Az OVA a TV sorozat után játszódik. Shuichi és Yuki együtt vannak, élik boldogan együtt az életüket és minden felhőtlen... lenne. Azonban Shu eléggé le van törve, így nem tud tökéletesen a munkájára koncentrálni. Yuki az elmúlt időben ugyanis alig beszél vele, szinte felé se néz, ami persze kedvenc énekesünknek nagyon fáj. A többiek körülötte mind próbálják kicsit vígasztalni, és segíteni abban, hogy Shu újra 110%-on pörögve a legjobbat hozza ki magából. Közbe a Nittle Grasper is készülődik egy fellépéssel, és persze egy új számmal, és ez a dal bizonyos szempontból nagyon is érdekes.
Egyenlőre még sajna csupán az első OVA-hoz volt szerencsém, bár két részes. Több érdekesség is szerepel ebbe a két alig fél órás epizódokban. Először is, bár a sorozat után játszódik, az anime előtt készítették el. (az OVA 1999-ben, az anime meg 2000-2001-ben) Így ebből következtetve a rajzstílus is régebbi. Természetesen mindnekit meg lehet ismerni, de mégis lehet rajtuk némi változtatást észre venni, leginkább Shuichi, akinek piros haja és zöld szeme van az OVA-ban (míg az anime-be rózsaszín haj lila szemekkel) Ha minden igaz a 2. részben megjelenik Shu húga, és egy új dalt is hallhatunk "Spicy Marmalade" címmel. Sztem megéri megnézni... |