Hurrá nyaralunk-2 / Töressük össze a szívünket

            Már kábé két hete vagyunk itt. A napocska sütkérezik, mi pedig nem foglalkozunk olyan felesleges dolgokkal, mint pl. az iskola, vagy Potter. Nem is baj, hiszen nyár van, vagy mi fene. Tehát, mint említettem, a napocska sütkérezik, bár minket leginkább megsüt, a levegő pedig forró. Egész nap a parton heverészünk, esténként pedig beugrunk egy C.L.U.B.* nevű helyre, ami az egyik legforgalmasabb szórakozóhely, ahol jobbnál jobb pasik tengődnek. Persze, mondanom sem kell, mit tesz egy csaj ilyenkor. Merthogy nem ül a hátsóján tétlenül, az tuti, aki mégis, annak úgy kell! Én mégis ültem; amikor kifulladtam a folyamatos tánctól, illetve ugrálástól. Egyszercsak megláttam egy ismerős alakot a tömegben. Na jó, csak hátulról volt ismerős: széles vállak, kócos sötétbarna haj. Már majdnem elindultam letolni a lábáról, hogy ő mit keres itt, amikor a srác megfordult, és egyenesen felém jött. Mikor megláttam az arcát, akkora kő esett le a szívemről, csoda, hogy nem hallották mások! Azt sem értem, hogy jutott eszembe, hogy Potter is éppen ott lehet?! Szóval, abszolúte nem hasonlít arra a baromra! Barátságos kék szemei vannak, és kedves mosolya.. Huhhaa, ebből még nagy baj lesz, érzem.

- Szia!- Köszönt, mikor odaért elém.- Leülhetek?- Ééédes! Már most bírom, pedig nem ismerem, még! Ami késik, nem múlik ám!

- Szia, persze!- Mondtam, mikor sikerült lenyelni a vizemet fulladás nélkül. Addig csak néztem rá, szépen. Tényleg szépen, a szemeim sem ugrottak ki, olyan nagyon.. – Lily Evans vagyok.- nyújtottam kezet.

- Chris Larssen. Mond csak Lily, jól hallottam, mikor az egyik barátnőd azt mondta: muglik?- Ajaj. Chris most vagy mugli, és csak értetlenkedik, vagy pedig varázsló, és arra kíváncsi, mi is azok vagyunk-e. Kellemetlen! Pillanatnyi agyfagyás után megválaszoltam a kérdést.

- Igen Chris, jól hallottad! Csak kérlek, ne beszélj erről másn..- mondtam volna, ha nem szakít félbe.

- Tudtam! Ne félj, nem vagyok mugli, sőt! Nagyon is varázsló vagyok! Csak éppen nem a Roxfortba járok. Feltételezem te, és a barátnőid odajártok.- Tarolt! De még hogyan! A szám is nyitva maradt!- Lily, ha ráérsz csukd be a szád.- Kacsintott rám.- Nincs kedved táncolni?

- Becsukom, ígérem.- Mosolyogtam.- De, mehetünk táncolni.- És mentünk. Csak fél szemmel láttam barátnőim vigyorgó fejét.

Jó sokáig táncoltunk. Egy lassú szám ment éppen, mikor valaki finomnak nem nevezhető módon hátba bökött. Ránéztem az illetőre, aztán elég döbbenten nézhettem, az emberke ugyanis Alice volt. Fáradtan, majdnem könyörgőn nézett rám, s kérlelt, hogy menjünk haza, mert ők hárman már kivannak teljesen, és aludni akarnak. Ami azt illeti én is eléggé fáradt voltam, elköszöntem Christől, majd elindultam a lányokkal haza. Gondoltam hogy faggatni fognak, csak arra nem, hogy mikor fogják megtenni. Mikor beléptünk az ajtón, csak annyi ereje volt mindenkinek, amíg bezuhant az ágyába. Nem néztem az órát, az időérzékem pedig valahol elhagyhattam. Fogalmam sem volt mikor étünk haza.

