|
A SZÚKOK A szúkok fűszerillatúak, tarkák és hűsek.
A mindig kellemes illat fokozatosan változik, az áruk természete szerint. Nincsenek cégtáblák, nevek, nincs kirakatüveg. Amit árulnak, minden ki van terítve. Nem tudni semmiről, mibe kerül, nincs rajta árcédula, és szabott árak sincsenek.
Szorosan egymás mellett sorakoznak a bódék és üzletek, amelyekben mind ugyanazt árulják; húsz-harminc vagy még annál is több. Van itt fűszerbazár meg bőrárubazár. A kötélverőknek is megvan a maguk helye, meg a kosárfonóknak. Egyik-másik szőnyegárusnak nagy, tágas bolthelyisége van, mintha külön város mellett haladna el az ember, ahová jelentőségteljes mozdulatokkal invitálják. Az ékszerészek egy külön udvar körül tömörülnek, sokukat munka közben látni a szűk helyiségekben. Itt minden megtalálható, és minden többszörösen.
A bőrtáska, amit keresek, húsz üzletben is ki van rakva, és mind a húsz egymás hegyén-hátán. Egy árus a portékái között gubbaszt. Minden ott van a keze ügyében, kevés a hely. A karját is alig kell kinyújtania, bármelyik táskát könnyen eléri; és ha feláll, csak udvariasságból teszi, ha éppen nem nagyon öreg. De a szomszédos fülkében ugyanolyan áruk között egészen másforma ember üldögél. És mintegy száz méteren át ugyanezt látni a fedett sikátor mindkét oldalán. Egyszerre kínálnak itt úgyszólván mindent, amit a városnak, sőt egész Dél-Marokkónak ez a legnagyobb és leghíresebb bazárja bőráruban nyújtani tud. Nem kevés büszkeség rejlik ebben a kiteregetésben. Megmutatják, mit tudnak előállítani, de azt is megmutatják, milyen sok van belőle. Úgy hat az egész, mintha a bőrtáskák is tudnák magukról, hogy szépek, s teljes díszükben pompázva kelletnék magukat a járókelők előtt. Nem lenne csoda, ha hirtelen ritmikus mozgásba kezdenének mind a táskák, hogy féktelen kacér táncban megmutassák csáberejüket.
Van valami céhszerű ezekben a minden másfajta árutól elkülönített portékákban, és ez az érzés, pillanatnyi hangulatától függően, újra és újra elfogja a járókelőt, valahányszor bejárja a szúkokat. - Ma a fűszerek közé vágyom - mondja, és máris csiklandozza az orrát az illatok csodálatos keveréke, és maga előtt látja a nagy törökborssal teli kosarakat. - Ma színes gyapjúra volna kedvem - s mindenfelől gyapjúfonál csüng alá körülötte, hosszan, bíboran, sötétkéken, napsárgán és feketén. - Ma a kosarak közé kívánkozom, megnézem, hogyan készülnek.
Bámulatos, mennyi méltóságra tesznek szert ily módon ezek az emberkéz alkotta tárgyak. Nem is mindig szépek, egyre több kétes eredetű silányság vegyül közéjük, az északi országokból behozott gépi termék. De a mód, ahogy odakínálják magukat az embernek, még a régi. Az olyan üzleten kívül, ahol csak eladnak, sok akad még, ahol végig is nézhetjük, hogyan készül a portéka. Így kezdettől fogva jelen vagyunk, és ez jókedvre deríti a szemlélőt. Mert a mi modern életünk sivárságához hozzátartozik az is, hogy mindenünket fogyasztásra készen s házhoz szállítva kapjuk, mintha éktelen varázskészülékek ontanák. Itt azonban látni a kötélverő szorgos munkáját, s mellette a felaggatott, kész köteleket. Parányi kamrákban kisfiúk fát esztergálnak, hatan-heten egy csoportban, mindenféle alkatrészeket, amelyekből fiatalemberek alacsony asztalkákat eszkábálnak össze. Az élénk színeiért megcsodált gyapjút az eladó maga festi, körülötte fiúk ülnek, akik csinos tarka mintás sapkákat hímeznek.
Nyilvános tevékenység ez, és ami végbemegy, éppúgy látnivaló, mint maga a kész áru. Abban a társadalomban, amelyben oly sok mindent rejtegetnek, mely házak belsejét, asszonyainak alakját és arcát, sőt még imaházait is féltékenyen óvja az idegenek tekintetétől, kétszeresen megragadó az áruk előállításának és értékesítésének ez a nagyfokú nyilvánossága.
Tulajdonképpen az adás-vevést akartam megismerni, de valahányszor a szúkokban jártam, mindig szem elől tévesztettem az eladó holmik miatt. Az avatatlan szemlélő nemigen értheti, miért éppen ennél a szattyánbőr-kerekedőnél vásárolok, mikor pedig húsz másik is akad mellette, akinek áruja alig különbözi az övétől. Mehet az ember egyiktől a másikhoz, aztán vissza legelsőhöz. Eleve sohasem biztos, melyiknél fog vásárolni. Még ha ennél vagy amannál lett volna is szándéka, mindig van rá alkalom, hogy másnál kössön ki.
