Hegedüs Gábor honlapja
Hegedüs Gábor honlapja
Menü
 
Köszöntő

Köszöntök mindenkit

Hegedüs Gábor

honlapján!

Jó nézelődést kívánok!

 
Linkek
 

Kérdéseket, észrevételeket ide várom: hegehonlap@freemail.hu

 
Látogatottság
Indulás: 2006-10-30
 
Archívum
 
Hírek
Hírek : Ez történt eddig (2007 január)

Ez történt eddig (2007 január)


Mivel a bajnokság „szünetel”, nem sok hírrel tudunk szolgálni.

Ezért felidézném, mi történt eddig. Januárban ugyan is bőven volt „dolguk” a Gerendás fiúknak. 3 hét alatt 6 meccset játszottak, 2 Euroliga és 4 bajnoki meccset.

 

 

 

Viszonylag korán, január 2-án kezdődött a téli felkészülés. A második héten (január 8-9.) Szegedre látogattak el a fiúk, ahol a Tisza-partiakkal kétkapuztak. Másnap, 10-én Pestre utaztak, hogy előrehozva a szombati bajnokit (mivel egy időben lett volna az Euroliga fordulóval), lejátszák az FTC-vel a mérkőzést. 9-13 arányban diadalmaskodott az Eger! S hogy miért érdemes megemlíteni még ezt a meccset? Gerendás György újra a kispadra ülhetett, jó pár hónap kihagyás után! (A mérkőzés összefoglalója itt à ) Hege egy gólt dobott.

 

 

Január 13-án eljött egy újabb Euroliga forduló egy hazai csapat ellen, a Teva Vasas Plaket ellen. Erre a Komjádi uszodában került sor. Sajnos vereséggel zárult ez a „derbi”, 12-6 arányban. Hege ezen a mérkőzésen nem dobott gólt. Így nyilatkozott ekkor:

 

A Vasas egy jól szervezett csapat, nem megy ellenük a játék. Ennek ellenére szerintem a játékosállományuk semmivel sem jobb, mint a miénk, viszont az egymás elleni meccseken rendre „megverjük magunkat”. Az első negyedben még működött a védekezés, de utána már az sem ment. Természetesen foglalkoznunk kell ezzel a meccsel, még akkor is, ha fájó, de hétfőtől már luxus lesz ezen rágódni. Van két hetünk a visszavágásra.” (Forrás: egerwaterpolo)

 

 

Egy héttel később a Szőnyi úton szállt vízbe a csapat, ezúton a Neptun ellen. Sima meccsnek ígérkezett, és nem is okozott meglepetést a pesti gárda. Az eredmény 2-19, Hege 2 gólt lőtt ezen a meccsen.

 

21-én, vasárnap a pécsiek jöttek a Bitskeybe, felcserélték a pályaválasztói jogot. Egerbe köszönthettük a volt csapattársakat, Czigány Karcsit, Kollár Györgyöt, és Ágner Zolit. Bár az Eger nem játszott jól, a védekezésnek köszönhetően nyerni tudott 11-5 arányban. Hege a pécsieknek 1 gólt lőtt.

 

 

 

23-án a Dominoval játszottak edzőmérkőzést.

S ezután következett a várva várt Euroliga visszavágó a Vasas ellen. Aki tudott kiment, igen nagy érdeklődést keltett, csak hogy példát említsek Szívós Márton is jelen volt, s érkeztek Japánból és Olaszországból is. Remek mérkőzést láthatott a közönség, a hangulat emelkedett volt, s ami a legfontosabb végre legyőzték a VASAST!!!  Majd egy évet kellett erre várni! 8-7 arányban, „pici” góllal J, de nyertek. Hege nem talált be az angyalföldiek hálójába ezen a meccsen.

 

 

 

A hónap utolsó meccsére, január 31-én került sor Egerben. A bajnokság 11 helyén álló Szolnoki Főiskola VSC-t fogadták. Laza, könnyed volt ez a találkozó. 18-5 arányban nyertünk, Hege 2 gólt dobott a szolnokiaknak.

 

 

 

A januári nagy „hajtás” után pedig jöhetett Perth, melyről később írok majd.

 

Képek: Bius

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2010/2011
 
2009/2010
 
2008/2009
 
2007/2008
 
2006/2007
 
Ultras Eger
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!