Hermione kissé durcásan lement a földszintre, hogy eltakarítsa az udvarról a véres küzdelem nyomait az idegenek és a családja szeme elől, miután a szülei és húga lelkére kötötte, hogy nem néznek ki az udvarra, és az emeletet is elkerülik.

Harry ezalatt lassan magához térítette Pitont egy Stimulával.

- Kórházba kellene vinnünk magát – mondta a férfinak, mire az mérgesen ráripakodott.

- Nincs kórház, csak te vagy itt. Kérdés, hogy meg tudsz-e önállóan birkózni a feladattal.

Harry válaszul újra végigmérte a férfit, azon gondolkodva, mivel is kezdje a gyógyítást. Közben rekord gyorsan Hermione is visszatért, Piton kettétört pálcáját szorongatva.

- Mit segítsek? – kérdezte Harrytől harcra készen.

- Arra gondoltam, le kéne venni a ruháit, mert a teste tele lehet karmolásokkal és törésekkel – suttogta a fiú, mire Piton felhördült.

- Megkérhetnélek Granger, hogy hagyd el a szobát? Potter egyedül is boldogul a gyógyításommal!

- Ne aggódjon, professzor, láttam már meztelen férfitestet életemben! – sértődött meg a lány. – Önnek gyógyításra van szüksége, én pedig jobban értek az ilyen varázslatokhoz, mint Harry! – fűzte hozzá.

- Kifelé! – kiáltott rá Piton, mire hirtelen elakadt a hangja, és elsápadt a rátörő fájdalomtól.

- De… - ellenkezett a lány.

- Menj ki Hermione, kérlek! – szólt közbe Harry. – Tudod, milyen makacs Piton, nem szeretném, ha belehalna ebbe! Márpedig most nincs időnk ilyenen vitatkozni! Maradj a közelben, és ígérem, azonnal hívlak, ha valamivel nem boldogulok!

Hermione fájdalmas tekintettel bólintott, majd sértetten kivonult, miközben nem felejtett el néhány végső tanácsot adni.

- Végre – sóhajtott fel Piton, mikor bezárult utána az ajtó.

- Csak segíteni akart! – vette védelmébe Harry.

- Akkor sincs szükségem nézőközönségre – morgott tovább a férfi, bár arca sápadtabb már nem is lehetett volna, ismét ájulás közeli állapotba került.

Harry csak bólintott, és gyorsan leszedte a férfiról a mugli pulóvert és inget, amit már úgyis csak cafatokban viselt. Ahogy előtűnt Piton hófehér bőre, azonnal megértette, miért szeretne minél kisebb nézőközönséget. A sápadt testet beborították a kisebb-nagyobb átokhegek, forradások.

- Nyugodtan gúnyolódj, már megszoktam – közölte Piton semleges hangon. – Most már legalább lesz mit mesélned a haveroknak!

- Maga hülye – közölte erre Harry. – Valaki a homlokán visel örök bélyeget, valaki meg a mellkasán. Mi a különbség?

Többet nem is foglalkozott a férfi megjegyzéseivel, inkább sérüléseit vette szemügyre. Bal melle alatt mély sebből vér csordogált, ott karmolhatta meg legjobban a vérfarkas. Emellett sok apróbb karmolásnyom látszott, de harapásnyom szerencsére egy sem akadt.

- Azt hiszem, tényleg megúszta – lélegzett fel Harry. Meglepődött magán, hogy ennyire aggódott, vérfarkas lesz-e egykori mogorva és gonosz bájitaltanárából.

Az elkövetkező fél óra arra ment el, hogy Episkey-jel összeforrassza az eltört csontokat. Munkája akadt bőven: a küzdelmet Piton két bordája, és még több másik csontja is bánta.

A csontok összeforrasztása után magára hagyta egy kicsit a férfit, és kiment Hermionéhoz.

- Van valamilyen fertőtlenítőd, amivel lekezelhetem a sebeket, mielőtt lezárom őket? Malfoy körme nem lehetett túl tiszta, föld és minden egyéb lehet a sebekben - mondta a lánynak.

- Nálam nincs semmi, de mugli fertőtlenítője van a szüleimnek. Idehozom. Különben jól van? – bökött az ajtó felé.

- Igen, és azt üzeni, bocsánat, hogy olyan bunkó volt – hazudta Harry, de Hermionét nem ejtették a fejére.

- Persze, kint meg zöld hó esik.

