Harry másnap reggel arra ébredt, hogy lüktet az alkarja, és le akar szakadni az egész keze. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból, és leszedte a már félig lebomlott kötést fájó karjáról.

- Francba, már csak ez hiányzott – nyögte, amikor meglátta, hogy a seb körül teljesen felduzzadt a bőr, erei vörösen lüktetnek bőre alatt, körülöttük pedig halvány pirosság látszik.

Felállt, majd a fürdőszobába sétált, ahova kopogás nélkül benyitott, de egy mozdulattal visszakozott, amikor meglátta Pitont a mosdókagyló előtt borotválkozni.

- Elnézést – mondta egyre vörösebben, de az ajtót már nem tudta bezárni, mert Piton - nem törődve félig borostás arcával -, megragadta a kilincset, és kitépte a fiú kezéből.

- Mi van a kezeddel, Potter? – kérdezte, miközben közelebb emelte szeméhez a fiú karját. - Ezt már tegnap ki kellett volna tisztítani, még mielőtt elfertőződik, te idióta!

- Elfelejtkeztem róla – felelte Harry csendesen.

Piton morgott valamit, amit a fiú nem értett, de úgy érezte, jobb is neki, ha nem tudja.

- Mondd meg Grangernek, hogy küldjön baglyot a legközelebbi patikába, és rendeljen meg mindent a Vértisztító Főzethez, és ha minden megvan, megfőzöm neked a bájitalt. Most pedig hagyj borotválkozni.

- Ööö, köszönöm – válaszolta halkan Harry, majd kisomfordált a helyiségből.

Lesétált a földszintre, és megkérte Hermionét, hogy rendeljen meg mindent. A lány meglepetten nézett rá.

- Talán mégse jól kezeltük Pitont? – kérdezte.

- Nem, Hermione, most nekem kell a bájital – mondta szemlesütve.

- Hogyhogy? Azt hittem, te nem sérültél meg.

Harry felemelte karját, és megmutatta a lánynak, aki mérgesen nézett vissza rá.

- Miért nem tisztítottad ki ezt is? – kérdezte idegesen.

- Elfelejtettem – mosolygott félszegen.

- Elfelejtetted? Harry, hogy lehet elfelejteni egy ekkora vágást? – kérdezte a lány. – Egyáltalán mi történt vele?

- Szándékosan elvágtam, hogy felhívjam magamra Malfoy figyelmét. Tényleg, még az auroroknak is szólni kellene.

- Azt már én elintéztem, ne törődj vele. De mivel vágtad el a kezed, hogy így elfertőződött?
- Inkább ne akard tudni – felelte Harry visszagondolva a küzdelemre. – Amúgy nem fájt, csak ma reggelre éreztem.

- Értem – sóhajtotta a lány. – Megyek, megírom a levelet.

Harry magára maradt a konyhában, de nemsokára feltűnt Flammy is, majd Hermione szülei. Nem sokkal később a lány is visszajött.

- Elküldtem Hedviget, szerintem hamarosan minden ideér. Anya, megnéznéd addig Harry kezét, hátha tudsz vele kezdeni valamit? – fordult édesanyjához, aki készségesen megnézte a fiú karját.

- Néhány adag injekció – vágta rá, de látva Harry eltorzult arcát, visszakozott. – Rendben, az a főzet is biztosan jó lesz rá, amit Mr. Stevenson csinál. De mindenképpen ki kellene tisztítani a sebet.

- Majd én megcsinálom – hallatszott Piton hangja az emelet felől. Éppen akkor sétált le a konyhába. – A főzethez viszont szükségem lesz az alapanyagokra, és egy üstre is.

- Ha ónüst, vagy rézüst jó, akkor a kérdés megoldva – felelte Hermione.

Fél óra múlva megérkeztek az alapanyagok, majd Piton nekilátott a főzésnek. Mivel a Vértisztító Főzetnek eléggé átható szaga volt, mindenki kimenekült a konyhából, még Hermione is, akit ugyan érdekelt, hogy hogyan állítja össze a férfi a bájitalt, de a szag erősebbnek bizonyult a kíváncsiságnál.

Harry viszont maradt, mert mindössze tíz perc kellett, hogy megszokja a bűzt, másrészt tudta, hogy ezt meg is kell majd innia, úgyhogy jobb, ha idejében felkészül.

