3.fejezet
      

A három démon, már egy napja mehetett. Elég közel voltak a Feketesárkányok palotájához, és most megfelelõ helyet kerestek, hogy letáborozzanak. Mivel, az az erdõ ahol voltak, inkább egy dzsungelre emlékeztetett a sûrû növényzet miatt, így kissé nehézkes volt az elõre haladás.
Hozok tûzifát. – kelt fel a dús fûrõl a sárkánynõ, mire a két férfi ránézett.
Valakinek el kéne kísérnie! Sok errefelé a Feketesárkány. – állt fel Takeshi is egy nagy kõrõl, ami alig lehetett két méterre, ahol az imént a lány ült.
Nem baj, elbánok én velük. – felelte a hercegnõ mosolyogva.
Rendben, de légy óvatos. – egyezett bele a tigrisdémon.
Az leszek. – válaszolta a nõ, majd elsietett. A vörös hajú férfi a szemben álló fa tövében ülõ fiúra nézett.
Shiro! – mondta Takeshi, mire az említett felpillantott rá bordó szemeivel, aztán felállt. Kis idõ után elindult a lány után, de a herceg hangja megállította. – Ne vegyen észre.
Értettem. – biccentett az éjdémon, majd beugrott a fák közé.
Kinuye elég messze volt már a tábortól, így már nem fogta magát vissza és nagyot sóhajtott. Néhány lépés után hirtelen megszédült és bele kellett kapaszkodnia a mellette álló fába, hogy ne essen össze.
Már megint elment az erõm. – mondta magának dühösen, aztán puha lépteket hallott meg maga mögött. – Mit akartok? – kérdezte jegesen, anélkül, hogy az érkezõkre pillantott volna, akik megtorpantak.
Ezt, mi is kérdezhetnénk te lány! Mit keresel itt a Feketesárkányok területén? – kérdezte élesen egy mély férfihang.
Átutazóban vagyok, és itt kell átmennem, hogy idõben elérjem az úti célomat. – felelte Kinuye halkan, mert nem akart ujjat húzni a sárkányokkal, mostani állapotában.
Mennyire sietsz te lány? Képes vagy átverekedni magad a katonáinkon, hogy idõben célba érhess? – kérdezte az egyik fiú, akinek gúnyosan csendült a hangja, mire a démonnõ lassan megfordult és a 6 sárkányra nézett.
Jun, kétlem, hogy elbánna velünk egy ilyen gyenge asszony. – kacagott fel egy férfi és a mellette álló alakra nézett, akinek mondandóját szánta. A fiatal fiúnak vállig érõ fekete haja volt, és ahhoz képest, hogy férfi az arca finomvágású és kedves volt, bár kemény kifejezést erõltetett magára.
Most nem vagyok abban a helyzetben, hogy harcoljak, de… - hallgatott el Kinuye, aztán lehajtotta a fejét és felegyenesedett, majd felnézett és a szemei kéken megvillantak. – ha azt mondják gyenge vagyok, akkor megjön a kedvem a gyilkoláshoz.
A lány hangja vészesen csendült a levegõben és a tekintetével gyilkolni lehetett volna. A férfiak kissé megijedtek a démonnõtõl, ami kiült az arcukra, de kis idõ után ez el is tûnt. Csak a Jun nevû fiú nem rettent meg a hercegnõtõl. A Feketesárkányok kirántották kardjukat, és Kinuyera szegezték.
Érdekes lesz. – mondta a démonnõ, majd mutatóujja végérõl kipattant az energia ostor, ami sipítva szelete a levegõt, ezzel a legidõsebb férfi felé csapva.
A démon maga elé kapta kardját, így elhárította a csapást, de amikor a lányra pillantottak, az már nem volt a helyén. Mindenki lepõdötten pillantott körül, és körbe álltak egymásnak háttal, hogy jobban tudjanak védekezni. Egyik pillanatban megmoccant az egyik fa lomba, mire a katonák oda kapták a fejüket.
Gyere elõ, te lány!!! – kiáltott fel a legidõsebb démon, aki kinézetre 30 lehetett.
Itt vagyok. – felelte Kinuye a Feketesárkányok mögött, akik megpördültek a tengelyük körül.