- Oké, igazad van – nevetett fel Harry. – Odakint minden rendben ment?

- Igen, persze. Elrejtettem Malfoy testét az erdőben, hogy később hívhassuk az aurorokat. Majd hazudnunk kell, hogy ránk támadt. De megtaláltam a ruháit, átkutattam a zsebeit, és ezt találtam – mutatott fel egy gyűrött pergament. – Valami térkép, de elég kezdetleges, és nem tudom, mit ábrázol. Lehet, hogy számunkra semmilyen jelentőséggel sem bír.

- Lerajzolta a hazavezető utat, hogy ne tévedjen el – gúnyolódott Harry.

- Ejha, még pár hétig össze leszel zárva Pitonnal, és ugyanolyan leszel, mint ő – nézett rá meglepődve Hermione, majd végre elsietett a fertőtlenítőért.

Harry a szavain meglepődve a gondolataiba merült, miközben visszasétált a szobába.

- Mi történt? – kérdezte már viszonylag erős hangon Piton.

- Hermione talált valamilyen térképet Malfoynál. Majd ha jobban lesz, megnézheti – vágott elébe a kérésnek. – Most inkább azzal foglalkozzunk, mit csináljunk a törött pálcájával. Nélküle védtelen, de mégse sétálhat be az Abszol úton egy varázspálcaboltba.

- Majd Erdélyben veszünk másikat. Ott talán nem köröznek az aurorok.

- Teljesen megőrült?! Erdélybe akar menni? – nézett a férfira kérdőn, de aztán legyintett. – Majd kialussza.

- Potter! Erdélybe kell mennünk, mert ott a kehely – ellenkezett Piton.

- Rendben, majd meglátjuk –válaszolta olyan hangsúllyal, ahogy meddő vitát szokás lezárni.

Ekkor kopogás törte meg a beszélgetést, Hermione jött vissza egy lavórnyi vízzel, gézzel és egy doboz apró, fehér tablettával. Nem merészkedett beljebb a szobában, tartva a beteg kitörésétől, de gyorsan elmondta a fiúnak, hogy mit hogyan kell használni.

- Dobj bele vagy húsz darabot ebből ebbe – mutatott a dobozra, majd a vízre. – Mosd ki a gézzel a sebeket, de vigyázz, mert ha fertőzött a seb, nagyon csípni fog.

- Kösz, Hermione.

Harry elvett mindent a lánytól, majd az ágy mellé tette. Mindent úgy csinált, ahogy azt utasításban kapta: megvárta, míg feloldódnak a fehér pirulák, letekert egy adag gézt, és elkezdte mosni a férfi sebeit.

Eleinte nem látott változást, de aztán a sebek fehéren habzani kezdtek, és Harry úgy gondolta, Piton most fog üvölteni, de a férfi nyugodtan tűrte a beavatkozást.

- Nem fáj? – kérdezte, mire a bájitaltanár megrázta a fejét.

De alig néhány másodperc telt el, mikor a férfi arca eltorzult a fájdalomtól, és halkan nyüszíteni kezdett, miközben az ágy szélét markolta. Harry sajnálni kezdte, de jól tudta, hogy semmit sem tehet, mert a sebeket ki kell tisztítani, és a mugli módszer ugyan fájdalmas, de hatásos.

- Most már fáj – nyöszörögte Piton halkan.

- Sajnálom, muszáj kitisztítanom a sebeket.

- Csak csináld gyorsan – mondta a férfi még mindig fájdalomtól eltorzult arccal. – Csessze meg, ez egyre rosszabb. Nem tudtam, hogy a muglik is ismerik a Cruciatust.

- Nagyon vicces. A muglik nem ismerik a bájitalokat, de nem mondhatnám, hogy azok egy kicsivel is jobbak, mint ezek.

Egy másik sebet kezdett el kimosni, mire Piton keze teljesen elfehéredett, ahogy az ágy szélébe kapaszkodott. Harry gondolt egyet, és ráfogta a pálcáját.

- Tudja mit? Stupor! – kiáltotta.

Ezután nyugodtan folytatta a munkáját, mintha mi sem történt volna. Egy bő fél óra alatt végzett a sebek kitisztításával, de önállóan nem merte őket bezárni. Eltüntette a véres cafatokban lógó ruhát, a gézeket, majd lehordott mindent a földszintre, ahol Hermione az asztalnál ülve nézett maga elé.

- Hogy van? – kapta fel a fejét, amikor meglátta Harryt.