- Mivel vágtad el a kezed? – kérdezte Piton, miközben megvizsgálta a keresztben átszelt alkart, ami ugyan nem érte el a főbb artériákat, de elég közel volt hozzájuk.

- Egy szöggel. Elég rozsdás volt – húzta el a száját Harry, Piton viszont megforgatta a szemeit.

- Hogy került oda szög, ahol te voltál? – érdeklődött értetlenül.

- Én kerestem. El akartam vágni a kezem, hogy a vérszaggal elvonjam Malfoy figyelmét.

- A pálcád meg dísznek volt nálad – morogta a férfi.

- Nem akartam tőből levágni a csuklómat – ellenkezett Harry. – Olyan ártást meg nem tudok, ami csak akkora vágást ejt, amekkorára nekem lett volna szükségem.

- Nagyobb kárt csináltál, mint hasznot – morgott Piton továbbra is.

- Legközelebb majd eszembe sem jut megvédeni magát – háborodott fel a fiú.

- Senki sem kérte.

- Maga szerint kérni kellett volna? – kérdezte Harry mérgesen. – Lehet, hogy elbénáztam mindent, de legalább próbálkoztam. Ott kellett volna hagynom Malfoy karmai között?!

- Igen, mentened kellett volna a saját életedet! – felelte Piton vicsorítva.

Harry átlátott a helyzeten, ezért csak legyintett.

- Mire mennék maga nélkül? – kérdezte, de nem várt választ, és úgy tűnt, a férfi nem is akar rá válaszolni.

Piton félrehúzta a főzetet, majd hagyta hűlni. Egy széket húzott Harry mellé, és kezébe vette karját. A férfi precíz, gyakorlott mozdulatokkal felnyitotta a sebet, majd lelocsolta valami bájitallal, amit már előtte elkészített. Harry szemei előtt csillagok ezrei táncoltak a fájdalom miatt, de nem akart még csak felszisszenni se, nehogy ugyanarra a sorsra jusson, mint előző nap Piton.

- Nyugodtan ordíthatsz, Potter, engem nem zavar – gúnyolódott.

- Nagyon vicces – sziszegte Harry, majd hanyagul odavetette –, volt már rosszabb is.

Nem akarta megadni a férfinak azt az élvezetet, hogy szenvedni lássa – bizonyára sokszor elképzelte már magában ezt a kielégítő pillanatot.

- Ettől csak a Cruciatus rosszabb, úgyhogy tudom, hogy fáj – nézett rá lekezelően.

- Pontosan.

Harry valami furcsát látott megvillanni a férfi szemében. Teljesen úgy tűnt, mintha megdöbbentené az, hogy tudja, milyen kínokkal jár egy Cruciatus átok. A fájdalom a karjában lassan alábbhagyott, de a férfi még mindig őt nézte, amitől kezdte zavarban érezni magát.

- Megkérdezhetem, hogy mitől váltam hirtelen ilyen érdekessé? – kérdezte Harry fészkelődve.

Piton, mint akit rajtakaptak, elkapta a tekintetét, felállt, majd a főzethez sétált, amiből kiszedett egy adagot, és a fiú elé tolta.

- Mikor történt? – kérdezte hirtelen.

Harry lenyelte a förtelmes ízű zöldes löttyöt, majd kérdőn Pitonra nézett.

- Mire gondol?

- A Cruciatusra.

- Ja, hogy arra – adta a fiú a tudatlant, de esze ágában sem volt válaszolni.

- Igen, arra, tehát? – Piton kezdett kijönni a sodrából, így Harry megadóan válaszolt.

- Először a Trimágus Tusán, amikor negyedikes voltam. Akkor tért vissza Voldemort, és megismerkedtem a pálcájával. A halálos átokkal is találkoztam volna, ha nincs Fawkes, vagy a szüleim.

- Tessék? Hogy került oda Fawkes? És a szüleid? – értetlenkedett Piton.

Harry minden vidámság nélkül felkacagott.

- Sehogy. Csak Fawkes farktolla van az én pálcámban is és Voldemortéban is, ez előidézte a Priori Incantatem varázslatot, így megmenekülhettem – magyarázta.

- Erről nem tudtam – vallotta be a férfi.

- Nem hiszem, hogy Dumbledore nagydobra akarta verni, de gondolom Voldemort sem. Más meg nem biztos, hogy tudta, hogy miről van szó, vagy mit látott ott.

