Történetünk főhőse maga a címszereplő, Tsubaki Sadamitsu, aki a helyi keményfiúk között is a legkeményebb. Bandájával messze földön híresek, senki sem nagyon merészel kötözködni velük, aki esetleg mégis, annak jó eséllyel lesznek nyolc napon túl gyógyuló sérülései. Persze ez egyáltalán nem nyeri el az iskola doktornőjének a tetszését. Történetünk is egy efféle szokásos délutáni csetepatéval kezdődik, ám ezzel párhuzamosan egy másik párbajra is sor kerül. Két furcsa robotszerű lény küzd egymással és a sors végül úgy hozza, hogy eme két kis összezörrenés végül keresztezi egymást. Eme váratlan találkozás végén látszólag mindkét földönkívüli lény elpusztul és Sadamitsu elhatározza, hogy megóvja a Földet a további ellenséges behatolásokkal szemben. Ebben segítségére lesz az egyik küzdő fél különleges robotfelszerelése. Főhősünk élete örökre megváltozik, ő mostantól nem egyszerűen Tsubaki Sadamitsu, hanem Sadamitsu a Pusztító!
Eme rövid kis sorozat az azonos című manga alapján készült, de a fő ihletforrás egyértelműen a '70-80-as évek sentai sorozatai voltak. Maga az anime roppant szórakoztató, csak túl komolyan nem szabad venni. A grafika és az animáció is megüti a kívánt szintet, a poénok is megfelelőek. A sorozat aláfestő zenéje meg valami eszméletlenül jól sikerült. Lényeg a lényeg: akinek van A+ csatornája és egy kis kikapcsolódásra vágyik, az nyugodtan nézze meg a Hakaima Sadamitsu-t! |