Legyen akkor ez a vidám, bár egy kicsit keserédes pohár. Olyan unikumos! 

MOL történet napkeletről nézve 
 

Negyven-egynéhány éve alakult és 10 évvel ezelőtt még volt itt egy bányászati üzem.

Mai humán képzettségünkkel nézve, talán nem volt az emberi erőforrás 300%-ban kihasználva, de azért valahogy mégis működött! 

Dolgozott itt a környékbelieken kívül mindenféle más vidékről ideszármazott ember, volt itt kovásznai, pallagi, kőrösi, debreceni sőt még gönci illetőségű is, bár nem ő volt a kádár-ja az üzemnek! 

Befogadta az  ipar más szakmák képviselőit is, dolgozott itt serfőző, kovács, szabó, sőt még csillagszemű, táncos lábú és minden-féle más náció, bodó és boldogtalan egyaránt. 

Az üzem, a többi testvéréhez hasonlóan sokáig pápa fennhatósága alá tartozott. 

A pápaság után nem sokkal gróf Teleki Pál és Pál László nevével fémjelzett időszak következett, melynek során MOL néven egybesül- tek az arra kiválasztottak. 

Ekkor már külföldre kacsingatott a kalandozni vágyó magyar, amely bizony jelentős pál-fordulás volt a cég életében. 

Ekkor még a szakma erejéből futotta egy magyar-i vezérhelyettesi posztra, aztán ez is elveszett. 

Odafönt úgy gondolták, hogy nem kell szakember egy ilyen cég vezetéséhez, így nem csoda hát, hogy Csák Máté földjére került az olajipar, melyet napjainkban a globális felmelegedés miatt hektikussá váló hernádi áradások szeszélye erodál tovább. 

A hányattatások átdobtak mán-doki vezetésével egy százötven fős gyorsreagálású csapatot a szakadék szélén tántorgó hazai vasúthoz, amely aztán ezzel, meg is kapta a kegyelemdöfést. 

A Csák által meghirdetett kiváló stratégiának megfelelően ebben az időszakban a környéken megvettünk minden veszteséges benzinkutat, mert nyilván nem adták volna el, ha a tulajdonosuknak hasznot hozott volna. 

Sajnos közben lovaink patája alól gyorsan fogytak a dús mezők, de ahol még legeltetésre alkalmas mezőt tudtunk venni azt a Csák nemzetség fia - mivel neki másra kellett a pénz -, elkótyavetyélte. 

Lovaink éhségükben meg, meg-bokrosodtak, de állítólag meghallgatá az Úr fohászainkat és áldott lett az ő neve, mert elhozta nekünk az Ob melléki óhazán kívül a kazah sztyeppék dúsnak sejtett legelőit és ezzel az olcsóbb kumiszgyártás lehetőségét.  

Elhozta a legelővásárlás azt a lehetőséget is, hogy a hazai aszály elől visszakalandozzunk őseink földjére. Mentünk, mert messziről hallottuk a hívó szót: ggye tudá, igyi szjudá! Annak aki nem értené, lefordítom: hol-oda, gyere ide! 

Tapasztaljuk ma is, hogy itthon kevés a legelő, kevés a kumisz, kevés a ló, ezért megszűnt a középfokú lócsiszár képzés és haldoklik a felsőfokú is. 

A látnoki képességekkel bíró Rákosi Mátyás sem gondolta azt hiszem, hogy az általa Miskolcon alapított és szerényen önmagáról elnevezett felsőfokú lócsiszár képző mára elsősorban bankár palántákat, ügyvéd bojtárokat, táltosokat és ehhez hasonlókat képez. 

Ő még azt hitte, hogy a vas és acél országa leszünk, de mi már tudjuk, hogy sem az, sem az olajé! 

Lassan igaz lesz egyik nagy vezetőnk álma, hogy néhány frissen végzett, ámde máris nagy gyakorlattal rendelkező, legalább hét nyelvet beszélő közgazdász, megfelelő informatikai háttérrel eligazgatja a céget, hiszen ehhez minden tudása és tapasztalata megvan! 

Biztasson bennünket az, hogy erre még egy kicsit várni kell, hiszen néha azért találunk egy-két friss legelőt, ami reményeink szerint még néhány évig enni ad lovainknak. 

Legyünk ezért boldogok és vidáman fogyasszunk hát erre kupánkból egy pofa kumiszt és jó szerencsét!!