Leviathan:
Név: Leviathan Elemental: Water Kezdő fejlettség: 17 Kezdeti HP: 1349 Beszerzés: Draw à NORG vagy Trauma Támadás: Tsunami
A második CD-n, miután a Balamb Gardenben már csak a Garden Factory-k cirkuszolnak, a kadétok nem, NORG magához hívat. Ő egy „kedves” Shumi, aki anyagilag segített a Balamb Garden megépítésében, most pedig azt hiszi, hogy az övé. Közöltük vele, hogy nem igaz, ekkor pedig eljár a szája (nem mintha őt ez zavarná). Megtudunk egy-két fontos információt, amely szöget üt a fejünkben, csak ezt most éppen ezért nem közlöm. A vita után jön a harc. A játékszabály az, hogy amikor a kék kristály sárgára vált, NORG nagyobb varázslatra készül. Ilyenkor elég csak rácsapni a kristályra. A piros kristálynál is hasonló a helyzet. A kristályokból kettő van, és semelyik GF nem sebzi, leszámítva Sirent. De a középső részre kell rányomulnunk, egészen addig, amíg le nem szakad a NORGot védő rész. Akkor pedig már el lehet tőle szívni Leviathan-t.
Leviathan víz alapú támadást használ, éppen ezért érthető, hogy Quezacotl ellentéte. Ha most nem szívod el, akkor majd Traumától el lehet, Ultimecia kastélyában. (De ezt nem ajánlom, mert Trauma a kastély második legkönnyebb ellenfele, és pár meteorzáporral elintézhető, tehát a kastélyban, mikor minden erőd elveszik, inkább a Magic pontot kérd vissza).
Kártya:
CC Group Jocker nevű tagjától lehet lenyerni a Training Centerben, vagy később a Ragnarok-on.
Videó |