Nyugati sivatag
Egyiptom kiterjedése 1 001 449 km2, ami Magyarországénak több mint a tízszerese. Ebből azonban 2,53 % a mezőgazdaságilag hasznosítható terület, a többi része terméketlen félsivatag, sivatag.
A Nyugati-sivatag homoktengere, Egyiptom kétharmadát elfoglaló mintegy 690 000 km2 a Szahara keleti részéhez tartozik.
1./ Az Északi- mészkőplató – Marmarican –plató a Földközi tenger partjától délre fokozatosan emelkedik ki, a Szíva oázisig illetve a Qattára mélyedésig terjed. A 100-200 m tengerszint feletti magasságú eocén mészkőből álló, gyengén tagolt felszínéből alacsony tanúhegyek emelkednek ki, amelyek egy korábbi magasabb felszín maradványai. A mészkőplató dél felé különösen a Qattára mélyedés mentén végződik meredeken. Legmagasabb pontja 292 m a mélyedés északi pereménél fekszik. A mészkőfelszín legnagyobb része kavicssivatag. Érdekes területei a két 380 km2 kiterjedésű sekély mélyedés. Kialakulásukat a szélerózióval magyarázzák.
2./ Az Északi mészkőplató délre. A Vádi en-Natrúntól a Szíva oázis irányában mélyfekvésű terület alakult ki, amely messze átnyúlik Líbia területére és nyugat felé egyre jobban kiszélesedik. Ebben a térségben a felszín tengerszint feletti magassága általában 100 m alatt van. A Qattára depresszió és a Szíva oázis ebben a mélyedésövezetben fekszik. A 19 500 km2 kiterjedésű Qattára méyledés a Nyugati sivatag legnagyobb depressziója. Közepes mélysége –80 m, legmélyebb pontja –130 méter. Egészen sajátos jelenség, hogy ezen a nagyon mély ponton száraz agyag borítja a felszínét, egyharmadát sós mocsarak foglalják el, a többi részét kavics, homok és mészkő fedi. A mélyedés teljesen lakatlan, csak a nyugati peremén keletkezett egy kisebb település, a Qara oázis.
A Szíva oázis jóval kisebb kiterjedésű területe 800 km2, legmélyebb pontja 17 méterrel fekszik a tengerszint alatt, legmélyebb részén 10-15 sóstó található. Az oázis északi peremét mintegy 100 m magas, vádiktól felszabdalt, morfológiai formákban gazdag lépcső határolja. Mindkét mélyedés kialakításában a legnagyobb munkát a szél végezte. A szél munkáját hatékonyan támogatta az inszolációs – a napsugárzás eredményeképpen keletkezett – aprózódás és az időnkénti záporok eróziós tevékenysége.
3./ A Nagy-homoktenger a Líbiai-homoktenger, a Nyugati sivatag középső részének egészen sajátos tájegysége. Ez a Szahara legnagyobb homokterületei közé tartozik. Kiterjedése mintegy 90 000 km2. A hatalmas homokfelszín a Szíva oázis déli részétől 600 km hosszan a Gilf-Kebír platóig húzódik. Szélessége 120 és 260 km között változik. Területén hosszanti buckák ún. seif dűnék az uralkodók, melyek magassága 30-100 m között ingadozik. Nem ritka a 30-60 km hosszú dűne, futóhomok nem alkot zárt takarót. Akadnak olyan helyek, ahol felszínre kerül az alapkőzet – mészkő, homokkő.
4./ Egyiptomi mészkőplató oázisokkal. Ez északon a Qattára mélyedésig illetve a Moghra-Fajjúm vonalig terjed. Nyugaton a Nagy-homoktenger buckavonulatai a mészkőfelszínre is rányomultak. Keleten a Nílus völgyével is határos, és ebben az irányban többnyire meredek lépcsőkkel ereszkedik le. A Nílus mentén dél felé haladva a lépcsők egyre magasabbak. Luxor térségében a mészkőplató már 400 m-re emelkedik a Nílus völgy felé. Az Egyiptomi mészkőplató déli határa nagyon változatos vonal mentén fut egyrészt a Dakhla-Khárga oázisok vonalában, majd Khargától délre tart. A kréta-eocén-miocén korú mészkőfelszín általában 200-300 m tengerszint feletti magasságú. Északi része fokozatosan alacsonyodik. Legmagasabb pontjai délen a Khárga-Dakhla sivatagi úttól északra 540 m tengerszint feletti magasságban fekszenek. Asszujúttól nyugatra a Gebel Gharra 550, Qenától délre a Gebel el-Gír 528 m magas. A Qattára mélyedés és a Fajjúmi oázis között, valamint a Baharijja oázistól északkeletre egészen a Nílus völgyéig terjedelmes kavicssivatagok fekszenek. Délebbre a Nagy-homoktenger és a Nílus völgy között egyhangú, végeláthatatlan kősivatagok terülnek el. Helyenként Ény-Dk-i irányban húzódó 5-50 km hosszú buckavonulatok is előfordulnak. A leghosszabb az 550 km hosszú, 5-14 km széles Abu Muharrik-bucka sor. Ennek nagyobb része hosszanti buckákból áll, a Kharga oázisba benyomuló részében viszont már a barkánok az uralkodók. A mészkőfelszín egyhangúságát
A Baharijja és Farafra oázis pálmaligetei és kertszerűen megművelt termődöldjei enyhítik. Az 1500 km2 kiterjedésű Baharijja oázis minden oldalról zárt, meredek lépcsőkkel határolt mélyedés. Legmélyebb pontjai 113 m tengerszint feletti magasságú. Az oázisban az elmúlt időszakban jelentős vasérckészletet tártak fel.
