, Earl Grey, Darjeeling és Lipton teás dobozzal (narancs-, banán-, citrom-, alma-, jázmin-, menta-, eper-, és szederízesítéssel). Hirtelen kacagni kezdett, kacaja lassan hangos nevetésbe torkollt. Nemsokára a többiek is vele nevettek, oly hangosan, hogy még a földszinten is hallani lehetett.

- Nos, legalább lesz mit megfőznie abban a sok szamovárban, nem? - vigyorgott Harry Hermionéra, aki a nevetéstől kicsorduló könnyeit törülgette.

- Te tudtad, hogy a többiek mit vesznek neki, és nem szóltál nekem? - kérdezte a fiatalasszony árnyalatnyi váddal a hangjában.

- Ó igen, tudtam, kis drágám, - felelte Harry éneklő hangon, - a belső szemem soha nem csal meg engem, azt mondta a múlt héten, hogy nézzek bele a kristálygömbbe, és tudod, mit láttam benne?

- A zordót? - vonta fel szemöldökét Hermione.

- Nem, drágám... bár nem jársz túl messze... a halált láttam, drágám... láttam Viktor Krumot teába fulladni...

- Jaj, ugyan már Harry, próbálj meg kicsit komolyabb lenni! – nevetett az ifjú boszorkány.

- Komoly? De karácsony van kis drágám, és a kristálygömböm szerint, ha egy héten kétszer ünnepelsz karácsonyt, akkor jogod van olyan gyerekesnek lenni, amilyen csak akarsz... Különben, - Harry visszaváltott rendes hangjára, - még meg sem köszöntem a borítékot, amelyet becsúsztattál a hálószobaajtóm alatt. Csodálatos ötlet volt, Herm. Az adósod vagyok.

Figyelték, amint Viktor a pálcája hegyével vizet tölt a vadonatúj szamovárokba.

- A ma esti bálon nem lesz se vajsör, se pezsgő - jelentette ki az igazgató. - Csak tea.

* * * * *

Amint lementek ebédelni, Aberforth vidám arccal csatlakozott McGalagonyhoz.

- Látta már az ajándékomat?

- Még nem, Mr. Dumbledore - felelte a boszorkány meglepetten. - Még nem bontottam ki az ajándékaimat.

- Akkor, rajta, nézze meg – javasolta Aberforth, és elsietett.

Minerva morcosan figyelte távoztában. - Vén bolond... - suttogta. Mégis meglehetősen kíváncsi lett, ezért úgy döntött, hogy ebéd helyett inkább felmegy a szobájába, és vet egy pillantást az ajándékaira. Szobájában elkezdte kinyitogatni a csomagokat, nem is sejtve, hogy melyiket kapta Aberforthtől. - Egy könyv Hermionétól... egy másik könyv Harrytől... egy harmadik Aberforthtől...

- Rómeó és Júlia??? - hördült fel. - Ez a fickó nem normális!

- Nem is tudom, hogy köszönjem meg, Harry - mondta Dennis ragyogó mosollyal. - Olyan bátor vagy... én nem mertem volna odamenni Miletához és meghívni őt a bálba. Az adósod vagyok.

Harry legyintett. - Ugyan már, Dennis. Igazán semmiség volt.

- Tetszett neki... az ötlet, hogy velem jöjjön?

- Öö... persze. El volt bűvölve.

- Csodálatos! - csapta össze a kezét Dennis. – Megyek, rendesen fel kell öltöznöm. Mileta csinos partnert érdemel!

Harry sóhajtva figyelte a távozó fiút.

- Nem szégyelli magát? - jött egy hang valahonnan.

- Micsoda? Ki van ott? - nézett körül Harry.

- Én! - tűnt fel a semmiből Anna Karenina szelleme. - Ez igazán nem volt szép! - jelentette ki. - Becsapni azt a kedves fiatalembert!

- Honnan tudja, hogy becsaptam? - vonta kérdőre Harry.

- Mert láttam... öö... - halt el a szellem hangja.

- Szóval követett engem! - hördült fel a fiatalember. - Láthatatlanul! És még ön mondja, hogy én nem viselkedem helyesen? Nem szégyelli magát?

- Én... - a kísértet szemei könnybe lábadtak. - Én csak... olyan magányos vagyok... az én drága Wronszkij grófom nélkül... és maga... rá emlékeztet! - hüppögte.

- Úgy nézek ki, mint Wronszkij gróf? - vonta össze a szemöldökét a fiatal varázsló. - Nem is gondoltam. Ő is szemüveges volt?

- Nem, de... maga pont olyan szexi, mint ő! - szipogott a szellem.

- Ó, már csak ez hiányzott... - sóhajtotta Harry. - Hogy még egy szellem belém essen... Hisztis Myrtle épp elég volt!

- Ki? - kérdezte Anna, könnyáztatta arcát törülgetve.

- Ne is törődjön vele. Mennem kell. Kérem, Karenina asszony...megtenné... hogy nem jár utánam? Különösképp láthatatlanul nem? Nekem is van magánéletem.

