A boldogság angyala

Japán legdrágább szállodájának elnöki lakosztályából lágyan kedves zongoraszó hallatszott ki. Aki csak elsétált az ajtó előtt, megállt egy pillanatra, hogy hallgathassa ezt a varázslatos muzsikát. Kopogtatás hallatszik az ajtón:
- Uram, meghoztam a vacsoráját – mondja egy fehérköpenyes férfi.
- Jöjjön be. Az asztalon van a borravaló, fogja, és távozzon, kérem – hallatszik a komor válasz a zongora mögül. A hang gazdája egy fiatal, jóképű fiú. Ezüstös, ragyogó haja vállára omlott, miközben a hangszerén játszott. Tengerkék szemeivel az ablakot bámulta, melyet az eső teljesen elhomályosított. Az ajtó becsukódott. Az ifjú zongorista felállt, és elindult, hogy elfogyassza vacsoráját. Ekkor azonban megcsörrent a telefon.
- Haló…
- Szia Eyes! – szóltak bele a másik végén.
- Kanone, jó újra hallani a hangodat. Mi van veled?
- A városban vagyok, csak érdekelne, nem érsz-e rá valamikor a napokban.
- Épp egy új darabot komponálok, de holnap van egy kis időm, ha akarod, találkozhatnánk lent a parkban.
- Rendben, akkor holnap 3 kor. Szia – mondta a Kanonenak nevezett fiú, és mindketten letették a kagylót. Eyes végre nekiállt a vacsorájának. Miután befejezte, otthagyta a szállodai szobáját, és éjszakai sétának indult. Kint még mindig zuhogott az eső, de ő esernyő és kabát nélkül vágott neki a kiruccanásnak. Keresztül ment azon a parkon, ahova holnapra találkát beszélt meg gyerekkori barátjával, majd elindult a belváros felé. Komoly gondolatok kínozták egész úton. Ő ugyanis nem egy átlagos fiú, hanem a Végzet Gyermekeinek oszlopos tagja. „Vajon mikor jön el számunkra a vég? Most már biztos, hogy a fejvadász nagyon eltökélt, de ott van az a Narumi Ayumu is… Ő talán megmenthet? Kyotaka, vajon igazad volt?”gondolkozott égre emelt tekintettel. Lassan elállt az eső, és megjelentek a csillagok. Eyes hirtelen sírást hallott az egyik sötét sikátorból. Úgy érezte, kötelessége odamenni. Ahogy közelebb sétált, meglátott egy kb. 15 éves lányt. Ruhái szét voltak szakadozva, és az arcán ütésnyomok voltak. Először megijedt a fiútól, de amikor az leguggolt hozzá, és a szemébe nézett, megnyugodott.
- Miért sírsz kislány? – érdeklődött szolidan a zongorista.
- Ki maga?
- Eyes Rutherford vagyok. És te?
- A nevem Kyra.
- És miért sírtál?
- Az apám bántott… meg akart erőszakolni… de szerencsére sikerült megszöknöm előle. Nem akarok egyedül maradni, nagyon félek. Kérlek, hadd menjek veled.
- Hát, nem tudom, mennyire lenne jó neked, ha velem lennél.
- Kérlek, tudom, nem ismersz, de ígérem, nem okozok semmi bajt, főzök, mosok, takarítok, ha kell.
- Szállodában lakok. De ha akarsz, gyere – mondta kissé mosolyogva Eyes, és felsegítette a lányt. Letörölte az arcáról a könnyeket és elindultak haza. A zongorista bejelentette, hogy lakótársa akadt. Mivel az ágya kétszemélyes volt, ezért kénytelenek voltak együtt aludni. Kyra korán lefeküdt, nagyon kimerült volt. Eyes még játszott kicsit a hangszerén, majd ő is lefeküdt és hamar elnyomta az álom. Másnap reggel mindketten későn ébredtek. Amikor a fiú felébredt, szobatársa még csendesen pihent. Valószínűleg rémálma lehetett, hisz nagyon kiizzadt. Egy ideig csak nézte a szunnyadó lányt, majd hirtelen elhatározásból elkezdte simogatni az arcát. Bár nagyon gyengéd volt, Kyra mégis megérezte és felébredt.
