Az angol bulldog

Az angol bulldog ôsi harci kutyafajta leszármazottja.
Hazájában egyszerûen bulldognak hívják,
és nemzeti kutyaként tisztelik, büszkélkednek vele.

A fajta története távolról sem romantikus. Ôse dogszerû, molosszoid kutya volt, amelyet a rómaiak és a görögök vadászatra (nagyragadozók elfogására) és harci játékokra egyaránt használtak. Valószínûsíthetô, hogy kereskedôk által került Angliába. Az elsô írásos bizonyíték, ahol a „bulldog” szót említik, Mr. Preston Eatonból írt levelében található, amelyet Mr. Willinghamnek írt Londonba. Mr. Willingham kereskedô volt, aki hajóval hozatta be a megrendelt árut Angliába, s a levélben szerepel a kérés, hogy két jó bulldogot is küldjön, mégpedig rögvest a következô járattal! Az ebekkel a megrendelô meg volt elégedve, így több egyedet is rendelt; „a költségek nem számítanak” – írta.

Az egykori leírásban már találkozunk a mai bulldogokra illô jegyekkel („széles pofájú, rövid orrú és masszív felépítésû kutya”). Ez a bulldog azonban sokkal hosszabb lábú és arányaiban könnyebb volt a jelenleginél. A tág állású elülsô végtagok a stabilitást biztosították, a rövid, nyomott orr az éppen harapó kutya lélegzethez jutását volt hivatott lehetôvé tenni, így nem kellett elereszteni zsákmányát azért, hogy levegôt vegyen. Ezek a testi adottságok természetesen a kutyák egymás vagy vaddisznók, medvék, farkasok elleni harcában találtattak igen fontosnak. Ám az efféle nagyvadak már a XVI. században kihaltak Angliában, így ezeket bikákkal helyettesítették, hogy ne szûnjön meg e furcsa lelkivilágú emberek ilyetén szórakozása.

A masztiff-szerû kutyák erre a célra túlságosan magasnak bizonyultak, ezért alacsonyabb, fürgébb egyedeket alkalmaztak e szörnyû idôtöltéshez. Súlyuk 10 kg körüli volt, és hat km/óra átlagsebességgel 16 kilométer futás után is maradt támadókedvükbôl. 1835-ben szerencsére betiltották Angliában az állatviadalokat, így a bulldogok „munkanélkülivé”, és az állatvédôk állandó bírálatainak célpontjává váltak. A végsô kiirtástól az ezidôtájt divatba jött kutyakiállítások mentették meg ôket. A tenyésztôk klubokba alakították, és megalkották az angol bulldog standardjét is. Azonban itt kezdôdött a baj: a látogatóknak, bíróknak jobban tetszettek a túltipizált, görbe lábú, „vödörfejû”, súlyos ráncoktól lötyögô és a végletekig nyomott orrú egyedek. Ez az irányvonal még ma is komoly terheket ró a tenyésztôkre, bár a felelôs tenyésztôknek hála, napjaink modern bulldogjai már sokkal egészségesebbek egykori kiállítási ôseiknél.

A tenyésztés nehézségei (szépségei?)

Az elôbbiekben már leírt hatalmas fej, rövid orr és végtagok párosodási, majd késôbb szülési problémákhoz vezethetnek. Az állatorvosok a megmondhatói, milyen gyakori páciens az angol bulldog. No nem feltétlenül betegség folytán: a mesterséges megtermékenyítés, az ovulációdiagnosztika, a vemhességi ultrahang és a császármetszés áll a bulldogtartók kívánságlistája élén. Pedig sokszor lehetne másképp is…

A könnyebb (a mai kívánalmaknak megfelelô) felépítésû, szép, egyenes csontozatú és jól, szabadon lélegzô kanok bizony tudnak „természetes úton” is fedezni! Szerencsére egyre több ilyen „talpraesett” egyed van az importált kutyák között is! A szukatulajdonosok pedig egyszerûen meg sem várják, hogy kedvencük elleni merészkedjen: ha leesik a testhômérséklet, máris rohannak császármetszésre, nehogy egy-két kölyökkel kevesebb maradjon életben a lehetséges alomszámnál. Így a természetes szelekció sem valósulhat meg, és a gyengébb, életképtelenebb egyedeket is mindenáron felnevelik. Vajon a szukák mit választanának? A kisebb alomszámot vagy a császármetszést? Ez utóbbinál sokkal nagyobb a valószínûsége a mesterséges táplálásnak is. Az angol bulldog amúgy is állandó ügyeletet kíván a „gyermekágynál”, a tejporral való nevelés még kétóránkénti cumiztatással is tetézi ezt. Ugye, így már nem is olyan furcsa, hogy miért oly drága ez a kutyafajta?!

