Karahnak gyönyörû ezüst haja és szeme volt, ami teljesen elvarázsolt. Mivel már közel öt hónapja utaztam társaimmal észre vettem néhány igen érdekes dolgot. A mindig jeges hangulatú Sesshoumaru érdeklõdõ pillantásokat vettet Kagoméra, persze csak akkor mikor azt hitte senki nem figyeli. Ami Inuyashát illeti még mindig nem döntött, s emiatt kezdet eltávolodni Kagométól. Bár kedveltem a kölyköt, de mégse akartam hogy Kagoméval legyen. Most joggal kérdezitek miért? Sok mindent megtudtam öt hónap alatt a csapatársaimról, s azt is tudtam hogy Inuyasha és Kagome már közel három éve ismerik egymást. Na ez nekem sok volt, ha szeretek valakit akkor azt akarom, hogy mindig mellettem legyen és tudjon az érzéseimrõl. Nem akartam elhinni hogy három év alatt nem tudta volna bevallani mit érez a fogadott lányom iránt, de ekkor váratlanul egy forgószél tûnt fel a semmibõl. Már elsõ látásra nem tetszet a fickó, aki ráadásul a nevelt lányom kezét szorongatta.Látták rajtam hogy kicsit feszült vagyok, ami meglátszott az arcomon és alakom vibrálásán, de a fickó észre se vette.

-Kagome drágám. Jól vagy? Rendesen vigyáz rád a palota pincsi?-kérdezte az idegen, mire morgásokat kapott cserébe

-Szia Kouga! Ö jól vagyok és nagyon vigyáznak ránk.-mondta Kagome

-Mit akarsz itt fiacskám!?-kérdeztem mogorván Kougát

-Ne szólj bele! Ez csak rám és Kagoméra tartozik.-jött a válasz

-Tévedsz farkas! Nem csak rád tartozik, hanem ránk is! És ha még egyszer az engedélye nélkül tapizod úgy fogod végezni mint az a Naraku vagy ki.-sziszegtem, mire a csapat társaim hátra húzódtak

A farkas nem mutatta hogy megijedt volna, de társaim látták mire vagyok képes, ha elvesztem a fejem. Még beszélgetett Kagoméval majd olyan gyorsan ahogy jött el is tûnt, de ha még egyszer a fogadott lányom közelébe megy az a kis mitugrász én biztos végezni fogok vele. Na jó elég a dühöngésbõl és térjünk vissza a történethez. Tehát folytattuk utunk nyugaton és hamarosan egy palota romjai tárultak szemünk elé. Rossz érzés fogott el. Az egész hely szörnyû eseményekrõl árulkodott, amit könnyedén észre vettem egy kis mágikus segítséggel. Bepillantást nyertem a múlt egy kis részletébe, ami a kölyök születésével volt kapcsolatban. Most nem részletezném miket láttam, de tudom hogy az emberek mindenkit pusztulásra ítélnek ha nem találunk valami megoldást. Karahval viszont egyre jobban kijöttünk és nagyon tetszet a sárkány alakja, de csak ritkán vette fel legnagyobb bánatomra. Amikor tehettem szárnyra keltem és társaimat a hátamra kapva szálltam az üde kék olykor fekete égen. Már jó ideje nyugaton voltunk, amikor az egyik hegy felõl különös erõt éreztem, de nem csak én hanem csapatom minden tagja is. Elindultunk arra felé, s közben sok minden megváltozott a csapatban. Inuyasha mindent megbeszélt Kagoméval, s arra a döntésre jutottak hogy továbbra is barátok maradnak, de semmi több nem lesz köztük. Kagome szomorú volt Inuyasha döntése miatt, de tudta így a legjobb mindkettejüknek. Most már szabad volt az út Sesshoumaru elõtt, aki ki s használta az alkalmat és vigasztalni próbálta az összetört szívû mikot. Bár nem volt a legtökéletesebb a módszere, de nagyon hatásosnak bizonyult. Már jó ideje úton voltunk mikor beleütköztünk egy védõpajzsba. Inuyasha persze egybõl erõvel akart bejutni rajta, ami nem sikerült neki, de következõ próbálkozását már megakadályoztam.

-Állj meg kölyök. Ezen a pajzson nem jutsz át erõvel.-mondtam, mire csodálkozva néztek rám

-Miért?-kérdezték a lányok

-Mert ez egy szent hely a sárkányok számára.-válaszoltam

-Errõl miért nem tudott senki?

