A szerelem börtönében

Ne menj el! Ne menj el! Óóóó, ne menj el!
Ne hidd el! Ne hidd el! Óó amit mondok ne hidd el!

A szerelem börtönében voltam száz évet talán,
Hiába törtem a követ neked, nem gondolsz rám!
A szerelem börtönében voltam száz évet talán,
Megölted bennem a józan észt, s ez büntetendő ám!

Ne ronts el! Ne ronts el! Óóóó, ne ronts el!
Ne vidd el! Ne vidd el! Óó, az arcod ne vidd el!

A szerelem börtönében voltam száz évet talán,
Helyetted ültem ott száz évet, s nem gondolsz rám!
A szerelem börtönében voltam jól viselkedtem,
Kiengedtem magam, de aztán mégis visszamentem.

A szerelem börtönében voltam száz évet talán,
Hiába törtem a követ neked, nem gondolsz rám!
Minden nap egy vonást húztam börtönöm falán,
nem jöttél, hogy meglátogass, nem gondolsz rám!
Nem gondolsz rám!
Nem gondolsz rám!
Nem gondolsz rám!
Nem gondolsz rám!

A vonat ment tovább

A vonat ment tovább,
Csak zökkent, meg sem állt,
S egy fényes helyen váratlanul kiszálltál

Ha Neked jó, ha nekem jó,
De ha eszedbe jut, amit nem mondtál,
Hogyha akinek mondanád, nincs ott már,
Gondolj rám!

Hogyha keveset értesz a szavakból,
Mikor halkabban szól a rock'n'roll,
Gondolj rám!

A lépteid nyomát most mások tapossák,
S te járt utakon mások mögött lépkedsz már,
Ha Neked jó, nekem jó!

De ha felhívsz egy számot és nem felel,
Mikor rájössz, hogy jóval több számjegy kell,
Gondolj rám!

Hogyha szokatlan szó lett a nevedből,
Ha az emléked elfut egy dal elöl,
Gondolj rám!

Álomarcú lány

Hívok egy régi álmot,
Várom, ki benne áll, álomarcú lány,
Értem, ha szólal bennem,
Érzem, ha megérint, álomarcú lány,
Mindig gondolj rám!

Átkarol, hogyha kérem,
Rámhajol, úgy, mint rég, álomarcú lány,
Érti, hogy miért is nézem,
Érzi, hogy miért is fáj, álomarcú lány,
Mindig gondolj rám!

Szép, mint egy színes álom,
Kár, hogy csak néha lát, álomarcú lány,
Vállamra száll a hajnal,
Búcsúzik ő is már, álomarcú lány,
Mindig gondolj rám!

Álomarcú lány!
Mindig gondolj rám!
Lépj közel hozzám!
Mindig gondolj rám!
Vidd el éjszakám!
Mindig gondolj rám!
Álomarcú lány!

Akkor még csak nagy betukkel írtam,
s egy csúnya ember dollárzsákon ult.
Én pedig egy bicikliért sírtam,
s az autóknak szárnya nott,
s a hősök Cevlorettje elrepült.

A foldrajzórán ragoztuk, hogy rossz vagy,
de a csomag mélyén csokoládé volt.
S az újságok! Az erom most is elhagy;
boldogság, sztárfotók,
a képen Marylin még meghajolt.

Amerika, már nem haragszom rád,
Amerika, megbocsátok újra,
Amerika, már nem haragszom rád,
mért menekulsz az Óceánon túlra?

Nem zavart, hogy nem tudsz semmit rólam,
s írtunk rólad lelkesen egy dalt.
Osszetépték, megengedték, jól van...
Nem tudom, mért van így,
Hogy mindig innen szép a túlsó part.

Amerika - álomképregény.
Amerika - minden jó a végén.
Amerika, mindig van remény:
Amerika, a tenger túlsó szélén.

Mi is gyúrtunk szabadságból szobrot,
nem túl nagy még, s tenger se véd,
de jó hogy volt, volt egy kép:
Hol volt, hol nem volt, egy messzi

Amerika - álomképregény.
Amerika - minden jó a végén.
Amerika, mindig van remény:
Amerika, a tenger túlsó szélén.

Annyi mindent nem szerettem még

Annyi mindent nem szerettem még
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.

Csak annak nyújtok kezet, aki nem fogja le,
a barátság is, ha kötelezõ, nekem nem kell semmire,
hozzád vagyok kötve, amíg jó, jó veled,
de sose ölelj csak azért, hogy nehogy elmenjek.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem mé-é-ég.