- Mit csinálsz? – kérdezte értetlenül, amikor a fiú felé fordult.
- Nem tudom… Hány éves vagy?
- 15 múltam.
- Akkor nem is vagy már annyira gyerek.
- Mire célzol ezzel?
- Semmire – mondta, majd abbahagyta a simogatást és felállt. Bement a fürdőszobába, majd megreggelizett és elkezdett zongorázni. Délbe jött az ebéd. Csendben elfogyasztották. Kyra elment sétálni kicsit a szálloda kertjében. Eyes még egy órát zongorázott. Már majdnem kész volt az új darabjával. Közben visszatért a lány is.
- Ma 3 kor egy régi, gyerekkori barátommal találkozok, ha van kedved, gyere velem. Bemutatlak neki.
- Nem akarok az utadba lenni. Hisz befogadtál, ennyi nekem elég.
- Nem vagy a terhemre, sőt, azt hiszem, örülök neked. Gyere velem… kérlek.
- Hát, ha akarod, mehetek – mondta mosolyogva Kyra, majd leült a zongora mellé, és hallgatta pár percig a zenét… Három előtt tíz perccel elindultak a parkba. Gyönyörűen ragyogott a nap az égen. Amikor Eyes és Kyra odaértek, Kanone már ott ült az egyik padon. Amikor meglátta barátját és a lányt az oldalán, felpattant és közelebb lépett hozzájuk.
- Szya Kanone… Örülök, hogy láthatlak.
- Szya. És ki ez a szép hölgy? – kérdezi mosolyogva.
- Kyra a neve. Tegnap ismertem meg.
- Jó napot – mondja és meghajol a lány.
- Ne hajoldozz előttem, kérlek. A nevem Kanone.
- Kanon, mond, hol voltál egészen idáig? – kérdezte Eyes, mikor helyet foglaltak a padon.
- Hosszú történet…
- Nem baj, ráérünk.
- Hát, ha ennyire tudni akarod, Európában utazgattam, és kerestem a hozzánk hasonló embereket – ennél a mondatnál kicsit oldalra nézett, Kyra felé, jelezve, hogy tud e a dologról… Eyes megtekerte a fejét.
- És, találtál?
- Nem is sejted, milyen sokan vagyunk… - ekkor a fagyis autó hangja rázta fel a park csendjét. Kyra érezte, hogy itt nincs rá sok szükség és a fiúk kettesben szeretnének maradni.
- Én elmegyek fagylaltért, nem kértek ti is?
- Nem köszönöm… Van pénzed? – mosolygott rá Eyes.
- Persze… és maga kér? – fordult Kanone felé.
- Nem… de ha kérhetlek, szólíts csak Kanonnak…
- Oké – azzal elfutott. A két srác egy ideig csendben ült.
- Sosem láttalak még ennyi érzelemmel mosolyogni – jegyezte meg Kanone…
- Én sem tudom, mi van velem. Ez a lány fantasztikus. Teljesen megbabonázott.
- Azt veszem észre… Hogy-hogy nem tudja még, hogy a Végzet Gyermekei vagyunk?
- Nem volt időm beszélni róla… előbb meghódítom… de szegény, az apja nagyon gonosz volt vele. Tőle szökött el…
- Akkor sok sikert hozzá. De térjünk rá a lényegre, ami miatt jöttem…
- Úgy érted, megint elmész?
- Igen… össze kell gyűjtenem a hozzánk hasonlókat, hogy együtt végezzünk a fejvadászokkal.
- Mi egyedül is legyőzzük őket… Ráadásul itt van ez az Ayumu Narumi is… felesleges, hogy megint elutazz…
- Ugyan, Eyes, te elfoglalt vagy, már az irányítást sem bírod úgy, ahogy régen, ráadásul most itt van ez a lány is, ő még jobban hátráltat – mondta keményen barátja szemébe nézve Kanone. Az ezt követő percben érezte, hogy valaki áll a háta mögött, és látta Eyes arcán, hogy nagyon túllépte ezzel a mondattal a barátságuk határait.