- De ez jó hír, így legalább van esélyed a Sötét Nagyúr ellen – mondta Piton, miközben precíz kötéssel látta el a fiú karját.

- Kétlem. Akkor miért rabolták el Ollivandert? A holttestét hónapokkal korábban megtalálták, szerintem Voldemort készíttetett magának egy új pálcát – rázta a fejét csalódottan Harry.

- Most, hogy mondod, csodálkoztam is, mire kell Ollivander a Nagyúrnak. De hiába faggatóztam, senki sem tudta.

- Voldemort még a bizalmasai előtt is bizalmatlan – nevetett fel keserűen a fiú. – Még jó, hogy mi ebben nem hasonlítunk rá - folytatta szemtelenül Piton szemébe bámulva.

- Haha, nagyon vicces – húzta el a száját a férfi. - Ezzel a béna célzással arra igyekeztél rávilágítani, hogy nem fordulok feléd elég bizalommal?

- Miért, nincs így? – érdeklődött Harry, miközben érezte, hogy az előbb megivott bájital belülről marja a bőrét, de nem mutatta, hogy ez milyen kellemetlenül érinti.

- Ha nem bíznék benned legalább egy kicsit, nem engedtem volna, hogy tegnap kezeld a sérüléseimet – kezdett el beszélni szájbarágós stílusban a férfi. – Mivel igen régóta kém vagyok, azt hiába várod, hogy ész nélkül, holmi érzelgősségre alapozva bárki puszipajtásává válok – folytatta kegyetlenül, mélyen Potter szemébe nézve.

- Hogyan is várnék el ilyesmit? – tette fel a költői kérdést Harry, majd egyre idegesebben fészkelődött. Hogy ne kelljen a bájital hatásaira figyelnie, kétségbeesetten folytatta a beszélgetést, hogy legalább ezzel is elvonja a figyelmét.

- Ha nem vársz, akkor az csak jó mindkettőnknek – bólintott Piton.

- Azért, ha nem is leszünk soha puszipajtások – idézte a férfit -, azért mesélhetne nekem néhány dologról. Kissé idegesítő, hogy maga sokkal többet tud rólam, mint fordítva!

- Mire vagy kíváncsi?

- Arra, hogy miért a mi oldalunkon áll ebben a harcban, amikor sokkal inkább… - kezdett el hebegni, nem tudta normálisan szavakba önteni érzéseit. Nagy levegőt vett, összeszedte a gondolatait, majd folytatta. – Szóval hogy lehetséges, hogy egy oldalon harcol azokkal az aurorokkal, akik a felesége leépüléséhez nagymértékben hozzájárultak?

- Azt hiszed, nem akartam bosszút állni rajtuk? Azt hiszed, nem voltam mérhetetlenül dühös? Minden egyes alkalommal, amikor elöntött a gyilkos indulat, hogy halomra gyilkoljam az egész bandát, Mordonnal az élen, Albus volt az, aki jóságával és végtelen türelmével a lelkemre beszélt. Ha ő nincs, az Azkabanban tölteném le hátralevő életemet.

- De önt is elfogták akkor, és ha nincs az igazgató, bántották volna.

- Miért, mit gondolsz, kik okozták ezeket a sérüléseket a testemen? Azt hiszed, a halálfalók? Tévedsz, ezeket a sebeket az aurorok okozták, amíg fogságban voltam, míg egy kis részüket egy muglitól „örököltem”.

- Az… az apjától? – kérdezte óvatosan Harry.

- Sokat tudsz – mordult fel Piton. – Igen, az apámtól. Ha ugyan lehet annak nevezni azt a porban csúszó férget. Megvetem őt, mert mindig olyanokat bántott, akik védtelenek voltak vele szemben, ez pedig a leggyávább viselkedés. Az anyámat, aki túlságosan szerette ahhoz, hogy varázslattal védekezzen, és engem, amikor még túl kicsi voltam, hogy tegyek ellene. Nem csoda, ha ilyen ősökkel én is egy rém vagyok - nevetett fel keserűen.

- Hát, igaz ami igaz, maga is szereti rémisztgetni a gyerekeket – nevetett Harry. – De csak szavakkal bánt, az ellen pedig előbb-utóbb immunis lesz mindenki, aki egy kicsit is jobban megismeri.

