A partra szállás nem tartott sokáig, mert nem utaztak túl sok csomaggal. Később percekig gyalogoltak, amíg a csupa beton kikötőből kikeveredtek. Az orruk után mentek, így hamar találtak egy éttermet, ahol korai vacsorát rendeltek.

A friss tengeri levegő, amiben bőven volt részük a hajóút során, alaposan meghozta az étvágyukat, így túlságosan is belaktak mindenből. Friss bagette-tel kitörölgették a tányért, majd ittak egy-egy csésze jó erős kávét, hogy ellen tudjanak állni a jóllakottság után rájuk törő álmosságnak.

- A vonaton lesz időnk aludni – közölte Hermione erélyes hangon Harryvel, amikor a fiú álmosan az asztalra könyökölt.

Gyalog indultak el megfelelő közlekedési eszközt találni, amivel eljuthatnak a vasútállomásra.

Egy óra múlva már a vonatot várták, amely aztán szinte percre pontosan beállt a megfelelő vágányra.

- A negyvenkettes kocsi a miénk – lobogtatta meg a vonatjegyeket Hermione, és céltudatosan elindult.

Öt perc múlva kényelmesen elhelyezkedtek a puha üléseken, a csomagokat pedig a fejük feletti tartóba rakták.

- Sajnálom, de a hálókocsis vagonok már foglaltak voltak, így ülve kell utaznunk – szabadkozott a lány.

- Én bármilyen körülmények között tudok aludni – vonta meg vállát Piton, aki szemben ült a fiatalokkal.

- Én meg szereztem kispárnát – emelte fel Harry szerzeményét, amit még egy tengerparti bazárban vett, és kényelmesen elhelyezkedett.

Nem sok szó esett köztük hajnalig, amikor megérkeztek Párizsba. A körülmények miatt mindegyikük kissé törődött volt, de hálásak voltak, hogy gond nélkül megtették útjuk első részét.

- A repülőgép csak délután indul Budapestre – közölte Hermione, majd előadta a napra vonatkozó terveit. – Gondoltam, addig felfedezhetnénk egy kicsit Párizs varázsnegyedét.

Társai egyetértően bólintottak, miután megtudták, hogy Párizson belül tudnak hoppanálni Hermione segítségével, aki már jól ismerte a város több pontját.

A Montmarte egyik kis hangulatos kocsmájában reggeliztek meg. Evés közben szemük sem tétlenkedett: a helyiség fala tele volt környékbeli festők munkáival. A közelben volt a Sacre Couer is.

- Ez itt Párizs művésznegyede – suttogta megilletődötten a lány. – Itt alkotott például Henri de Toulouse-Lautrec is – fűzte hozzá.

Harry bizonytalanul bólintott, és úgy tett, mintha tudná Toulouse-Lautrecet eszik-e vagy isszák.

Reggeli után a varázsboltokat járták, és beszereztek még néhány nélkülözhetetlennek vélt dolgot erdélyi útjukhoz. Piton fél órát kutatott egy könyvesboltban, aminek hasznos eredménye volt számukra.

- Ebben a könyvben részletesen leírják azt a varázslatot, aminek segítségével megérthetjük a román nyelvet – magyarázta. – Ez egy olyan varázslat, amit máson is elvégezhetünk, így leköteleznétek, ha valamelyikőtök rám is szórna belőle.

- Meglesz, amint sikeresen megtanuljuk – felelte lezserül Harry, majd megkérdezte: - Magyarra nem lenne szükségünk?

- Az még ráér – felelte Piton. – Most csak átutazunk Magyarországon, boldogulunk az angollal. Majd ha a tőrért indulunk, akkor lesz szükségünk a helyiek nyelvére. Erdélyben is vannak könyvesboltok, majd ott hozzájutunk a megfelelőhöz, de most már menjünk, mert lekéssük a repülőt.

A reptéren kései ebédet ettek, majd türelmesen vártak a repülőjükre. A gép két óra késéssel indult, így addig Piton mindannyiuk idegein táncolt. Türelmes volt, ha kémként volt szüksége erre a tulajdonságra, de ettől a tétlen várakozástól ingerült lett, aminek Harry látta kárát.

Hermione megkönnyebbülve sóhajtott fel, amikor végre felszálltak a gépre, és a két hím közé ült, így kiküszöbölve a vitatkozás lehetőségét.

