"Életed útját magad választod.

Válassz hát úgy, ha egyszer

elindulsz, nincs már visszaút!"

(Kodály Zoltán)

Nagyon sok szeretettel gondolok Rád: Sissi

Nagyon szép napot kívánok szeretettel vidám délutánt és békés, szép estét!

A Megbocsátás hídjának alapját a szeretet talaja képezi, amely alkalmatlan arra, hogy megbocsáthatatlan dolgok kerüljenek rá.

Amint átmegyünk e hídon, kiderül, hogy mindenki rászolgál teljes szeretetünkre.

Amint átmentünk a Megbocsátás Hídján, a Világegyetem legfontosabb hídján keltünk át, mert ez vezet a szeretethez, a boldogsághoz.

Ez a híd mindig és mindenütt jelen van és csábít arra, hogy menjünk át rajta.

Több szeretetet és békét fogunk élvezni, mint amennyiről valaha is álmodtunk!

Szeretettel Alassea!

 Elnézést , hogy nem jelentkezem, de három napja halódik a netem, most éppen használható

Szeretettel ölel Alassea

Őszi sóhaj
Rezdül a fán őszi levél
Halk sóhajjal lelkem beszél
Öleli a végső teret
Múlt idéző hosszú telet

Sárga, barna foltos minden
Elhamvadt már féltett kincsem
Harmat fedi régi álmom
Őszi ködben folyton fázom

Lenge árnyak vesznek körbe
Nem emlékszem már a zöldre
Sötét színek futnak elém
Tél tereli fagyát felém

 Drága barátnőm: Alassea ajándéka !
(köszönöm)

Lelked

Lelked gyönyörű sugarában
Melegszenek az angyalok,
Lényed körül a levegő is,
Meghitt fényben ragyog.

Fodros felhők lebegnek,
Végtelen, s tengerkék az ég,
Amit szavaiddal festettél,
Való igaz, s meghatóan szép.

Megnyugvást és erőt szórt,
Mind a két, simogató kezed,
Révész voltál, s távoli szellemek,
Segítettek, álmodtak Veled.

Szivárványfa legfelső ágán,
Ül a hold, ezüstöt szór palástja,
Neked szánja féltett kincsét,
Irigyli a forró nap, ha látja.

Lelked mélyén, valahol legbelül,
Végtelen film pereg, s benne én,
Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka,
Recsegve úszik a szerelem tengerén.

Szél repítsen, dagassza a vásznat,
Majd egyszer, ha Te is elhiszed,
Vár ránk utunk végén a megálmodott,
S Neked megírt, trópusi sziget.

Ahol a kolibrik járták őrült,
Szerelmes, és dalos táncukat,
Delfinek énekeltek, és a nap,
Kísérte reggel, bolondos nászukat.

Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel,
És vigyáztak ránk a csillagok,
A lázas éjszakákat követték a sorban,
A józan, gyógyító, és meghitt napok.

(Márk Miklós)

Sissitől kaptam és nagyon köszönöm!
Viki

"Talán semmi sem szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akinek arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerü jelenléte elég, hogy vidámak és boldogok legyünk."

 Legyen ez az oldal a szeretet, a béke és a barátság kis kuckója. Kívánom, hogy érezd jól magad.
Kellemes időtöltést kívánok:
Viki