- Ájultan – vigyorgott rá a lányra. – Kiütöttem, mert eléggé rosszul tűrte a kezelést.

- Hát igen, a Hyperol nem a gyengédségről híres. Sikerült kitisztítani a sebeit rendesen?

- Nem zártam be őket, mert szeretném, ha megnéznéd, hogy nem rontottam-e el valamit. Csak el ne mondd neki, hogy láttad, mert kitekeri a nyakam!

Hermione bólintott, majd elindultak vissza a szobába. A lány majdnem felsikoltott, amikor meglátta Piton hegek szabdalta bőrét.

- Szent Merlin! Már értem, miért nem akarta, hogy lássam – mondta aztán jóval csendesebben. – Vajon hol szerezte ezeket?

- Nekem lenne egy-két tippem, de azt hiszem, a legkevésbé sem tartozik ránk.

- Igazad van – mondta Hermione, majd közelebb lépett hozzá, és megvizsgálta a sebeit. – Szép munkát végeztél, de ezt itt még ne zárd le, a többit lehet – mutatott a mellkasán lévő vágásra. – Ezt még ki kell tisztítani holnap is.

- Segítesz? – kérdezte Harry, miközben közelebb lépett Pitonhoz.

Hermione bólintott, és néhány perc alatt be is forrasztották az összes sebet.

- Ezt be kellene kötöznünk. – A lány magához vette az egyik széken lévő gézt, majd egy pálcaintéssel magához hívott egy tubus kenőcsöt, és nekilátott bekenni a férfi sebe körüli részt, végül bekötötte és leragasztotta.

- Ha átvérzik, ki kell cserélnünk. Remélem menni fog egyedül, mert nem hiszem, hogy örülne neki, ha folyton kiütnéd, ha át akarod kötözni – nevetett fel Hermione idegesen. – Akkor én most megyek is, mielőtt még felébred, és leordítja a fejem.

- Rendben, köszi mindent. Egy angyal vagy – mosolygott a lányra. – Valami ruha is kellene neki, mert nem hiszem, hogy takaróban kellene járkálnia. Kérnél apukádtól néhány holmit?

- Persze – felelte, azzal kiment.

Harry egy nonverbális Stimulával magához térítette Pitont.

- Ez mire volt jó, Potter? – kérdezte a férfi dühösen.

- Idegesített, hogy nyöszörög – vágta rá Harry, mert nagyon jól tudta, hogy Piton úgysem hinné el, hogy őt akarta kímélni.

Piton erőtlenül visszahanyatlott az ágyra.

- Hozok magának néhány ruhát, aztán aludnia kellene.

- Meg kell erősíteni a ház körüli védelmet – válaszolta Piton eltökélten.

- Persze, majd összeesik nekem, aztán cipelhetem. Még mit nem – felelt Harry makacsul.

- Van pálcád is.

- Ha viszont újra vérezni kezd a mellkasán a seb, nekem kell átkötöznöm, úgyhogy maradjon ágyban, ha jót akar, vagy odaragasztom egy csinos kis átokkal – parancsolta Harry szemrebbenés nélkül.

- Potter…

- Most nincs pálcája, úgyhogy ellenkezni sem tudna. Jobban tenné, ha aludna, és nem rám fecsérelné az energiáját.

Piton csak morgott egyet, de Harry legnagyobb meglepetésére szót fogadott. Lám, mit tesz egy kis mardekáros hazugság. Még hogy amiatt aggódik, hogy át kell kötöznie a sebét.

- Remélem holnapra jobban lesz – gondolta, miközben kilépett a szobából, és lesétált a lépcsőn.

Hermione már ott várta egy adag ruhával a kezében, mellette ott ült Flammy is. Harry elvette a ruhákat, és ismét felment az emeletre - kezdte már unni a lépcsőzést. Belépett a szobába, és legnagyobb meglepetésére Piton nyakig be volt takarózva.

- Itt van néhány ruha. Van közte pizsama is, ajánlom, azt használja.

Ezzel magára hagyta a mérgesen néző Pitont, és lesétált Hermionéhoz.

- Minden mardekáros énemet bevetettem, és aludni küldtem – indított neki Harry vigyorogva.

- Csak nem szót is fogadott? – kérdezte Hermione meglepve. – Mert amennyi mardekárosság beléd szorult, azzal még a Hugrabugban is kiköthettél volna.

Harry hirtelen nem tudott mit mondani, de aztán rájött, hogy Hermione igazán elég érett ahhoz, hogy megértsen mindent.