- Anya, ha lezuhanunk, mind meghalunk? – hallatszott egy nyűgös kisfiú hangja a mögöttük levő sorból. Piton idegesen megforgatta a szemeit, mire Hermione megnyugtató módon a karjára tette a kezét.

- Hagyja, ez csak egy kíváncsi gyerek – mondta a férfinak, amikor Piton kérdőn ránézett.

- Nem akartam élve felfalni – mordult fel a volt bájitaltan tanár, és tüntetően hátradőlt, és csukott szemmel alvást mímelt.

- Anya, mitől marad fenn a gép a levegőben? – jött időközben az újabb kérdés a kíváncsi kisfiútól.

- Varázslattól – válaszolta nevetve édesanyja, mire Piton újra gúnyos fintort vágott.

Harry elvigyorodott, és elmerengve nézett ki a gép ablakán.

Fél óra múlva egy magas légiutas-kísérő zavarta meg viszonylagos nyugalmukat. Haja szőkésbarna volt, de néhány tincs játékosan kék színben pompázott.

- Hozhatok valami frissítőt? Hölgyem? Uraim? – kérdezte, miközben átható tekintettel Pitonnal kereste a szemkontaktust. Amikor a férfi a szemébe nézett végre, melegen elmosolyodott, majd kissé elpirult.

- Egy kávé jólesne – válaszolta Hermione, mire a fiatal nő nehezen, de újra a munkájára összpontosított.

- Hódoló a láthatáron? – nevetett Pitonra messziről Harry, miután a nő elment, de olyan pillantást kapott válaszul, hogy azonnal abbahagyta az idétlen vigyorgást.

Budapestre érkezve Hermionénak kissé át kellett szerveznie a további útjukat. A két órás késésnek köszönhetően az tűnt a legjobb megoldásnak, ha az éjszakát egy szállodában töltik.

Délelőtt metróval utaztak a Nyugati Pályaudvarra, ahol felszálltak a Szegedre induló gyorsvonatra. A kocsik kissé össze voltak firkálva, de a vonat a célnak megfelelt – arra ment, amerre dolguk volt.

Hárman elfoglaltak egy fülkét, és alig várták már, hogy útra keljenek, amikor egy fiatal lány ellentmondást nem tűrően becsörtetett melléjük.

- Szabad itt egy hely? – kérdezte zavartan mosolyogva, de magyarul, amit nem értettek.

- Nem értjük, mit mondasz – válaszolta Hermione zavartan, de intett, hogy üljön le, ha arra gondol.

A betolakodó újfent elmosolyodott, megigazította szemüvegét, füle mögé igazította hosszú, kusza szőkésbarna haját, majd leült Hermione mellé, szemben Pitonnal.

- Nagyszerű – húzta el Piton a száját. – Abban reménykedtem, egyedül leszünk, és Szegedig gyakorolhatjátok azt, amit kéne – célozgatott, biztos, ami biztos. Útitársukra pillantott, de ő nem adta jelét annak, hogy értené, amit mondott, inkább elmerengve kibámult az ablakon. A férfi ugyan nem értette, mit lehet nézni a szomszédos vágányon ácsorgó piszkos mozdonyon, de örült ennek a fejleménynek. Kissé felbátorodva folytatta: - Mennyi ideig tart az út?

- Három óra. A csatlakozás délután négy után indul, remélem annyit nem késünk – idegeskedett Hermione.

A vonat ebben a pillanatban útnak indult, és Harryék megdöbbenve érezték, hogy fenekük alatt az ülés egyre melegebbé válik, mintha Hősugárzó bűbájt varázsoltak volna rá.

- Nálatok is izzik az ülés? – kérdezte Harry fészkelődve.

A magyar lány eközben dugókat dugott a fülébe, és egy kerek mugli eszközt nyomogatott, majd furcsa zajok hallatszottak a füle irányából. A zajba néha énekhang is vegyült, de Pitonnak mégis ideges vicsorra húzódott szája.

- Olyan, mintha kínoznának valakit – jegyezte meg.

- Ez csak mugli zene. Azt hiszem, metál lehet – vigyorgott Harry a lányra pillantva. Ő még mindig bámult ki az ablakon, mintha lenne ott mit nézni.