A dél felé nyitott Farafra oázis a mészkőfennsík és a homokkő övezet határán alakult ki. A Dakhla oázis északi részén a mészkő meredek lépcsővel emelkedik ki. Ennek magassága csaknem mindenütt több 350 méternél. Délnyugat felé nehezebb megvonni az oázis határát, mert a felszíne fokozatosan megy át a környező területekbe. A kelet-nyugati irányú kiterjedése 170, az észak-déli 50 km.
A Khárga oázist északon és keleten 130-300 m magas mészkő lépcső határolja. Dakhlához hasonlóan dél felé ez is nyitott. Legmélyebb pontjai majdnem a tengerszintjében fekszenek. A Khárga oázisban nagytömegű futóhomok is előfordul, amely észak felől nyomult be az oázis területére. Az oázis középső részén az agyaglerakódásból szfinxre emlékeztető formákat dolgozott ki a szél. Ezeket az oázisokat Új völgy néven foglalják egybe, noha S alakban helyezkednek el és soha nem alkottak összefüggő völgyet. Ezek a területek ősidők óta lakott területek. A lakosságuk túlnyomóan mezőgazdaságból és különösen datolyatermesztésből él. A Szíva és Khárga oázisok kitűnően megművelt földjeikkel már az ókorban is jól ismertek voltak. A később hanyatlásnak indult oázisok napjainkban újabb virágkorukat élik.
5./ A Gilf Kebír plató területén emelkedik a legmagasabbra 950-1082 méterre az ország délnyugati részén a Nyugati sivatag. Az észak –déli irányban 200 km hosszan elnyúló, helyenként 100 km-nél is szélesebb fennsík peremeit számos vádi tagolja. Az északnyugati részén fekvő egyik vádiban – Vádi Szúra = Képek völgye – fedezte fel 1933-ban Almásy László vezette expedíció a történelem előtti időkből való híres sziklarajzokat.
6./ Homokkőplató a Gilf Kebírtől keletre. Ez a terjedelmes terület egészen a Nílusig terjed. A plató délen túlnyúlik az országhatáron. Nagyobb része 280-350 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Egyhangú felszínéből helyenként alacsony tanúhegyek emelkednek ki. A homokkőplató egyik jellemző vonása, hogy nagyobb buckás felszínek nem alakultak ki rajta. Nagy területeket foglalnak viszont el a lapos homokkőtakarók. Ezek közül a Selima homokkőtakaró a legnagyobb. Ez átnyúlik Szudánba, területe mintegy 52 000 km2.
Nílus völgy
A szélsőségesen száraz sivatagi övezetben oázisonként húzódik a Nílus völgy életet adó szélesebb keskenyebb szalagja. Ha a vörösessárga sivatagok felől érkezünk a völgybe, a kopárság, s a megdöbbentő szárazság után valóságos felüdülést jelent a zöldellő völgy, a kertszerűen megművelt földek és pókhálószerűen szerteágazó csatornák.
A Nílus mentén húzódó oázis Egyiptom területén mintegy 8 szélességi fokot szel át, és ehhez csatlakozik még a Delta területe. Létezését a Nílusnak köszönheti, amely Afrika váltakozóan nedves – száraz trópusi területeiről érkezik. A Nílus Egyiptomon úgy folyik keresztül, hogy egyetlen mellékfolyó sem táplálja, az erős párolgás és elszivárgás miatt rengeteg vizet veszít. Ennek ellenére hatalmas folyamként éri el a Földközi tengert.
Az újabb kutatások szerint a Nílus völgy kialakulásában a folyó eróziós tevékenysége mellett nagy jelentősége volt a töréseknek is. Típusos árkos töréseket mutattak ki pl. Asszujút térségében. A völgy termékeny iszapjának lerakódása mintegy 30 000 – 37 000 évvel ezelőtt kezdődött meg, és a legutóbbi időkig tartott. A Nílus mentét természeti, földrajzi szempontból 3 részre oszthatjuk:
1./ Az első szakasza a déli határtól Asszuánig terjed. Az asszuáni nagygát megépítése óta a völgynek ez a része is víz alá került. A sivatag a gát megépítése előtt is több helyen a Nílusig nyomult, így a folyó mellett viszonylag kevés volt a termékeny, iszappal borított terület.
2./ A völgy második szakasza Asszuántól Kairóig húzódik. A kultúrterület szélessége 0,35 – 23 km, smaragd zöld szagként szeli át az ország területét kb 1000 km hosszan. A völgyben fekvő megművelt területek nagyon élesen válnak el a sivatagi felszíntől. A termőföldekről minden átmenet nélkül a tökéletes sivatagba jutunk.