Karakter

Talán meglepô, de egy mai szlenggel lehet a legkifejezôbben megfogalmazni: az angol bulldog egy „hatalmas arc”. Igen, akár vehetjük szó szerint is: e fajtának arca van, sok-sok gondolat látszik a szemmozgásán, mimikáján; arckifejezése, ráncainak különbözô elrendezôdése finoman érzékelteti éppen aktuális érzéseit.

Gyengéd a gyermekekkel, türelmes a gazdájával. Kellemes társ a lakásban, hiszen imádja a kényelmet, a sok alvást, a henyélést (bár tévét nézni mellette kissé problémás, mert hangosan horkol). Tunyának és lustának tûnik, ugyanakkor hihetetlen gyorsan fut, ha kell: mint a rakéta, oly sebes tud lenni. Gumilabdaszerûen ugrik, akár másfél métert helybôl. Ôrzô-védô feladatot is rá lehet bízni. Sértôdékeny, ilyenkor hátat fordít. Kerüli a felesleges mozdulatokat: bármilyen érdekes szituációban, amikor más kutya kiugrik a bôrébôl (pl.: új kutya érkezése), képes csak a szemét az érdekesség felé fordítani, hitelesen alakítva a „hidegvérû angolt”. Ha valaki közel kerül hozzá, elvarázsolja hûsége és különleges karaktere. Aki ismeri, vallja: már-már nem is kutya ez az angol bulldog!

Fajtaleírás FCI, II. Fcs, 149. sz. Bulldog Angol fajta Általános megjelenés: Rövid szôrû, erôs, nehéz, inkább alacsony, de széles, tömör kutya. A feje igen erôs, széles. Fej és koponya: A fejtetô széles, nagy, erôs és lapos, az arcorri rész fölött nem kiemelkedô. A fej körmérete egyenlô a kutya marmagasságával. Fül: A fül derékszöget alkot a stoppal. Egymástól távol álló, magasan tûzött, kicsi, finom, nem egyenesen hordott és nem vágott. Az úgynevezett rózsafül nem kívánatos. Szem: Mélyen az arcorri részben ülô, távol álló, kerek, középnagy, az alsó szemhéj nem nyúlik túl a szem szélén. Arcorri rész: Rövid, széles, nyomott, a szem sarkától a szájszögletig terjed. A szájszöglet ráncolt. Stop: Kifejezett, széles, a szemek között mély, a fejtetôig nyúlik. Állkapcsok: Erôsek, szélesek, szögletesek, elôreharapók, a szájszélek vastagok, szélesek, az állkapcsot jól fedik. Fog: Kicsi, szabályszerû ív a szemfogak között. Rágóizmok tájéka: Kerek, oldalról kiálló. Nyak: Rövid, vastag, mély, a hátulsó vonala erôsen ívelt. Mellkas: Széles, mély, dongás. Jól fejlett és széles a mellsô végtagok között. Mellsô végtagok: Rövidek, egyenesek, vastagok, izmosak. Tág állásúak, az alkar jól fejlett, kissé befelé hajló, de a csontozat egyenes. Mancs: Középnagy, tömör, zárt, szabályosan nyugszik a talajon, az ujjak vastagok, egymástól jól elkülönülôk, a lábközép hosszú, a karmok rövidek, egyenesek vagy enyhén hajlottak. Könyök: Mélyen helyezôdô, kifelé forduló, nem simul a testhez. Lapocka: Jól izmolt, nehéz, jól elkülönülô, elôre lejtô. Törzs: Közepesen vastag, elég alacsony, erôteljes. Hát: Rövid, jól izmolt, a lapockánál széles, az ágyék felé keskenyedô, enyhén ívelt vagy gömbölyödô. Hátulsó végtagok: Erôsek, izmosak, hosszabbak, mint a mellsôk, a csánkok enyhén szögellôk, mélyen fekvôk, a végtagok felsô része rövid és egyenes, a mancsok kissé kifelé állók. Farok: Egyenes vagy kampó alakú, rövid, alacsonyan tûzött, lefelé hordott, a tövénél vastag, a hegyénél vékony. Szôrzet: Egyenes, rövid, sima, finom szerkezetû és fényes. Ráncok: Súlyos ráncok borítják a koponyát és az arcorri részt. A szügyön a szájtól kezdôdô ráncok lazák és csüngôk. Szín: Egyenletesen fényes. Kedvelt színek: 1. vörösen csíkozott, 2. egyéb színnel csíkozott, 3. tiszta fehér, 4. vörös, fakó, foltos.