- Mit nézhet? – kérdezte idegesen Piton.

- Talán boszorkány, és átlát a festéken – találgatott Hermione.

Egy perccel később újra nyílt a kupé ajtaja, majd beesett rajta egy barna hajú, zöld szemű, átlagos lány, eszméletlenül vigyorogva.

- Végre megvagy, az egész vonatot végigkutattam utánad! – fordult a magyar lányhoz, majd egy bocsánatkérő mosolyt intézett Pitonhoz, és beosont a lábak rengetege között az ablakhoz, hogy leülhessen barátnőjével szemben, a férfi mellé.

Piton a szemét forgatta, de mikor tekintete összetalálkozott a szemüveges lánnyal, inkább elfordult, Harryből meg majdnem kitört a nevetés.

A két magyar lány egymással beszélgetett, de úgy tűnt, Pitonnak az agyára mennek. A barna hajú lány lerúgta cipőjét, és törökülésbe helyezkedett az ülésen, nem törődve Piton legcsúnyább nézésével sem.

A szemüveges lány előhúzott egy füzetet, átadta a másiknak, aki olvasni kezdte az írást, néha fel-felkacagott, megjegyzéseket tett, majd újfent elmerült az olvasásban.

- Vajon mit olvashat? – kérdezte Harry kíváncsian.

- Regényt, ami most készül – válaszolta Hermione, mire kapott két elismerő pillantást.

- Ezt meg honnan veszed?

- Néhány szó majdnem ugyanaz náluk, mint nálunk, és, mint látod, kéziratot olvas.

- Ja, én nem figyeltem ennyire.

- Pedig ideje lenne megtanulnod, hogy a környezetedre mindig szentelj elég figyelmet – mondta nyugodt hangon Piton.

Ekkor ismét felkacagott mellette a barna hajú lány.

- De idegesítő – morgott a férfi, mire mindkét magyar lány ránézett.

- Bocsánat – szólalt meg a barna hajú lány bűnbánó arckifejezéssel, amit mindhárman tisztán értettek.

Piton meg se tudott szólalni, de Harry felkacagott.

- Semmi baj – felelt Hermione, majd Pitonra mutatott -, csak egy kicsit fáradt.

A lány bólintott, majd újra beletemetkezett az olvasásba, de immár halkabban nevetett, és általában a szája elé tette a kezét, hogy elfojtsa kuncogását. A szőkébb hajú mosolyogva nézte, mit művel.

Harry nem bírta tovább nyitva tartani a szemét, így lassan elaludt. Később arra ébredt, hogy a vonat nagy rándulással megáll. Kinyitotta a szemét, és meglepő jelenet tárult a szeme elé. Egyik magyar útitársuk, a szőkésbarna hajú lány Pitonon feküdt, karja a nyakában, míg alatta a férfi halálra vált arccal menekülni akarhatott, de nem tudta, hová nyúljon, mit csináljon.

- Bocsánat – szabadkozott a lány, míg lemászott Pitonról. – Csak elvesztettem az egyensúlyomat – magyarázta, pedig barátnőjén kívül senki sem érthette, mit mond.

Amíg állt a vonat, gyorsan felpattant, zavartan leporolta a férfi ruháját, még egyszer rámosolygott, majd az ajtó felett elzárt egy kart, majd visszaült a helyére, ezúttal óvatosabban közlekedve a lábak között. A forró ülések lassan kezdtek kihűlni.

- Dög meleg van itt bent – mondta a lány magyarázólag, majd újra a füzetébe mélyedt, és kihasználva, hogy még áll a vonat, lefirkantott pár sort. – Ez a pasi megihletett – vigyorgott barátnőjére, aki kérdőn ránézett, miről ír.

Harry ezek után már nem aludt, hanem inkább figyelte a fülkében zajló eseményeket. A szőke lány a szeme sarkából Pitont mustrálta, barátnője pedig olyan kényelmesen elfészkelődött az ülésen, mintha otthon lenne. Piton néha megvetően rájuk nézett és elhúzta a száját, de nem szólt semmit, inkább egy mugli útikönyvet olvasott Erdélyről. Hermione szintén egy könyvbe mélyedt, de ő – vakmerő módon – azt a varázskönyvet olvasta, amiben a román nyelv megtanulásához szükséges varázslat volt leírva.

