OASIS Pubtúra - a magyar Oasis-honlap
honlap
 
hírek
 
az együttes
 
diszkográfia
 
dalszövegek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2006. július

„Stop The Clocks”
Cinnamon, 2006. 07. 25. 13 :49

Ezzel a címmel fog meglenni 2006. november 20-án az Oasis első Greatest Hits albuma. A hír az oasisinet.com-on, az együttes hivatalos site-ján, is olvasható, így az információt biztosnak tekinthetjük.

A kiadott közlemény szerint a „Stop The Clocks” duplaalbum lesz és 18 számot fog tartalmazni. A számok listáját még nem hozták nyilvánosságra, de annyi bizonyos, hogy a legsikeresebb számok mellett olyan b-side-ok is felkerülnek a válogatásra, mint az Acquiesce, vagy a Royle Family című angol sorozat főcímzenéjeként ismert, Half The World Away.

Az album címe ismerősen csenghet a rajongók számára: a Stop The Clocks talán a legismertebb nem kiadott Oasis-szám. Ennek ellenére a közlemény arról nem szól, hogy ez a szám is szerepelni fog az albumon. Mindössze annyit tudhattunk csak meg, hogy a szereplő számokat az együttes választotta ki (vagyis Noel J).

Az új albumhoz természetesen új stúdiófotók is készültek. Megállapíthatjuk, hogy maradt a fekete-fehér imidzs (és hogy Zak még mindig nem hivatalos tag).


Greatest Hits album ?

brewer, 2006. 07.16. 17 :30

 

A héten felreppent a hír, hogy a SONY BMG összegyűjti az Oasis leghíresebb és legjobb számait, és még az idei év folyamán kiadja őket egy album formájában : magyarán jön az Oasis Greatest Hits.

Az együttesnek a SONY-val kötött, hat stúdióalbumra szóló szerződése a Don’t Believe The Truth kiadásával lejárt és Noel többször is kijelentette, hogy nem fognak szerződést hosszabbítani a lemezkiadó óriással.

„Lejárt a szerződésünk a SONY-val és nem fogunk hosszabbítani” – fejtette ki Noel még decemberben az ausztráliai turné során – „Aggódom amiatt, hogy vérszemet kapnak és kiadnak egy best of albumot.”

Úgy tűnik, hogy Noel megérzései helyesnek bizonyultak, miután a SONY BMG Máltán tartott éves konferenciáján sor került az év során kiadandó albumok felsorolására és a kialakítandó marketing stratégia meghatározására, amelyben az Oasis Greatest Hits albuma kiemelt szerepet kapott, Noel nem kis bosszúságára.

„Mindig is azt mondtam, hogy nem fogunk ilyet kiadni addig, amíg fel nem oszlunk. De tartok tőle, hogy megkötik a kezünket.” – szólt Noel a válogatás album gondolata ellen a turné során - „Egyáltalán nem szeretnék Best Of albumot kiadni, de ha emellett döntenek, részt kell vennünk benne, mert különben szar lesz.”

forrás: live4ever.us, entertainment.news.com.au


Del Piero és Materazzi az Oasis-szel zenélt

cikk : http://www.hirado.hu/cikk.php?id=131214

Ki gondolta volna, hogy a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott sztárjai nem csak focizni, hanem zenélni is tudnak...

Alessandro Del Piero és Marco Materazzi a döntő után kétszer is tanúbizonyságot adott muzikális tehetségéről.

A történet úgy kezdődik, hogy Alessandro Del Piero már évek óta óriási Oasis rajongó. A Juventus klasszisa a németek elleni elődöntő előtt felhívta telefonon barátját, Noel Gallaghert, akit hamar meggyőzött arról, nem érdemes sokáig bánkódni honfitársai bukásán, inkább azonnal pattanjon repülőre, és nézze meg az olaszok utolsó két mérkőzését. A világhírű zenekar alapító tagját nem kellett sokat nyaggatni, máris szedte a sátorfáját, és a vb helyszínére utazott.

Az elődöntő után Gallagher megígérte barátjának, hogy ha a döntőt is megnyerik, a szállodában egy maga fog zenélni az olasz játékosoknak. A popsztár pechére Del Piero és társai - ha nem is simán, de - megnyerték a franciák elleni finálét és a záróünnepség után alig várták, hogy a hotelben a zenésszel együtt dalra fakadjanak. A hírek szerint Gallagher egy szál gitáron kísérte a csapat két legmuzikálisabb tagját, Materazzit és Del Pierót.

„Noel remek ember és kiváló zenész. Soha nem fogom elfelejteni neki, hogy betartotta szavát. ”  - mondta hazatérését követően a Juventus sztárja.

A fieszta másnap Rómában, harmadnap pedig Milánóban folytatódott. A két zenésznek felcsapó focista ugyanis Mick Jagger külön meghívására a lombard fővárosban fellépő Rolling Stones koncertjén is színpadra lépett. Az újdonsült világbajnokok ezúttal már beérték annyival, hogy köszöntötték a közönséget, és lementek tombolni a küzdőtérre.

forrás : hirado.hu


Noel és Del Piero avagy miért az olaszok nyerték a vb-t ?

brewer, 2006.07.16. 17 :10

Noel volt az oka annak, hogy az olaszoknak 24 év után ismét sikerült elhódítaniuk a világbajnoki trófeát – legalább is ha hiszünk Del Piero-nak.

Noel még három évvel ezelőtt egy olasz koncert során ismerkedett meg Alessandro Del Pieróval, akivel rögtön jól megértették egymást. Majd az angol együttes búcsúzása után Noel kénytelen-kelletlen az olasz-német elődöntővel vigasztalódott, amelyet megelőzpen összefutott Del Pieróval.

„Teljesen el volt kenődve, mert nem szerepelt a kezdő tizenegyben. Aztán azt mondta nekem : » Be fognak állítani és gólt rúgok. » És pontosan így is történt. A meccs után odajött hozzám és közölte, hogy én leszek a kabalája és el kell jöjjek a döntőre ahol ugyanazt kell viselnem, mint az elődöntőben viseltem – a zoknitól az alsóneműig. ”

Noel a kérésnek eleget tett, az olaszok pedig megnyerték a vébét. A meccs utáni bulin pedig Noel eljátszotta a Don’t Look Back In Angert a Del Pieróból és Matterazziból álló kórusssal, ami valószínűleg felejthetetlen élmény volt minden jelenlévőnek.

forrás :  the SUN, live4ever.us

 
galéria
 
turné 2005/2006
 
sziget 2000
 
extrák
 
linkek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.