13. fejezet

 Mikor az idős asszony befejezte Kagome és Sayoko vizsgálatát,mosolyogva egyenesedett fel.

-Tehát?-nézett rá a két lány a nőre.

-Semmi komoly bajuk nincs,hölgyeim.-kezdte az öregasszonny.-Vagyis én ezt nem bajnak,hanem áldásnak nevezném.

-Mi?-nézett értetlenül Kagome.

 Sayoko viszont már tudta miről van szó.

-Csak nem...-kezdte,de az öregasszony bólintása beléfojtotta a szavakat.

 Az öregasszony kiment a szobából.

-Nekem is elmondanád,hogy miről van szó?-nézett Sayoko-ra az értetlenkedő Kagome.

-Persze.-kezdte Sayoko.-Ne haragudj.Szóval....

-Szóval?

-Mi most...gyereket várunk.

-Mi?!

 Kagome sikoltása az egész palotában visszhangzott.Még az ebédlőben is hallani lehetett.

-Yoroshi.-szólt az öregasszony után Sesshomaru.-Mi van a hölgyekkel?

-Semmi komoly,nagyuram.-kezdte Yoroshi.-Majd ők beszámolnak róla.

-Mégis valami komoly baj lehet,ha Kagome így kiabál.-állt fel ijedten Inuyasha.

-Dehogyis,úrfi.-nyugtatgatta az asszony.-A kisasszony még elég fiatal,így megértem,hogy kissé váratlanul érte a dolog,de higgye el,hogy nagyon fog örülni neki,ha kissé megnyugodott.

-Mi?-nézett Inuyasha az öregasszony után.-Én ebből egy szót sem értek.Mi az,hogy nagyon fog örülni neki,ha megnyugodott?És minek?

 Sango csendben kuncogott és szó nélkül felszaladt a lányok szobája felé.

 Kagome még mindig sápadtan és meglepedten ült az ágyon.

-Nem örülsz neki?-kérdezte Sayoko.

-Dehogynem,csak...-kezdte Kagome.-csak...váratlanul ért.

-Megértem.Engem is,de én nagyon örülök.

 Sayoko a hasára tette a kezét.

 Kagome is elmosolyodott és végre őt is elöntötte a boldogság,ahogy értelmet nyert benne,hogy valójában mit is mondott az öregasszony.Terhes.Gyermeket vár attól a férfitól,akit egész életében szeretett.Inuyasha-tól.

-De...-nézett fel ismét ijedten Kagome.-Vajon mit fog szólni Inuyasha?

-Szerintem nagyon fog örülni.-mondta Sango,aki épp most viharzott be a szobába.

-Sango.-szólt egyszerre a két lány.-Ezt,hogy érted?

-Úgy ahogy mondom.Yoroshi is elkezdte fejtegetni,hogy mi van veletek,de az egész társaság közül csak én fogtam fel,hogy mit is akar mondani.

-Szóval a fiúk még nem tudják?-kérdezte Sayoko.

-Nem.-rázta meg a fejét Sango.

-Akkor mondjuk el.-ajánlotta Kagome és a három lány már szaladt is lefelé.

 A fiúk értetlenül néztek a boldog nőkre,akik épp most értek le az ebédlőbe.

-Mi az oka felhőtlen jókedveteknek?-kérdezte érdeklődve Sesshomaru.

 A lányok csak kuncogtak és egymásra néztek,majd Sayoko lépett először előre egyenesen ura elé.

 Sesshomaru érdeklődve nézett rá.

-Sessh-san.-kezdte Sayoko.

-Igen?-nézett rá a démon és próbálta leolvasni a nő arcáról,hogy mit is akar mondani.

-Én...én...

-Igen?

-Gyereket várok.

 Sayoko őrjítő gyorsan hadarta el a rövid mondatot,de látta,hogy Seshomaru-n most először akkor meglepetés uralkodik el,melyet még soha nem tapasztalt.Feszülten várta ura reakcióját,de az pár percig csak állt és nézte őt.

-Nem örülsz?-kérdezte ijedten Sayoko.

-Dehogynem.-Sesshomaru ölbe kapta asszonyát és megcsókolta.

 Azután Kagome is elmotyogta Inuyasha-nak a saját mondandóját mire a hanyou szája szó szerint tátva maradt,de ő is bátya páldáját követve kapta ölbe Kagome-t és szintén megcsókolta.

-Sango.-nézett a lányra kéjsóvár tekintettel Miroku.

 Erre mindenki felkapta a fejét és érdeklődve néztek a szerzetesre.

-Mit szólnál,ha mi is elvonulnánk és megpróbálkoznánk egy gyerekkel?-szólt Miroku.

 De ismét elhibázta a szómegválogatást és az időpontot.Sango úgy helyben hagyta,hogy a fiú félholtan nézett végül a dühtől tajtékzó lányra.___r-TE OSTOBA KÉJENC!-üvöltött Sango.-ILYESMI MÉG ESZEDBE SE JUSSON!!!!!!

-Rendben.-motyogta megbánóan Miroku és félve nézett a dühös nőre.

 A többiek csak jóízűt kacagtak a civódásukon.

-Sessh-san.-nézett urára Sayoko.

-Igen?

-Már tegnap óta szeretnék megkérdezni valamit.

-Mi lenne az?

-Nem biztos,hogy ismered,de véletlenül nem tudod,hogy vajon miféle szellem hord babuin bundát és gyűjt ékkőszilánkokat?

 A kis csapat arcából az összes vér kifutott.Tudták kiről van szó.

-De.-szólt Sesshomaru.-Ő Naraku.

 Most Sayoko-n volt a sor,hogy lesápadjon.Szóval a szörnyeteg még mindig él.

-Miért?-kérdezte Sesshomaru.-Talán valami baj van?

-Az a féreg volt Rua segítője.Az ő szellemei ölték meg anyámat.-válaszolt Sayoko.

 A többiek csak nézték őt.

-Csak nem az jár a fejedben?-nézett rá dühösen Sesshomaru.

-De igen.-válaszolt elszántan a nő.-Megbosszulom anyám halálát.

Vége

Folytatás: Sayoko2-A végső leszámolás