- LILYYY!- Hallottam reggel. Na jó, nem reggel volt, hanem délután valamikor. Alice-ék az ágyam szélén ültek, és várokozón néztek rám. Kócos fejjel dőltem vissza a párnámra, miután meggyőződtem, hogy nem tört ki a háború, és/vagy nem ég a ház. Tudtam mire várnak, és ahogy Natalie-t ismerem, mindjárt felteszi a kérdést, ami böki a csőrét. Nem tévedtem.

- Lil kedvesem! Láttuk ám mi volt este! Részletes beszámolót!- Előbbi mézes- mázos hangja, most átment parancsolóba. – Gyerünk, ne kéresd magad!- Szólt újra miközben igyekeztem bekúszni a paplan alá. Inkább visszamásztam, és belekezdtem a mondókába, mielőtt lerágták volna a fülemet. Igazán jó hallgatóság voltak. Egész szép ébredésnek gondoltam volna, míg Alice fel nem tette a ’legjobb’ kérdést.

- Mondd szívem, akkor mi lesz Jamesszel?

- ALICE! HOGY JÖN IDE POTTER?!?!?! –Ordítottam, szegény Alice majdnem leesett az ágyról. Kicsit nyugodtabban folytattam.- Édesem, mi köze van ehhez Potternek? Mert szerintem semmi. Különben is, hol érdekel engem az a seggfej?! És miért hoztad szóba egyáltalán?- Kérdeztem keserűen.

- Mert ő, ööö – Nem tud értelmes indokot.- Ő szeret téged.- mondta, mire kitört belőlem a nevetés.- Most mi van?! Miért röhögsz, semmi vicceset nem mondtam!

- Alice kedves, ezt te sem gondolhatod komolyan! Te tényleg elhiszed annak az egoista baromnak, hogy szeret engem?! Ne Alice, ez még viccnek is rossz!- Már semmi nyoma nem volt a nevetésnek. Dühösen néztem a lányzó világoskék szemébe.- Az Istenért! Nem tudom felfogni, hogy hihetsz neki! Tudod milyen, te is ismered annyira, hogy ezt NE mondd róla! Te is tudod mit tett. Sőt, te vagy az egyetlen! Ne mond még egyszer az arcomba, hogy szeret engem!- A monológ végén már csak sziszegtem közvetlenül Alice- szel szemben. Nagyon berágtam a csajra. Valóban csak ő tudja miért nem adom be a derekam annak a .. izének. Inkább elmentem zuhanyozni, nem akartam dühös lenni. Tök feleslegesen idegelem magam, de ezzel a témával mindig kihoznak a sodromból! Még hogy Potter és a szerelem, ugyan már!

