A leonbergi

Peter Svatek nagy fába vágta a fejszét, mikor  A vadon szava  (The Call of the Wild) című film rendezésére vállalkozott. Nem volt könnyű Jack London Buck-jának megfelelő főszereplőt találni,  aki  gyermekszerető, erős, izmos, hosszúszőrű, jól megtermett, sugárzik róla a méltóság és intelligencia, sőt megérzi a veszélyt is. Emellett gondolkodás nélkül beleveti magát a jéghideg, tajtékzó folyóba, hogy megmentse gazdáját, s elhúz érte 800 fontnyi (mintegy 360 kg) rakományt 100 yardig (kb. 91 m). Olyan kutyát kellett találni, melyről a néző elhiszi, hogy gazdája 1200 $-ért sem vált meg tőle az aranyláz idején. Graham Ludlow forgatókönyvíró nagy örömére sikerült felfedezni egy olyan fajtát, mely minden kritériumnak megfelelt, a leonbergit. Így három elbűvölő eb (Yosko, Gesso és Guslove) vitte sikerre a filmet.

Az igazi  sztárcsináló  azonban Heinrich Essig (1808-1889) volt, aki a Stuttgart közelében fekvő Leonberg városi tanácsosaként mai szemmel is vérbeli marketinges ötletet valósított meg. Városi jelképként szinte mindenhol a világon csak a címerek a megszokottak, melyek olykor feledésbe merülhetnek, esetleg megújítják, modernizálják. Ám ő egy olyan kutyafajtát tenyésztett ki, mely mindmáig ismertté teszi városát; oroszlánra emlékeztető hegyikutyát. Essig szerencsére nemcsak kreatív ember volt, hanem igen nagy állatbarát is. Jó érzékkel választotta ki a leendő fajta őseit: újfundlandi, bernáthegyi, pireneusi kutyákat. Van olyan elmélet, mely szerint a tibeti masztiff is ide sorolható, s olyan is, mely egy régi württembergi krónikára hivatkozva azt állítja, hogy Essig egy már létezett, de feledésbe merülő fajtát nemesített vissza. Ez utóbbi álláspont azért érdekes, mert 1771-ben a fenti krónikában  leonbergi  eladásáról tettek említést. Arról azonban nem szóltak, hogy mennyiben hasonlított ez a város címerállatára, az oroszlánra.

A források szerint az 1846-ban megszületett első leonberginek hívott kutya  hófehér, fekete fejjel, 80 cm-nél is nagyobb marmagasságú óriás 160 font súllyal, angyali jó kedéllyel.  Később egy müncheni Oktoberfest alkalmából rendezett kiállításon Essig tenyészetéből származó ebek is szerepeltek. Az erről szóló újságcikk így írt:  A legszebb ezek közül a kutyák közül sárgásbarna volt, fekete árnyalatokkal, tényleg mint valami oroszlán és pompás termete is oroszlánszerű volt.

A gyönyörű küllem azonban önmagában nem indokolta, hogy a XIX. század második felére a nemesi körökben a legismertebb és legelismertebb kutyafajta lett. A belső értékei ötvözték az ősök kedvező tulajdonságait; hegyi és vízi mentésre (napjainkban vakvezetésre is) alkalmassá tették, bár származási helyén a parasztok főként birtokaik remek őrzőjeként dicsérték.