- Tévedsz, ha azt hiszed, ismersz.

- Nem, tényleg nem ismerem, de azon vagyok, hogy ez megváltozzon. És már nem tud elijeszteni a fekete ruha, az éles nyelv és pár poén a káromon, ennél komolyabb problémákkal is szembe kell néznem mostanában! – jelentette ki sokkal magabiztosabban, mint érezte magát. – Most pedig, ha nem haragszik, kimennék, mert megfulladok ettől a bűztől – füllentette, majd büszke tartással kivonult a konyhából.

Csak akkor torzult el arca a fájdalomtól, amikor már kint volt a kertben.

- Jól vagy? – lépett mellé Flammy, és félszegen elmosolyodott.

- Igen, köszönöm – mosolyodott el zavartan Harry. Kissé kellemetlenül érintette, hogy a lány látta, amint elengedi magát, és utat enged az előtörő fájdalomnak.

- Nem vagyok már kislány, felesleges hazudnod – nézett a szemébe Flammy, de amikor viszonozta pillantását, zavartan lesütötte a szemét.

- Oké, igazad van. Piszkosul ég belülről a karom, de nem szeretném, ha ezt Mr. Stevenson is tudná, rendben? – adta meg magát. A lány a hirtelen támadt nyíltságával jobb kedvre derítette. – Mit csinálsz itt kint egyedül? – kérdezte meg. – A nővéred bizonyára mondta, hogy nem valami biztonságos az udvar, amíg nincsenek megerősítve a védővarázslatok a kerítésen.

- Van egy kutya a szomszédban, azt látogattam meg. Nekem nem lehet, mert apa allergiás rá, de gyakran átszököm, hogy meglátogassam Vakarcsot – pirult el zavarában. – Nem tudnak róla,;van egy ruhakefém elrejtve itt kint, és mielőtt bemegyek a házba, mindig letisztítom a szőrt a ruhámról.

- Értem. Nincs kedved bejönni? Én kezdek fázni.

- Mindjárt, de még nem takarítottam le a ruhám – motyogta a lány, aki zavarban volt, hogy ennyi ideig kettesben beszélget egy hímnemű egyeddel, aki ráadásul érdeklődve kérdezgeti.

- Hagyd csak – emelte fel épp karjával Harry a pálcáját, és egy varázslattal elintézte a műveletet. Éppen időben végzett, mert kisétált hozzájuk Hermione.

- Mi újság? – fordult a fiúhoz. – Készen van a főzet?

- Már meg is ittam. Nem volt túl finom, de míg itt kint beszélgettem Flammyvel, észre sem vettem, mikor múlt el az a kellemetlen, égető érzés.

Óvatosan mozgatni kezdte sérült kezét, és máris érződött egy kis enyhe javulás rajta. Nem szisszent fel fájdalmában, amikor ökölbe szorította a kezét.

- Azt hiszem, visszamegyek Mr. Stevensonhoz, és megpróbálom rávenni, hogy kicserélhessem a kötéseit.

- Majd ebéd után, rendben? Anya rendelt telefonon egy kis ennivalót, miután a konyháját kisajátította Mr. Stevenson – mosolyodott el. – Kínait eszünk Flammy, örülsz? – nevetett húgára.

- Juhé! – kiáltott fel a lány, majd a bejárat felé iramodott. Csak a válla felett szólt vissza, mielőtt eltűnt volna. – Megterítek, oké?

Hermione nevetve megcsóválta a fejét szeleburdi testvére után nézve.

- Meg sem kérdezem, szereti-e a kínai kaját – vigyorgott Harry is, majd mindketten – méltóságteljesen, ahogy az a felnőttekhez illik – besétáltak a házba.

Az ebéd mindannyiuk számára érdekes élmény volt.

Piton méla undorral ismerkedett a evőpálcikákkal, miközben úgy tologatta tányérján az ételt, mintha valami nyálkás, undorító rovart kéne megennie.

Flammy vele szemben ült, és lelkesen, gyakorlott mozdulatokkal lapátolt be mindent, amit maga előtt talált, mosolyt csalva szerető családja tagjainak arcára.

Harry örömmel fedezte fel, hogy már alig érzi a karját, így kitartóan igyekezett minden falatot elég hosszan a két pálcika közé csíptetni, hogy elérjen vele a szájához.

