A PULI

A fajta kialakulása és története

A kutyabarátok táborában a puli világszerte talán a legismertebb magyar kutyafajta. Ősi változata pásztorkodó elődeinkkel került a Kárpát-medence területére. Eredetét számos kutató vizsgálta. Pálfalvy Sándor és Thardy Frigyes kiterjedt nyelvészeti és régészeti kutatásai a fajta kialakulásának történetében jónéhény kérdést tisztáztak. A fajta nevét a terelés módjára vezetik vissza. A puli szó a sumer nyelven „támadva terelőt" jelent. Megítélésük szerint a puli több ezer éves múltra vezethető vissza, amely állítást a Hamurabi Kódex adataival, a Bagdadi Múzeumban őrzött hatezer éves fehér, puliszerű alabástrom szobrocskával és az égetett agyagtáblákon talált feljegyzésekkel próbáltak alátámasztani.

Arany Csaba a fajta nevének elemzése során szintén sumer gyökerekre utal. Véleménye az, hogy a puli ősi jelentésének alapszava az „ abaly" kifejezés, amely a nyelvészeti feltárások szerint mintegy hétezer éve értéket, vagyont jelentett. Árkosi József a fajta kialakulásának történetét, irodalmi források felhasználásával napjainkban újabb alapokon elemzi.

A középkori vándorlás során, mielőtt őseink elfoglalták az új haza területét, közel száz évet töltöttek a Don és Dnyeper közötti Levédia, majd attól kissé délebbre, Etelköz területén. A lábon hajtott állatok mellett magukkal vitt ázsiai kutyák minden bizonnyal keveredtek a helyi típusokkal. Az így kialakult változatok a természetes szelekció fajtaformáló hatása alatt megtartották karakterüket. A puli évezredes fennmaradása a szorgalmat, találékonyságot, vele született intelligenciát követelő könyörtelen pusztai életmódnak köszönhető. A tikkasztó forróság, a zord hideg, a kíméletlen kemény terelő munka edzetté, ellenállóvá, igénytelenné és rendkívül tanulékonnyá nemesítették a fajtát.

A német szakirodalom gazdag ismeretanyagot dolgozott fel a pásztorkutya fajták tenyésztésének történetéről.

Európában a terelő kutya fajták céltudatos nemesítése a XVII. században kezdődött. Heppe 1751-ben a következők szerint írja le elsőként a puli ősi formáját: „ erősen bodor és nemezes szőrűek, színük általában hollófekete, vannak nagyobb és kisebb testűek. Közepes termetük tömzsi, tekintetük dacos. Buffon 1773-ban a juhászkutyák csoportjában a pulihoz hasonló fajtát ír le, amelynek testét az arcorr és a végtagok kivételével bozontos, általában fekete szőr fedi. Fő feladatuk a nyájak irányítása és a rend fenntartása volt. Hoffmann osztrák kinológus a közepes méretű magyar terelő kutyát „magyar vízikutya" elnevezéssel jelölte. Tény, hogy a hortobágyi és kunsági pásztorember a puli változatai között „vízenjáró puli"-ról is beszélt. Valószínű, hogy ez a megnevezés az uszkár német megfelelőjéből ( Pudel ) származhatott, mivel az uszkárt nevezték a XVIII. században vízikutyának. A spanyolországi eredetű uszkár minden bizonnyal a nagytestű és gyapjasabb spanyol juhfajták térhódításával jutott el hazánk területére. Raitsits és Turcsányi a puli szó német eredetét feltételezték. Kenéz Zoltán a Hortobágy és a Kunság közkedvelt kutyása 1820-ban az alábbiakat vetette papírra: „ A nagy sziktó locsogójában legelésző méneseken már távolról is gyönyörködünk. A csikós kancákat a zsombékok közül már szemünk láttára két vízen járó puli tereli ki az akolhoz, mer a lovas legények oda be nem juthatnak." Majd a továbbiakban megállapítja, hogy „ az uszkár vagy pudli nyomait a terelő juhászkutyák külsejében igen gyakran szembeötlően tapasztalhatjuk, mert a Hortobágyon éltek is, élnek is olyan pulik, amelyeknek szőrzete az uszkár kültakarójának szőrzetével hasonlatosan göndörödésre igen hajlamos." Kenéz a pulit a puszták vadvirágának nevezte, mely szerinte az igazi pásztornak és tanyásnak, mint éber terelő és csivogó, kedvence volt. Méhely állítása szerint a spicc, illetve a puli forma kutyák az Északi-sark egész tájékán elterjedtek voltak, s így feltételezhető ,hogy „eleink már őshazájukban ismerték a pulit, s éppen nem lehetetlen, hogy a honfoglalás idején hozták magukkal. Suk Dezső a magyar pásztor-és juhász ebek ismerője a pulit így jellemzi:

„ Ez a kis kutya zseni mint nyájőrző, egyszerűen mesével határos mint juhterelő, a szó szoros értelmében nélkülözhetetlen. Sok esetben emberrel egyáltalán nem pótolható. Tanulékonyabb, intelligensebb ebfajta a világon nincs még egy. Láttam pulit-írja, amelyik juhász nélkül őrzött 400 birkát 25 hold gyepen, amely nem volt szélesebb 150 méternél, és körül volt véve vetésekkel. Ennek ellenére egy szál gabonát a birka le nem harapott, pedig a puli egyedül őrizte. Erről a kutyáról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Érteni mindent! Nemcsak gazdája szavait, de intését, sőt szemeivel kifejezett akaratát is parancsnak veszi és feltétlen teljesíti."