Hegedüs Gábor honlapja
Hegedüs Gábor honlapja
Menü
 
Köszöntő

Köszöntök mindenkit

Hegedüs Gábor

honlapján!

Jó nézelődést kívánok!

 
Linkek
 

Kérdéseket, észrevételeket ide várom: hegehonlap@freemail.hu

 
Látogatottság
Indulás: 2006-10-30
 
Archívum
 
Hírek
Hírek : Férfi OB I., 6. forduló

Férfi OB I., 6. forduló

A bajnokságot a vártnál gyengébben kezdő, közben a két riválisától is vereséget szenvedő egriek abból próbáltak tőkét kovácsolni az eddig százszázalékos Vasas ellen, hogy ezúttal a piros-kékeknek több a veszítenivalójuk. Az első félidőben még a vendég Eger vezetett. Az első félidőben még a vendég Eger vezetett. A jubiláló, 175. OB I-es mérkőzésén szereplő Kis Gábor – képünkön – remek gólt szerzett. Az Eger leggólerősebb játékosa Császár György volt. TEVA-VasasPlaket – Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 7-5

A bajnokságot a vártnál gyengébben kezdő, közben a két riválisától is vereséget szenvedő egriek abból próbáltak tőkét kovácsolni az eddig százszázalékos Vasas ellen, hogy ezúttal a piros-kékeknek több a veszítenivalójuk.

Az első félidőben még a vendég Eger vezetett. Az első félidőben még a vendég Eger vezetett.

A jubiláló, 175. OB I-es mérkőzésén szereplő Kis Gábor képünkön – remek gólt szerzett. Az Eger leggólerősebb játékosa Császár György volt.

TEVA-VasasPlaket – Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 7-5



Mindkét fél nyugodt légkörben reménykedett és abban bízott, hogy legjobb tudását lesz képes nyújtani. Tóth Kálmán nem zárta ki a szerencse szerepét sem, hiszen számos jelentéktelennek tűnő hiba okozta az eddigi fiaskókat. A sportszerűséggel végig nem volt gond, a feszültség azonban természetesen ott vibrált a Komjádi-uszoda vizében. Ígéretesen kezdett az Eger, több támadást is vezetett, mint a bajnoki éllovas, de a lövésekkel nem volt szerencséjük Kiss Csabáéknak. Sorsdöntő pillanatokban rendre a kapufát találták el a mieink, esetenként azt sem tudta Nagy Viktor, a hazaiak kapusa, hogy hol a labda.

 

 

A hálók őrei - Jászberényi Gábor (fenti kép) és Nagy Viktor - egyébként összességében erősségeik voltak csapatuknak, azontúl az első félidőben mindkét gárda feltűnően jól védekezett.

Ez adott reményt arra, hogy az Egernek sikerül legalább döntetlent kiharcolni a televízió által is közvetített rangadón. A találkozó első felében kimaradt egri lehetőségek jelentősen kihatottak a végeredményre. Térfélcsere után - az addig gólszegény meccsen - háromszor is eredményesnek bizonyult a Vasas, és azzal lélektanilag egyértelmű fölénybe került, amit folyamatosan kihasznált. A vendégek közül egyedül Császár György - lenti kép - volt igazán veszélyes kapura.

 

 

Bátran és nem egy esetben váratlanul is tüzelt a balkezes játékos. Bosszantó volt ugyanakkor, hogy társai még a kaput sem találták el, illetve késlekedtek a befejezésekkel. Amikor 7-4-re elhúztak a hazaiak, nyilvánvalóvá vált, hogy nem sikerül pontot szerezni az egrieknek.

Úgy tűnik képtelen átlépni saját árnyékán ezeken a fontos mérkőzéseken a megyeszékhelyi együttes, pedig senkit sem lehet különösebben elmarasztalni a vereség okán. Felszabadultabban pólózott a Vasas, úgy jobban is érvényesülhetett a valós tudása. Szemben az Egernek az sem adott kellő önbizalmat, hogy a mérkőzés első felét megnyerte, noha nem a mutatott teljesítmény különbségével. Fordulás után fordított a játék képén a Vasas, az Eger a harmadik negyedben vesztette el a meccset.

 

 

Férfi OB I., 6. forduló

Budapest, Komjádi-uszoda, 600 néző. V.: Kiszelly, Székely B.

Az Eger 1255. OB I-es mérkőzése, a 110. Eger-Vasas találkozó

 

TEVA-Vasas Plaket - Brendon-Festherm-ZF-Eger 7-5 (1-1, 0-1, 4-2, 2-1)

Vasas: NAGY V. - Mátyás 1, HOSNYÁNSZKY 2, Varga Dániel 1, Varga Dénes 1, STEINMETZ B. 1, Steinmetz Á. Cs.: Heinrich, Kincses, Kuncz, Kelemen, Tóth M. 1. Edző: Földi László.

Eger: JÁSZBERÉNYI - Decker Á., Kiss Cs., Bačo, Märcz, KIS G. 1, Mackeben. Cs.: Bálint, Nyéki, Hegedüs, Gór-Nagy 1, CSÁSZÁR 3. Edző: Gerendás György és Tóth Kálmán.

Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 7/3.

Ötméteresből: 1/1 ill. –

Kipontozódott: Gór-Nagy M. (21. percben)

 

Földi László: - A harmadik negyed elején sikerült olyan gólokat szerezni, amelyek meghatározták a végeredményt.

Tóth Kálmán: - Kimaradtak a helyzetek, így nehéz ilyen szintű rangadókat nyerni. Változatlanul optimista vagyok.

 

Sorsolás és eredmények ITT

 

 

Fotók: Iza

Forrás: egerwaterpolo

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2010/2011
 
2009/2010
 
2008/2009
 
2007/2008
 
2006/2007
 
Ultras Eger
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!