************

            Immár másfél hónapja itt vagyunk. Chris nagyon édes volt, bele is zúgtam, mint vak ló a szakadékba. Nagyon elvoltunk együtt, komoly. Egy hónapja meg is kérdezte, lennék-e a barátnője. Ilyen srácnak?- persze! Egyből igent mondtam, nem hittem, hogy összetöri a szívem. Alice, és a többiek nem zaklattak a Potter-témával, miután kb. három napig nem szóltam szöszke hajú barátnőmhöz. Nade, éles kanyar vissza Chrishez. Hogyan lehet beleszeretni valakibe napok alatt?- gőzöm sincs, de nekem sikerült. Nem kellett volna.   Tegnap este a csajokkal -ahogy minden este mióta itt vagyunk-, bementünk a C.L.U.B.-ba. Mint később kiderült, Chris nem csak bulizott, hanem itt is dolgozott. Mikor beléptünk, kapásból a pasekot kezdtem keresni a tekintetemmel, de hiába. Szóltam Samnek, majd otthagytam őket, s már nemcsak a szememmel kerestem a párom. Kb. négyszer rohantam körbe a helyet húsz perc alatt, mire bevillant, hátha hátul van a raktárban, elvégre nem ez lenne az első. Oké, gyors hátraarcot csináltam, és elvágtattam a raktárba. Nem túl nagy helység, telepakolva rekeszekkel, és égig érő dobozoszlopokkal. Itt már nem szólt olyan dobhártyaszaggatóan a zene, tehát elég érthetően lehetett hallani, ha valakik beszélgetnek. Én is hallottam. Valaki igazán levághatná a fülem! Szóval, hallottam, ahogy két emberke beszélget. Nem is tűnt akkora dolognak, elvégre mi van abban, ha egy pasi meg egy csaj dumálnak kettecskén?- semmi. És ha nem csak beszélgetnek?- az sem érdekes. Nade!- mi van akkor, ha felismered a srác hangját, és kiderül, hogy az illető tulajdonképpen a te szerelmesed?- na ez a gáz! Csak álltam az ajtóban, és nem akartam hinni a fülemnek, de a szememnek se. Chris éppen azzal a csajjal smárolt, elég hevesen. Nagyon nem szeretnék rá visszaemlékezni! Az „édes” srác mellett pediglen egy hatalmas bőrönd volt. Azt mondta, hogy nem itt él, de azt nem, mikor szándékozik hazautazni. A jelek szerint akkor. Este. Se puszi- se pá módon. Szép, „kedves, édes, imádnivaló”. Chris az órájára pillantott, valamit mondott a lányzónak, majd kéz-a- kézben távoztak a másik ajtón. Tiszta romantika, beléptek a holdfényes éjszakába. Érdekes, sikerült megvárnom, amíg kimennek, s a lábam csak akkor mondta fel a szolgálatot. Aztán már nem csak a lábam remegett, hanem az egész testem, a szememben gyűltek a könnyek, nem csak gyűltek, de le is folytak az arcomon. És azon kaptam magam, hogy zokogok. Fogalmam sem volt mióta ücsörögtem ott, csak azt tudtam, nem akarok kijönni onnan. Az a szemét elvett tőlem valamit, és összetörte a szívemet. Hogy tudtam beleszeretni?! Ráadásul napok alatt?! Tehetségem van kifogni a „legjobb” pasekokat. Egy idő után abbahagytam a bőgést, és csak bambultam magam elé. Elég fura kép lehetett: Félig kisírt, vörös szemekkel, dagadt orral, könnyáztatta arccal, kócos fejjel ott ültem egy dobozon, és csak bambultam. Hullakép. Egyszercsak meghallottam az ajtócsukódást. Az illető körülnézhetett raktárban, azután mellém húzott egy dobozt, lehuppant rá, s nem szólt. Várta, hogy megszólaljak.

- Elment. De nem egyedül. Csak szó nélkül.- Ránéztem az emberemre. Sam volt az.

- Hogy érted, hogy „nem egyedül”?- Nézett rám. Fekete szemeiben értetlenség csillogott.

- Úgy. Pontosan úgy! Mikor beléptem, egy idegen csajjal volt összeragadva, de nem a cipőtalpánál- Magyaráztam.- Asszem elég régóta ismerik egymást. Legalábbis nekem úgy tűnt. Bár lehet, hogy hülye vagyok, már semmi nem lepne meg.

- És szerinted mit oldasz meg azzal, hogy kisírod a szemedet egy ilyen alak miatt? Mit gondolsz, megérdemli akár egyetlen egy könnycseppedet is? Mert szerintem nem. Gondolhattad volna, hogy ez lesz. Kérdezted egyáltalán, van-e barátnője? Mondta valamikor is, hogy szeret téged? Tudnod kellett volna, hogy olyan lesz, mint a nyári zápor: ahogy jön, úgy megy. Hirtelen. És hogyan zúgtál bele pár nap alatt? Egy Potter- hasonmásba, ráadásul! Fogadjunk csak a külseje miatt, mert olyan, mint ő!- Nem igazán értettem mit akar elérni ezzel a vádaskodással. Eléggé meglepődtem. Sam miért engem hibáztat? És mi az, hogy..

