XV. fejezet
Szeretlek
Honnan tudtad, hol vagyunk? – kérdezte Kagome, immár ismét a táborban.
Rin és Jaken már aludtak, csak ilyenkor tudtak normálisan beszélni.
Túl soká nem jöttetek. Elindultunk megkeresni titeket. A faluig követtem az illatod. Aztán meghallottam a sikolyt.
Aggódtál értünk? –
Sesshoumaru nem felelt, nem az ő asztala volt az érzelgősködés, csak ránézett a lányra. Ebből Kagome mindent kiolvasott. Gyengédséget, aggodalmat, félelmet.
Sajnálom. – szólalt meg végül bűnbánóan – De csak akkor adtak ételt, ha dolgozom érte. –
Démon vagy, elvehetted volna. –
Én nem vagyok olyan… a szívem ember és soha nem gyilkolnék csak azért, mert éhes vagyok. –
Halandó. – fordult el Sesshoumaru.
Halandó… az lehet. De ez a halandó szeret. – és itt megcsókolta a szellemet – és érzem, hogy te is szereted őt. –
Az lehet. – húzta mosolyra száját, majd viszonozta csókot.
Kagome a szellem vállára dőlt és úgy aludt el. Megint úgy érezte, biztonságban van, hogy valaki mindig ott lesz mellette és megvédi, ha kell.
XVI. fejezet
Találkozás
Másnap korán tovább indultak. Elég nagy kitérőt tettek, pedig csak Narakut akarják előkeríteni. Most délnek vették az irányt. Kicsit tempósabban meneteltek előrefelé.
Sesshoumaru mi a baj? Miért sietünk ennyire? –
Még sötétedés előtt át akarok érni az erdőn. – “Inuyasha… Érzem az öcsém szagát…”
Miért? –
Miért kérdezel ennyit? –
Bocsánat. – hajtotta le a fejét Kagome és búskomoran ballagott tovább.
***
Érzem. Ez Kagome illata! Ezer közül felismerem, de valami olyan furcsa… -
Mi Inuyasha? – sürgette a válasszal Miroku, mivel eléggé izgatott volt, hogy végre megtalálták Kagomét.
Az illata… démoni… -
Nem kevered össze valakivel? – lépett melléjük Sango.
Nem! Ez biztos, hogy ő! De még valaki szagát érzem, ami eléggé dühítő! – kiáltott, azzal elrohant.
***
Utolért… - állt meg Sesshoumaru és hátrafordult.
Hogy mi? – értetlenkedett a lány, aki most megállította a Rint és Jakent cipelő sárkánylovat.
Kagome! – rohant a lány felé villám gyorsan a hanyou.
Inu… yasha… - nyögte a meglepettségtől.
Drága öcsém, hát te is megérkeztél. – tetetett örömet a szellem.
Sesshoumaru… - morgott a félvér – Kagome mit keresel itt ezzel, halálra aggódtuk magunkat miattad?! –
Inuyasha… még nem kellett volna találkoznunk… még nem… -
Miről beszélsz? – értetlenkedett a hanyou és buta arcot vágott.
Kagome! – ugrott a lány nyakába Sippou – Annyira örülök, hogy nem esett bajod. –
Sippou, jól vagy? –
Igen, de neked… tényleg… démonszagod van… - szaglászta körbe a kis rókaszellem.
Igen, ez hosszú történet… -
Kagome! Jól vagy?! – rohant felé Sango és Miroku.
Sango! –
Mit csináltál Kagoméval?! – üvöltözött tovább Inuyasha.
Semmit te korcs. –
Sértegetsz? –
Mert téged olyan nehéz. Korcs… –
Most meghalsz! – rántotta elő kardját Inuyasha és bátyjának rontott.
Sesshoumaru sem maradta tétlenül, ő is nekitámadott a Toukijinnel, de ekkor olyas valami történt, amire senki sem számított. Kagome állt közéjük, elszánt és könnyes arccal. Kezét széttárta és úgy ordított.
Elég legyen! –
A két testvér hirtelen megtorpant. Sesshoumaru elrakta a kardját, jelezve tiszteletben tartja a lány érzéseit, de Inuyasha már nem volt ilyen könnyű eset.
Mégis miért véded?! –
Inuyasha elég legyen! – sírta most már Kagome.
Halálra aggódjuk magunkat, közben te vidáman utazgatsz a halálos ellenségünkkel. Még is mit gondoltál, hogy majd leülünk teázni?! –
Kagomének ez már sok volt. Könnyes szemeit dörzsölve rohant el, de olyan gyorsan, hogy a többieknek nem is volt esélyük beérni.
XVII. fejezet
Öcsém, te és a bolond nagy szád. Fogalmad sincs az egészről mi? Semmit nem tudsz ugye? – törte meg a csendet Sesshoumaru.
Mégis miről kéne tudnom?! – heveskedett a hanyou.
