Évekkel később

II. fejezet

Utazás Roxfortba

A szél faleveleket sodort a 9 és ¾-ik vágány peronján. Szeptember lévén, mint minden évben ugyanekkor, diákok hada lepte el ezt a helyt, hogy elinduljon Roxfortba. Zsibongó a nyár emlékeit még frissen hordozó tömeg színes forgatagként töltötte meg a környéket. Macskanyávogás, baglyok huhogása és önfeledt beszélgetések zaja hallatszott. Egy új tanév kezdődött mindenki számára, tele új kalandokkal, reményekkel és természetesen sok tanulással.

A peronra egy gesztenyebarna hajú lány lépett. Hosszú, göndör hajával pajkosan játszott az őszi szél. A lány elmélázva figyelte a többi iskolatársát. Elmosolyodott. Még élénken élt az emlékezetében az élmény, amikor először utazott Roxfortba. Milyen izgatott is volt akkor, és milyen gyorsan elszállt az idő… Sóhajtott egy hatalmasat, és szíve nehézzé vált.

Ő most utoljára utazik szeretett iskolájába. Bár tudta, nehéz szívvel fog megválni tőle, mégis örömmel töltötte el az összes kellemes emlék, amit az évek során a jó öreg Roxfortban szerzett. Még egyet sóhajtott, majd befejezte az elmélkedés, és elindult az izgatott tömegben a vonat felé. Fürkésző tekintettel pásztázta a környéket, barátait keresve, de még színüket sem látta sehol. A vonathoz érve tanácstalanul körülnézett, de végül úgy döntött nem érdemes tovább várnia, hisz a Roxfort Expressz perceken belül indul. Vágott egy durcás fintort, mivel előre megbeszélték, hogy találkozni fognak. De úgy látszik nem úgy alakultak a dolgok, ahogy gondolta. Mit lehet tenni? Felszállt a vonatra, illetve csak szállt volna, mert nehéz utazóládáját sehogy sem tudta felráncigálni.

Sajnos nem használhatott semmiféle bűbájt, hogy megkönnyítse helyzetét, mivel pálcája a láda legmélyén lapult. Eszébe jutottak Rémszem Mordon szavai, a lankadatlan éberségről, ami most végképp felmérgesítette. Ide vezet az, ha nem figyelünk a pakolásnál, és a legfontosabb dolog kerül a legelérhetetlenebb helyre. Bosszúsan tette le a ládáját.

A lány végiggondolta a lehetséges variációkat: nekiáll kipakolni, de akkor meg lekési a vonatot vagy próbálja meg a vonatra tuszkolni azt az átkozott csomagot, vagy kérdetne segítséget is? Ez az, ez a jó ötlet! Latolgatni kezdte, hogy a közelben hol talál valamiféle vállalkozó kedvű fiatalembert, aki segítőkezet nyújtanak egy gyenge nőnek. De szerencsétlenségére csak elsősök mászkáltak a közelben. Tanakodása közben valaki, a háta mögül megszólította:

-         Mi az Tündérem, nem boldogulsz?

Hermione Granger számára ez a hang egyáltalán nem volt ismeretlen, csak a szóhasználat egy kicsit meglepte, és a mézesmázos hangnemtől végig futott a hátán a hideg. Tulajdonképpen, amikor segítségért fohászkodott, nem egészen rá gondolt. Sőt eszébe sem jutott. De mivel a sors csúnya tréfát űzött vele jelent pillanatban, ezért úgy döntött lesz, ami lesz, bátran vív meg a sárkánnyal.

Lassan megfordult és szembenézett az ellenséggel, bár a fiú látványa cseppet se volt olyan, mint amilyen az elmúlt 6 évben bármikor. Furcsa tekintettel futatta végig a tekintetét a fehér hanyagul begombolt ingű fiún.

Draco Malfoy elég sokat változott, legalább is külsőleg. Magasabb, izmosabb és férfiasabb lett. Tejfölszőke haja hanyag eleganciával lógott finom vonású arcába, és szürke szemeit, pedig a lány olyan igézőnek látta, mint semmi mást, és ez a gondolat némiképp megrémítette, hiszen az ősi ellenséget fürkészte ebben a pillanatban.

Draco arca egy aprócska meglepetést tükrözött, mivel álmában sem gondolta volna, hogy azt a lányt hívja tündéremnek, akit a legjobban utál és megvet. De ha jobban belegondol, nem is olyan, mint régen. Nem csoda, hogy nem ismerte meg. Végignézett a lányon és arra a megállapításra jutott, hogy óriási változáson ment keresztül. Hermione haja már nem volt bozontos, hanem laza csigákban hullott a vállára, alakja karcsú és nőies lett. Angyali arcára pedig egy csipetnyi meglepődöttség ült ki, bár ezt próbálta palástolni.