- MI AZ, HOGY AZÉRT MERT OLYAN?!- Hörrentem fel.- Honnan veszed? És mér én vagyok a hibás? ÉS MÉR VELEM ORDIBÁLSZ?!- Üvöltöttem vissza. Olyanok voltunk, mint két süket csaj: húsz centire voltunk egymástól, és ordibáltunk. Ránéztem barátnőmre, ö vissza, az arcán hihetetlen nyugodtság tükröződött. Tényleg nem esett le, mi volt a célja. Hirtelen felpattantam, és belerúgtam a dobozba, amin addig ültem. Már nem sírtam, az üres „fájdalom” helyét átvette az eszeveszett düh, nem más. Csak püföltem, és rugdaltam azt az átkozott dobozt, holott „szegény” tök ártatlan volt. A nagy „csatározás” közben elfelejtettem, hogy barátném is ott van, ezért nem láttam az elégedett mosolyt az arcán. Mielőtt odáig jutottam volna, hogy a falat kezdem ütni -esetleg rugdosni-, Sam volt olyan kedves, és leállított. A csaj iszonyatosan higgadt volt, csak nézett rám mosolyogva, és nem szólt semmit. Én pedig görnyedt háttal, kifulladva néztem vissza rá. Legszívesebben neki ugrottam volna, de már túl fáradt voltam hozzá, ezért csak legyintettem.

- Kössz, jól esett.- Mondtam pihegve. Ő csak bólintott egyet, közölvén nincs gáz. Még pár percig álltunk így csendben, s én azon gondolkodtam, Sam miért engem hibáztatott, mikor megvilágosodtam. Sam csak feldühíteni akart!- hát persze. És amilyen ügyes volt, sikerült is neki. Az eszéért szeretjük, na meg sok más indokból is. Csak álltunk, s az arcomon a felismerés mosolya szaladt végig. Hirtelen a nyakába ugrottam, ő pedig nem szólt csak felnevetett.

Egy héttel a történtek után, kicsit jobban éreztem magam. Nat és Alice mikor megtudták mi történt, csak sokatmondóan összenéztek. Nem értettem, most sem érte, de nem is érdekel. Igyekeztek lekötni valamivel magam, sosem hagyták, hogy azon az estén gondolkodjak. Sokkal jövök nekik, de tényleg. Többet nem mentünk abba klubba, inkább kerestünk egy másikat. Lassan elkezdtük felkutatni a házat a dolgaink után, hiszen már csak egy hetünk volt indulásig. Napközben a parton süttettük magunkat, és fürödtünk a kellemes vízben, kora este haza pakkoltunk. Megpróbáltuk összedobni a nyárra kapott házi feladatainkat, ami kicsit nehezen akart beindulni, mert nehezen szoktunk vissza a tanuláshoz, és persze a pennával való íráshoz is, hiszen egész nyáron, ha írtunk valamit, golyóstollat használtunk. (Mivel Sam is mugliszületésű, neki sem volt újdonság eme csodás találmány, de látni kellett volna Alice, és Natalie arcát! Az a két átszellemült arc!- mint a gyerekek, akik frissen tanulnak két keréken bicajozni.) De azért belejöttünk az írásba is, s a tanulás is elég gördülékenyen ment a hét folyamán. Két nappal indulás előtt mindenki őrült tempóra váltva kereste a holmijait, s igyekeztünk csilli-villire takarítani a házat, nehogy nagynénémék megorroljanak ránk, hogy rendetlenséget hagyunk hátra. Péntek estére mindennel elkészültünk. Elkészítettük a házikat, bepakoltunk és kitakarítottuk a házat. Fáradtan huppantunk le a kanapéra egymás mellé, s hideg tejet iszogatva nézegettük a fényképeket.

            Másnap, mikor Brenda néniék hazaértek, csillogott a ház, s mi is jó kislányok módjára fogadtuk őket. Délután négykor indult haza a vonatunk, addig még egyszer lesétáltünk a partra. Este hét óra körül érhettünk haza. Barátnőim még egy utolsó éjszakát nálunk töltöttek iskolakezdés előtt. Reggel megbeszéltük, hogy szeptember elsején fél 11-kor találkozunk a vonat mellett.