|
Démon Kagome
Haszina 2006.10.12. 18:53
XX. fejezet
Fürdőzés
Szóval Kagome, nem akarsz te nekem elmesélni
valamit? –
Mégis mire gondolsz? –
Mi van közted és Sesshoumaru
között? –
Mi lenne? Nem értem mire gondolsz. - pirult el a
lány.
Kagome, Sesshoumaru elmondta nekünk mi
történt, de van egy olyan gyanúm, hogy
elhallgatott egy igencsak érdekes részt.
–
Tudod… én azt hiszem, szeretem, és ő
is szeret engem… -
És Inuyashával, mi lesz?! –
Hát éppen ez az. – szomorodott el
– Még őt is szeretem. –
Kagome… ebből még nagy gondok lesznek.
–
Én is ettől félek… de most hagyjuk
ezt. Mi van veled és Mirokuval. –
Se… semmi. Mégis miről beszélsz.
–
Elpirultál. Akkor mesélj csak nekem… -
Most, úgy érzem, egyre közelebb vagyunk
egymáshoz, csak aztán mindig
feldühít egy másik lánnyal.
Nem is tudom. –
Szeret téged. Szerintem, csak
féltékennyé szeretne tenni.
–
Sikerült is neki. De ha legközelebb… -
hadonászott ökölbeszorított
kézzel.
Nyugi. Végül minden jóra fordul.
–
Remélem, de most már induljunk vissza.
–
Oh… induljunk… - egyezett bele kicsit sem
lelkesen és visszafelé vették az
irányt.
XXI. fejezet
Magányos félelem
Mikor visszaértek, már mindenki aludt, csak
Sesshoumaru nem volt sehol.
Kagome, hová mész? –
kérdezte Sango, mikor meglátta,
barátnője elindul a rengetegbe.
Megkeresem, úgyis beszélni akartam vele.
–
Nem lesz baj? –
Nem, feljött a hold. Már meg tudom magam
védeni. – szólt még
hátra majd eltűnt az éjszakában.
Mi köze ehhez a holdnak. – kiáltott
még utána halkan, de
kérdése süket fülekre
talált.
***
Sesshoumaru! – szólította meg a
szellemet, aki egy kőszirtről lógatta le
lábát a mélységbe.
Mit akarsz? –
Ne legyél ilyen… -
Kagome… ezek olyan dolgok, amiket te nem érthetsz
meg… -
Nem is kell, elég nekem annyit tudnom, hogy szeretlek.
–
Szeretsz… - húzta keserű mosolyra
száját a szellem – Szeretsz…
- nevetett most már – Nem tudod te, mit
beszélsz… -
Ne legyél velem ilyen. Most megint eljátszod itt
nekem a kemény szellemet, akit semmivel nem lehet
felhúzni, pedig félsz…
érzem. De mégis mitől? –
ölelte át hátulról.
Félek, hogy elveszítelek… -
nyöget ki Sesshoumaru.
Engem, nem fogsz elveszíteni… - nyugtatta meg a
szellemet, majd egy csókot adott
bizonyíték képen.
Még sokáig voltak úgy, csak ők ketten
és nézték a magányos holdat.
XXII. fejezet
Győzelem
Reggel korán tovább indultak. Rint, Sippout
és Jakent visszaküldték Aunttal Kaelde
anyóhoz, hogy vigyázzon rájuk. Sango
egy kicsit félre hívat Kagomét.
Hogy értetted, azt, hogy már fenn van a hold, meg
tudod magad védeni? – kérdezte a Taiya.
Hát ez nehéz dolog… - vakarta zavartan
a hátát Kagome – Elvileg én
egy holdszellem vagyok. Ha fenn van a hold, akkor vagyok
igazán erős, amúgy nem sokkal, mint egy ember, de
a pálca megvéd. –
Holdszellem? Már hallottam róluk. Egy jellegzetes
fegyvert használnak, aminek a hegye hold alakú.
–
Hát igen látod. – mutatta meg most a
pálcát.
Igen és ez változik át igaz?
–
Igen –
Egy ilyen által halt meg édes
anyám… -
Sango… én annyira sajnálom…
-
Nem tesz semmit, hiszen nem te voltál. Ez már
elég régen
történt… -
Lányok jöttök már. –
kiabált hátra türelmetlenkedve Inuyasha.
