-Nem találtam semmit.- mondta egy távoli hang.

- Ez fura. Ha még te sem találtál semmit, az azt jelenti, hogy tényleg nem emlékezhet semmire.- a hang Magneto hangjára hasonlított.

- Biztos rendbe fog jönni?- kérdezte aggódva Gambit.

- Igen, csak kimerült. De legalább egyet megtudtunk. Ő is egy mutáns, akárcsak mi.

- Hát igen, azt vettem észre. –mondta durcásan Pietro, aki tönkrement cipőjét vizsgálgatta. -Miért nem tudnál egyszer uralkodni magadon? Ha te nem produkálod magad, akkor nem történik meg ez az egész.- nyafogott továbbra is Pietro.

Nyugi már, én is szenvedtem kárt.- mondta Pyro szomorú pillantást vetve néhai lángszóróira.

-Cssss! Azt hiszem ébredezik.- csendesítette le őket Gambit. Mindannyian az ébredező lányra pillantottak.

-Mi, mi történt?- kérdezte ásítva.

-Hát, öhm, röviden: megijedtél és leromboltál mindent, ami az utadba került. Nyugi, velem gyakran megesik. Mármint hogy rombolok. Megijedni csak ritkán szoktam.- válaszolt Kardfog.

-Tehát nem álom volt?- ült fel hirtelen a lány az ágyban.

-Hát, attól tartok nem- mondta szomorúan Pyro, továbbra is a leolvadt lángszóróit vizsgálva.

-Jaj, én... hát... izé... nagyon sajnálom... Nem tudom hogyan történt...

-Nem kell bocsánatot kérned- mondta Magneto- Mindannyian különlegesek vagyunk. És mindannyian máshogy. Nem kell félnünk egymástól, meg magunktól, hanem össze kell tartanunk.

-Igen, értem...

-De most az első lépés, hogy alaposan kipihend magad. Holnap megismerheted a mi képességeinket is, de egyelőre aludd ki magad. Jó éjszakát.- mondta kedvesen Magneto. Mindenki furcsállta a dolgot, mert szinte soha nem lehet őt ilyennek látni...

Mindannyian kiballagtak a szobából. Kolosszus, aki utolsónak ment ki kedvesen még ránézett a lányra, lekapcsolta a villanyt és óvatosan becsukta az ajtót maga mögött.

.......................................................................................................................................................

-Mit csináljunk vele?

-Itt fog velünk maradni.

-Megőrültél!?- kiáltott fel dühösen Pietro- Ez egy kétlábon járó időzített bomba!

-Meg fogjuk tanítani, hogy irányítsa a képességét.- felelte nyugodtan Magneto.- Ha ügyesek leszünk ez a lány lehet a mi titkos fegyverünk.

-Titkos fegyver? Ez a lány még gyerek! Nem lehet több 14-nél.- mondta hitetlenkedve Pietro.

Magneto nem figyelt rá. Inkább a sötét jövőt tervezgette magában...

.......................................................................................................................................................

A nap kegyetlenül sütött be a szobába. A fejére húzta inkább a takarót. De hamarosan korgó gyomra kilökte a jó kis ágyikóból. Álmosan tápászkodott föl. Nem tudta pontosan, hogy ébren van-e már, vagy még mindig alszik-e. De nem is érdekelte. Kinyitotta az ajtót és ösztönösen elindult a konyha felé. Még mindig a tegnapi ruha volt rajta, de ez most nem zavarta. Több napja nem evett egy falatot se, és most be akarta pótolni a ”lemaradást”. Odabent nem volt senki. A hűtőhöz ment és kivett egy doboz narancslét meg egy kis mogyorókrémet. Elővette a kenyeret, szelt magának néhány szeletet, majd megkente őket a krémmel. Töltött egy kis narancslét és leült az asztalhoz. Nem jutottak eszébe még a tegnapi rossz emlékek. Nyugodtan majszolta a reggelijét, mikor hirtelen Kardfog lépett be a konyhába. Köszönésképpen csak morgott egyet. A lány csak most látta egészen Kardfogat. Félelmetesnek találta, de nem ijedt meg tőle.