- Tudom - pirult el Anna (már amennyire egy szellem elpirulhat) - Láttam Viktor Krum húgával...

- Hát ez nagyszerű - morogta Harry. - Számíthatok a diszkréciójára?

- Természetesen - kuncogott a szellem. - Még találkozunk.

- Nem! - kiáltott Harry. - Ne találkozzon velem, kérem?!?

* * * * *

- Hol van Hermione? - kérdezte McGalagony professzor Harrytől az előcsarnokban.

- Biztosan a szobájában készülődik a bálra... gondolom épp most locsolja a hajára a Debodor frizuráló főzetet.

- A mit?

- Majd meglátja - vigyorgott Harry. - Különben kíváncsi vagyok, kivel jön.

- Azt hittem, magával jön - mondta Minerva.

- Velem aztán nem - rázta a fejét amaz.

- Valaki mást visz?

- Nem. Nincs partnerem, és ez rendben is van így. Legutóbb is elég bajos volt partnert találnom – Harry pajkos pillantást vetett Minervára. - Ön igazán megnehezítette a dolgomat, professzor.

- Tényleg? - a boszorkány engedélyezett magának egy mosolyt. - Nos, a rémült arcából ítélve, amit akkor vágott, amikor megmondtam, hogy vinnie kell valakit a bálba, azt hiszem, tényleg eléggé kellemetlen újság volt a maga számára. De végül maga és Patil kisasszony szép pár voltak.

- De mennyire - somolygott Harry. - Utána hetekig nem állt szóba velem. Azt hiszem, kissé elhanyagoltam őt a bálon.

- Le sem tudta venni a szemét Chang kisasszonyról - bólintott McGalagony.

Harry meglepődött. - Tudta? Tudta, hogy Cho tetszett nekem?

- Nos, Albus mondta el, így tudtam.

- Azt hiszem, nem is érdemes megkérdeznem, hogy ő honnan tudta - válaszolt a Harry. - Ő mindig mindent tud. Különös ember... de igazán csodálatos.

- Bárcsak a bátyja hasonlítana rá egy kicsit - sóhajtotta a tanárnő. - De neeeem.

- Tetszik önnek, professzor?

- Micsoda? Nekem? Dehogy, Potter, dehogy! Az az ember... egy bohóc! - lehelte az asszony, amint megpillantotta Aberfortht lefelé jönni a lépcsőn, a karján Hermionéval.  Dumbledore narancssárga-piros pepita köpenyt viselt furcsa varázslókalappal, amelyen harangocskák függtek.

- Nos... a nők néha szeretik az olyan férfiakat, akik megnevettetik őket - mutatott rá Harry. - Ó, szia, Hermione. Csodálatosan nézel ki.

- Köszönöm, Harry - mosolygott amaz. Igazán elbűvölő volt hosszú, mályvaszínű ruhájában. Haját ezúttal nem kontyban viselte, hanem a vállára hulló csinos loknikban, a feje tetejére pedig feltűzött néhány tincset és rózsaszínes virágokat viselt benne.

- Jó estét McGalagony kisasszony - vigyorgott Minervára Aberforth. - Hol van a partnere?

- Öhm... itt - Harry átkarolta McGalagony vállát. - Mehetünk, Minerva?

- Persze - a boszorkány kihúzta magát, egy megvető pillantást vetett Aberforthra, és hagyta, hogy Harry bevezesse a nagyterembe.

- Nem normális ez a nő - suttogta Aberforth Hermionénak.

- Nem normális... talán. De magának mégis tetszik - felelte Hermione vigyorogva. - Gyerünk, menjünk be.

* * * * *

Amint beléptek a nagyterembe, Harrynek el kellett ismernie, hogy Krumnak igaza volt, amikor azt állította, hogy a vendégek meg fognak lepődni. A mindig sötét és homályos Durmstrang kastély mintha varázsütésre kivirult volna. A rendszerint szürke és unalmas falakat színes falikárpitokkal vonták be, a legtöbbjük téli és karácsonyi jeleneteket ábrázolt: a Mikulás suhant kárpitról kárpitra, míg más képeken jópofa alakok hógolyóztak.

Rengeteg csillag alakú hópehely függött a mennyezetről ötös-hatos csomókban, ritmikusan lengedezve. Amikor egymásnak ütődtek, harangjáték-szerű elvarázsolt zenét játszottak.

Amint Harry a táncparkettre vezette McGalagonyt, meglepődött azon, hogy több tucat karácsonyfa áll mindenfelé a teremben, még a táncparkett közepén is. Amikor közelebb ment hozzájuk, rájött, hogy nem igazi fenyők - nem lehettek valódiak, mivel különös módon áttetszők voltak, mintha fenyőfa-szellemek lettek volna.

- Mik ezek? - kérdezte táncpartnerét és megérintette az egyik kísérteties fenyőt. A keze csak levegőt érzett, simán átment a faágakon, amelyeket csillogó gömbökkel díszítettek fel. Maguk a gömbök is anyagtalanok voltak.

