Aztán talált egy épületet. Valami szentély-féle lehetett, nagy, kétszárnyú kapuval. Reiki egymaga alig bírta belökni a súlyos ajtószárnyat. A madár lábra tudott állni, de repülni nem tudott. Reiki halkan nevetgélt azon, ahogy a madár esetlenül ugrándozott utána. Ám amint beért a kapun, rögtön össze is rogyott. Reiki körülnézett. Valami kegytárgy-készítő műhely és üzlet lehetett egykor itt. A folyosó további része, ami az épület belsejébe vezetett volna, beomlott. A kegytárgyas standon hevert néhány törött szobrocska. De semmi használható.
Reiki kényelembe helyezte Krát, néhány követ használva párnaként, majd kiment, hogy körülnézzen a téren. Mindenfelé ijesztő csend honolt és a sötétség kezdett növekedni az épületek között. Reiki összegyűjtött néhány fahasábot összetört standokból és talált két követ, amivel tüzet tudott csiholni. Pár percen belül elég nagy tűz égett a tér közepén, és a füst magas oszlopként emelkedett az épületek fölé.
- Na! A jelzés kész van! Már csak meg kell csendvárni, hogy a mentőcsapat megleltaláljon!
- Eszes kis matorán, annyi bizonyos! – mordult Avak, ahogy a távoli füstoszlopot nézte. – Nem ül ölbe tett kézzel!
Hakann a fogait csikorgatta, de nem azért, mintha ideges lenne. Már rég megvolt ez az idegesítő szokása a lehengerlő vigyor előtt. Ahogy szokott lenni… az említett vigyor nem váratott magára.
- Semmi gond, Avak! Mert most lép életbe a tervem második fázisa!
Avak értetlenül követte Hakannt egy nagy, medenceszerűség felé, amit valamiért vastag fémlap zárt le. Rengeteg zár rögzítette a kerek fémlapot a medence széléhez és régiségük ellenére, még mindig áttörhetetlennek tűntek. Ta-Matorán munka… de itt, Le-Metruban?
- Ó, ne félj! Pontosan tudom, mit csinálok! – vigyorgott Hakann, Avak értetlen tekintetét látva. – már csak egy dolog hiányzik ebből a bájos kis csapdából, amivé az egész Metrut alakítottam…
- Az… egész Metrut?? – hökkent meg Avak.
- Pontosan. Mert tudod Avak… ha ezt a medencét felnyitom… Le-Metru hamar megkaphatja a „különösen veszélyes” besorolást a régi Metruk sorában!
Avak kezdett megijedni. Utálta, ha Hakann ilyen szenvedélyesen beszél. Rossz előjel volt. Ki tudja, miféle őrültségre készül… ráadásul Zaktan közvetlen parancsa ellenére! Ebből baj lesz.
Hakann meghúzott egy kart, ami egy vezérlőpulthoz tartozott a medence mellett. A zárak hirtelen felpattantak és a fémlap elhúzódott, láthatóvá téve a medence tartalmát. Izzó láva… Avak gyanakodva összehúzta a szemeit. Mi lehet olyan nagyon veszélyes egy medencényi lávában? Aztán hirtelen… mintha a láva felkavarodott volna. Mint a víz, mikor valami rém úszik a felszíne alatt. Mély, öblös morgás hangja visszhangzott végig a környékbeli épületek falain. Mintha a lávában valami fekete energia kavargott volna… mint egy örvény. Avak ilyet még sosem látott de ez a feketeség mélyebb lehetett bármelyik árnyéknál, bármelyik sötét lelkű vezérnél…
- Most pedig menjünk! – indult el Hakann vigyorogva. – Üdvözöljük a csapda utolsó kellékét… az áldozatot!
Avak követte, de nem bírta levenni a szemét a távolodó medencéről. A biztonságérzete egy pillanat alatt illant el, és helyét gyanakvó rettegés foglalta el. Mielőtt elhagyták volna a helyszínt, halk suttogást hallott:
A… válasz. Add meg… a választ!
Mi lehetett a medencében?
