Pillangó és éjjeli lepke
A papillon francia szó, lepkét, pillangót jelent: a kontinentális törpe spániel felálló fülű változatát nevezik papillonnak, míg a lelógó fülű típus neve phaléne. Ez a francia szó éjjeli lepkét jelent.
A törpe spánielek a legelterjedtebb feltételezés szerint Európából származnak, habár azt sem lehet kizárni, hogy őseik Kelet-Ázsiából érkeztek kontinensünkre. A mai phaléne-hoz nagyon hasonló kutyákat elsőként a XIII. században ábrázoltak olasz művészek freskókon és olajfestményeken. Ezek a kutyácskák általában gyerekekkel vagy nemesekkel szerepelnek a képeken. Elképzelhető, hogy a vadászatra használt spánielek között felbukkanó kisebb egyedeket a nőknek és gyerekeknek hagyták meg játszópajtásnak. Egy adag vadászösztön még napjainkban is felfedezhető a papillonban és phaléne-ban. Különösen Tiziano képein látható nagyon sok, egymáshoz igen hasonlító törpe spániel. Ebből egyrészt arra lehet következtetni, hogy már akkor, a XVI. században megszilárdult ez a típus, de ugyan akkor az is elképzelhető, hogy a festő ugyanazt a néhány kutyát ábrázolta mindegyik képén, csupán dekorációs célból. A XVI. század közepétől már francia festők művein is felbukkannak ezek a kutyácskák. Az ölebek gyors elterjedése a nyugat-európai országokban nem véletlen: az uralkodó családok egymás közötti házasságai során a hölgyek négylábú kedvenceiket is magukkal vitték férjük udvarába, de a kutyák kedvelt ajándéktárgyak is voltak akkoriban. Habár a – mai hivatalos nevén – kontinentális törpe spániel Olaszországból kiindulva terjedt el Európában, leginkább a franciáknak köszönhető a mai modern fajta kialakulása. A törpe spánielek ezen típusa évszázadokon át kedvelt volt a francia udvarban, anélkül, hogy a kutyák külseje túl sokat változott volna. Angliában is szerették a kis méretű spánieleket, de inkább a szélesebb fejű, rövidebb pofájú ebeket kedvelték, így a XVIII. századra egyértelműen ketté vált az angol toy spániel és a kontinentális törpe spániel.
|