Megértem, ha éretlen a gyümölcs még a fán,
elviselem, ha tíz narancsból egy citrom jut rám,
de szomjan halnék rögtön, hogyha elhallgatnám:
azt akarom, hogy a kert kapuját már senki se zárja rám.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem mé-é-ég.

Ne beszélj nekem a türelemrõl,
ne beszélj nekem az életrõl,
ne beszélj nekem a szerelemrõl.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.

Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem mé-é-ég.

Figyeld, amit mondok, nehogy félreértsd,
én nem akarom, hogy a nevemet a rosszak közé vésd,
én nem akarok semmit, csak mindent, ami van,
s ha téged akarlak, hadd múljon ez csak rajtam.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem mé-é-ég.

Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem szerettem még.
Annyi mindent nem...

Boogie a zongorán

Szerintem nagyon nehéz gyermekkorom volt:
a család mnden tagja engem pártfogolt.
Szerették volna, hogy ha minden érdekel,
s én közben nem törődtem szinte semmivel.

És csak egy, és csak egy,
és csak egyetlenegy érdekelt:
regel, délben, este
azt figyeltem, azt kerestem,
mikor melyik állomáson
szólal meg a boogie...

Egyszer egy zenetanár komolyan felkarolt -
talán már mondtam: nehéz gyermekkorom volt.
Apámnak megígértem: virtuóz leszek,
és végigzongoráztam négy vagy öt hetet.

Átmentem vizsgákon és tilos helyeken,
játszottam lányokkal és fúvós hangszeren.
Sok tervemmegvalósult néhány év után,
de valahogy kimaradt a boogie a zongorán.

És csak egy, és csak egy,
és csak egyetlenegy érdekelt:
regel, délben, este
azt figyeltem, azt kerestem,
mikor melyik állomáson
szólal meg a boogie...

És itt a zenekarban játszom mindenen,
egyedül zongorázni nem hagytak sosem.
Most végre eljátszhatnám, hogyha akarnám,
de ma már kinek kell egy boogie a zongorán?!

És csak egy, és csak egy,
és csak egyetlenegy érdekelt:
regel, délben, este
azt figyeltem, azt kerestem,
mikor melyik állomáson
szólal meg a boogie...

Egy elkésett dal

Aznap annyi minden történt,
És csak este tudtam meg,
És a hírhez bemutatták egy jól sikerült képedet
S néhány olyan ember sajnált, aki sosem szeretett.

Mások kíváncsiak vártak, kié lesz a szereped.
Cikkek jelentek meg sorra,
Persze mindegyik dicsért,
Most egy jó kritikát kaptál a befejezett szerepért.

És még megtudhattam rólad,
Amit nem tudhatsz meg már,
Mindig barátságból szidtak,
S csak barátokat bántottál.

Ezért játszunk végig mindent,
Az utolsó tapsokért,
Aztán lehúzzák a függönyt,
És dalunk véget ér.

Én meg tartozom egy dallal,
Mellyel rád emlékezem,
Ez is olyan mint a többi,
Nem változtat semmin sem.

Engedj el

Engedj el! Tudod, jóra vártam.
Engedj el! Tudod, mégse jó!
Engedj el! Tudod, elhibáztam.
Tévedésből itt maradtam nálad.

Engedj el! Tudod, bántanálak.
Engedj el! Tudod, hazudnék.
Engedj el! Tudod, nem kívánlak.
Azt ne kérd, hogy jobb időkre várjak!

Neked fáj az, hogy elmegyek.
Nekem fáj, ami elveszett.
Neked fáj az, hogy elmegyek.
Nekem fáj, ami elveszett.

Engedj el! Tudod, hazug a játék.
Engedj el! Tudod, becsaplak már.
Engedj el! Tudod, hiába várnék.
Minden szóban új hibát találnék.

Engedj el! Olyan elég már minden.
Engedj el! Minden túl kevés.
Engedj el! Ami lehetne, nincsen.
Minden szóban ott van az, hogy vége!

Neked fáj az, hogy elmegyek.
Nekem fáj, ami elveszett.
Neked fáj az, hogy elmegyek.
Nekem fáj, ami elveszett.

Engedj el!
Engedj el!
Engedj el!
Engedj el!

Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka
na na na na na na na...

A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van mit szemed láthat
De több van mit füled hall
Van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall

Ha a csend beszélni tudna,
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete és fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének széttörnének
Tükör falán a beszédnek
na na na na na na...