Hermione előadást tartott szüleinek, milyen óvintézkedéseket tartsanak be mindenképpen, ha nem akarnak még egyszer hasonló veszélyhelyzetbe kerülni.

- Mr. Stevenson, eddig mindig elmaradt, de szeretnénk megköszönni, hogy magára vállalta a gyerekek védelmét – szólította meg a kitartóan fintorgó Pitont Hermione édesapja.

- Nem tesz semmit, uram – vette elő legszebb modorát a férfi. – De - bizonyára ön is észrevette -, a lánya és Mr. Potter már nagykorúak, így önállóan felelnek tetteikért. Botorság tehát még mindig gyerekként beszélni róluk – tette hozzá gúnyosan.

Harry magában elmosolyodott - a nem létező bajsza alatt -, de csendben maradt. Végre valaki, aki észrevette, hogy egy ideje már felnőtt!

- Meddig tudtok maradni, kincsem? – szólította meg lányát Rosary Granger, véget vetve a kissé fagyos hangulatnak.

- Addig maradunk, amíg a fiúk rendbe nem jönnek – pirult el a lány becenevét hallva. Sejtette, hogy ezt még visszakapja valamilyen gúnyos megjegyzés formájában.

- Holnap indulunk – jelentette ki Piton, majd, hogy kissé tompítsa nyers stílusát, hozzátette: - Köszönjük a vendéglátást, de sok dolgunk van, ami nem tűr halasztást.

Ebéd után Harry odalépett Pitonhoz.

- Menjünk fel a szobájába, itt az ideje, hogy átkössem a sebeit, uram – mondta. Ellenkezésre számított, de Piton csak fintorgott, és elindult a lépcső felé.

- Egy részével magam is boldogulok – közölte, amikor már kettesben voltak. Levette fekete pulóverét, és elkezdte kigombolni az ingjét, ami - mivel Hermione apjától kapta -, kék volt.

- Lehet, de ha már segítek, egyszerűbb, ha mindet én kezelem le – ellenkezett Harry.

A mell alatti sebe már jobban nézett ki, de azért még kapott egy réteg kenőcsöt, mielőtt felrakta volna az új kötést. Sokkal ügyesebben boldogult, mint előző nap.

- Hogy van a kezed? – szólalt meg hirtelen Piton.

- Jól, köszönöm – lepődött meg Harry.

- Ha esetleg néha égne belülről a bőröd, az teljesen természetes jelenség – figyelmeztette a férfi, egyre nagyobb ámulatba kergetve az ifjú Pottert. Most mi van? Miért játsza a segítőkészt? Talán ezt a furcsa módját választja a köszönetnyilvánításnak?

- Értem – motyogta, majd igyekezett gyorsan másra terelni a témát. – Eléggé jól érzi magát ahhoz, hogy most megbeszéljük a továbbiakat?

- Igen, és idehozhatnád azt a térképet, amit Malfoy-tól vettetek el.

- Rendben, és idehívom Hermionét is – közölte ellenkezésre számítva, de Piton csak biccentett, és gyorsan visszavette az ingét.

Két perccel később körülülték a szoba apró asztalát, középen kiterítve a gyűrött pergamenlapot.

- Tegnap tanulmányoztam már, de nem tudok rájönni, hogy mit ábrázolhat – szólalt meg először Hermione. – Nincs rajta semmi felirat, egyedül az égtájakat jelölték itt fenn, a bal felső sarokban – mutatta.

- Ez itt egy furcsa formájú hegy – mutatott egy pontra Harry. – Ez pedig valamilyen folyó lehet.

- Mi sem vagyunk vakok, Potter – mordult fel Piton.

- Potter? Az előbb még Mr. Potter voltam – nevetett fel a fiú.

- Néha muszáj udvariasnak lenni – közölte semleges hangon Piton, majd újra a térkép fölé hajolt. – Nincs különösebben semmi egyedi rajta, amitől biztosra mehetnénk, hogy ez itt melyik országban lehet. Azt sem tudjuk, mire jó a térkép, azon kívül, hogy egy halálfalónál találtuk. Talán a Sötét Nagyúrnak fontos ez a fecni. Ha így van, minden erejét beveti majd, hogy megszerezze, és akkor tudjuk majd, hogy jó nyomon járunk, és akkor újra elővehetjük. De addig hagyjuk ezt itt, és foglalkozzunk inkább Erdéllyel.