 Advent előtt többször eszembe jutott egy kis falusi templom egy sziget közepén, ahova pünkösd előtt "véletlenül" elkeveredtünk. Sokszáz éves fehérre meszelt épület, körülötte rendezett temető sok-sok virággal, belülről orgonaszó hallatszik. Bent is tisztaság, faragott padok, tégla burkolat, meszelt fal. Középen tartják az énekes könyveket, mellette, egy nagy fa ládában, kosárban, játékok, gyerekkönyvek.
Ketten voltak bent. Egy idősebb asszony orgonált, a falutól negyven kilóméterre él egy városban, ott takarítónő. Eljött gyakorolni a másnapi, ünnepi istentiszteletre. A városban is van orgona, dehát ő pünkösdkor itt fog játszani. Egy fiatalasszony egy magas létra tetejéről mosolygott ránk kedvesen. Borostyánnal, virágokkal díszítette a templomot. Elmondta, ő itt lakik a szigeten, két kisgyereket nevelnek, egyébként talán közgazdász, és az év legszebb feladata, amikor Húsvétra, Pünkösdre és Karácsonyra feldíszítheti a templomot. Kérdeztük, hányan lesznek a másnapi istentiszteleten. Magától értetődő természetességgel válaszolták: Ők ketten, a lelkész, meg valószínűleg két néni a faluból.
Újra és újra eszembe jut, vajon én tudnám-e ilyen lelkesen díszíteni azt a templomot? Hogy lehet valakinek ilyen fontos, hogy szépen szóljon az orgona?
Hogyan készüljünk az ünnepre?
Biztosan én is, ahogyan telnek az évek, egyre érzékenyebb vagyok. Egyre érthetetlenebbül nézem, mit művelünk Karácsonyra készülés ürügyén. Különös ajándék úgy várakozni, hogy bennem is növekszik egy pici gyermek, talán éppen akkor, Karácsonykor fog megszületni, és egy másik, éppen beszélni tudó kisgyermek kérdezi nap mint nap, mikor lesz, milyen lesz? Próbálom magyarázni az ünnep lényegét, közben egyre inkább rádöbbenek, hogy magam sem tudom, mit ünneplünk, mi a fontos. Mit mondjak a kislányomnak? Azt, hogy ez Jézus születésnapja (akkor biztosan lesz torta is - mondta erre ő)? Vagy azt, hogy eljönnek a nagyszülők? Azt, hogy megyünk templomba? Hogy készítünk adventi koszorút? Hogy kapunk ajándékokat? Mondjam-e, hogy azért nagyobb a forgalom a városban, hogy azért megy mindenki az áruházakba, hogy azért leszünk fáradtak, azért nincs senkinek sem ideje őrá, mert Karácsonyt várunk?
Mit fog számára jelenteni az ünnep? Mit lát rajtunk?

Laki Tamásné, Eszter

ANGYALOK UGRÓKÖTELE

angyalok ugrókötele
a szivárvány - mondta
egy apró kisgyerek
azt hiszem igaza van

mennyből
egy angyal
kettő három négy
öt hat hét
még még még
bárányfehér
rokolyákba
kap harap a szél
felleg hátán feszül ívbe
ibolya kék zöld
sárga narancs vörös
nyaláb nem ember láb
toppan elé - nézd
libben szökken a fény
cikáznak a felhők felett
olykor rájuk dörrentenek
ők azok ne félj
tört égi sugárból
font kötelüket hajtják
hogyha elfáradnak
a vállukra vetik
haza ha indulnak
kapu tárul - sarkig
mikor megérkeznek
gyorsan hunyd be a szemedet
nehogy megvakulj
attól amit látsz

honnan tudja egy kisgyerek
mi a túl
mi az át

Ablonczy Ágnes

Túrmezei Erzsébet:

Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!

Túrmezei Erzsébet:

1. Adventi ház

   Valamit kérnek tőled.
   Megtenni nem kötelesség.

   Mást mond a jog,
   mást súg az ész.
   Valami mégis azt kívánja: Nézd,
   tedd meg, ha teheted!
   Mindig arra a harmadikra hallgass,
   mert az a szeretet.

   Messzire mentél.
   Fáradt vagy. Léptél százat.
   Valakiért mégegyet kellene.
   De tested, véred lázad.
   Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
   És a jog józanságra int.
   De egy szelíd hang azt súgja megint:
   Tedd meg, ha teheted!
   Mindig arra a harmadikra hallgass,
   mert az a szeretet.

   Valakin segíthetnél.
   Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
   Tán összetörte a szíved.
   Az ész is azt súgja: Minek?
   De Krisztus nyomorog benne.
   És a szelíd hang halkan újra kérlel:
   Tedd meg, ha teheted!
   Mindig arra a harmadikra hallgass,
   mert az a szeretet!

