Alexandre Dumas
Monte Cristo grófja II.
„Pontosan hat órakor lódobogás hallatszott a kapu felől. A mi szpáhikapitányunk jött meg Médea lován.
Monte Cristo a feljáratnál várta szíves mosolyával.
- Bizonyára a legelső vagyok! – kiáltotta Morrel. – Szándékosan intéztem így, hogy néhány percig négyszemközt lehessen önnel, mielőtt a többiek megérkeznek. Julie és Emmanuel millió üdvözletet küldtek. Ó, de milyen csodaszép itt minden! Mondja csak, gróf úr, kellően fogják gondozni lovamat az emberei?
- Legyen nyugodt, kedves Maximilien, értik a módját.
- Mert jól meg kell csutakolni. Ha tudná, milyen iramban jöttünk! Mint a fergeteg!
- A mindenségit, meghiszem azt, egy ötezer frankos ló! – felelte Monte Cristo olyan hangon, amilyenen az apa beszél a fiával.
- Sokallja talán? – kérdezte Morrel megszokott nyílt mosolyával.
- Én? Isten ments! – válaszolta a gróf. – Szó sincs róla. Csak azt sajnálnám, ha a ló nem lenne tökéletes.
- A ló olyan tökéletes, kedves grófom, hogy Château-Renaud úr, franciaország legelső szakértője, és Debray úr, aki a minisztérium arab lovait lovagolja, még nyomomban sincsenek ebben a pillanatban, sőt, mint látja, alaposan lemaradtak. Márpedig őket még a Danglars báróné fogata is kergeti, s az ő lovai legalább hat mérföldet tesznek meg óránként, ha jól ügetnek.”
|