- Ezt nem kellett volna – sziszegte a zongorista, és elment Kyraval együtt, aki egész úton nagyon szomorú volt, és meg sem szólalt. Kanone még egy ideig ült a padon, és töprengett rajta, hogy mennyit veszíthetett ezzel a kijelentéssel. Amikor Eyesék hazaértek, a fiú levágódott az ágyra, szobatársa pedig leült mellé. Mindketten csak bámultak maguk elé.
- Sajnálom… - mondta egyszer csak Kyra. Hosszú ideig egymást nézték, majd a lány sírva fakadt, Eyes pedig felült és magához ölelte.
- Ne sírj… nem tettél semmi rosszat. Nem a te hibád, hogy Kanone így gondolkozik… Egyébként a vádai teljesen alaptalanok.
- Nem akarok útban lenni neked. Akkor inkább elmegyek.
- Nem. Nem mész sehova, itt kell maradnod velem – mondta Eyes. Kyra kicsit félve nézett rá, hisz az apja ugyan ezeket mondta, mielőtt bántani akarta. A fiú észrevette a lány arcán a félelmet.
- Nem úgy értettem… De… szóval, én azt hiszem, hogy, beléd szerettem – mondta, majd megfogta szerelme arcát és megcsókolta. Hosszú percekig csókolóztak, majd lefeküdtek egymás mellé az ágyba.
- Eyes, tényleg nem zavarlak?
- Ne is kérdezz ilyen butaságot, szerinted, ha zavarnál, most itt tartanánk? – mosolygott és odabújt a lányhoz. Sokáig így feküdtek, majd a művész felállt és elkezdett zongorázni. „Az éj leple alatt” című legújabb zongoraművét játszotta. Kyra leült mellé, és boldogan hallgatta a fenséges zenét. A mennyországban érezték magukat. Azonban boldogságukat megzavarta a telefoncsörgés. Mivel Eyes ne,m akarta abbahagyni a játékot, barátnője futott, hogy felvegye a készüléket.
- Halló?
- Kanon vagyok. Csak bocsánatot szeretnék kérni tőletek. És főleg tőled. Nem úgy értettem.
- Rendben. Amúgy, lehet, hogy kicsit igazad is volt.
- Lehet. Eyest a telefonhoz hívnád egy pillanatra?
- Igen… Eyes, a barátod szeretne beszélni veled-, mondta mosolyogva a kislány. A fiú odasétált és átvette a kagylót.
- Igen?
- Bocsánatot szeretnék kérni…
- Azt nem tőlem kell.
- Kyrától már kértem. Ő azt mondta, megbocsát.
- Akkor rendben. De többet ilyent nem tűrök el…
- Várj, még volna valami. Lesz egy rendezvény, aminek a rendezését rám bízták. Nem adnád elő az új darabodat rajta?
- Hát, rendben… Mikor lesz?
- Holnap fél 9 kor, este…
- Később nem tudtál volna szólni? – mondta flegmán Eyes.
- De azért elvállalod, ugye?
- Persze… akkor holnap. Szya
- Szya – letették…
- Mi lesz holnap? – érdeklődött Kyra.
- Egy rendezvényen kell fellépnem. Ugye elkísérsz?
- Ha szeretnéd
- Igen
- Akkor oké. Te mindig boldoggá teszel - és megölelte szerelmét.
- Zongorázz még nekem, kérlek, olyan jó hallgatni.
- Rendben, angyalom – és leült a zongorához, hogy elkezdjen játszani szerelmének. Alig kezdte el a játékot, amikor hangos robbanás hallatszott a szálloda egyik szintjéről. Kyra nagyon megijedt, és barátjához bújt.
- Mi volt ez?
- Bomba – mondta higgadtan a fiú – Ne félj, nem esik bajod. Nem téged akarnak megölni.