Jövünk. – szóltak vissza
és már mentek is.
***
Már késő délután volt mikor
egyszer csak Sesshoumaru megszólalt.
Érzed? – fordult öccséhez.
Naraku… - ordította az, és szorosabbra
vette a tempót.
Mint az őrült elrohant. Sesshoumaru utána. Kagome
is egy csöppet lassabban.
Ha ilyen gyorsan fut nappal, milyen lehet éjszaka, mikor
fenn van a hold. – ámuldozott a
szellemirtó Kirara hátán.
Tessék? – értetlenkedett a szerzetes.
Semmi. – hagyta rá, majd ők is
belehúztak.
***
Naraku! – ordította Inuyasha és a
Tetsusaigával támadott.
Á a kis csapat kibővült. –
gúnyolódott Naraku – plusz egy fő.
Sesshoumaru… nem vártam, volna tőled, hogy
összeállsz néhány
halandóval meg egy korccsal. Ennél
többre tartottalak. – csettintett egyet mire Kagura
és Kanna elindult Sango felé.
A szerzetes segített neki.
Naraku! – érkezett meg Kagome is, immár
teljes harci öltözetében,
kimonó nélkül.
Á a mi kis kedvenc halandónk! –
Halandó, majd meglátjuk. – mondta
és felnézett az égre a nap
éppen most bukott alá.
A hold ezüstösen ragyogott vissza rá.
Kezében megjelent a holdas dárda.
Mi történt?! – ijedt meg Naraku.
Most! Egyszerre! – kiáltott Kagome és
neki indult.
Inuyasha és Sesshoumaru is követték a
Tetsusaigával és a Toukijinnel. Hatalmas
fény, melyben keveredett a kék, a
sárga és az ezüst árasztott
el mindent. Mikor felnéztek már nem volt ott
semmi. Naraku porrá lett és csak az
ékkövet hagyta maga után. Kagura
és Kanna megtorpant, már nem támadtak.
Most mi van? – nézett döbbenten a
szerzetes.
Ők csak Naraku parancsát követték. Most,
hogy már nincs többé… -
magyarázta a szellemirtó.
A Kazana! – kiáltott fel vidáman Miroku
és felemelte a meghökkent Sangót
– Eltűnt! Vége az átoknak. –
Győztünk. – vette fel az ékkő darabot
Kagome - Most már teljes az ékkő. –
Igen… vége… - nézett
föl Inuyasha és élvezte, ahogy a
szél cirógatja arcát.
Akkor ezt vidd el Kikiyounak. – lépett oda
hozzá a lány.
Mi?! Neki adod, de hisz ez a tiéd. –
Inuyasha… én Sesshoumaruval maradok…
Ennek segítségével Kikiyou
életre kelhet, hisz most csak egy báb.
–
Kagome biztos vagy ebben? –
Igen, biztos, Legyetek boldogok. –
Kagome… miért nem maradtok velünk?
Maradhatnánk egy csapat. –
Hát… - nézett itt a szellemre.
Tőlem, ha ezt szeretnéd. – egyezett bele a
szellem.
Köszönöm. – ugrott a
nyakába.
Így indultak vissza Kaelde anyóhoz.
XXIII. fejezet.
Sors
Kaelde anyó, hogy lehet az, hogy Kagome, nem
pusztította el a világot, ahogy az meg volt
írva? – kérdezte Miroku a
kunyhóban.
Csak egy lehetséges válasz jut eszembe. Ez
Sesshoumaru. –
Sesshoumaru?! – döbbentek le.
Valószínű. azért mert Sesshoumaru
feledtette vele. –
Itt a szellem furcsa szemekkel nézett Kagoméra,
aminek egy csók lett a vége.
- Az a lényeg, hogy végül minden
jóra fordult. Ne kérdőjelezzük meg a
sors akaratát. Mindent okkal tesz. – fejezte az
anyó és intett, hogy ideje nyugovóra
térni.
XXIV. fejezet
Epilógus
Inuyasha föltámasztotta Kikiyout, akivel
közösen őrizték tovább a szent
ékkövet. Sango végre igent mondott a
szerzetesnek és most már két kis
Mirokuval élnek boldogan. Kagome örökre
Sesshoumaruval maradt és e falu mikoja lett Kaelde
halála után, persze néha
még haza látogat. És mind boldogan
éltek egy faluban szomszédként.
| |