-Azért mert eddig láthatatlan volt, s csak mostanra oszlott fel a láthatatlanság varázslata. De egyébként se tudtatok volna ide bejönni egy sárkány nélkül, hisz a pajzs csak egy sárkány jelenlétére reagál.-mondtam

Gyorsan felvettem eredeti alakom, ami meg könnyebülést jelentett számomra. Meglepetésemre Karah is felvette sárkány alakját, s meg kell hagyni úgy még vonzóbbnak találtam. Nálam jó 5 méterrel alacsonyabb volt, de gyönyörû ezüst pikkelyek borították kecses testét. Lassan elindultunk a védõpajzs felé, s az annyira nyílt szét hogy kényelmesen beférjünk rajta. Ahogy beléptünk rajta egy csodálatos táj tárult a szemünk elé. Hatalmas zöldellõ hegyek és gyönyörû vízesések voltak ahova a szem ellátott, de volt még valami amit elõször nem vettünk észre, s ez a fû alatt rejtõzõ hatalmas csontvázak voltak. Gyorsan rájöttem hol is vagyunk jelenleg. Ez a hely egy sárkány temetõ volt, s a hegyekben lévõ barlangok egyikében volt az ami idevonzott minket. Gyors iramban haladtunk a hely felé, s amint leszálltunk és bementünk a barlangba Kagomét és Rint bevonta egy-egy halvány fény. Kagome körül kék fény míg Rin körül arany fény ragyogott, majd lassan mindent ellepett. Olyan erõs lett a ragyogás hogy kénytelenek voltunk becsukni a szemünk, de amint eltûnt a fény kimentünk és csodálatos és egyben rémisztõ látvány tárult a szemünk elé. Én örültem neki hogy fajtám visszatért az élõk közé. Az égen több féle sárkány szárnyalt, s közben éreztem a védõpajzs felbomlását, ami lehetõvé tette fajtám szabadon szárnyalását. Ekkor leszállt elénk egy velem majdnem azonos nagyságú és korú sárkány, s vigyorogva nézett rám.

-Ni csak Draudan barátom.-mondta kicsit gúnyosan

-Lamahr. Azóta nem láttalak mióta megismerkedtem Tamikoval.

-Ahogy mondod és ki ez a szép hölgy?-kérdezte, s közben Karahra nézett

-Õ Karah, de nem ajánlom hogy kikezdj vele.-sziszegtem

-Mindig tiszteltem mások kapcsolatát.-mondta morcosan

-Tudom.-válaszoltam vidáman

-Hm, csak nem magaddal hordod a „vacsorád” is?-kérdezte

-Semmi közöd hozzá.-morogtam

-Le ne harapd a fejem!-mondta védekezve

-Ne haragudj, de õk a barátaim és nem szeretem ha vacsorának nézik õket.

Még jó darabig beszélgettünk, amikor észre vettem a Lamahr mögött tornyosuló fehér sárkányt. Õ volt Hessgeron a volt tanárom, akit egy meghajlással köszöntöttem.

-Üdvözlöm Hessgeron tanár úr.-mondtam, mire Kagome pánikba esett

-Te jó ég holnap után dogát írunk matekból.-kiáltotta Kagome

-Keh, minek mennél haza?-kérdezte Inuyasha

-Mert ez fontos nekem te tuskó!!!

-Te meg egy hisztis fruska vagy.

-Ezt nem kellet volna.-mondták a többiek

-Inuyasha, FEKSZIK!!!-kiáltotta Kagome

A váratlanul belém csapódó Inuyasha kicsit kibillentett az egyensúlyomból, de hála páncél szerû pikkelyeimnek nem éreztem meg. Persze Sesshoumaru nem tudta megállni hogy be ne szóljon Inuyashának, ami újabb veszekedést eredményezett.

-Szánalmas vagy öcsém.-mondta hidegen

-Majd megmutatom én neked ki a szánalmas.-morogta, s már majdnem neki ment bátyjának mikor leállítottam

-Nem vagyok küzdõ tér.-morogtam, mire leugrottak rólam és a földön kezdtek el csatázni

A csapat többi tagja kényelembe helyezte magát rajtam, s csak lemondóan sóhajtottak egyet, miközben a csatázó testvéreket nézték. Eközben én tanáromra néztem, s megkérdeztem azt ami furdalta az oldalam.

-Hessgeron tanár úr, hogy lehet az hogy ismét élnek?-kérdeztem bölcs tanárom kíváncsian

-Draudan ez igen egyszerû. Ez a vidék a sárkányok temetkezési helye volt, s akit ide temettek az mind életre kelt hála kis barátaidnak. De akik e helyen kívül nyugszanak azok soha többet nem térnek vissza közénk.-mondta

-Értem, de mégis mi volt az a kék és arany fény ami körbe vette Rint és Kagomét.