   Ó, ha a harmadik
   egyszer első lehetne,
   és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
   Lehet, elégnél hamar.
   Valóban esztelenség volna.
   De a szíved békességről dalolna,
   s míg elveszítenéd,
   bizony megtalálnád az életet!
   Bízd rá magad arra a harmadikra!
   Mert az a szeretet.

   ---

    

   Pilinszky János:
   A FÉNYESSÉGES ANGYAL IS
   Emlékezés egy világháborús karácsonyra

   Az égbolt elsötétedett.
   S akár a végítélet
   zord fellege tört volna ránk,
   a föld is oly sötét lett.

   Gyermekszívünk is oly nehéz!
   A házak és a kertek,
   az egész törékeny világ,
   éreztük, velünk reszket.

   Aztán a roppant csöndön át
   puhán és észrevétlen,
   a hangtalan meginduló
   és puha hóesésben,

   akár a fényes pelyhek is
   vigyázva földet értek,
   a fényességes angyal is,
   ő is a földre lépett.

   1. A harmadik

   ---

   Füle Lajos:
   KARÁCSONYI KÖNYÖRGÉS

   Mint Betlehem, zsúfolt a város,
   megszállta tenger idegen.
   URAM, szállásra hol találsz most,
   nem maradsz-e a hidegen?

   Szívem istállójába, amely
   szállást csak barmoknak adott,
   térjél be hát! Számodra van hely:
   találsz egy csendes jászlat ott.

   Csilló arannyal, drágakővel
   nincs ékesítve ez a ház.
   Mégis, ne rettenj vissza tőle,
   ha szénát, pozdorját találsz,

   ha nem lehet méltó Tehozzád,
   Kinek egek örvendenek!
   Lásd, ez vagyok Így térj be hozzám,
   hozd el szívembe fényedet!

   1956. december

    

   ---

    

   Szikszai Béni:
   KARÁCSONY UTÁN

   Nem gyújtottunk gyertyát karácsonykor,
   fát sem állítottunk.
   Az éjszaka csendje áradt szét,
   és a csendben Isten beszélt.
   Kérdezett:
   Van-e szívetekben igazi szeretet,
   vagy csak szeretet-csomag?
   Van-e szívetekben igazi világosság,
   vagy csak gyertyafény?
   Csak hallgattam a csendből
   kizengő szózatot,
   ahogy repült a világ fölött
   s újra és újra kérdezett.
   Sok fénylő gyertya közt
   szórakoztak az emberek.
   Nem hallották.
   És az Úr, Akit ünnepeltek,
   elhúzódott az ablak mögül
   (kívül volt),
   majd halkan távozott,
   mert Ő, a Világosság,
   a gyertyafényben
   magára maradt.

   1976.12.24.

    

   ---

    

   Dömötör Ilona:
   ÉNEKLIK A NAPKELETI BÖLCSEK

   Vad gyújtogatók, hullócsillagok,
   tüzes fáklyákkal ne rohanjatok.

   Ma örömében reszkessen a fény
   az ég tömérdek apró mécsesén.

   Ünnepi éjet ért meg Napkelet:
   új csillag áll egy istálló felett.

   Benn istállómécs, pislán remegő,
   s fáradt asszony és síró csecsemő.

   De mi itt várjuk a kelő Napot,
   mert az a csillag nem hazudhatott.

   Meglátjátok még, törpe emberek,
   mivé nő az a gyönge kisgyerek.

   Mi hoztunk néki tömjént, aranyat,
   nekünk örökre királyunk marad.

   Üldözhetitek álnokul, gazul,
   az ő csillaga minket igazol.

   Feltartja majd, mint győzelmi jelet,
   ha ítél élők és holtak felett.

    

   ---

    

   Visky András:
   DECEMBER GYÖNGE GYERMEKE

   Kelet felől a köd szitál,
   a dombon elterül az ég,
   az erdő ébred, már pipál,
   noha nem is evett ma még.

