A kiegészítőivel együtt 34 millió példányban elkelt Sims új stílust teremtett, megerősítette kiadója, az Electronic Arts vezető helyét a játékiparban, és rengeteg, addig legfeljebb Aknakeresővel és Pasziánsszal játszó embert szögezett a monitorok elé.

Most, négy hosszú év elteltével megérkezett a folytatás, a Sims 2, mely úgy tűnik, mindenben felül tudta múlni elődjét. Az alapkoncepció persze nem változott, továbbra is az a cél, hogy egy ember, vagy egy család életét egyengessük az olyan triviális apróságoktól kezdve, mint a WC utáni kézmosás elrendelése, az olyan fontos dolgokig, mint mondjuk a gyermekvállalás vagy a munkahelyi előmenetel. Hőseinket egy rendkívül sok lehetőséget megengedő karakterszerkesztővel állíthatjuk össze: itt nem csak több száz ruha (külön választhatunk pizsamát és elegáns ruhát, alsóneműt és sportszerelést) közül válogathatunk, de arcukat is milliónyi tulajdonság beállításával dolgozhatjuk ki. Ez után alapvető jellemvonásaikat kell megadnunk, itt dől el, hogy lusta avagy aktív, kedves vagy mufurc, rendetlen, netán rendmániás lesz e Simünk, azaz virtuális hősünk.

Ha megalkottuk emberünket – vagy akár egy egész családot – nincs más hátra, mint beköltöztetni őket egy házba, melyet természetesen saját ízlésünk, ízlésficamunk szerint rendezhetünk be. Készíthetünk kacsalábon forgó palotát, apró legénylakást, vagy akár háromemeletes családi házat is. Kifesthetjük a falakat, növényeket telepíthetünk a kertbe, vagy akár cserepekbe, vehetünk tévét vagy számítógépet, kondigépet vagy jacuzzit, kerti grillsütőt vagy kávéfőzőt. Minden tárgy más módon befolyásolja, hogy Simjeink miként érzik magukat otthonukban – általában ők is a nem eklektikusan berendezett, fényes lakásokat kedvelik, de egy bizonyos határig nem vetik meg az extrább dolgokat sem (azt például szeretik, ha a káddal szemben lerakunk egy plazmatévét).

Ha megvan a lakás, és megvannak a lakók is, nincs más hátra, mint megkezdeni az Életet, azt a bizonyos nagybetűset. Először állást kell keresnünk, hogy ne haljunk éhen, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat, majd itt jól kell teljesítenünk, hogy menetelhessünk előre a ranglétrán (ehhez helyenként olyan területeken kell fejlődnünk, mint a szónoklás, a főzés vagy éppen a kreativitás). Ha úgy néz ki, hogy famíliánk nem fog éhen veszni, érdemes megismerkedni a szomszédokkal is, barátokat szerezhetünk, Simünk akár szerelembe is eshet, de az is megtörténhet, hogy valakit első látásra megutál.

A családosok élete – csakúgy, mint a valóságban is – jóval nehezebb, ám rengeteg öröm forrása. Amikor megszületik párunk első gyermeke, aki szülei külső vonásait és tulajdonságait örökli, otthon kell vele maradni, amíg fel nem nő. Előbb kisgyermek, majd tini lesz belőle, hogy aztán belépjen a felnőttkorba, és végül idősként éljen gyermekeivel, unokáival. Életéről naplót vezet minden Sim, ebben megnézhetjük, melyek voltak életének legfontosabb, legmeghatározóbb pillanatai; például, amikor meglátta „Őt”, vagy amikor meglátta, hogy „Ő” megcsalja a pizzafutárral. Utóbbi tényegesen lehetséges, Simünk viselkedhet Casanovaként, de házasemberként is dönthet úgy, hogy csapodársági rekordot állít fel. Ez azonban felelőtlen dolog, ha a párja rájön, az otthoni hangulat finoman szólva is megromlik.

A látvány is sokat változott az előző rész óta, minden, különösképpen Simjeink arcmimikája megdöbbentő részletességgel van megformálva: fintorognak az odaégetett pirítós megízlelésekor, áhítatos tekintettel merednek szívük választottjára és hangosan kacagnak, ha a tévében vígjáték megy. A Sims első részének rajongói díjazni fogják a rengeteg újítást, mint amilyen például a szünnapok bevezetése, az öregedő karakterek megjelenése, vagy a rendkívüli módon kibővített karakter- és otthonalkotási lehetősége. De az újoncok is azonnal tudják kezelni a programot, hiszen mindenki tudja, hogy mire való a hűtőszekrény, a zuhanyzó, a postaláda, vagy éppen a kertitörpe (tényleg, az mire is való?)…