Te is tudtál a jóslatról, nem igaz? –
Tudtam róla, de ennek mi köze van ehhez? –
Nekem sem mesélt el csak részleteket. Abból valamennyire összeraktam a történteket. –
Mégis mit mondott neked?! – kapta kezét megint a Tetsusaigához.
Inuyasha, szerintem, inkább végig kéne hallgatnunk. – okoskodott Miroku és ezzel lenyugtatta a félvért.
Rin, Jaken előjöhettek! – szólt hátra az eddig egy bokorba gubbasztó párosnak.
Te is Sippou! – hívta Sango a kis rókadémont.
Most már mindannyian egy kupacba állták körbe a szellemet, aki elkezdett mesélni. A hiányzó részeket Inuyasháék adták hozzá, így már mindeninek teljes volt a sztori. Miután mindent tisztáztak. Elküldték a hanyout, hogy keresse meg Kagomét és beszéljék meg a dolgokat. Így is lett Inuyasha bűnbánó képpel elindult és követte a lány illatát, hogy rátaláljon.
XVIII. fejezet
Döntés
- Kagome… - szólította meg a neki háttal ülő lányt, aki még mindig magába roskadva zokogott.
- Nem kellett volna még összefutnunk… Még túl korai volt találkoznunk… -
- Miről beszélsz?! –
- Inuyasha minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtselek téged. Már majdnem sikerül és te újra felbukkansz… -
- Kagome, miért kéne engem elfelejteni? –
Emlékszel a jóslatra. Akkor este én láttam, hogy kimész… utánad mentem, követtelek egészen addig… és mikor megláttalak Kikiyouval, én démonná változtam. Csak egy kis ideig, de démonná változtam. Aztán ez megint megtörtént, ekkor találkoztam Sesshoumaruékkal. Nem tudom, miért de máshogy tekintettem rá, és lassan… beleszerettem… -
Hogy mi?! A bátyámba?! – hőkölt hátra a hanyou. –
Tudod Sesshoumaru sem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Tud kedves és figyelmes is lenni… Neki köszönhetem, hogy így démonként is emberi tudatomnál maradok… de most, hogy újra látlak, rájöttem, hogy még téged is szeretlek. – mondta ezt már ismét könnyes szemmel.
Kagome, én és Kikiyou… én is szeretlek téged, de nehéz dönteni… -
Tudom, most már tudom, mit érzel. De bármit is mondanál, mi nem lehetnénk boldogok. Kikiyou mindig ott lenne, és én szeretném, ha nem lennénk haragban. De úgy döntöttem Sesshoumaru mellett van a helyem. –
Megértem, de miért pont a bátyám… -
Inuyasha… Mi is Narakut keressük, miért nem megyünk együtt? –
Kizárt! – tiltakozott.
Inuyasha kérlek. –
Még ha én bele is egyeznék, nincs az a kincs, ami Sesshoumarut rávenné. –
De van. –
Rendben. Ha őt meggyőzöd… –
Bízd csak ide. – mondta most már vidámabban és elindultak visszafelé.
XIX. fejezet
Egy csapat vagyunk
Kagome! Most már jobban vagy? – kérdezte Sango, mikor észrevette barátnőjét és Inuyashát a horizonton.
Igen. Megbeszéltük. – ült le a többiekhez – Szóval, arra jutottunk, hogy miért ne mennénk együtt? – itt a néma csöndben gubbasztó szellemre nézett, de olyan kérő szemekkel, hogy olyat még nem látott a világ. –
A szellem elfordult.
Ez mit jelent? – kérdezte a szerzetes.
Ez nála annyit tesz. Rendben, de nem örömmel. –
Hát Kagome, nem tudom, hogy csináltad… - nézett elismerően Inuyasha.
Akkor nem hagysz itt bennünket?! – ugrott a lány ölébe Rin.
Nem, már mért hagynálak. – karolta át a kislány és a nagyöleléshez Sippou is csatlakozott – Mindnyájatokat, nagyon szeretlek. –
Sesshoumaru csak elmosolyodott, majd újra hűvös tekintettel elsétált.
Hová megy? – érdeklődött Miroku.
Mindig ezt csinálja, csak körbeszimatol, nem talál e valami nyomot. – magyarázta Kagome.
Jaj nagyuram… - sóhajtozott a balszélen Jakén, és mélyen magába meredt.
Sango, nincs kedved eljönni velem, fürödni? – tette fel a kérdés Kagome.
Menjünk. Láttál valahol tavat, vagy valamilyen forrást? –
Igen, gyere. Rin te is jössz? –
Nem most itt maradok, játszok a rókával. –
Rókadémon vagyok és Sippou a nevem. –
Rendben, akkor mi megyünk. – búcsúztak és elindultak.
Nem Miroku, te itt maradsz. – húzta vissza a szerzetest Inuyasha, és tovább révedt a lángokba.