- Tudom, hogy sohasem mondtam, de elsőben a Süveg a Mardekárba akart tenni – mondta egyre jobban elvörösödve.

- Ezt miért nem mondtad soha? – nézett rá Hermione megdöbbenve, de egyben szemrehányóan is.

- Nem tartottam fontosnak.

- Vagy inkább szégyellted – szólt közbe Flammy.

- Igen, így is fogalmazhatunk – tette hozzá Harry egy kis gondolkodás után.

- Ennyit arról, hogy vérbeli Griffendéles lennél.

- Az vagyok – vágta rá Harry. – Vagyis inkább az szeretnék lenni, mint mardekáros.

Hermione megcsóválta a fejét, majd halványan rámosolygott a fiúra.

- Ne félj, én aztán nem bántalak emiatt, de ezt már hamarabb is elmondhattad volna. Nem szégyen Mardekárosnak lenni, legfeljebb Cracknak és Monstrónak, akik szégyent hoznak az egész Roxfortra, nemhogy a Mardekárra!

- Én azt hittem, hogy nem szereted őket.

- Nem erről van szó, Harry. Malfoyt tényleg utálom, de őt akkor se szeretném, ha Griffendéles lenne, hovatartozástól függetlenül. Nehogy azt hidd, hogy a Hugrabugból vagy a Hollóhátból mindenkit kedvelek. A kis barátnőd, Cho Chang Mariettáját például nem szeretem. De Changet sem – vont vállat Hermione. – Hisz te sem utálsz minden Mardekárost, csak Malfoyt, a két üstökét, meg Voldemortot.

- Ez igaz. A többieket nem is ismerem.

- Na látod. Mellesleg visszatérve Mr. Stevensonra, ezek szerint alszik?

- Nagyon remélem. Teljesen ki van merülve a harctól, nem beszélve a sebeiről, amiknek gyógyulniuk kell. Biztosan fel fog ébredni néhányszor, ha rosszul mozdul.

- Holnap újra kitisztítod a sebeit, és bekötözöd úgy, ahogy mutattam – hirtelen elhallgatott, és húgához fordult. – Flammy, kérlek menj aludni, késő van.

A húga elhúzta a száját, de Hermione éles pillantása beléfojtotta a szót. Jó éjt puszit adott nővérének, majd kissé durcásan távozott körükből.

- Harry – kezdte a lány halkan -, hol szerezte Piton azt a rengeteg sebet?

A fiú száját egy halk sóhaj hagyta el.

- Nézd, Hermione, tudom, hogy kíváncsi vagy, de talán neki is jobb, és nekünk is, ha nem tudjuk.

- De te tudod, látom rajtad.

- Csak sejtem, de kétlem, hogy örülne neki, ha elmondanám!

- Tudod, hogy soha nem élnék vissza vele… - mondta halkan a lány -, csak szeretném tudni.

- Miért?

Hermione vállat vont.

- Mert nekem is megvannak a magam sejtései, és nem szeretnék tévhitben élni.

- Inkább élj tévhitben, minthogy kinyírjon – mosolygott Harry, de sejtette, hogy ezzel még korán sincs vége a kérdezősködésnek. Mikor Hermione elővette a lehető legcsúnyább nézését, feladta. – Rendben, de ígérd meg, hogy tartod a szád.

- Ugyan már, Harry, olyan vagyok, aki fűnek, fának elmesél mindent, nem?

- Csak ígérd meg!

- Rendben, megígérem.

- Griffendéles becsületszavadra?

- Legyen – mondta Hermione.

Harry vett egy mély levegőt.

- Amikor okklumenciára jártam hozzá, egyszer sikerült betörnöm az emlékei közé, és olyan dolgokat láttam, amit a legkevésbé sem szerettem volna. Soha nem beszéltem róla nektek, mert úgy éreztem, nem tartozik rátok, és rám sem tartozott volna. Ezt persze most is fenntartom, mert igazából semmi közünk hozzá – rótta meg a lányt, de az meg se rezzent, csak várta a folytatást. – Piton apja kegyetlen volt, és erőszakos, csak egy emléket láttam, amiből ezt tudom, de abból azt a következtetést vontam le, hogy jó néhány sérülést ő okozott a saját fiának.

Hermione elhűlten nézett a fiúra.

- De azokat később begyógyíthatta volna, nem hiszem, hogy a gyerekkori sérüléseinek még nyoma van – mondta a lány, túlesve első döbbenetén.