Yula elszántan haladt Le-Metru utcáin és közben a környező épületeket kémlelte. Már sötétedett és a szűkebb utcák egyáltalán nem voltak barátságosak. A romok között néha feltűnt néhány rahi, de úgy tűnt, gyorsan felmérték, hogy a két vándorba nem jó belekötni, mert elillantak. Yula ezeket még egy pillantásra sem méltatta. Csak markolta a kardjait és ment egyenesen arra, amerre az ösztönei vezették. Oneri nagyon aggódott. Mióta elindultak, Yula egy szót sem szólt. A korábbi szóváltásuk pedig, valóban aggodalomra adott okot. Ha Yula nem bízik önmagában, akkor eleve veszett az ügyük. Yula a csapat vezére… ez nem tűr vitát. De… mint ahogy azt a lány is felvetette… mi lesz, ha nem tud megfelelni ennek a feladatnak?
Talán neked kéne megpróbálnod… - Oneri nem tudta, hogy a sajátja volt-e a gondolat, de egy pillanatra elbizonytalanította.
Ő… mint vezér? Kétség kívül… értelmes gondolat. És Yula is megkönnyebbülne…
Levehetnéd a válláról a terhet…
Igen. Yula is beláthatja, hogy ezzel segít neki. A Toa történelmében végül is, mindig férfi Toák voltak vezérek. Női vezérre még egyik legendában sem volt példa. De… mi van, ha Yula mégsem akar lemondani a címéről?
Akkor erővel kéne megszabadítanod tőle. Yula túlságosan hisz a Végzetben… a mesékben! Ideje lenne felnyitni a szemét…
Oneri megrázta a fejét. Jó… Yula hisz a végzetben, de ez nem is baj. A Toa sokkal bátrabb, sokkal erősebb, ha hisz az isteni gondviselésben és abban, hogy valami magasabb célja is van a matorán védelmén és az ocsmány szörnyek leölésén kívül.
De a Vezér nem lehet ilyen elvakult… kézzel fogható erő kell! És ez benned megvan… Talán Thero is ezért ment el! Mert nem bízik egy gyönge nő vezetői képességeiben…
- Elég! – szisszent Oneri, bár nem tudta, kihez is beszél.
Yula mindent megtesz. Csak Thero árulása kikészítette egy kicsit. De nem hagyatkozhatnak egy olyan romlott, hazug alak véleményére, mint Thero! Yulát választották Toának elsőként. Úgy helyes, hogy ő vezeti a körülötte egyre növekvő csapatot. Oneri-nek sikerült leráznia magáról a kétségeket és elszántabban követte Yula lépteit a sötétedő utcákon.
Egyikük sem vette észre az árnyat, mely csalódottan siklott tova az egyik mellékutcába…
Hirtelen ismerős, süvítő hang hallatszott. Yula egy pillanat alatt ismerte fel és ugrott félre a becsapódó zamor-golyó útjából. Nem igazán volt pontos lövés… talán akkor sem találta volna el, ha nem ugrik félre. Egy idegesítően magabiztos, mély hang kiáltott fel:
- Szép ugrás, kicsikém! De legközelebb nem fogom elvéteni!
Hakann és Avak álltak egy épület párkányán, több méteres magasságban. De Yula még innen is tisztán látta jellegzetes vigyorukat.
- Rájuk omlaszthatom azt a tornyot… - szólt Oneri.
- Megteheted, Mágnesesség Toája, de akkor egy érdekes hírrel leszel kevesebb!
- Mit akartok Hakann? – kérdezte Yula.
Hakann nekitámaszkodott az egyik mellette lévő, tetőt tartó oszlopnak.
- Ha jól tudom, egy matoránt kerestek. Hogy is hívják?
- Reiki. – súgta Avak.
- Ja, igen… Reiki! Nos van egy jó és egy rossz hírem vele kapcsolatban!
Yula fenyegetően közelebb lépett.
- Mit tettetek vele?
Hakann felröhögött. Ha egy átlagos matorán, vagy Toa kacag ilyen harsányan, könnyen őrültnek tarthatják. Hakann számára azonban ez természetes volt.