- Erdéllyel? – vonta fel szemöldökét Hermione.

- Tényleg, te nem voltál ott, amikor kihallgattuk Malfoyt – kapott a fejéhez Harry. – Ő beszélt egy kehelyről, ami Voldemort számára nagyon fontos, és egy erdélyi településen van elrejtve.

- Talán Hugrabug kelyhe? – csillant fel a lány szeme.

- Meglehet – biccentett Piton. – Bár Malfoy nem említett horcruxot, ez nem mérvadó, mert a Sötét Nagyúr sok mindent igyekezett halálfalói előtt is titokban tartani, beleértve a lélekdarabjait is.

- Értem. Akkor innen egyenesen Erdélybe megyünk?

- Igen. Az országhatártól mugli módon kell közlekednünk. A nemzetközi zsupszkulcshálózat számunkra nem biztonságos, hoppanálni meg csak akkor tudnánk, ha valamelyikünk ismerné az úti célt, de országhatárokat így sem léphetnénk át ellenőrzés nélkül. Mugliként csak útlevél kell, és némi álruha. Majd, amikor veszélyesebb helyekre érkezünk, felveszem valaki olyan alakját százfűlé főzettel, aki szabadon közlekedhet. Most, hogy nincs pálcám, egy darabig minden nehezebb lesz.

- Valahogy szerezhetünk egy pótpálcát.

- Legyen eszed, Potter! A varázspálca személyre szól, egy nem megfelelő pálcával csak nagyon gyatra varázslatra képes bárki, ki kell húznunk halálfaló-, illetve aurortámadás nélkül Erdélyig, ott majd készíttetek magamnak egy újat. Addig majd ti vigyáztok rám – nevetett gúnyosan.

- És kinek az alakját szeretné felvenni az utazás során? – érdeklődött Harry. Rossz sejtése volt, és előre rettegett attól, hogy mit fog válaszul kapni.

- Sajnálom, de azt hiszem, Ronald Weasley alakjában kelteném a legkisebb feltűnést, annak ellenére, hogy halott – szólalt meg csendesen Piton, és most az egyszer úgy nézett ki, tényleg nincs ínyére a helyzet. Hogy a kegyeletsértés nem nyerte el a tetszését, vagy nem akarta feleslegesen kínozni kényszerűségből fogadott társait, nehéz volt róla elhinni. Inkább az lehetett az ok, hogy nem szívesen vette volna fel pont egy Weasley alakját akár napokra is.

- Nincs tőle hajszálunk – közölte Hermione ellentmondást nem tűrő hangon, falfehéren.

- Tévedsz – pillantott rá Piton. – A táskámban több van, mint elegendő.

- Hogyan? – lepődött meg Harry.

- Akkor gyűjtöttem össze, amikor a lakásotokban voltunk. Nem tudhattam, mit hoz a jövő, így felkészültem egy esetleges gyors menekülésre. Egy aurorok elől menekülő ex-halálfaló jól teszi, ha mindig van nála egy adag százfűlé főzet, és egy adag hajszál azon személyektől, akiknek az alakját feltűnésmentesen felveheti pillanatok alatt - magyarázta a férfi. – Mit gondoltok, hogyan lehetséges, hogy eddig nem fogtak el az aurorok? Úgy, hogy elővigyázatos vagyok.

- Nekem ez akkor sem tetszik – ellenkezett Hermione, és Harry teljes szívéből egyetértett.

- Sajnálom, mástól nincs nálam hajszál. Gondolom, azt sem szeretnéd, ha valamelyik rokonod...

- Nem – vágott a szavába a lány. – A családom szóba sem jöhet.

- Akkor nincs más választásunk, mint Ron Weasley – állapította meg Piton. – Ne aggódjatok, tényleg csak végszükség esetén veszem fel az alakját.

- Holnap reggel indulás előtt kimegyek Ron sírjához – állt fel remegve a lány. – Ha ott végeztem, indulhatunk Erdélybe. Ehhez ragaszkodom – fűzte hozzá elszántan.

- Rendben – bólintott Piton, aki értette, valamit valamiért: ha beleegyezik ebbe a kitérőbe, a lány sem ellenkezik tovább Ron haja miatt.

Írok egy kritikát!

Következik: A hajóút