Kicsi a yorki, de...

… mégis igazi terrier! Bátor és rettenthetetlen, élénk és éber, egyszóval hiába az egyik legkisebb kutyafajta, mégis hamisítatlan terrier. A csodálatos szőrzetben felvonuló, mai kiállítási kutyákat elnézve talán nehezen hihető, de a yorkshire terrier valaha munkakutyaként szolgálta gazdáit, s nem az előkelő nemesi szalonok, hanem a szegény munkáscsaládok kedvence volt. E kiskutya korabeli társadalmi helyzetét számtalan tény indokolja. Először is, az úgynevezett nagytestű sport- illetve vadászkutyák tartása kizárólag a felső rétegek kiváltsága volt. Már a XI. században szigorú törvény szabályozta a vadászat és a kutyatartás rendjét. A földműveseknek, jobbágyoknak nemcsak a vadászatot tiltották meg, de nem tarthattak hét inchnél (kb. 18 cm) nagyobb kutyát sem. A vadőrök ezt egyszerűen egy hét inch átmérőjű karika segítségével ellenőrizték: amelyik kutya nem fért át rajta, azt elkobozták. De függetlenül a szigorú törvényektől, a szegény munkáscsaládok puszta anyagi helyzetük miatt sem tudtak volna nagyobb testű kutyákat eltartani. Azt sem engedhették meg maguknak, hogy csak kedvencként, hasznot nem hozó jószágként tartsanak kutyákat, így a tetszetős, vidám külsőnek munkára kész, dolgozni képes belsőt kellet takarnia. A yorkshire terriernek több feladata is volt. A vadászati tilalom ellenére azért olykor-olykor került némi apróvad a szegények asztalára is, és ezt kicsi, de bátor kutyáiknak köszönhették. Emellett városban, vidéken egyaránt nagy volt a rágcsálóveszély, hiszen akkoriban természetesen még nem volt rendszeres, szervezett hulladékelszállítás, így a kiskutyák gondoskodtak a kártékony egerek és patkányok elpusztításáról. A malmokban, kikötőkben, raktárakban végzett munkájuknak köszönhetően egy időben „waterside” azaz vízparti terriernek hívták e hosszúszőrű, éber kutyákat, akik nemcsak a rágcsálókat irtották, de az idegeneket, tolvajokat is jelezték gazdáiknak, sőt tűzvész esetén is hasznos jelzőkutyának bizonyultak. Kiváló éberségüknek, hallásuknak és szaglásuknak köszönhetően a bányákban sok-sok ember életét mentették meg azáltal, hogy jelezték a sújtóléget: az életveszélyes mérgező és robbanó gázkeverék első jeleit izgatottan, hangos ugatással adták tudtul. Kis méretüknek köszönhetően akár egy tarisznyában is elfértek, s jól viselték a hűvös, sötét, huzatos bányák klímáját. A yorkshire terriernek mindig is kifejezetten hosszú szőre volt, de a mainál valamivel durvább tapintású, az időjárás viszontagságainak jól ellenálló.