Jóbarátok vagyunk

Én a szívemet adtam neked,
és az árából vettünk egy labdát.
És mi együtt játszottunk éveken át.
Ugye, mi jóbarátok vagyunk,
ó, ugye mi jóbarátok vagyunk?

Én a zenémet adtam neked,
de az árából nem kaptunk semmit.
És mi együtt árultuk éveken át.
Ugye, mi jóbarátok vagyunk,
ó, ugye mi jóbarátok vagyunk?

Tudod, az elsõ pofon a legnagyobb,
aztán a többit lassan megszokod.
Tudod az elsõ pofon a legnagyobb,
aztán a többit megszokod.

Én a kezemet adtam neked,
és az árából vettünk egy hintát.
És mi együtt ültünk benne éveken át.
Ugye, mi jóbarátok vagyunk,
ó, ugye mi jóbarátok vagyunk?

Én a pénzemet adtam neked,
de a pénzemért nem kaptunk semmit.
És mi együtt néztük a kirakatot.
Ugye, mi jóbarátok vagyunk,
ó, ugye mi jóbarátok vagyunk?

Én a fülemet adtam neked,
de te hallottál valamit rólam.
És mi nem beszélgettünk éveken át.
Ugye, mi jóbarátok vagyunk,
ó, ugye mi jóbarátok vagyunk?

Magyarország

Keresztút, keresztrejtvény,
S mint a mesében, vonz a remény.
Minden lépés választ ígér.
Poros útjelzőt forgat a szél.

Néhány betű, néhány hang,
Búcsút éneklő, lassú harang.
Körbenőtte az életemet.
Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet.

Magyarország...

Öcsi sóhajt: "Még egy sört"
S aztán lazán az enyémből tölt.
A csapos bambul, meg se hall.
Kinn az utcákon túl nagy a zaj.

Van egy dal, kell egy rím,
csak az ő nyelvén illik rá "kín".
Te is jöttél, én is jöttem.
Néha megrogytam, te sem léptél könnyen.

Legyél régész, mélyre áss!
Egyre régebbi otthont találsz.
Újabb réteg, újabb kép,
valaki előtted, s előttem ugyanitt élt.

Időn innen, évszámon túl,
minden tollhegyre más nevet szúr.
Nyitott könyv bárki előtt,
ott a válasz a sorok között.

Magyarország...

Szívbe vésett örök rejtvény,
Titok-medál kedvesen mellén.
Arany függés aranyláncom
mikor ölelem, soha nem is látom.

Mondd a kódót, a kapu nyílik,
de ha nem jössz rá, várhatsz a sírig.
Tegnap tudtad, de mára új kell,
mert a hoppmester épp a tóra ül fel.

Magyarország...

Csak egy rejtvény, s kell egy élet,
hogy a megfejtés szélére érjek.
Miért várok, miért félek, nem tudom
Miért merengek ennyit a válaszon?

Magyarország...

Néhány betű, néhány hang,
búcsút éneklő lassú harang.
Körbenőtte az életemet.
Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet.

Magyarország...

Már nem vigyázol ránk

Már nem vigyázol ránk,
Bár említjük még néha nevedet.
Már nem vigyázol ránk,
Itt rég nincs már szereped
Hol jársz?

Hanyatlik a kéz, mely egymásért mozdul,
Idegen az arc, mely arcomhoz fordul,
Sírnál, hogyha látnád.

Már nem vigyázol ránk,
(régen nem vigyázol ránk!)
Amit adtál, már elveszett.
Már nem vigyázol ránk.
Te nem vagy már csak egy név, csak egy szó.
Hol jársz?

Elakad a hang, mely egymásért szólna,
Elapad a perc, mely egymásért múlna,
Sírnál, hogyha látnád.

Már nem vigyázol ránk,
Csak szól, de semmit se mond: szeretet.
Már nem vigyázol ránk,
És nem tanultak tőled.
Hol jársz?

Bizonytalan így az ember, ha mozdul,
Simogató kedve ütésbe fordul,
Sírnál, hogyha látnád.

Már nem vigyázol ránk.

Miért fáj úgy?

Én teher alatt nőttem, ameddig csak lehet,
te nőj az égig, én neked adom, vigyed!
Ha új tövis szúr a régi helyen,
a testvérem, nővér, már nem látja a sebet.

Ha az angyalban épp nem hiszel,
s ha az ördög épp csak nem visz el.
Ha kutyahűségből röhögtél,
hát mikor ölelsz, ahogy öleltél?
Miért fáj?