Harry erre keserűen felnevetett.

- Tévedsz, Hermione, nem mindent lehet begyógyítani. Nem feltétlenül kell átokhegnek lennie egy forradásnak ahhoz, hogy soha ne tudd magadról levakarni.

- Ezt meg honnan tudod? – nézett rá értetlenül a lány.

- Csak tudom, és kész – válaszolt Harry kitérően.

Hermione óvatosan megfogta a fiú kezét, és a szemébe nézett.

- Azt hiszem, ideje lenne őszintének lennünk egymáshoz, nem gondolod? – kérdezte, de cseppet sem szemrehányóan, ami megdöbbentette Harryt. – Téged is bántottak gyerekkorodban?

Harry habozott egy darabig, aztán kibökte.

- Annyira nem, hogy túl sok nyoma maradjon – felelte szemlesütve.

- Miért nem mondtad soha? – kérdezte Hermione szomorúsággal teli szemekkel.

- Te elmondtad volna a helyemben? – kérdezett vissza Harry.

- Nem, talán igazad van. Mindenkinek megvannak a saját titkai, ahogy neked is, úgy nekem is.

- Miért van az, hogy mi soha semmit nem beszéltünk meg egymással, ahogy azt a rendes barátok szokták? – nézett a lányra bűnbánóan.

- Nem tudom, talán sohasem voltunk eléggé bizalmas viszonyban.

- Ezek szerint most abban vagyunk?

- Azt hiszem, ideje lenne már ennyi idő után, nem? Egyébként is, én már két dolgot is megtudtam rólad, amit évek óta tudnom kellene, mégis ebben az egy órában mondtad el.

- Talán igazad van – felelte a fiú mosolyogva. – Neked mi a titkod?

- Flammy – válaszolta Hermione egyszerűen.

- Hogyhogy? – nézett Harry értetlenül.

- Ő nem a húgom, hanem az unokahúgom. Apa bátyjának a lánya. Ez egy elég hosszú, és idegesítő ügy.

- Elmeséled?

- Ha kíváncsi vagy rá – mondta Hermione fanyalogva. – Orman bácsi felesége még akkor meghalt, amikor Flammy született. Ha jól tudom, gyermekágyi lázba halt bele. Orman bácsi pedig inni kezdett, és nem tudta egyedül nevelni Flammyt. Apáék évekig harcoltak azért, hogy hozzánk kerülhessen. Körülbelül hat éves lehetett, amikor megnyerték a pert, és ide költözhetett. Évekkel később, amikor negyedikesek voltunk, Orman bácsit bevitték a kórházba, és várakozólistára tették, hogy új májat kaphasson, de nem érte meg, meghalt, mielőtt segíthettek volna rajta. Ha úgy vesszük, megkönnyebbülés volt a család számára, mert addig állandóan zaklatott bennünket, árulást emlegetett és hasonlókat, gondolom sejted, hogy megy az ilyesmi. Nekem ő tette pokollá a gyerekkoromat, bár nem bánom, mert Flammy mindent megért számomra.

- Ezek szerint ezért nem meséltél róla túl sokat.

- Végül is igen.

Harry bátorítóan a lányra mosolygott, ezzel jelezve, hogy becsüli az őszinteségét. Úgy érezte, ezekkel az apró vallomásokkal is sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Valamivel később azonban már nem tudta elnyomni feltörő ásítását.

- Holnap folytatom a kikérdezést, de most azt hiszem, aludnunk kellene, mert én eléggé fáradt vagyok.

- Rendben. Megmutatom a szobádat, meg az ágyadat.

Hermione szüleire való tekintettel itt külön szobában kaptak elhelyezést, ami furcsa élmény volt mindkettejüknek. Nagyon régóta szinte mindig együtt voltak, és Harry csak remélni merte, hogy húga közelsége elég lesz barátnőjének, és nem törnek rá ismételten a rémálmok.

Lefekvés előtt a fürdőszobába indult, és zuhanyzás közben kimosta azt a sebet, amit Lucius támadásakor ejtett magán. Egy hevenyészett kötést alkalmazott rajta, majd bebújt az ágyába, azon gondolkozva, hogy mi történt vele és Hermionéval. Miért most beszélnek meg mindent, miért nem tették eddig, és mennyi rejtegetnivalója lehet még a lánynak, és mennyi van még neki is.

Írok egy kritikát!

Következik: Kísért a múlt