Amikor végre megérkeztek Szegedre, mindannyian leszálltak. Már a vonat előtt a szőke lány egy papírfecnit nyomott Piton ingjének szivarzsebébe, majd vigyorogva a rá váró barátnője után szaladt. Önfeledt nevetésük még messziről is odahallatszott.

- Ostoba libák – mordult fel a volt bájitaltanár, miközben kivette a cetlit a zsebéből. Valami halandzsaszöveg lehetett ráírva, mert a férfinek nagyon ismeretlenül hatott.

- Mi az? – kérdezte Harry kíváncsian.

- Biztos magyarul van, így fogalmam sincs – fintorgott Piton, de a papírt azért visszagyűrte a zsebébe.

Szegeden ettek valamit, majd továbbutaztak Békéscsabára, ahonnan közvetlen vonatuk volt Alba Iuliába, Erdély ősi történelmi fővárosába.

Harry már nagyon unta a vonatozást, így kénytelen kelletlen maga is olvasni kezdett. Amíg a csatlakozásra vártak, volt idejük elvonulni egy nyugodt sarokba, és végrehajtották a megfelelő varázslatot, így már mindhárman tudtak románul beszélni, ha szükségük volt rá.

- Magyarul is meg kellett volna tanulnunk – vallotta be tévedését Piton. – Most, hogy olvasom ezt az útikönyvet, rá kellett döbbennem, hogy arrafelé is sok magyar él. Ahová most utazunk, annak a településnek is van magyar neve, Gyulafehérvár – magyarázta.

- Semmi gond, majd ha lesz időnk, beszerzünk egy magyar nyelvvarázsló könyvet is – bíztatta Hermione.

Az utazás ettől kezdve már simán ment. Pitont ugyan bármiféle utastárs idegesített, de ezt már Harryék megszokták tőle.

Alba Iuliába hajnali háromkor érkeztek meg, holtfáradtan. A vonat az Alsóvárosba futott be, és szerencsére ott voltak a szállodák, éttermek is, így hamar fedél került a fejük fölé.

Reggel a szálloda éttermében reggeliztek, majd elmentek, hogy felfedezzék a várost, és kitalálják, hogyan jussanak el a közeli Lasselbe.

Szerencsére a város fontos közlekedési csomópont volt, így mindenfelé mentek vonatok, buszok. A település túlsó végén egy hegy magasodott, és volt itt látnivalóként egy csillag alakú régi vár is óriási kapukkal.

- Szép hely – nézte Hermione. – Szívesen körülnéznék. Állítólag itt van Erdély legnagyobb történelmi múzeuma - merengett.

- Dolgunk van – mordult fel Piton. – Induljunk Lasselbe. Ha majd legyőztük a Sötét Nagyurat, akkor visszajöhetünk kirándulni!

Hermione bólintott, Harry pedig inkább nem szólt bele a vitába, így a buszmegállóba indultak. Csak egy perccel később esett le a fiúnak, hogy mondatában Piton többes számot használt, mintha Voldemort legyőzése után is a társaságukban maradna, és nem menekülne el azonnal jobb dolgára.

Mindössze egy órát buszoztak, amikor leszálltak egy hegy melletti apró megállóban.

Amikor magukra maradtak, Hermione előkapott egy varázstérképet, és belőtte rajtuk a helyzetüket.

- Arra – mutatott egy irányba magabiztosan, majd gyalogosan útnak indultak.

Negyed óra után észrevettek egy apró mugli falut, amitől nem messze szemük elé tárult egy jóval nagyobb varázsfalvacska. Félig egy hegy oldalán terült el, fenyőerdők sűrűjében. A település egyik sarkát elválasztotta egy gyorsan száguldó hegyi patak, amely egy szikláról ömlött alá bő vízzel, elárasztva a szélesre kivájt medret.

- Először béreljünk valami szállást – tanácsolta Harry. – Én azt ajánlom, ha lehet, inkább vegyünk ki egy kis házat, minthogy szállodába menjünk. Így legalább magunk leszünk, és több lehetőségünk lesz nyíltan beszélni. De nem ártana egy fedőtörténet sem, hogy miért jöttünk ide. Ez a település nem a turistákból él, ha jól sejtem.