Miért fáj?

És végignézted, hogy ki kinek a torkát,
és előre tudtad, hogy zsák a foltját,
és egy ment csak nyitva, hogy mindenki lássa.
Nem is volt cinkel a nyertes kártya.

És ha napról napra több leszel,
ha az oldalszél már nem visz el,
ha kicsit félsz a neveknél,
hát mikor ölelsz, ahogy öleltél?
Miért fáj?

Miért fáj?

Ha tudod a kérdést, ha tudom a választ,
én tudom a lépést, én is, de fáraszt.
Én tudom, hogy kellesz, én tudom, de elmúlt.
Tudom, hogy nem lesz és mégis felgyújt.
Pörög a kocka, de nem az én játszmám,
csalt, aki dobta, én is ülök a járdán.
Csak te vagy a jégen, mert nem az én kűröm,
a tribünöd nézem, de ez nem az én bűnöm.
Én tudom a gyémánt egyszerű szén volt.
Zsebre is vágtad és maradt az égbolt.
Tudom a gyógyszert, ha ugyanúgy éget,
de hát néha a jobb nyer, mert ilyen az élet.

Ha az angyalban épp nem hiszel,
s az ördög épp csak nem visz el.
Ha kutyahűségből röhögtél,
hát mikor ölelsz, ahogy öleltél?
Miért fáj?

Miért fáj?

Mindíg magasabbra

Nyújts fel a kezed, hogy mindenki lássa
Emeld fel a fejed, bármi is bántja
Fáradt nem lehetsz, mert kell még menned
él egy hang, ami ezt súgja benned

Ó, menni kell,
vágyaid még nem érheted el

Menni tudni kell, ha el akarsz érni
mindig magasabbra
Látni tudni kell, ha fel akarsz nézni
mindig magasabbra
Lásd, amit akarsz, és nyúlj fel érte
mindig magasabbra
Én csak azt kívánom, juss el élve
mindig magasabbra

Mindig magasabbra
Mindig magasabbra
Mindig magasabbra
Mindig magasabbra

Mindig magasabbra...

Nem adom fel

Míg a házadba bújtál a széltől
Óóóóh a vihar engem elkapott
És megtépett de feldobott

Míg a jó zárak óvnak az éjtől
Én láttam furcsa arcokat
És az ingem valahogy elszakadt

Amíg mérted a fal milyen vastag
Az én fejem, gyógyult már
És nem is fáj

Amíg nálad a jó pontok gyűltek
Én eldobáltam mindenemet
Hogy szabadabb, gyorsabb, könnyebb legyek

Amíg fénylett a kertben az autód
Az enyém többször szétesett
Mert üldözte a végtelent

Az a hely kell hol pont lesz az út
Hol minden száll, összeér
És addig fut míg él

Nem adom fel, míg egy darabban látsz
Nem adom fel, míg életben találsz
Nem adom fel, míg nem robbanok szét
Míg akad egy kerék
Mit tovább vihetnék
Mi tovább forog még

Amíg nézted a lányt milyen szép
Engem eldobott, vagy úgy szeretett
Ahogy álmaidban sem lehet

Amíg próbáltad elvenni tőlem
Óóó nem láttad, hogy velem száll
És nélkülem már meg sem áll

Az a hely kell hol pont lesz az út
Hol minden száll, összeér
De az is fut, míg él

Nem adom fel, míg egy darabban látsz
Nem adom fel, míg életben találsz
Nem adom fel, míg nem robbanok szét
Míg akad egy kerék
Mit tovább vihetnék
Mi tovább forog még

Szól a rádió

Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: - A próba sikerült!

S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelelt,
Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

Szól a rádió, szól a rádió.

A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,
Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.
És a lemezgyártók átkozták a konkurenciát,
Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát.

A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.

Szól a rádió, szól a rádió.

A hőskorban már megtanulta minden bemondó:
Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó!
Vass Hortenziát és Filotás Vilit kevesen ismerték,
Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.

S gyermekek a dobozban a bácsit keresték,
S a nagymamák a politúrját szépre vikszelték.
A postások a vevőktől az adót beszedték,
És fizetni kellett egyformán a jó és rossz hírért.

Szól a rádió, szól a rádió.

A szokott időben - vezet a listán - három perccel múlt -
Ötödik szám a hatvanhármas - kissé beborult,
Elnézést, a vihar elvonult!

Vonul a front - közepes termés - nem hajózható -
Nyugaton kábé mínusz húsz fok és eső várható -
Ha nem tetszik, hát kikapcsolható.

