|
Tsuuretsu ikioi-kegyetlen élet (Sesshoumaru to Sakura
Kurosawa-sama 2006.10.25. 09:02
4.
fejezet
A segítség
Egy hatalmas hófehér kutya vágtatott
át az erdőn. Testét mindenhol sebek
borították. Oldalán, hasán,
és a nyakán hatalmas harapásnyomok
voltak. Két mellső lába össze-vissza
volt karmolva. Hófehér
bundáját vér áztatta,
és hosszú, vérfolyamot
húzott maga után. Egy vele azonos
nagyságú tigrisszellemmel
küzdött, melyet csak óriási
erőfeszítésekkel sikerült legyőznie. A
kutya hirtelen összerogyott, majd zsugorodni kezdett. Lassan
kirajzolódott egy véráztatta
férfi alakja. Sesshoumaru volt az. Elvonszolta
magát a közeli tisztásra, egy fa
alá. Hátára fordult, fejét
a fa törzsének támasztotta. Szemei
vörösen izzottak, és már csak
homályosan látott. Elájult. Teste
körül vértócsa keletkezett.
*
Sakura a tisztás közelében
játszott Sayoval és a többi gyerekkel.
Miután a gyerekek, megunták a
virágszedést, kérlelni
kezdték a lányt.
-Sakura-sama, bújócskázzunk!-
mondták neki szinte egyszerre.
-Jól van, játsszuk azt!
-Jaj, de jó! Légy te a hunyó!
-Legyen! Tízig számolok, addig bújjon
el mindenki!- mondta a lány, mire a gyerekek,
sikítozva szétszaladtak.
-Ichi…ni…san…yon…mi ez?
Tömény vérszag, és egy
szellem…
-Ááááá!
Sakura-sama!- kiáltott hirtelen az egyik gyerek. Sakura
már ott is volt mellette. A többi gyerek is
odasereglett.
-Mi történt, Akira-chan?
-Nézd, Sakura-sama, ott egy véres ember!- fakadt
sírva az alig hatéves fiúcska. Sakura
odanézett, és meglátta az
ájult férfit. Megdöbbent.
-Gyerekek, azonnal szaladjatok vissza a városba, majd
én megnézem ezt az embert.
-De, ugye nem lesz semmi baj, Sakura-sama?- kérdezte
aggódva a kis Sayo.
-Nem, nyugodjatok meg. Most pedig futás vissza a
városba!- mondta a nő, és mikor a kicsik,
elmentek, elindult a férfihoz. Ekkor a bokorból
előugrott Koryuu.
-Jaj, Koryuu! De megijesztettél! Gyere,
nézzük meg ezt a szellemet.-
A válasz egy nyávogás volt,
és a macska követte gazdáját.
*
Mikor odaért a sebesült mellé,
szíve nagyot dobbant.
-De, hiszen ez ő!- kiáltott fel, leguggolt a
férfi mellé, és a
mellkasára tette a kezét.
-Istennőnek hála! Még van benne élet.
El kell innen vinnünk. Koryuu!- erre a macska
átváltozott. A lány nagy nehezen
feltette a férfit a macska hátára.
-Gyere, Koryuu! Itt van a közelben egy barlang, oda
visszük!- mondta a nő, és elindultak a barlang
felé. Mikor megérkeztek, letették a
szellemet a földre, Sakura levette a
válláról a prémet,
és azt tette a feje alá.
-Koryuu! Siess, hozd ide nagyapát!- adta ki a parancsot a
lány, erre a macska elrepült. Nemsokára
visszatért az öreg pappal a
hátán.
-Hát ez meg ki?
-Nem számít, nagyapa! Segíteni akarok
rajta, kérlek, hozz lepedőket, tiszta ruhát,
edényeket, meg vizet! Addig kimegyek
gyógynövényeket szedni.
-Jól van, megyek, ha te mondod…gyere, Koryuu,
segíts.- felelte a pap, és visszament a
palotába. Sakura kiment
gyógynövényeket szedni.
–„Meg ne halj, tarts ki! Segítek
neked.”
A pap gyorsan összeszedte, amit unokája
kért, és sietett vissza hozzá.
Útközben gondolkozott. –„Ez a
szellem Inu no Taisho lenne? De ő már halott. Akkor csak a
nagyobbik fia lehet, mert a kisebbik anyja ember volt, így
az csak félig szellem. Ez a férfi, pedig teljesen
szellem, és megszólalásig
hasonlít az apjára. De az unokám olyan
furcsa. Igaz, hogy mindig segít a bajba jutottakon, de ez
most más…ilyen
kétségbeesettnek még nem
láttam, talán ismeri valahonnan? Mióta
visszatért a Goutan-kővel a kastélyba, olyan,
mintha kicserélték volna, szomorú a
tekintete, csak nem a kutyaszellem fia miatt?” Ekkor
megérkezett. Sakura már a
gyógyfüveket válogatta. A szellem
még mindig eszméletlen volt.
-Meghoztam, amit kértél.- mondta az öreg.
-Köszönöm, nagyapa.
-Sajnálom, de vissza kell mennem a városba, mert
az egyik földműves gyereke megbetegedett.
-Semmi baj, menj csak.
-Elboldogulsz egyedül?- kérdezte a pap.
-Igen.
-Akkor megyek, küldj értem, ha
segítségre lenne szükséged.
-Igen, nagyapa.
Sakura odaült a férfi mellé,
és kikötötte az övét,
majd kihúzta a kardját. Ekkor a szellem hirtelen
kinyitotta a szemeit, és elkapta a nő
csuklóját. Karmai zöldesen
világítottak. Sakura ijedten nézett az
aranyszínű szempárba.
-Már megint te? –morgott a démon- Ha
nem engeded el a Tenseigát, megöllek.
-Csak ideteszem melléd, le akarom venni az
átázott kimonódat, és a
széttört páncélodat. El kell
látni a sebeidet.
-Legyen.- mondta, és elengedte a lány
kezét. Sakura levette a férfi felső
ruházatát, és nekilátott a
sebek kitisztításának. A szellem
csendben tűrte. Mikor a nő bekötötte a felső
testét, megszólalt:
-Mit keresel te itt? Azt mondtam, többet ne kerülj az
utamba.
-Én itt élek, te jöttél ide,
akkor most meg kéne, hogy öljelek?-
kérdezte Sakura.
-Ne mondj ostobaságokat, még ilyen
állapotban is képes vagyok rá, hogy
végezzek veled.
-Ne nevettess, fel sem tudsz állni, inkább idd
meg a gyógynövényfőzetet, és
pihenj. Így is legalább két
hét mire teljesen felépülsz. Hol
sérültél meg?
-Nem tartozok neked magyarázattal,
egyébként egy tigrisszellemet öltem meg.
Miért segítesz?
-Azért mert…- itt elakadt, Sesshoumaru
kérdően ránézett- azért
mert…én…ilyen vagyok!- felelte,
és felkapta a férfi törött
páncélját, és elindult vele
kifelé a barlangból.
-Azt meg hová viszed?
-A nagyapa meg tudja javítani, nemsokára
visszatérek, addig pihenj.- mondta és elment. A
szellem magára maradt, és a
körülményeken gondolkodott.
-"Már megint ez a korcs, úgy látszik
ma nincs szerencsém...megölhetném...de,
minek?"- aztán lehunyta a szemét, és
elaludt.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
