Hogy a lakásban tartott kutyát sétáltatni kell. azt mindenki tudja, de csak kevesen mérik fel ebvásárlás előtt, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban. Aki naponta nyolc óránál többet tölt távol otthonától vagy rendszertelenül jár haza, az csak akkor vállalkozzon kutyatartásra, ha családtagjai be tudnak segíteni az ellátásba. Jól rágja meg a dolgot az is, aki sokat utazik. A kutya igen rosszul viseli, ha hosszabb időre elszakítják a gazdájától. Aki reggel szeret sokáig lustálkodni vagy rosszul bírja az időjárás viszontagságait, az válassza inkább a macskát.

A kutya ébredés után rögtön ki akar menni, akkor is, ha szakad a hó!

A kötelező sétáltatás minimum napi három alkalom, ami összesen legalább kétórányi időtartamot tesz ki. Egy átlagos kutyaélet körülbelül tizenötezer sétát ölel fel, s az ebtulajdonos minden egyes évből kereken egy hónapot sétával tölt!

Az állat jelenlétével bizonyos mennyiségű elhullatott szőr és por is együtt jár. Még a leggondosabban ápolt kutya is hagy maga után némi piszkot, hiszen rendszeresen kimegy a szabadba, kergetőzik, hempereg, sárba lép, és az ajtó előtt nem veti le a cipőjét. Aki tehát igen kényes a patikai tisztaságra, de nem szeret sem előszobát takarítani, sem kutyalábat mosni, az kétszer is gondolja meg, szüksége van-e négylábú lakótársra. Ne tartson kutyát lakásban az, aki nem akarja vele teljesen megosztani az életterét. Az előszobába vagy erkélyre be- vagy kizárt kutya élete reménytelenül sivár; ráadásul magányára általában ősei kapcsolatteremtő eszközében, az üvöltésben keres orvosságot, magára haragítva ezzel a szomszédokat.

A kutya és a gyerek legtöbbször remekül kijön egymással, de a kölyök beszerzésére célszerű olyan pillanatot választani, amikor éppen nincs csecsemő a háznál. Amíg a baba még négykézláb közlekedik, és minden útjába kerülő tárgyat a szájába vesz, jobb, ha nem kerülnek útjába a szobatisztasághoz még nem szokott kiskutya jelenlétének kézzelfogható nyomai. Az első lépésekkel próbálkozó tipegőt a szeleburdi kölyökkutya könnyen felboríthatja, s az sem szerencsés, ha egymás holmijára vet szemet a két kiskorú. Legyen tehát legalább két év korkülönbség a kutya és gyerek között. Hogy melyikük javára, az szinte mindegy - a fő, hogy legalább egyikükkel szót lehessen érteni!

Kinek való hát a kutya? Olyan embereknek, akik nem restellnek napi legalább három alkalommal kimenni a szabadba, munka után vargabetűk nélkül sietnek haza, szabadidejüket olyan szórakozással töltik, amelyben négy lábon is részt lehet venni, nyaralni leginkább saját hétvégi házukba járnak, mindenekfelett pedig: képesek kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy az ember és az állat együttélése mindkét fél számára élvezhető legyen. Ilyen embereknek sok örömet fog jelenteni a négylábú társ.

Mit is jelent a „szabadság”?

Kétféle kutyatartó van. Az egyik a hagyományos, tekintélyelvű gazda-kutya kapcsolat követője, aki elvárja ebétől, hogy minden körülmények között engedelmeskedjen, különféle vezényszavak végrehajtására tanítja, és érzékelteti vele rangbeli fölényét. A másik a „liberális” típus, aki azt mondja: ő nem kényszeríti négylábú barátját megalázó produkciókra; az ő kutyája szabad lélek, akinek nem parancsol senki. Hogy a két út közül melyiket választja, az kinek-kinek a saját egyéniségén múlik - de vajon mit szól mindehhez maga a kutya?
 

A kutyabarát író híres mondatát lépten-nyomon idézik azok, akik úgy érzik, nem tudnának meglenni négylábú barátjuk nélkül. Ám, ha elfogulatlanul nézzük a dolgot, be kell látnunk, hogy az ebtartás bizony nagy felelősséggel és nem csekély teherrel jár. Különösen érvényes ez városi körülmények között, ahol az állat még sokkal inkább az emberre van utalva, mint vidéken, kertes házban élő társai.

A városi kutyatartás komoly életformaváltást követel az embertől, amire nem mindenki képes.