Szól a rádió, szól a rádió.

S ma sztereóban fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható:

Szól a rádió, szól a rádió.

Kedves hallgatóink! A Locomotiv Gt műsorából közvetítünk!

Szólj rám ha hangosan énekelek

Felkeltett a reggel,te még aludtál,
Boldog volt a szívem, te még álmodtál,
Elhúztam a függönyt, káprázott a nap,
Majd megvakítottak, a fénysugarak.

(2x)
Szólj rám, ha hangosan énekelek!

Élveztem hogy lépek, végig az utcán,
Arcotokba nézek, s visszanéztek rám,
Énekelve menni, az utcán is lehet,
Aki szeret engem, az ilyennek szeret.

(2x)
Szólj rám, ha hangosan énekelek!

Feltettem egy párszor, a kedvenc lemezem,
Leültem a földre, és énekelt nekem,
És megjött az este, úgy ahogy szokott,
Átkopogtak sorba, a kedves szomszédok.

(4x)
Szólj rám, ha hangosan énekelek!

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Én a szívemet adtam neked,
És az árából vettünk egy labdát,
És mi együtt játszottunk éveken át.

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Én a zenémet adtam neked,
De az árából nem kaptunk semmit,
És mi együtt árultuk éveken át.

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Tudod, az első pofon a legnagyobb,
Aztán a többit lassan megszokod,
Tudod, az első pofon a legnagyobb
Aztán a többit megszokod.

Én a kezemet adtam neked,
És az árából vettünk egy hintát,
És mi együtt ültünk benne éveken át.

Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Tudod, az első pofon a legnagyobb,
Aztán a többit lassan megszokod,
Tudod, az első pofon a legnagyobb
Aztán a többit megszokod.

Én a pénzemet adtam neked,
De a pénzemért nem kaptam semmit,
És mi együtt néztük a kirakatot.

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Én a fülemet adtam neked,
De te hallottál valamit rólam,
És mi nem beszélgettünk éveken át.

Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Ugye, mi jó, ugye, mi jó,
Ugye, mi jó barátok vagyunk?
Ugye, mi jó, ugye, mi jó,
Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Vinnélek, vinnélek

Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet,
mert szó az nincs, csak képzelet...

Vinnélek, vinnélek,
csak tudnám, merre vinnélek,
elmennék, elmennék,
csak tudnám, merre mehetnék,

hogyan mondjam el neked, amit nem lehet,
mert szó az nincs, csak képzelet...

Volt egy föld, messze ég,
elnyelte már a messzeség,
ismerős volt nagyon,
de lehet, hogy csak gondolom,

hogyan mondjam el neked, amit nem lehet,
mert szó az nincs, csak képzelet...

Vinnélek, jól tudod,
de nem tudod, nem is vállalod,
indulnék, indulnék,
ha egy utat, csak egyet tudhatnék,

hogyan mondjam el neked, amit nem lehet,
mert szó az nincs, csak képzelet...
Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet,
hogy Nélküle élni nem lehet.

Zenevonat

Nekem jó, s annak sem árt, akin átmegy,
Nekem kell, s hozza a hangjaimat.
Nem is baj, ha mindenem, mindenem rámegy,
Ha jár a zenevonat, ó, a zenevonat.

Mikor áll, füstízű könnyeket hullat,
Mikor megy, lelkesen hajtom és hajt,
Mikor száll, rózsaszín gőzöket fújtat,
De jár a zenevonat, ó, a zenevonat.

Aki szép, aki jó, aki bölcs, aki nem,
Aki fél, aki hős, aki sír, aki nem,
Aki áll, aki fut, aki száll, aki nem,
Mind, mind felszállhat velem.

Megyünk majd elhagyott s felszedett pályán,
Megyünk majd, s kergetünk csillagokat,
Megyünk majd romhegyek, tengerek hátán,
Jár a zenevonat, ó, a zenevonat.

Aki lány, aki szűz, aki vén, aki nem,
Aki küzd, aki győz, aki tűr, aki nem,
Aki tesz, aki nyer, aki veszt, aki nem,
Aki ad, aki kér, aki kap, aki nem,
Aki húz, aki tol, aki von, aki nem,
Aki szív, aki fúj, aki nyel, aki nem,
Aki oszt, aki szid, aki ért, aki nem,
Szálljon fel velem!

Nem zavar semmilyen hullám,
Nem zavar, meddig is tart,
Megyünk majd, mondanám merre, ha tudnám,
De ez csak zenevonat.