Angela Dorsey
Fekete tűz
„Lisa villanyáramhoz hasonló erőt érzett a háta mögött, amitől libabőrös lett. Tágra meredt szemmel megfordult, attól tartva, hogy Jimmyvel találja magát szemben.
Egy lány állt Dakota bokszánál, könnyű ujjhegyeivel simogatta az appalúsza póni homlokát. Úgy tizenhét-tizennyolc évesnek látszott, magas volt és nyúlánk. A hátát beborította a derekáig érő aranyszőke hajzuhatag, amelynek minden szála csillogva lengett, noha az istállóban fuvallat sem járt. Amikor a lány világos mogyoróbarna szemével ránézett, Lisának elállt a lélegzete. A szeme annyira világos és fénylő volt, hasonlított aranyszínű hajához.
A lány Lisára mosolygott. – Hiányzik neki a kis gazdája – szólalt meg.
- Ki vagy te? – tört ki Lisából. – Mit keresel itt?
- Angelica vagyok – felelte a lány.
- Mit keresel itt az én… izé… Pickering úr istállójában? – hebegte Lisa, túlságosan is felemelve a hangját, bár igyekezett halkan beszélni. Volt ebben a lányban valami szokatlan. Valami különös. Lisa újra érezte, hogy villamos áram kering körülötte, akár egy láthatatlan élőlény.
- Látni akartam a lovaidat – mondta Angelica. – Remélem, nem zavar. Nagyon kedvesek különben. Mind a négy.
- Már nem az enyémek – mondta Lisa óvatosan.
- Eladtátok őket? – kérdezte Angelica értetlen arccal. – Hiszen szereted ezeket a lovakat! Akkor hát, hogy adhattátok el őket?”
|