A kör

Kör közepén állok,
Körbevesznek jó barátok
Körbevesznek jó barátok és rosszak.

Kör közepén állok,
Így könnyen eltaláltok
Így könnyen eltaláltok, rosszak.

(2x)
Ha egyszer odébbállok,
A kör közepébõl majd hiányzok,
Rám többé nem találtok, rosszak.

Bohóc vagyok, de bátor,
Pofonoktól ég az arcom
Pofonoktól piros az arcom, kaptam.

Nem adom fel, tudjátok
Láthatatlan, lapos sumákok
Istenem, de sokan vagytok, rosszak!

(2x)
Ha egyszer odébbállok,
A kör közepéből majd hiányzok
Rám többé nem találtok, rosszak.

Hitványak az álmok,
Ha mindent eltakartok,
Fekete függöny mögé zavartok, rosszak.

Könyöröghetek bárhogy,
Éles késsel rám vadásztok,
Ha megtaláltok, kicsináltok, rosszak.

(6x)
Ha egyszer odébbállok,
A kör közepéből majd hiányzok
Rám többé nem találtok, rosszak

Álmodtam egy világot

Időm kevés, mégis hajt valami tovább ,
Kormos városomban rám , nem várnak csodák
Hajszolt kutyák futnak az út menti porban,
Új filmeket adnak a régi mozikban.

Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.

Titkaim nem őrzi senki meg
De szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait,
Ha szól az ének, álmodom , a világot veled.

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Barbárok

Föld kellett a népnek, és sok hús,
Ez volt az első nagy program.
A vezérnek elöl kellett menni,
Esélye volt győzni vagy meghalni.
Ez volt a cél, ez volt a cél.

Egymáson át tapostak a népek,
És jöttek az újabb programok.
Veszélyre kissé hátrább kerültek,
De a mi esélyünk semmivel se több.
Ez volt a cél Ez volt a cél!

Szeretem a fákat, szeretem a levegőt és szeretnék élni,
Sötét fegyverekkel ne játsszon hát senki!
Elvenni a jövőt: nincs rá mentség semmi.

A XX. század barbárai lettünk,
Jóllakottak az éhező hadak.
De a programokból semmit sem engedtünk,
A végzetünk fele törtetünk.
Hol van a cél? Hol van a cél!

És vérré vált az őrület,
Már programozás nélkül is ölünk,
Nem kellenek hozzá vezérek,
A végzetünk felé törünk.
Eltűnt a cél, eltűnt a cél,
Eltűnt a cél, eltűnt a cél.
Bef.: Szeretem a fákat, szeretlek téged és szeretnék élni,
Sötét fegyverekkel ne játsszon hát senki!
Elvenni a jövőt: nincs rá mentség semmi

Büszke sas

Veled én nem félnék,
Bármerre elszállnék.

Ott fenn a kék égen egyedül őt nézem,
Fenséges látvány a hatalmas sasmadár.

Fénylő szép szárnyával, késéles csőrével,
Gyönyörű testével felhőt hasít.

Szeretném megkérni, legyen a testvérem,
Tanítson repülni, oly régi a vágy.

Hangom tán meghallja, vágyam tán meghatja,
Neki még elhinném, hogy van még jövőnk.

Emberi testem lehúz, a földön tart,
Nem enged felszállni hozzád.

Veled én nem félnék,
Bármerre elszállnék,
A sorsom ó, légy te!
Testemtől megválnék,
Lelkedbe költöznék,
A sorsom, a sorsod.

Jelképe mindennek, kezdetnek és végnek,
Kit szabadnak hisznek, szárnyal az égben!

Ha én elrepülnék, már nem is szenvednék,
Sírnátok utánam, késő, már késő.

Emberi testem lehúz, a földön tart,
Nem enged felszállni hozzád.

Veled én nem félnék,
Bármerre elszállnék,
A sorsom ó, légy te!
Testemtől megválnék,
Lelkedbe költöznék,
A sorsom, a sorsod.

A sorsom, a sorsom,
A sorsom a sorsod.

Veled én nem félnék,
Bármerre elszállnék,
A sorsom ó, légy te!
Testemtől megválnék,
Lelkedbe költöznék,
A sorsom, a sorsod.

Csillagúton jöttem

Szembe jött az éjjel hideg sötétséggel,
Ketté akart tépni, hogy megtanuljak félni,
Hogy ne szóljon az ének, hogy ne álljak a fénybe,
Hogy senki ne higgye el, hogy van Isten az égben.

Tűz lobogjon benned hűség önmagadhoz,
Harmatcsepp vizéből földszagot szippantok,
A napfelkeltét várom csillagúton jöttem,
Velem van az Isten szél röpítsen engem.

Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten engem végképp föl nem oldoz,
Föl nem oldoz.

Szembe jött a reggel tele reménységgel,
Tüzet vet az égre csodás napfelkelte,
Lódobogást hallok nyílvessző süvít föl,
Odafentről szólít valaki az égből.

Azt mondja hogy higgyek és tegyem a dolgom,
Fényes lesz a puszta ahogyan azt mondom,
Fényes lesz az ember fényes lesz a gyermek,
Tiszta emberségből teremtenek rendet.

Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten engem végképp föl nem oldoz.

Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten föl nem oldoz,
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten engem végképp föl nem oldoz,
Föl nem oldoz.

Föl nem oldoz

Éjjel érkezem

Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.
Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
Csak én mozdulok, csak én mozdulok.

Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek,
Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek.
Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.

Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.

Látom a nappalt, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.

Ha akartam valaki lenni, csak érted volt,
Próbáltam mást keresni, csak bosszúból.
Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek.

Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!

Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda

Elhagyom a várost

Magányosan állok egy sötét udvaron
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog
Sorra kidőlt padok közt lépkedek
Kevés a hely, ahova léphetek.

A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát tovább indulok,
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.

Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát,
A pályaudvar, már egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás.

Aztán csend, és újra csend,
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejted, mennyit álltam itt,
Tudom, hogy nem felejted, mennyit vártam itt.

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.

Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába,
Erről szólt a dal: EDDA BLUES!

Gyere őrült!

Az élet az ma csodás dolog,
És én hozzá idomulok,
Ezért vagyok őrült, kicsit őrült.

A tapétával megpróbálok összebújni,
S nem ártani senkinek,
Bolond vagyok, ez természetes, kicsit őrült.

Ha holnap este elindulok,
Azt, hogy kivel találkozom,
Azt senki nem mondja, nem mondja meg nekem előre.
Lehet őrült!

Társra vágyom én is, értsd meg,
Ugyanúgy, mint te. Ne kérdezd!
Őrült legyen, vagy nem kell senki sem.
Legyen őrült!
Csak én vagyok, aki megért téged,
Persze csak akkor, ha rám hagyod.
Társ legyen, de őrültet akarok!

(2x)
Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás,
Gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád!

Társra vágyom...
(5x)
Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás,
Gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád!

Hűtlen

Ment a hűtlen nehéz fejjel
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa.
Keserû könnye arcát mossa.

Arra gondol, õt ki szerette.
Ha szerette, el mért engedte.
Vissza nem jön többé soha.
Bárcsak békén hagyták volna.

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.

Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.

Megállt egyszer, visszanézett
Nézte, nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját.
Otthon hagyta minden múltját.

Ment a hûtlen nehéz fejjel.
Tudja jól, hogy õ már nem kell.
Ég veletek! Mást nem mondott.
Szeme túlragyogott minden csillagot

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.

Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje már.
Nem számolja a napokat már.

Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl

Isten az úton

Megyek a télben megyek a nyárban
Megyek a szélben megyek a sárban
Ha meg is álltam ha tétováztam
Mindig csak egy volt az utam jártam.

Ha el is értem ha meg is éltem
Nem kellett semmi csak amíg égtem
Mennyire féltem mennyire kértem
Ne álljunk még meg hisz alig éltem.

Ha elindulsz az úton majd hazatalálsz,
Lehet hogy ott lesz az is akire vársz.

Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem.

A siker útja a vágyak útja,
Nem vagyok semmi csak ha akarta,
Épp ha csak úgy volt fennséges kedve,
Akkor volt minden kikerekedve.

Ne gondold kedves ne gondold rólam,
Hogy ami voltam magamnak voltam,
Teérted lettem világcsavargó.
Dallá változik minden igaz szó.

Ha elindulsz az úton majd hazatalálsz,
Lehet hogy ott lesz az is akire vársz.

Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem.

Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem.

Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem.

Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem

Kölyköd voltam

Karodon vittél évekig,
Akaratod rabja voltam.
A vágyak bennem egyre nőttek,
Elfelejtem, hogy kölyköd voltam.

Hiába hívnál megtört szívvel,
Elnyeltek a sűrű városok.
A tűzfalakra írtam éjjel:
Engem ne várjatok!

Kölyköd voltam, véredből lettem.
Kölyköd voltam, nem értettél engem.
Emléked mégis fogva tart, el nem enged.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.

A régi dolgok sorra elvonultak,
Percről-percre messzebb jutok.
Terheim hegyekké nőttek,
Áttörni rajtuk nem tudok.

Szárnyaira vett a vágy,
És nem mondhatok neked mást:
A reményt soha fel ne add!
Megveted még hideg ágyamat.
Megveted még hideg ágyamat.

Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl

Tombol a nyár

Miért pont itt, és miért pont most
sikerült mindent jól eltolnod
Óh mond miért mikor épp most tombol a nyár

Miért mondtad hogy minden rendben van
csak rád néztem és már mindent tudtam
Óh mond miért mikor épp most tombol a nyár
Akkor is szép ha csak ennyi volt csupán.

Elképzeltem hogy nem vagy álom
hogy ha szíved csak az enyém
s nem kell többet félbe vágnom
miért, miért, miért?
ennyi keserûség

Látnod kell amit nem láthatsz
érezned mennyire kívánlak
óh épp azért mert hisz épp most tombol a nyár
Hát nem hallod szívem szétrobban
csak egy lány kell akit meg csókoltam
óh épp azért mert hisz épp most tombol a nyár
Akkor is szép ha csak ennyi volt csupán.

Elképzeltem hogy nem vagy álom
hogy ha szíved csak az enyém
s nem kell többet félbe vágnom
miért, miért, miért?
ennyi keserûség

Hiába is mondom szeretem
kinevetnek érte hidegen
de fáj nekem
Sört iszik tõlem idegen
nem értik meg hogy ez szerelem
De fáj nekem
De fáj nekem

Elképzeltem hogy nem vagy álom
hogy ha szíved csak az enyém
s nem kell többet félbe vágnom
miért, miért, miért ?
ennyi keserûség