Magyar agár

Ez a fajta többször átélt már látványos felemelkedést és látványos bukást is, oly mértékben, hogy már kihaltnak tekintették. Mindig akadtak azonban megszállottak, vagy a fajtának volt szerencséje, de eddig elkerülte végzetét.

Mint éles szemû sólymok, úgy pásztázták szemükkel a ligetes-fás somogyi vidéket az agarak. Csendesen lopózva araszoltunk a patakhoz vezetô vadváltó felé, melyen az erdô lakói inni járnak. A két kapitális méretû magyar agár vadat sejthetett a közelben, olyan izgatottan nyújtogatták hosszú nyakukat a csapás irányába. De meglehet, csak az ereikben csörgedezô ôsi vadászszenvedély forralta vérüket, amit az eldugott somogyi faluban élô cigány rabsicok kezén nap mint nap felpezsdíthettek. Több száz kilométeres autózás után bukkantak rá a magyar agár megmentésére és feltámasztására felesküdött barátaim erre a két csodálatos jószágra. Most itt vagyunk „élesben”, bevetés közben. Itt, ahol a kutyáik vadásztulajdonságát magasztaló romák bizonyítani akarták, hogy az agarakról szóló történeteik nem légbôl kapottak.

Lélegzetvisszafojtva megkerültünk egy facsoportot. Az utolsó fák takarásából a tágas tisztáson ôzcsoportot pillantottunk meg. A mennyei csendet a pórázról lecsatolt agarak robbanásszerû startja törte meg. Elkezdôdött a ragadozószenvedély szította eszeveszett hajsza. Az ôzek meglepetten rebbentek a hozzájuk legközelebb fekvô liget felé, de a csíkos agárnak sikerült egyet leszakítania a menekülés útvonaláról. A visszafordított suta valósággal „karjaiba szaladt” a fifikásan hátrébb maradó fakó kutyának. Rövid, egyenlôtlen küzdelmet sejtetô vágta után lemarta a vadat, s a közben segítségére sietô tigriscsíkos közremûködésével kirázta a lelket az ôzbôl.