- Holo-bűbáj - vont vállat McGalagony. - Viszonylag új találmány, ha jól hallottam.

- Tökjó! - mondta Harry elismerően, amint körültáncolták a karácsonyfát.

- Köszönetet kell mondanom magának, Potter - szólalt meg Minerva hirtelen. - Kisegített engem egy eléggé kínos helyzetből.

- Szívesen, professzor - mosolygott rá az asszonyra, átnézve Aberforthre és Hermionéra, akiknek a ruhája színe rémesen ütötte egymást. Madame Maxime és Stahanov, a gondnok mellett táncoltak. Nem messze Dennis vezette a vonakodó Miletát a táncparketten. - Arra számítottam, hogy Hermione Viktorral lesz ma este.

- Mr. Krummal? Miért? - kérdezte McGalagony.

- Nos... tetszik Viktornak, azt hiszem.

- Még mindig?

- Úgy néz ki - sóhajtotta Harry. - Hermione ezért nem áll szóba Ronnal mostanában. Úgy értem, azt mondta, egy darabig nem ír neki. Tényleg nagyon dühös rá.

- Dühös? Miért?

- Nos, veszekedtek Ronnal, mert Ron azt hiszi, hogy Krummal flörtöl.

- Ez eléggé kellemetlen - bólintott Minerva. - Mr. Weasley mindig is indulatos volt. Kár. Ron és Hermione olyan szép pár. Éppen, mint maga és Ginny. Tényleg, hogy teltek az ünnepek vele?

- Ah, minden rendben volt. Végre láthattam a gyerekeimet - válaszolta kitérően Harry. - Tényleg, nem látta Viktort valahol?

- De, ott van, a bájital tanárnővel táncol, Fjodrovnával vagy hogy hívják.

Krum tényleg Tatyanával táncolt, a nő vezetett és közben rejtett pillantásokat vetett Harryre. Amikor a szám véget ért, otthagyta Viktort (aki savanyúan nézte Hermionét és Aberfortöt), majd odasétált Harryhez és Minervához.

- Hölgyválasz van. Felkérhetem erre a táncra? - mosolygott a bájital tanárnő a fiatalemberre.

- Öö, nem bánja, professzor? - fordult Harry McGalagonyhoz.

- Egyáltalán nem - felelte amaz és a büféhez indult, hogy igyon valamit (de sajnos nem volt nagy választék, csak több tucat teafajtából választhatott)

- Kellemes bál, ugye? - kérdezte Tatyana Harrytől, miután  pár percig csendben táncoltak.

- Ja, kellemes - felelte Harry, amint átkeringőztek a táncparketten.

- Miért van az az érzésem, hogy nem vagyok szimpatikus magának? - kérdezte a nő.

- Ezt meg miből gondolja?

- Abból, hogy még két szót sem beszélt velem.

- Azt hittem, nem az a beszélgetős típus - vont vállat a fiatalember.

- Ó, kibírhatatlan itt a meleg, nem gondolja?  - Tatyana megtörölte a homlokát. - Menjünk ki az előcsarnokba, jó? Ott jóval hűvösebb van.

Harrynek semmi kedve sem volt vele kimenni vele, de nem akart udvariatlan lenni azzal, hogy elutasítja. - Rendben van.

Amint elhagyták a nagytermet, egy teljesen átalakított előcsarnokban találták magukat. A csarnok pontos mása volt egy japánkertnek, virágzó cseresznyefákkal, kis patakkal, amely fölött fahidacska ívelt át, és egy  mesterséges holdfénybe fürdő kis pavilonnal. Varázslatos éjszaka volt, meleg, de nem túl fülledt, illatos és balzsamos.

- Ez igazán gyönyörű - mondta Harry áhítattal. - Japán tavasz idebent, míg odakint tombol az orosz tél.

- Leülünk? - a tanárnő egy kis padra mutatott a patak partján.

- Tehát, mióta is tanít a Durmstrangban? - kérdezte Harry, helyet foglalva. Egyszerűen nem volt jobb ötlete, hogy mivel kezdje a beszélgetést.

- Ó... elég régen. Igazán. Nem is akarom elmondani magának, mert akkor megtudná, hogy milyen öreg vagyok - mondta a nő félénk mosollyal.

- Öreg? - pislogott a fiatalember. - Maga fiatal és csinos. Legföljebb huszonöt éves.

- Ez hízelgő, Harry – a tanárnő közelebb csúszott a fiatal varázslóhoz. - Már ha nem bánja, hogy Harrynek szólítom?

- Nos... ön a hölgy kettőnk közül. Az ön előjoga, hogy kezdeményezze a tegeződést. Szólíthatom és is Tatyanának Tatyana Fjodrovna helyett? Az egy kicsit hosszú.

- Hát persze, hogy tegezhet - mosolygott rá ragyogóan a tanárnő. - Igyunk valamit?

- Á, inkább nem - legyintett Harry. - Csak tea van.

<SPAN style="FONT-SIZE: