Udinese - AS Roma 0-1
NS alapján 2006.10.29. 07:16
A fővárosi gárda nem túl jó játékkal szerezte meg a győzelmet.
A nap másik mérkőzésén az AS Roma három nyeretlen mérkőzés óta tudott ismét győzni, és megerősítette harmadik helyét a tabellán. Az Udinese továbbra is negyedik, de holnap lecsúszhat a BL-selejtezőbeli indulást jelentő helyről; elméletben több mögötte álló csapat is megelőzheti. Ferrari a 66. percben szerezte meg a rómaiak vezető találatát, miután az udinei védelemnek nem sikerült felszabadítania Christian Chivu fejesét követően. A 70. percben az Udinese emberhátrányba is került, miután Sulley Ali Muntarit második sárga lappal kiállította a játékvezető. Az AS Romának ez volt az ötödik győzelme a szezonban.
|