A fény, amely gyógyít

A fény jelentõségét az élet számára senki sem vonja kétségbe. A fény a sejtek létének az egyik alapfeltétele. A történelem során számtalan módon használták a fényt és a színeket terápiás célokra.
A fénnyel való gyógyítás elsõ fényforrása a természetes napfény volt, melyet már az ókori Egyiptomban is alkalmazták orvosi kezelésekhez. A késõbbiekben Hippocrates is beszámolt a napfény felhasználásáról különféle betegségek gyógyítására. Bár a napfényterápiának akkor még nem volt tudományos magyarázata, gyógyító hatása egyértelmû volt és a római, valamint arab orvosok bevezették az általános orvosi gyakorlatba.
A tizenkilencedik század közepe felé Jakob Lorber 1851-ben "A napfény gyógyító ereje" címû könyvében újra élesztette a napfénnyel való kezelés módszerét
A napfényterápia egy másik úttörõje, Niels Ryberg Finsen (1860-1904) volt, az elsõ, aki tudományosan kidolgozta a fényterápiát, mesterséges fényt használva, 1892-ben kezdett szénívvel dolgozni a bõrtuberkolózis (lupus vulgaris) kezelésére. Megfigyelte, hogy ez az állapot erõsen romlik télen, és arra a következtetésre jutott, hogy a napfény fontos szerepet játszik ebben a betegségben. E területen végzett több éves munkája, és számos páciense csodával határos felgyógyulása eredményeképpen 1903-ban Nobel-díjat kapott, és a "fotóbiológia atyjaként" vált közismertté.

A huszadik század elején a színek vizsgálatába kezdett az okkultista, filozófus, tanár és vallási vezetõ Rudolf Steiner is, akinek meggyõzõdése volt, hogy a szín egy létezõ entitás, és hogy minden színnek speciális spirituális jelentõsége van. Steiner azt állította, hogy a színek rendkívül fontos szerepet fognak játszani a huszonegyedik század orvostudományában.

A koncentrált fénysugár, ismertebb nevén a lézer, jelentõs elõnye a nagy teljesítmény, a gyorsaság, és az a képesség, hogy rendkívül kicsi területre is összpontosítható. E három tulajdonságnak köszönhetõen elõnyt jelent a sebészet valamint a szemészet és a bõrgyógyászat terén.

A terápia úttörõje Mester Endre, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora volt, aki elsõként használta a lágylézer fényt égési sérültek fájdalmainak csökkentésére, és a sebek gyógyulásának meggyorsítására. Bebizonyosodott, hogy a lágylézer fény lerövidíti a gyógyulási idõt, és csökkenti a hegesedést.

A polarizált fényterápiát dr. Fenyõ Márta, biofizikus, lézerspecialista és feltaláló dolgozta ki Budapesten. Azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a lágylézer a lábfekélyre, felfekvésre és visszérre. A kapott eredmények rendkívüliek voltak. Kísérletekbe fogott, hogy megtalálja, hogy a lézerfény melyik komponense felelõs a gyógyulási folyamatért. A választ a polarizált fény jelentette. Ezek után minden forrást felhasznált, hogy bebizonyítsa elméletét. Arra a következtetésre jutott, hogy akkor a legjótékonyabb hatású a fény, ha polarizált és teljes spektrumú. Egy egészségügyi kiállításon John Stephenson kezébe került egy kiadvány Fenyõ munkájáról - ennek köszönhetõ az ismeretségük. E két tudós kutatása vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy a polarizált fény erõsíti az immunrendszert, és jelentõs javulást eredményez visszérbántalmak és bõrbetegségek esetén.

Vissza a főoldalra

Tovább