- Ó, mi semmit! De kezdjük a jó hírrel! Reiki él és virul. Itt van, Le-Meturban.
Hirtelen hatalmas robaj hallatszott a távolból és egy iszonyatos, velőt rázó hang üvöltése zavarta fel a metru csendjét. Nem is olyan messze, porfelhő szállt fel, és az egyik épület dőlni kezdett. Madarak egy nagy csoportja röppent ijedten az égre, ahogy korábbi otthonuk megsemmisülve dőlt a többi épület közé. Újabb robaj… és az épület helyét már csak egy füstoszlop jelölte.
- A rossz hír… - folytatta vigyorogva Hakann. – hogyha nem siettek, már nem sokáig!
Reiki hallotta a robajt és az iszonyú üvöltést. Ilyen hangja lehet a rémálmok monstrumi szörnyetegének, mellyel Toák tucatjai vívtak élet-halál harcot. Reiki nem távolodott el a tábortűztől, de azért elkezdett óvatosan a szentély nagykapuja felé helyezkedni. Az a robaj nem volt bíztató… aztán hirtelen, mintha megdobbant volna a föld. Reiki először azt hitte, csak az épület leomlásának utórengése. De aztán újra megdobbant. És újra. És újra… és egyre hangosabban. Egyre jobban lehetett érezni. Ezek olyanok, mint…
A lépések.
Reiki egy pillanat alatt cselekedett. Eltaposta a tábortüzet, bár tudta, hogy késő… az a valami meglátta a füstöt, és erre jön. Felkapott egy utolsó, égő ágat és berohant vele a szentélybe. Krá ijedten kurrogott, és odadugta a csőrét Reiki karjaihoz. Reiki a kaput behúzta, de hagyott egy nyílást, hogy leselkedjen. Az épületek úgy dőltek szét, mint a nád. És… valami előlépett közülük. A föld rengett súlyos léptei nyomán. Zöld páncélos szörny, ahogy Reiki a lábaiból megállapította. Hosszú farkat vonszolt maga után és kicsit görnyedt volt. A fejét nem látta, mert túl magasan volt.
A lény körbenézett a téren. A farkával meglökte a széttaposott tábortüzet. Reiki ijedten dőlt neki a kapunak, és pár percig nem bírt kinézni.
- Mata Nui… csak meg ne leltaláljon! – suttogta rekedten.
Végül összeszedte a bátorságát és újra kilesett. Meglepődött. A tér kiürült. Nyoma sem volt a hatalmas szörnyetegnek a látómezőben. Reiki kijjebb nyitotta a kaput és óvatosan kikémlelt. Sehol semmi. Megnyugodva felsóhajtott és mosolyogva visszanézett Krá-ra.
- Minden jólrendben, pajtás! Elhopptűnt!
Hirtelen Krá iszonyú, rémült vicsitelésbe kezdett és a búvóhelyre sötétség borult. Reiki lassan megfordult… és egy szörnyű, hatalmas, vörös szem meredt rá a kapuréseken keresztül. A szörny felrikoltott és megpróbálta rátörni a kaput. Reiki egy pillanat alatt cselekedett… nekifeszült egy nagy kőnek és nekigördítette a két kapuszárny találkozásának. A lény pusztán az orrával, nem tudta belökni a szárnyakat. Csak egy kis résen keresztül méregethette a matoránt és a madarat.
Reiki az üreg leghátsó pontjába menekült és húzta magával Krá-t is. A szörny próbált betörni… Reiki tudta, hogy a kő előbb-utóbb megadja magát. Ekkor azonban egy ijesztő hang suttogása töltötte be az üreget:
A… válasz. Add meg… a választ!
Reiki rémületében csak jobban nekifeszült Krának.
- Milyen választ??!! – kiáltotta rémülten.
Ám ekkor kétségbeeséséből egy robbanás és a szörnyeteg rikoltása rángatta ki… és egy hősies hang:
- Reiki!! Odabent vagy?!
Értelmes, matorán beszéd! Reiki még sosem örült így semminek. A mentőcsapat! Épp időben!
- Itt vagyunk!! – harsogta Reiki. – hoppmentsetek meg! Szűkszoros helyzetben vagyunk!