- Így igaz. A könyvek szerint Lassel híres a varázskönyveiről, amit egy nagy nyomdában állítanak elő – lendült bele a magyarázatba Hermione. - A lakosok egy része ott dolgozik, a többiek a Gyógyfüvek vállalatnál. A közelben termesztenek sokféle bájital hozzávalót, amit a világ több részére exportálnak. És akkor a sárkányokról még szót sem ejtettem.

- Sárkányok? – lepődött meg Harry.

- Igen, a környéken él néhány szabadon, így a megfigyelésükre is épült itt egy figyelőhálózat.

- Értem. Akkor menjünk, és keressünk valami kibérelhető viskót. Mennyi időt szándékozunk itt eltölteni? – nézett társaira várakozóan Harry.

- Nem tudom, biztosan lesz egy-két hét. De ha szerencsénk van, csak néhány nap.

- Nincs nálunk Felix – fintorgott a fiú.

Átmentek egy rozoga hídon, majd betértek az első kocsmába, ahol Harry kérdezősködni kezdett, hogy van-e kibérelhető ház errefelé. A csapos ugyan nem volt túl kedves, de elmondta nekik, hol találnak ilyen házat.

Ismét áttértek a hídon, majd elindultak a megadott úton, míg el nem érkeztek egy romos házhoz, amiben egy nagyon vén ember lakott. Gyorsan kibérelték tőle a szükséges házikót, majd újra átgyalogoltak a falun, nem törődve az őket kísérő kíváncsi szemekkel.

Meglepetésükre, egészen tűrhető házat sikerült megszerezniük, csak azt furcsállották, hogy ez rendezettebb volt a gazda saját házához képest. Mikor bementek, már rájöttek, hogy tévedtek.

Minden csupa por és piszok volt, míg a levegőben dohszag terjengett; az ágyaknak áporodott szaga volt, és mindezt még tetézték a ház mocskos falai is.

Hermione legalább öt bűbájt rászórt a házra, mire az valamelyest normálisabban nézett ki, és úgy tűnt, lakhatóvá válik. A falak egy árnyalatnyit fehéredtek, az ágyak rugalmasabbá váltak és kitisztultak, a levegő friss volt, és a polcokról, szekrényekről is eltűnt a kosz.

Ezek után már Piton és Harry is be mert menni, hogy alaposabban körülnézhessenek. Az egész épület pusztán három helyiségből állt: egy konyhából - ami egyben szolgálta a folyosót és a nappalit is - egyetlen szobából és egy fürdőből.

Harry összeráncolta a homlokát, amikor meglátta, hogy a hálószobában két ágy van. Gyorsan intézkedett, mielőtt vita alakulhatott volna ki: áttranszformálta az egyiket egy nagyobbá, amin a lánnyal ketten könnyen elférnek.

A gondolat, hogy egy szobában kell majd aludnia Pitonnal, nem töltötte el túl nagy örömmel, de fintorogva beletörődött.

- Remélem, nem horkol – mondta a férfinak, aki a hirtelen, és nem oda illő kérdéstől meglepődött.

- Közöd, Potter?

- Egy szoba van, és örülnék, ha nem horkolna.

- Te horkolsz, Harry – felelte Hermione mosolyogva.

- Ennyit erről – válaszolt Piton fintorogva.

- Tényleg? – kérdezte Harry nagyot nézve.

- Nem vészes, de tényleg horkolsz egy kicsit.

- Hogy tudsz tőlem aludni?

Hermione vállat vont, és úgy válaszolt, mintha a fogát húznák.

- Ron jobban horkolt, mint te.

- Értem – felelt Harry csendesen.

- Szép kis szerelmi háromszög – szólt közbe Piton morogva.

Harry kerek szemeket meresztett rá, de úgy tűnt, Hermione sem érti, miről beszél.

- Most én se tudom, hogy viccelni próbál, vagy gúnyolódni – mondta a lány felvont szemöldökkel.

- Ez most csak egy megállapítás volt – közölte Piton.

- Ja, vagy úgy – mondta Harry, mikor leesett neki, mire gondol a férfi.

- Ugye, Harry, nem arra gondol, amire én? – kérdezte Hermione, mikor már úgy tűnt, neki is kezd derengeni a dolog.

