Empty Glasses
Menü
 
Könyvek és filmek
 
Halott Nevek Könyve
 
Átkok Könyve
 
Final Fantasy VIII
 
Quistis Trepe

Quistis Trepe:

 

 

Kor: 18 év
Magasság: 5' 6" (167 cm)
Születésnap: Október 4.
Vércsoport: A
Foglalkozás: SeeD oktató
Fegyver: Chain Whip (ostor)
Limit: Blue Magic
Otthon: Balamb Garden

Quistis szülei meghaltak a Varázslónő Háborúban, ezért Centrán egy árvaházban nevelkedett Squall Leonharttal, Irvine Kinneassal, Zell Dincht-el, Selphie Tilmittel, Seifer Almasy-val és Ellone-al. Az utóbbi volt a legidősebb közöttük és mikor elvitték, Quistis próbálta elérni azt a nővér címet társaitól. Ez nem sikerült neki és még a főnökösködő jelzőt is ráragasztották. Felnézett Edea Kramerre. Később adoptálták, de a dolog nem működött, így már tíz évesen a Balamb Gardenbe került.

 

Kadét évei alatt ismerkedett meg és barátkozott össze Xu-val, aki akkor még szintén tanuló volt és együtt tették próbára az iskolai kártyaklubot. Tizennégy éves korában Quistis már a kártyaklub vezetője volt.

Tizenöt évesen levizsgázott, így minden idők egyik legfiatalabb SeeDe lett. Rögtön utána tanítanikezdett és tizenhét éves korában megszerezte róla a papírjait. Néhány tanulója mániákusan szereti, létrehoztak egy „Trepies” nevű csoportot és annyian vannak, hogy könnyen megtalálhatók iskola szerte.

Tizennyolc éves korában azonban alkalmatlannak ítélték arra, hogy oktató legyen és visszavették engedélyét. Innentől kezdve ő is küldetésekre kiküldött SeeD-dé vált és Squall csapatához csatlakozva próbálta megállítani Ultimeciát.

Mikor Seifer megtudta, hogy Squall és másik két újonc máris küldetésre lettek küldve, azonnal utánuk ment. Quistis is vele tartott. A magánakció vége az lett, hogy Vinzer Deling adása félbe szakadt és a csapat azonnali menekülésre kényszerült.

Hála Qustisnek és kapcsolatainak, a Galbadia Garden rövid ideig biztonságos helyet adott nekik. Nemsokára új feladatot kaptak és csapatuk egy nőfaló mesterlövésszel bővült. Deling City-be mentek, hogy a debütáló varázslónőt elkapják és megöljék.

Megkapta a kapu lezárását intéző csapa vezetését, de bajba is keverte őket. lelkiismeretfurdalása van, amiért összeveszett Rinoával, ezért visszamegy bocsánatot kérni tőle. A csapda, amit Rinoa apja állított lányának, rossz emberekre csapja az ajtót, így Quistisnek más utat kell találnia, hogy időben visszajussanak a boltívhez.

Sikerül visszajutniuk és csapdába is zárják a varázslónőt, a terv másik része viszont nem sül el jól, ezért börtönbe viszik őket. Zell vezetésével kijutnak és két csoportra szakadnak. Az egyik csapat megpróbálja a Gardeneket elpusztító rakétákat megállítani, a másik csapat figyelmezteti a veszélyre a Balamb Gardent.

Trabia Garden romjai között Quistis rájön, hogy legtöbb társa vele együtt nevelkedett Edea árvaházában és ennek ellenére is fogadalmat tesz, hogy harcolni fog, ha újra szembe kell kerülnie Edeával. Arra is rájött, hogy a vonzódás, amit Squall iránt érzett, valójában nem szerelem volt, ha nem a testvéri szeretet, amiről megfeledkezett. Nem sokkal később Quistis a Balamb és Galbadia Gardenek között zajló csatában isfontos szerepet kap, ahogy Edea végleges legyőzésében is. Ezek után nagyon örül, hogy imádott nevelőnőjük visszatér közéjük és tovább folytatja a harcot, hogy végül eljussanak Ultimeciáig. Estharba mennek, hogy megmentsék Rinoát, akiről a Lunar bázison kiderül, hogy Ultimecia megszállta. Ő az, aki az elkeseredett Squallt ráveszi, hogy menjen és hozza vissza Rinoát.

Mikor a Lunatic Pandora csatájára kerül sor, akkor is helytáll, ahogy az Ultimecia elleni harcban is. Az utolsó videóban együtt ünnepli a többiekkel Ultimecia legyőzését.

Quistis a Kékmágia szakértője. Ez azt jelenti, hogy képes néhány szörnytől eltanulni a különleges támadásait és felhasználni őket, mikor nagyon megsérül.

 

 

Kártya:

Már az első lemezen megszerezheted. Két Trepie közül választhatsz. Az egyik egy lány a második emeleti folyosón, a másik pedig egy fiú a kávézó egyik asztalánál.

 

Quistis Trepe ability adatai:

 

 
Lépj be!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Egyéb gondolatok
 
Óra
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!