3./ Kairótól északra kezdődik a Delta területe – észak déli irányú kiterjedése 175 km, szélessége északon 220 km -, amelyet az ágakra szakadó, medrét változtató Nílus épített fel a nagytömegű hordalékával. A Nílus Kairótól északnyugatra két ágra oszlik a rasídira és a damiettaira. A rómaiak idejében még 7 ága volt. A tökéletesen sík felszínű Delta tájképileg, éghajlati és gazdasági szempontból egyaránt különbözik a Nílus völgytől. Egyiptom termőterületének mintegy 2/3-a e területen fekszik.
4./ A Nílus mellett érdekes tájegység a Fajjúmi oázis. Az északi részén a tenger szintjénél is mélyebb oázis a József csatornán (Bahr Júszuf) keresztül a Nílusból kapja az éltető vizet. Az öntözésre fel nem használt víz a Birket Qárún tavat táplálja. Ennek víztükre 45 m-rel fekszik a tenger szintje alatt.
Keleti (Arab) sivatag
A Nílustól a Vörös tengerig terjed és sok tekintetben különbözik a Nyugati sivatagtól. A legfontosabb különbség, hogy magasabb fekvésű, és sűrű a völgyhálózata. A vádiknak egyrészt a Nílus, másrészt pedig a Vörös tenger felé van lefolyásuk. A Keleti sivatagban lefolyástalan területek nincsenek. A felszínt aprólékosan felszabdaló vádik főképpen a korábi csapadékosabb időszakokban keletkeztek.
A keleti sivatag éghajlati szempontból is különbözik a Nílustól nyugatra fekvő területektől. A Nyugati sivatag belső területein évek telnek el eső nélkül. Az Arab sivatagban viszont – legalábbis a magasabb részeken – csapadék nélküli évek ritkábban fordulnak elő. Bizonyosra veszik, hogy az Arab sivatag 1000 m-nél magasabb részei néhány mm-es téli esőt kapnak, olykor heves záporok formájában. Ilyenkor a nagyobb vádikba a mellékágai miatt jelentős víztömeg gyűlik össze, és olyan helyre is jut a nedvességből, ahol az év folyamán nem hullott csapadék. A vádikban lévő kavics és homoktömegek talajvíz készlete így jelentősen kiegészül, az ott élő növények számára hosszabb ideig megfelelő vízutánpótlást biztosít. A Keleti Arab sivatagot geológiai felépítése és felszíni formái alapján két fő részre oszthatjuk.
1./ A Nílus völgyet övező mészkő és homokkőplató a Nyugati sivatag hasonló felszínének folytatása.
A 80-120 km széles eocén mészkőplató a Nílus nagy kanyarjától – Naga Hammádi-Qena – Kairó pereméig húzódik. Nyugat felől a Nílus, keleten a Qena vádi határolja. A Nílus felé gyakran meredek fallal ereszkedik le. Különösen impozáns a perem Naga Hammádi és Qena között. A földrajzi irodalomban a Nílus mentén fekvő felszín Maaza mészkőplató néven ismert, északon 200-400, délen 500 m tengerszint feletti magasságú.
A mészkőfennsík legnagyobb magasságát a Kairó Szuez vonaltól délre éri el. A Szueztól délnyugatra fekvő Gebel Atáqa ugyan még csak 871 m magas, az északi és déli Galála plató viszont már 1273 illetve 1473 m tengerszint feletti magasságú.
A Qena váditól délre és keletre az alaphegység előterében homokkőfelszín terül el. Ezt a Maaza-platóhoz hasonlóan nagyon sok vádi tagolja. A homokkőplató az alaphegység felé fokozatosan emelkedik 400 m magasra.
2./ A gránitból, gneiszből, kristályos palából alaphegység északon 28-ik szélességnél kezdődik és az ország déli határán túl Szudánban is folytatódik. A nagyon bonyolult, gyűrt áttolódásos szerkezetű alaphegységet a külső erők magashegységgé formálták. A hegységre a meredek lejtők, és a merészen kiemelkedő csúcsok jellemzőek. Emiatt még az 1000 m tengerszint feletti magasságú részeknek is magashegységi jellege van. A Vörös tenger partja felől hatalmas hegyvonulatnak látszik, úgyhogy nem véletlenül nevezik újabban Egyiptomi-Kordilleráknak. Legmagasabb pontja a Gebel Szajjid el-Banát 2187 m.
Az alaphegység keleti előterében 5-10 km széles , parti síkság húzódik. Az éghajlat a parti sávban is rendkívül száraz, úgyhogy növényi élet csak a vádik alján és a partmenti sós mocsarakban lehetséges.
Az arab sivatagban már a fáraók idejében is jelentős kőbányák voltak. A rómaiak idejében szintén sok követ termeltek ki a Hurghadától délnyugatra 55 km-re, és a Gebel Dukkán hegységben lévő kőbányákból. A kitűnő minőségű gránitot és profirt először Qenába szállították, majd onnan a Níluson hajóval tovább. A fáraók idejében több helyen működtek aranybányák.
|