-Az az „élet” fénye volt. Ez annyit jelent, hogy csak egy tiszta lélek képes visszahozni a holtakat.-mondta

-Értem. Tehát akkor õk voltak az újra éledésünk záloga.

-Igen, de mivel mind ketten emberek ezért jobb ha elviszed õket innen, még mielõtt bosszút akarnának rajtuk állni azok akiket emberek öltek meg.-mondta bölcsen

-Nem engedem, hogy bajuk essen. Õk olyanok nekem, mintha a saját lányaim lennének.

-Szóval gyermekeidnek tekinted õket?-kérdezte

-Igen.-mondtam határozottan, s míg mi beszélgettünk a két testvér is abba hagyta a harcot

-Akkor az lesz a legjobb, ha õk is közénk tartoznak.-mondta nyugodtan

-Ezt hogy érti Hessgeron tanár úr?-kérdeztem (mindig a neve után raktam a tanár urat, mert így fejeztem ki a megbecsülésemet iránta)

Nem válaszolt a kérdésemre, hanem valamilyen furcsa hívó hangot hallatott és megjelent még két-három õs sárkány. Egy számomra ismeretlen varázslat megidézésbe kezdtek, amitõl a hátamon a nem létezõ szõröm égnek állt. Ösztöneim azt súgták hogy tûnjek el onnan amilyen gyorsan csak tudok, de nem akartam tiszteletlen lenni az õs sárkányokhoz. Míg a négy õs sárkány kántálása egyre hangosabb lett és ember társaimat különös ezüstös fény burkolta be. Annyira megrémültem az idõsek varázslatától, hogy mozdulni se mertem és levegõt is csak elvétve vettem. Eközben Lamahr is távolabb húzódott tõlünk, de még látó és halló távolságon belül volt. Amint az idõsek befejezték a kántálást Hessgeron tanár úr kivételével mindannyian elmentek, s csak mi maradtunk egymással szemben.

-Mi volt ez tanár úr?-kérdeztem kíváncsian

-Csak meg köszöntük a barátaid segítségét.

-De még is mit csináltak?-kérdeztem kicsit szemtelenül

-Amint eltelik két nap mindent megtudtok, de most mennem kell.-mondta, majd felszállt és eltûnt a szemünk elõl

Társaimmal lassan elindultunk a védõpajzs helye felé, majd átléptünk rajta és a nyugati palota romjai felé tartottunk. Lamahr is velünk jött, de elszörnyedve nézett rám amint felvettem emberi alakom.

-Draudan, te mit csinálsz?-kérdezte szörnyülködve

-Ha életben akarsz maradni te is emberi alakot öltesz.-mondtam határozottan

-Most mit hülyéskedsz?-kérdezte

-Draudannak igaza van. Az emberek, ha megtudják hogy még élnek sárkányok meg fognak ölni.-mondták a lányok

Lamahr nagy nehezen követte a példámat és felvette emberi alakját amin nevetnem kellett. Barátom morogni kezdett rám mert dühítette viselkedésem. De kérdezem én ki ne nevetne egy vöröses bõr árnyalatú, sárga szemû és vörös hajú alakon?

Hát õ lenne a barátom Lamahr. Tudom hogy kicsit idegesítõ egy alak, de a bajban lehet rá számítani. Na de térjünk vissza a történethez. Tehát miután drága barátom is felvette emberi alakját folytattuk utunkat a nyugati palota romjai felé. Eközben Inuyasha elvált tõlünk és elindult megkeresni Kikyout, ami elszomorította Kagomét, de Sesshoumaru végig mellette állt. Mi továbbra is a nyugati palota romjai felé mentünk, de mihelyst a társaim lepihentek az este közeledtével én elmentem és felkerestem egyik régi rejtekhelyem, ahol még évszázadokkal ezelõtt elrejtettem némi aranyat és drágakövet. Miután magamhoz vettem rég elfeledett kincseimbõl valamennyit visszatértem társaimhoz és én is nyugovóra tértem. Idõközben Kagome teljesen elfeledkezett arról hogy neki pár nap múlva matek dogája lesz, s ezen csak mosolyogtam. Közben Lamahr remekül szórakozott azon hogy meg tud minket tréfálni, s így lett õ a csapatunk tréfa mestere, akit néha már a pokolba kívántunk a tréfáival együtt. Nem volt unalmas utunk a palota romjaiig, de Lamahr már kezdett mindenkinek az idegeire menni. Mikor végre elértük a romokat én egy kis idõre elmentem és hamarosan néhány emberrel tértem vissza, mire csodálkozó tekinteteket kaptam cserébe. Miután mindent részletesen elmondtam az embereknek a közeli faluba mentünk, ahol kaptunk néhány kunyhót addig amíg felépül az új palota, ami teljesen más lesz mint a régi. A palota ezúttal termés kõbõl készül, amit fehérre meszelnek majd és nagy tágas ablakok lesznek minden szobában. Elindultunk ideiglenes otthonaink felé és az emberek neki kezdtek a palota felhúzásának, ami elég sok idõben telt és idõközbe visszajött Inuyasha is Kikyouval. Az építkezés lassan haladt, de ez most cseppet se érdekelt. Mivel Karah épp mondani akart nekem valamit, s én figyelmesen hallgattam.

