A HÓ HERCEGE

SZAMOJÉD

A világ egyik legrégibb háziasított kutyájának tartják, bár a messzi múltba tûnô eredetét immár örökre eltemette a végtelen tundra. Az viszont kétségtelen, hogy büszke fejtartásával, magabiztos járásával, zászlós farkával, mély és titokzatos tekintetével, pompás fehér szôrtakarójával a szamojéd a legelbûvölôbb valamennyi északi fajta között...

Nevét a Szibériában élô szamojéd népcsoporttól kapta. Bölcsôje is valahol Szibériában, az Ob és a Jenyiszej közötti területen ringott. Tooke, a sarkkutató 1779-ben beszámolt róla, hogy a szamojédok vadászatra, halászatra, nyájôrzésre és szánhúzásra használták ezeket a kutyákat. „A hosszú szôrû, fehér – néha fekete – ebek életük minden percét megosztották gazdáikkal, akik éjszakára behívták ôket sátraikba, ahol melegítették az embereket” – írta Tooke. Egyszóval nagy becsben tartották ezt az állatot, s az elsô felfedezôk, sarkkutatók azt is feljegyezték, hogy komoly nehézségekbe ütközött egy-egy szamojéd beszerzése, mivel a bennszülött férfiak szinte jobban ragaszkodtak ebeikhez, mint a feleségükhöz.

A Déli-sark úttörôi

A Nyugat tehát 1870 táján, vagyis az elsô sarkvidéki expedíciók idején figyelt fel a szánhúzó kutyákra, köztük a szamojédra. Ilyen kutyák kísérték Nansent, az Arktisz felfedezôjét elsô expedíciójára (1893–1896), majd pár évtized múlva Amundsent a végtelen jégmezôkön, vagyis a szamojédok voltak az elsô ebek a világon, melyek eljutottak a Déli-sarkra. (Mellesleg 1911-ben Scott kapitány csak azért nem vitt magával szamojédet antarktiszi útjára, mert túlságosan is szerette a fajtát, nem akarta föláldozni ezeket a kutyákat. Az expedíció valamennyi résztvevô tragikus halálával ért véget!)

Az elsô szamojédokat a Szibérián át vándorló szôrmekereskedôk vitték be Angliába, s a fajta képviselôinek bemutatkozása 1893-ban történt, a Leedsben rendezett kiállításon, az „idegen fajta” osztályban.

Egészséges, szívós kutya. Fölöttébb jó természetû, engedelmes, csak úgy sugárzik belôle a jóindulat és a kedvesség. A végtelenségig ragaszkodó, gazdáját mindenhova hajlandó követni. Nagyon szociális természetû, idegenekkel szemben is bizalmas, barátságos. Ez a tulajdonsága magyarázza, hogy igen „gyatra” ôrzô-védô kutyának. Mások azt vetik a szemére, hogy rendkívül „szószátyár”. Ebbôl azonban csupán annyi igaz, hogy az északi kutyafajták közül egyedül a szamojéd ugat, de távolról sem annyit, mint általában a többi kutyafajta. A gyerekek nagyszerû pajtása, mindig vidám, mindig játékos. Röviden: ez a kutya nem magányosságra termett, alapvetô szükséglet nála a család meghittsége, legyen az kutyafalka vagy emberi közösség.

A fajta fő vonásai

Közepes termetû, szép, elegáns eb. Hosszú bundája hófehér. Valamivel nehezebb csontozatú és súlyú, mint az azonos nagyságú szibériai husky. Ennek köszönhetôen inkább szívós, mint gyors. Sohasem üget, inkább poroszkál. Koponyája ék alakú, széles, az arcorri rész mérsékelten hosszú. A stop jól kihangsúlyozott. A szemek és a száj körül fekete vonal található. Fülei vastagok, felállnak, háromszög alakúak. Farka a csánkig ér, s a hátára kunkorodik. Marmagassága 48–60 cm, súlya 23–30 kg.