Kapjátok el! Élve akarom! – szólt a démonoknak a legidõsebb férfi, mire a katonák kardjukkal a lányra rontottak. A Jun nevû fiú volt az egyetlen, aki nem mozdult a parancsnok mellõl, inkább figyelte az elkövetkezõ harcot.
A nõ mozdulatlanul várta, amíg a katonák közel nem értek hozzá. A kék ruhás sárkány lesújtott fegyverével, de a penge mielõtt megsebezte volna a lányt, az hirtelen megállt.
Kinuye bal kezével megfogta a kardot, majd maga felé rántotta a pengét gazdájával együtt, aki az erõs húzás miatt elõre esett. A hercegnõ ellépett a penge elõl, de csak annyira, hogy az ne súrolja, majd megragadta a férfi kezeit, amivel a fegyvert tartotta. Meglendült a tengelye körül, és teljes erejébõl nekivágta a kék ruhás katonát a másik társának, aki éppen lendíteni akarta felé a kardját. A másik férfi, akin fekete kimonó volt, nekiszállt a másik a 2 méterrel mögöttük álló fának. Mindez egy másodperc töredéke alatt játszódott le, mégis hatásos volt, hisz a két katona nyekkenve ért földet.
A harmadik Feketesárkány, amikor ezt meglátta, úgy döntött, hogy inkább nem megy közelebb a lányhoz 1 méretnél, így már csak egy választása maradt…
Hátrébbugrott jó pár métert, majd a kardját felemelte a feje felé, és meglóbálta, majd mintha fekete aura szállt volna át a pengébe a férfibõl, majd a katana éle sötéten világítani kezdett. A katona leeresztette a karját, majd hirtelen nekilendült és halandó szemmel nem követhetõ futásba kezdett.
Kinuye kissé meglepõdött ezen, majd eszébe jutott valami. Gonosz mosoly húzódott vérvörös ajkaira. Kezeit összekulcsolta a mellkasához szorítva, lehunyta a szemeit és egy ismeretlen nyelven valamit elkezdett mondani. A mellkasából fekete fény kezdett kiszivárogni a fehér anyag alól, majd fekete aura képzõdött a lány teste körül, ami mint a szél, alulról tépkedni kezdte az ében tincseket. A katonák és a vezérük még sohasem láttak hasonlót, ezért elkerekedett szemekkel és kissé félve várták, hogy mi sül ki belõle.
A támadó Feketesárkány a lepõdöttségét legyõzve haladt tovább a nõ felé, de mintha mozgása egyre lassult volna. A férfi úgy érezte, hogy a végtagjaira több száz kilós súlyt raktak volna.
Kinuye szemei hirtelen kipattantak, mire ezzel párhozamosan, a mellkasából is kitört egy fekete fénycsóva. A jelenség amilyen gyorsan jött el is tûnt. A démonnõ ajkaira elégedett mosoly ült ki és leeresztette a karjait maga mellé. A támadó olyan volt, mintha megfagyott volna, majd a lány elindult felé.
A férfi száján vastag vérfolyam indult el, ami a fölre csepegett, majd a sárkány térdre rogyott, aztán elõre zuhant holtan.
A háttérben álló Jun nevû fiú a mellette álló felettesére pillantott, aki szintén mozdulatlanul állt, majd összecsuklott.
  - Parancsnok!! – kiáltott fel Jun.
A fiatal fiú kétségbeesetten lerogyott az idõsebb démon mellé és megfogta a vállait, majd a Feketesárkány mellkasára tekintett, ahol egy széles lyuk tátongott. A fénycsóva áthaladt a testén, méghozzá  baloldalon, vagyis a szívét találta el.
Már meghalt. – szólalt meg Kinuye a fiú mögött nem sokkal. A katona lefektette a földre a holttestet, majd felállt. – Harcolni akarsz?
A Feketesárkányok erejét birtoklod, de nem vagy az. Mi vagy te? – sziszegte a démon, ami ledöbbentette az Ezüst sárkányt.
Hosszú lenne elmagyarázni. – felelte a lány.
Jun elõrántotta a kardját és dühtõl csillogó szemekkel pillantott a hercegnõre. Aki ezt meglátva, elõhúzta a saját katanáját is.

Folytatása következik…