-Draudan van egy jó hírem számodra.-kezdte mosolyogva

-Mi lenne az drágám?-kérdeztem

-Hamarosan apa leszel.-mondta, s én teljesen ledermedtem

Igaz ami igaz az utóbbi idõben elég sok meghitt órát töltöttünk együtt és várható volt, hogy következménye lesz. Miután felfogtam kedvesem szavait kirohantam és hangosan kiabálni kezdtem azt, hogy

-Apa leszek.

Társaim persze elõször hülyének néztek, amin nem csodálkozok hisz 3000-3500 évesen már lehetett volna annyi eszem hogy nem viselkedek ilyen gyerekesen. De bocsássátok meg nekem ezt a viselkedést, hisz elsõ gyermekeimet nem ismerhettem meg és most Karah bejelentette nekem hogy gyermeket vár. Ki ne örülne a hírnek? Fõleg akkor ha erre több száz évet vár, hogy ismét beteljesüljön a vágya. Társaim nem sokkal azután hogy megnyugodtam odajöttek hozzánk és gratuláltak nekünk, de már számomra is láthatóvá vált hogy mindannyian megváltoztak kicsit. Mindannyiójuknak világosabb lett a haja és a szeme, s kicsivel nagyobbak lettek körmeik és szemfogaik is. Már lassan egy éve tartott az építkezés mire elkészültek a palotával és végre beköltözhettünk. Ahogy birtokba vettük új otthonunk mindannyian elfoglaltuk a nekünk legjobban tetszõ szárnyat. Lamahr barátom a palotától nem messze lakott egy kisebb házban. Beköltözésünk után alig egy hónappal nagy meglepetésben volt részem. Két fogadott lányom jött át hozzánk a palota nyugati illetve a keleti szárnyból és remekül elbeszélgettek kedvesemmel, míg ki nem léptem a közös hálószobánkból. Akkor a két lány felém fordult, s mindkettejüknek fülig ért a szája, majd amit utána közöltek velem teljesen letaglózott, de nem azért mert rossz hír volt épp ellenkezõleg nagyon is jó híreket közöltek velem. Hát igen a fogadott lányaim alig két perce közölték velem, hogy õk is anyai örömök elé néznek. Végre Lamahr is megtalálta társát aki elviselte kedves barátom móka kitöréseit, s a környezõ falvak meg-meg viccelését. Az idõ gyorsan repült s Inuyasha is hamarosan bejelentette, hogy õk is babát várnak Kikyouval. Nagyon örültem, hisz mindig is egy nagy családra vágytam, s ami a legjobb benne Karah egy gyönyörû ezüstös hajú és barnás-vöröses szemû kislánynak adott életet, akit Aikonak neveztünk el.

Végre mindannyian békében élhettünk, s tudtuk hogy bár a halandók és szellemek szeme elõl rejtve él még a fajtánk néhány képviselõje hála Rinnek és Kagoménak. Most már békében élhetek életem végéig, s remélem még nagyon sokáig együtt lehetek párommal és barátaimmal. Hát ennyi lett volna a történetem, remélem nem untattalak kedves olvasó. Tudom hogy furcsának találod, hogy mint valódi sárkányok képesek voltunk felvenni az emberek alakját Lamahr barátommal, de egyett tudnotok kell vagy emberi alakban élünk vagy megölnek minket vagy pedig örökre búcsút kellet volna mondanom kedvesemnek, amit nem tudtam volna megtenni hisz teljesen belopta magát a szívembe. Örülök hogy elolvastátok történetem és remélem nem untattalak benneteket. Ég veletek kedves olvasók.

Vége