- Ezt meg hogy érted.
- Értem jöttek.
- Eyes… - félelem és kétségbeesés csillogott a lány szemeiben – kik és miért?
- A fejvadászok, akik a Végzet Gyermekeire vadásznak. Én is közéjük tartozok. És Kanon is.
- Mit jelent az, hogy Végzet Gyermekei?
- Nekünk nem szabadott volna megszületnünk. A vérünkben van a gyilkolás, és csak szenvedést hozunk a világra.
- Ez nem lehet igaz – mondta könnyes szemmel a lány, aki alig tudta felfogni szerelme szavait – te nem ilyen vagy…
- De igen – képtelen volt Kyra szemébe nézni – sajnálom, hogy nem mondtam el eddig. És azt is sajnálom, hogy veszélybe sodortalak. De ígérem, megvédelek – mondta, és elindult lefelé a lépcsőn. Csendben haladtak. Emberek sikítozásait lehetett hallani az alsóbb emeletekről. Több apró bomba is robbant, de Eyesék csak futottak, egészen addig, míg egy akadályba nem ütköztek. A lépcsőt teljesen elzárta a törmelék, ami a robbanáskor keletkezett.
- Most mi legyen?
- Megígértem, hogy kiviszlek, így is lesz.
- Eyes, szeretlek
- Még ezek után is, hogy elmondtam, mi vagyok?
- Igen. És örökre szeretni foglak. Veled akarok maradni mindörökké.
- Én is veled, szerelmem- csók… majd újabb bomba robbanását lehetett hallani. Eyesnek eszébe jutott, hogy talán az ablaknál van valami vészkijárat, létrával. A megérzése jó volt. Kyrát előreküldte, majd miután kellő távolságra volt, utánament. A hatodik emeleten voltak, így sok mászás volt még előttük. Hirtelen a tetőről valaki meglőtte a létra egyik szárát, ami kiszakadt a helyéből. Eyes ahogy tudott, szerelme után sietett, aki nagyon félt.
- Mondtam, hogy megvédelek. Kapaszkodj, ugrunk.
- Várj, hisz a harmadikon vagyunk. Nem ugorhatsz innen, belehalunk.
- Bízz bennem.
- Rendben – mondta a lány, becsukta a szemét, és együtt zuhant élete szerelmével. Egyszerre csak valami puhát érzett a háta alatt. Épp arra jött egy kamion, ami tele volt rakva szénával.(ez kicsit furi, tom, de mást nem tudtam kitalálni) Kyra pont rá esett, Eyes azonban szerencsétlenebbül járt. A kamion szélére zuhant, és erősen megütötte a hátát.
- Eyes, jól vagy?
- Nem kell aggódnod, túlélem. Ne mozogj, mert meglátnak – belebújtak a szénába, és várták, hogy elmenekítse őket a jármű. Másnap reggel egy kis faluban ébredtek. Másnap egy hajón ébredtek, ami a kamiont szállította. Akármerre néztek, a tenger látszódott csak.
- Eyes, merre felé tartunk?
- Nem tudom. Ne haragudj, hogy el kellett jönnöd miattam Japánból.
- Nem baj. Veled bárhol is legyek, mennyország az élet.
- És te vagy az én angyalom. A szerelem angyala…
Ettől a naptól kezdve, boldogan élték le életüket. Eyes lerendezte a múltját. Kanone hiába várta a koncerten, nem jelent meg, ez után kapta a hírt, hogy a szálloda, ahol barátja lakott, felrobbant, a halottak száma pedig ismeretlen. Mindenki úgy tudta, hogy a két fiatal meghalt, ám ők életük legboldogabb részét töltötték Óceániában, egy kis szigeten. Senki nem zaklatta őket többé, és elfeledték, hogy a Végzet Gyermekei valaha is léteztek. A többi elátkozott gyermek is boldogságra lelt, mert az összes fejvadász meghalt. Így kiderült, hogy igaza volt Kyotakának, a hit képes megváltoztatni a sosunkat.

By: Eyes