   Szomszédom, egy vén angyal, néz,
   hogy térülök s téblábolok,
   mint egy gondterhelt pávián,
   a lefagyott autóm mián.

   Remélem attól megkímél,
   hogy végighallgassam megint,
   az állatokkal mit beszél!
   Elég volt ebből már, ugyan!
   Én olyan zaklatott vagyok,
   a kocsim, tessék!, lefagyott...

   A minap arról fecsegett,
   ahogy elnézi Fordomat,
   ha lehet, ne vegyem zokon,
   ő többre tart egy verebet!
   Csak azért mondja, mert szeret...

   Hát lilát láttam, mondhatom!

   Indulnék éppen, matatok,
   az angyal, tudtam!, átszól:
   "Hát hogy vagyunk, ó, jó uram,
   ma gondterheltnek látszol."

   Rámordulok: "Most nincs időm,
   majd máskor, szomszéd, máskor!"

   "Hát éppen ez, ugyan mikor,
   hisz más kor jön most, más kor!
   Megkérdezem, ne vedd zokon,
   hogy kész-e már a jászol?"

   "A jászol?! Jaj, öreg bolond,
   hogy miket összezagyvál?!
   Benzint eszik a motorom,
   nincs sarjúm, és nincs abrakom,
   nem istálló az ott, garázs,
   mért volna benne jászol?
   Keresse inkább máshol!"

   "A jászol, jó uram, bizony!" -
   S ujjával mellkasomra bök.

   Majd sarkon fordult s otthagyott.

   A kertbe indult, mint szokott,
   köszönteni barátait.
   És jönnek is a madarak,
   csacsognak, és ő válaszol,
   rászállnak, körberepülik,
   a szemem elől eltűnik...

   De nemsokára hallom ám,
   visszhangzik furcsa éneke:
   "JŐJJ, JÁSZOLUNK MÁR KÉSZEN ÁLL,
   DECEMBER GYÖNGE GYERMEKE!"

    

   ---

    

   Barbara Cratzius:
   KARÁCSONYI UTAK - KARÁCSONYI KÉRÉSEK
   Túrmezei Erzsébet fordítása

   Mutasd meg a bizalom útját,
   azt a csillagfényes utat,
   amelyiken a bölcsek jártak
   megtalálni Királyukat!

   Mutasd meg a szolgálat útját,
   amelyen csendben József járt,
   hogy szemünk-szívünk nyitva legyen,
   ha szenved a felebarát!

   A szeretet útjával áldj meg,
   amint láthatom Máriában,
   hogy akivel csak találkozom,
   ahhoz a jószót megtaláljam!

   A hála útján pásztorokkal
   hadd magasztaljam tetteidet!
   S adj, Uram, csodálattal teli,
   előtted mindig nyitott szívet! 

    

   ---

    

   Reményik Sándor:
   JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL

   Magasságos,
   Te tudod: nehéz ez az apaság,
   Amit az én szegény vállamra tettél.
   Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
   Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
   Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
   Anyja szemei s a Te szemeid,
   Istenem, a Te szemeid azok.
   Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
   Oly ismerősek, s oly idegenek...
   Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
   Mit tehettem érte?... Mit tehetek?
   Én tanítottam fogni a szerszámot,
   Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
   Úgy félek: mi lesz?
   Most is ki tudja, merre kóborog,
   Tekintetétől tüzet fog a műhely,
   Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
   Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
   S azután is óvni a lépteit,
   Fel a templomig, Jeruzsálemig,
   Míg egyszer elmaradt...
   Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
   Borzolta szürkülő szakállamat,
   Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
   Komoly nyomot parányi rózsaujja.
   S most olyan más az útja...
   Vezetném és Ő vezet engemet.
   Csak azt tudom, a Te utadon jár,
   Magasságos,
   De ki tudja a Te ösvényedet?
   Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
   Az Evangéliumban hallgatok,
   S hallgat rólam az Evangélium.

    

   ---