-         Kopj le Malfoy, nélküled is elboldogulok!- mondta bosszúsan a lány, s az angyali arc fellángolt.

-         Akkor igyekezz, mert én is szeretnék végre felszállni! - szólt gúnyos, lenéző hangon a fiú és tüntetőleg karba tette a kezét.

A lány ügyet sem vetve a fiúra, újra a ládája felé fordult, és újra megpróbálkozott a lehetetlen feladattal, de valahogy sehogy sem sikerült. Már arra is gondolt, hogy valamiféle csúnya átok ül a ládán, és mindezt csak azért van, hogy minél jobban lejárassa magát. Ez a nap azok közé tarozott, amikor nem lett volna érdemes felkelni. Ha ezt előbb tudta volna… De kár volt ilyesmikre fecsérelni a drága időt.

Draco már türelmetlenül toporgott, a torkát köszörülte, és a körmét babrálta, végül nagy nehezen megszólalt:

-         Segítsek?- préselte ki a nehéz, ritkán használt szót, amiről Hermione azt hitte, hiányzik a fiú szótárából, de a jelek szerint tévedett.

-         Furcsa ilyet hallani tőled… De azt kell, hogy mondjam, nem kell a segítséged –mondta egy balul sikerült kísérlet után a lány, aminek következtében a láda ismét a földön landolt.

Nem sok választotta el Hermionét attól, hogy belerúgjon valamibe. Bár mondjuk több lehetőség közül is válaszhatott, de a legjobban Draco sípcsontja kecsegtetett a legjobban.

-         Igyekezz sárvérű!- mondta gőgösen és sértődötten, mert nem mindennap akar másokon segíteni, pláne nem Grangeren, akit kezdettől fogva nem szívlelet, vagyis szívből utált.

-         Fogd be, te aranyvérű görény!

Villogó szemekkel néztek egymásra, ugrásra készen. Az idillt Seamus hangja törte meg:

-         Szia Hermione!

A lány egy kicsit megenyhült tekintettel fordult Seamus felé, és mosolyogva köszönt neki.

-         Szia! – majd hozzátette- Tudnál nekem segíteni, már egy jó ideje szenvedek a csomagommal EGYEDÜL, és sehogy sem tudom feltenni a vonatra.

-         Persze -mondta a fiú. Hermione ládája pillanatok alatt a vonatra került.

-         Köszönöm.

-         Semmiség, majd a suliban találkozunk - mondta a fiú és elindult a barátai irányába.

Hermione egy pillantást sem vetve Dracora, felszállt a vonatra és elfoglalta helyét a legközelebbi üres kupéban. Lehuppant az ülésre, és egy könyvet vett elő a táskájából. A kelta rúnákról szóló olvasmány egy ideig lekötötte a figyelmét, de gondolatai elkalandoztak, és már egyáltalán nem figyelt a könyvre. Lassan szemhéjai is elnehezültek, és átadta magát az édes álomnak, aminek már semmi köze sem volt a rúnákhoz. 

***

Az álomból McGalagony dühös hangja ébresztette fel. El sem tudta képzelni mit keres a professzor a vonaton, azt meg végképp nem, hogy mi a fenének üvölt ennyire? Felemelte a fejét, és álmosan hunyorítva nézett körbe, majd mikor meglátta az ajtóban álló professzort és Malfoyt, lemondóan sóhajtott és visszafeküdt az ülésre. Inkább nem akarta tudni mi történt, mivel nagyon is jól tudta, hogy ha Malfoy is benne van a dologban, akkor az cseppet sem lehet jól elsült dolog. Hallgatta, hogy a professzorasszony, miként ordít Malfoyal. Elmosolyodott.

-         Felrobbantani a kupét? Hogy jutott ez eszébe Malfoy? Én nem ezt várom el egy iskolaelsőtől! 

-         De tanárnő, Finnigan …-kezdte Draco a magyarázatot.

-         Nem érdekel! Ő is meg fogja kapni a büntetését, ne aggódjon… Értesíteni fogom Piton professzort is a történtekről, ne féljen! Mivel a tanév még nem kezdődött el, nem vonok le a házától pontokat. De az út hátralevő részét itt fogja tölteni, ebben a kupéban, és nem mozdul innen, egy tapodtat sem. Megértette?!

Draco, amikor benézett a kupéba, és meglátta az alvó Hermionét, szörnyülködve így szólt:

-         Nem… ide nem ülök be!