A kívül sétáló járókelőt sem ajtó, sem kirakatüveg nem választja el az árutól. A kereskedő, aki közöttük ül, nem parádézik a nevével, és mint már említettem, minden darabot könnyen elér. Örömest nyújtja oda a járókelőnek. Az hosszan a kezében tarthatja, sokáig beszélhet róla, kérdezősködhet, kétségeit nyilváníthatja, és ha kedve tartja, elmondhatja az életét, a törzse történetét, az egész világ történetét, anélkül hogy bármit is vásárolna. A portékái közt ülő ember mindenekelőtt: nyugodt. Mindig itt ül. Mindig közelinek látszik. Kiadós mozgásra sem elegendő helyes, sem alkalma. Az áru az övé, ő meg az árué. Az áru elöl van, s a gazda keze vagy a szeme rajta. Szinte csábító ez a bizalmasság a gazda meg az árui között. Mintha családfőjük volna, úgy őrzi és gondozza őket.
Nem zavarja és nem is gátolja, hogy pontosan ismeri értéküket. Mert titokban tartja, s nem is tudja meg soha senki. Ez az, ami az alkunak valami lelkesülten misztikus jelleget ad. Egyedül ő tudhatja mennyire közelítették meg a titkát, érti a módját a támadások lendületes elhárításának, úgyhogy az értéket védő távolságot nem veszélyezteti semmi. A vevő számára becsületbeli dolog, hogy ne hagyja magát rászedni, de könnyű vállalkozásnak semmiképp sem mondható, minthogy mindig sötétben tapogat. Az üzleti morál országaiban, ott, ahol a szabott árak uralkodnak, nem nagy dolog a vásárlás. Minden tökfilkó tudja, hová menjen azért, amit keres, és minden tökfilkó, ha csak ismeri a számokat, tud vigyázni, hogy be ne csapják.
A szúkokban viszont az elsőre megnevezett ár egyszerűen kibogozhatatlan rejtvény. Senki sem tudja előre, még a kereskedő sem, mert mindennek többféle ára van. Mindegyik más-más szituációra, más vevőre, más napszakra, a hét más és más napjára érvényes. Más ára van a darabnak egymagában, más kettőnek vagy háromnak együtt. Más ár dukál az idegennek, aki csak egy napja tartózkodik a városban, és más annak, aki már három hete van itt. Más szegénynek és más gazdagnak, ámbár szegénynek mindenképpen magasabb. Szinte úgy érzi az ember, nincs a világon annyiféle vevő, ahányféle ár.
Ám mindez csupán kezdete egy bonyolult ügyletnek, amelynek végső kimeneteléről mit sem lehet tudni. Azt mondják, hogy körülbelül harmadára illik lealkudni az eredeti árat, ez csak afféle durva általánosítás, sületlen beszéd, amit el lehet hitetni azokkal, akik nem akarják vagy nem tudják elsajátítani ennek az ősrégi eljárásnak finomságait. Kívánatos, hogy az alkudozás kisebbfajta kiadós örökkévalóságig tartson. A kereskedő örül, ha minél hosszabb időt szentelnek a vásárlásra. Érveink, amelyekkel engedményeket akarunk kicsikarni, legyenek sokrétűek, bonyolultak, nyomatékosak és izgalmasak. Lehet az ember méltóságteljes és ékesszóló, legjobb, ha mind a kettő egyszerre. Méltóságukkal tanúsítják a felek, hogy nem is annyira a vásárlás és az eladás a fontos. Az ékesszólás viszont fellazítja a partner határozottságát. Vannak érvek, amelyek csupán gúnykacajt keltenek, mások viszont szíven találnak. Mindent kikell próbálni, mielőtt az ember engedne. De mikor eljön a visszavonulás pillanata, annak is váratlanul és hirtelen kell bekövetkeznie, hogy az ellenfél megzavarodjék, s a lelkébe lehessen látni. Van akinek gőg, van akinek báj a fegyvere. Minden szemfényvesztés megengedett, csupán a figyelem lankadása elképzelhetetlen.
Az olyan tágas üzletekben, ahová beléphet, és ahol ide-oda járhat az ember, az eladó szívesen tanácskozik egy másikkal, mielőtt enged az árból. Ez a közömbösen háttérben álló másik, az árak valamiféle főpapjaként, jelen van ugyan, de maga nem alkuszik. Hozzá fordulnak végső döntésért. Hajmeresztő engedményeket tehet, úgyszólván az eladó akarata ellenére. De minthogy ő teszi ezt, aki nem vett részt az alkuban, senki büszkeségén nem esik csorba. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