- Nekem úgy tűnik, azt hiszi, hogy mi szerelmesek vagyunk egymásba – bólogatott Harry teljesen komolyan, majd elnyomott egy mosolygást.

- Ja, jó, már azt hittem, valamiről lemaradtam – válaszolt Hermione. – Ez nem újdonság.

- Miért ti nem...? – informálódott Piton, mire Harry és Hermione egyszerre rázta meg a fejét.

- Nem, mi nem – nevették.

- Akkor miért alszotok együtt? – nézett rájuk úgy, mint az elmei alapon kezelendő esetekre szokás.

A két fiatal hirtelen elkomorodott, de egyikőjük sem volt hajlandó ezek után megszólalni, Piton pedig továbbra is értetlenül meredt rájuk.

- Csak – nyögte ki végül Harry válaszul, és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.

A vacsorájukat a közeli fogadóban költötték el. Mivel két napja nem ettek rendes, meleg vacsorát, így szinte rávetették magukat az érdekesnek tűnő, de ízletes ételekre. Mindhárman másfajta helyi specialitást rendeltek, így Harry és Hermione néha egymás tányérjából is ettek, megkóstolva, ízlelgetve azt a fajta ételt is. Mindezt Piton viszolyogva kísérte figyelemmel, Harrynek úgy tűnt, nincs ínyére az, hogy ők ennyire közvetlenek egymáshoz, ahhoz képest, hogy nem járnak együtt.

- Fejezzétek már be, elmegy tőletek az étvágyam – korholta meg Piton a két fiatalt.

- Pedig a magáé is finomnak tűnik – mondta Harry szemezve a férfi tányérján lévő íncsiklandó falatokkal, mire Piton elhúzta a száját, a fiú pedig elmosolyodott. – Ne aggódjon, a maga tányérjába nem eszek bele. Ott még nem tartunk.

- Miért, fogunk? – kérdezett vissza a férfi rosszindulatúan.

- Ne haragudjon, de nem szeretnék magával egy ágyban aludni, vagy egy tányérból enni – viccelődött Harry.

Piton fintorgott, majd tovább ette a vacsoráját, nem törődve a vigyorgó fiatalokkal.

Éppen befejezték az étkezést, amikor egy fiatal férfi lépett a kocsmába. Öltözéke régies volt, de kifogástalanul festett benne, barna haja rendezetten omlott vállára, világos, csokoládé színű szemei melegséget sugároztak, tartása arisztokratikus volt. Az egész férfi úgy vonzotta a tekinteteket, mintha varázslat venné körül.

Leült a pulthoz, és rendelt egy üveg sört, majd azt kezdte szopogatni, miközben körbekémlelt, jól megnézve magának minden vendéget.

Piton összeszűkült szemmel nézte Hermionét, aki szinte nyitott szájjal bámulta a barna hajú férfit. Még a villát is elfelejtette letenni, úgy nézte a jövevényt, keze csak lógott a levegőben, arra várva, hogy valaki elindítsa az időt, ami időközben megdermedt vele együtt.

Harry figyelmeztetően oldalba bökte a bámuló lányt, de elkésett, az idegen észrevette az őt bámuló Hermionét, halványan rámosolygott, majd visszafordult a csaposhoz. Suttogott neki valamit, és ő alig egy perccel később már a lány mellett állt egy üveg borral.

- Ezt Eriq küldi a hölgynek – mutatott a csapos az idegenre, majd kitöltött egy pohár bort a lánynak.

Hermione egy darabig fürkészte a férfit, majd köszönetként biccentett, és belekóstolt a borba. Harry és Piton megbabonázva nézték a jelenetet. Úgy tűnt, Piton fontolgatja, hogy kiüsse a lány kezéből a poharat, de tartóztatta magát, ahogy Harry is.

A csapos elégedetten távozott, otthagyva a bort. Néhány perccel később Eriq még egyszer, utoljára rámosolygott Hermionéra, majd fizetett, és távozott. Nem sokkal később ők is visszasétáltak a kibérelt házba, hogy végre rendes ágyban aludjanak a fárasztó napok után. Olyan fáradtak voltak, hogy a számukra új helyzet sem jelentett gondot, és egy szobába összezsúfolódva álomba merültek.

Írok egy kritikát!

Következik: A kutatás