A szörnyeteg elhátrált a lyuktól és hangos csatazaj hallatszott kintről. Reiki ekkor kezdett kételkedni. A matorán mentőcsapat nem bocsátkozhat harcba ezzel a szörnnyel… akkor kik vannak odakint?
Mikor Reiki kileset… elállt a lélegzete. Két fiatal Toa harcolt a rém ellen. Egyikük karcsú volt és gyönyörű… valószínűleg egy lány. Ezüst páncélt viselt egy Rau Metru maszkkal és két kardjából energiavillámok csaptak a szörny felé. Társa már fiú volt, de fekete, mint az onu-Toák általában és Ruru Metrut viselt. Két kézi-fúró volt nála, amikkel felszaggatta a talajt és hatalmas repedéseket nyitott a szörnyeteg lábai között. Ám a győzelmi hangulat rövid életű volt. A szörny erőt gyűjtött és hosszú farkával az egyik épület falának sodorta a két Toát. Úgy préselte őket a falba, mint a szúnyogokat. A lány gyorsan magához tért, viszont a fiú, a földön maradt.
- Oneri! Oneri!! – kiabálta a lány és odarohant.
A szörny győztesen felüvöltött… Reiki pedig, rémülten fogta a fejét.
- Miért nem vagyok erősebb?? – sírta magában. – ha erős lennék, segíthetnék nekik!
Reiki egy kőre ült és sírva fakadt. Ő csak egy matorán… nem tehet semmit. De ez a tehetetlenség borzasztó volt számára. Szeretett segíteni… szerette azt tudni magáról, hogy bárki számíthat rá. De ebben a helyzetben ő egy megmentésre szoruló dolog, aminek csak annyi a dolga, hogy ül és vár.
De nem kellene így lennie…
Reiki felkapta a fejét. Krá ijedt visítozásba kezdett, ahogy az egyik árnyék megnőtt és egy opálkék szempár villant a közepén. Reiki talpra ugrott… de a félelem megbénította.
- Ki vagy? És mit akarsz tőlem? – reszkette.
Ó, én nem akarok semmit, Reiki… illetve segítségedre lennék ebben a szörnyű helyzetben!
- Te valami… Makuta-féle vagy?
Az árny felnevetett. Reiki összerezzent a csikorgó hangtól.
Makuta a közelébe sem érne annak, amit én készülök ajánlani neked. – az árny közelebb siklott. – erőt szeretnél, hogy megvédd magad? Hogy legyőzhesd azt a szörnyet odakinn? Én megadom neked.
- Komolyan?! – Reiki majdnem ugrándozott örömében… aztán gyorsan lehűlt. – és mit kérnél ezért cserébe?
Ó, csak egy pár jelentéktelen apróságot. Először is egy örök időkre szóló barátságot, ami a te részedről abból áll, hogy nem hallgatsz el előlem bizonyos dolgokat.
Reiki nyelt egyet… valahogy nem vágyott ilyen barátra. Az árny odasiklott mellé, és úgy mellékesen megemlítette a legszörnyűbb feltételét:
A második apróság… ez a madár. Azt akarom, hogy öld meg.
Reiki életében nem rémült még meg ennyire… Krá pedig, szintén rémült csivitelésbe kezdett.
- Miért?! Mi hasznod van, abból, ha megölöm? – kérdezte Reiki kétségbeesetten.
Semmi. De bizonyítja az elkötelezettségedet. Tedd meg, és olyan erőt kapsz, amit bárki megirigyelhet az egész bolygón! Vagy ha nem… hát maradsz gyenge, szánalmas kis matorán, aki semmit sem képes tenni egymagában.
Reiki életében nem állt ilyen nehéz döntés előtt. Krá szárnya eltört… nem valószínű, hogy tudna már repülni. Így pedig, egy kahu madár számára csak szenvedés az élet. Igazság szerint, megkímélné a szenvedéstől. Megkapná az erőt és segíthetne a Toáknak odakinn. Többé nem szorulna védelemre…
Folytatás>>
AJÁNLOM AZ OLDALT