-         De még mennyire, hogy igen. Ne hisztizzen itt nekem, mint egy hat éves! Két választása van: vagy ide ül, vagy varázslat nélkül kitakarítja azt a kupét, amit tönkretettek Finnigannel. De ha nem tetszik, szívesen kitalálok magának valamiféle büntetést, amivel lekötheti a felesleges energiáit.

A fiú lehetőségeket számításba véve, és úgy döntött, hogy a kisebbik rosszat választja. Mégis csak jobb elfoglaltság Hermionét piszkálni, mint takarítani egy porig rombolt kupét. Beleegyezően bólintott, majd belépett az ajtón.

-         Helyes- szólt a professzor- Lux paries – mormolta, majd kiment a kupéból.

Draco hangosan becsapta az ajtót, majd leült az ülésre, és kényelmesen feltette lábait, majd a lányt figyelte. Összpontosított és közben összeráncolta a homlokát, mintha szuggerálná Hermionét, hogy keljen fel. Csend telepedett a kupéra, csupán a lány egyenletesnek tűnő szuszogása hallatszott. 

Hermione valójában nem is aludt, csak tetette, mert nem volt semmi kedve újabb összetűzésbe keveredni. De Draconak más tervei voltak, mint azt egy igazi mardekárostól megszokhattuk. Egy ideig még kitartóan szemlélte a lányt, de aztán megelégelte a dolgot, és unottan kinézett az ablakon.

A lány még mindig színlelt, ám az ölében lévő könyv, hirtelen csúszni kezdett. Hermione a könyv után nyúlt, majd észbe kapott és mozdulata félbe maradt. A szemközti ülésen terpeszkedő fiú természetesen, mindent észrevett, és cselekvésre szánta el magát. Szürke szemei megvillantak, majd elmosolyodott. Talárja zsebéből egy sastollpennát vett elő, közelebb lopakodott, leguggolt, majd megcsiklandozta vele a lány orrát. Óriási tüsszentés hangzott, és egy pillanat múlva Hermione már éber és természetesen mérges állapotban volt. Eközben Draco már tervelt formált a mardekárosok összes ravaszságával megáldott agytekervényeivel.

-         Mit keresel itt?- förmedt rá a diadalmasan vigyorgó szőkeségre.

-         Az biztos, hogy nem téged Granger- mondta ironikusan, és visszaült a helyére- McGalagony parancsa volt, hogy ide üljek.

-         Csodás- utálkozott a lány. Már éppen nyúlt volna a könyvéért, de Draco gyorsabb volt nála.

-         Add vissza, te görény!

-         Kérd szépen, sárvérű! - és magasan a feje fölé tartotta a könyvet, hogy a lány még véletlenül se érhesse el.

-         Ne hívj többet sárvérűnek!

-         Mert mi lesz?- kérdezte tettetett félelemmel, s a hatás kedvéért ijedten nézett a lányra.

-         Hát ez- azzal egy jól irányzott rúgással eltalálta a fiú sípcsontját, aki ösztönösen leengedte a kezeit, így a lány kivette a kezéből a könyvet, és még jól fejbe is kólintotta a fiút.

-         Soha többet ne merj sárvérűnek hívni! - mondta a lány dühösen és sietős léptekkel kifelé igyekezett

-         Ezt nagyon meg fogod bánni Granger!- kiáltott a fiú Hermione után, miközben a lábát dörzsölgette.

Majd fájdalmát félretéve, rohant volna a lány után, ha nem ütközött volna akadályba. Megfeledkezett ugyanis a bűbájról, ami nem engedte ki őt a kupéból. A védőbűbáj visszaröpítette a fiút, aki hangos puffanással ért célt a falon, ahol egy újabb ütéssel gazdagodott. Hermione látta elterülni a fiút, de nem törődött vele. Inkább egy másik kupé keresésére indult. Egyszer csak ismerős hangok ütötték meg a fülét. Az egyik kupéból egy fiú nézett ki a folyósóra. 

-         Hermione, hol voltál eddig?

-         Szia Harry. Sziasztok -mondta zihálva a lány, és gyorsan leült Luna mellé. A kupéban Harry, Ron, Luna és Ginny foglaltak helyet.

-         Valami baj van?- kérdezte Ginny.

-         Semmi- hangzott a tömör válasz - Milyen volt a nyár?- váltott teljesen más hangnemre.

Hermione arcán boldog mosoly tűnt fel, de belül még mindig lángolt benne a düh. Ám nem verte ki semmi sem a fejéből a földön elterült Draco képét. Kicsi bűntudatot érzett, de inkább elfojtotta, s próbált minél jobban a barátaira figyelni.

 Következő