Harry egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy Piton hívta-e ide a vérfarkast, de aztán elvetette az ötletet, ennyire már megbízott benne. Átsuhant az agyán a gondolat, hogy ha Lucius Malfoy régóta lesben áll, akkor látta vele Pitont, ráadásul egy mugli házba menet. Ebben az esetben a férfi lelepleződött, viszont ha még nem látta meg őket, akkor sincs sok vesztenivalójuk, hiszen bármelyik pillanatban észreveheti őket.

A férfi elrántotta az ajtótól a fiút, majd egy nagy lendülettel elindította felfelé az emeletre. Harry értette, hogy miért teszi, úgyhogy nem szólt, csak felsétált. Egy perc múlva megjelent Hermione is.

- Mi történt, mért vágtok ilyen savanyú képet? – kérdezte Harryt.

- Itt van Lucius Malfoy – válaszolta, mire a lány teljesen elsápadt.

- Akkor sürgősen ki kell találnunk, hogy mi legyen, mielőtt idecsődíti a többi halálfalót.

- Gyorsan el kellene kapni, mielőtt ezt megtenné.

- Nem támadhatunk rá ész nélkül – ellenkezett Piton, teljesen jogosan. – Körül kellene szaglászni, hogy egyedül van-e.

- Ezt én vállalom – mondta Hermione, miközben egy pillanat alatt kiábrándította magát, de egy lépést sem tudott megtenni, amikor sikítás hallatszott az udvarról.

Harry összenézett Pitonnal, és rögtön tudták, hogy bizonyára Flammyvel történt valami. Rohanni kezdtek le a lépcsőn, majd ki a hátsó bejáraton, míg meg nem látták Luciust és a kezei között kapálózó lányt.

- Lám, lám, Potter – szólalt meg a férfi mézesmázos hangon. Külseje nem sokat változott az elmúlt hónapokban, talán csak az arcán jelent meg az arisztokratikus arckifejezés mellett valami ősibb, vadállatiasabb vonás. Lucius Malfoy olyan személynek tűnt, aki nemcsak, hogy megbarátkozott új állapotával, de még élvezetet is lelt benne. Flammy törékeny testével a karjai között rémisztő látványt nyújtott.

Harry most vette észre, hogy Piton lemaradt mögüle, Hermionét sem látja sehol, valószínűleg a szüleit tartja vissza ettől a megátalkodott elmebetegtől, így tehát egyedül maradt. Csak annyi dolga van, hogy húzza az időt, amíg a többiek kitalálnak valami használható tervet. Pálcáját bal kezében tartva ráfogta a férfira.

- Mire jó ez, Malfoy? Nem félsz, hogy megfertőződsz egy muglitól? – kérdezte. Látta, hogy Flammerine szemei kitágulnak a döbbenettől, mégsem látott más megoldást.

- Ó, Potter, édes vére van az ilyen kislánykáknak, mindegy, hogy aranyvérű vagy csak sár – fröcsögte a szőke férfi.

Harry nonverbálisan, pálca nélkül próbálta elérni, hogy pajzsot vonjon az ijedt lány köré, és a vérfarkas ne tudja bántani. Egyre erősebben koncentrált, nem is figyelve arra, hogy mit magyaráz a férfi Flammy véréről és húsáról. Néhány próbálkozás után sikerült egy egyszerű, mégis hatásos védőburkolatot vonni a lány köré, így újra figyelni tudott Luciusra.

- …ha tudnád, Potter, hogy milyen hálás lesz nekem a Nagyúr, ha elé viszlek!

- Miből gondolja, hogy magával megyek? – kacagott gúnyosan Harry, szemét le sem véve az ijedt lányról.

- Ha nem jössz, átharapom a barátnőd nyakát – vigyorgott gúnyosan Malfoy.

- Miért jött ide egyáltalán? – kérdezte értetlenül.

- Gondoltam, ha itt a sárvérű barátnőd, te se lehetsz messze. Hívtam a Nagyurat, aki engedélyt adott arra, hogy elvigyem ezt a kis finomságot – bökött pálcájával a kapálózó lányra. – Tudta, hogy utána fogsz jönni, de a szerencsétlen belém harapott, és még sikított is. Akaratos kislány, még a végén jó kis vérfarkast csinálok belőle!

- Ahhoz előbb át kellene változnia, nem gondolja? – nézett rá Harry úgy, mintha idiótát látna.

- Telihold lesz ma éjszaka, Potter - sziszegte vészjóslóan.

- Maga vérfarkas? – hüledezett Flammy, végre megértve a szituációt.

Harry a szeme sarkából látta, hogy a férfi mögött megjelenik Piton, de nem mert ránézni, mert félt, hogy felhívná rá Lucius figyelmét is, ezért inkább beszélni kezdett.

- Egy megátalkodott őrült, és még ráadásul vérfarkas is – magyarázta a lánynak. - Mondhatom, szép párosítás, de megkérdezhetem, hogy mivel érdemelte ki a fiától, hogy megharapja? – intézett kérdést Luciushoz.

Választ már nem kapott, mert Piton a pálcáját a férfi tarkójának szegezte.

- Engedd el Grangert – sziszegte a fülébe -, különben úgy megátkozlak, hogy a fiad sem ismer rád.

- Csak nem, Perselus? Elárulsz minket, te fattyú?! – dühöngött. – Egyébként nem tudom, mit akarsz, én nem is azt a Grangert fogom, amelyik neked kell!

- Engedd el Lia Flammerine Grangert – sziszegte újból, mire a férfi szorítása egy pillanatra meglazult, de aztán újra magához rántotta a védtelen lányt.

Pitonnnak se kellett több, az alkalmas pillanatban gondolkodás nélkül megátkozta Malfoyt, Harrynek úgy tűnt, hogy Sectumsemprával. A férfi rögtön elengedte Flammyt, aki rohanni kezdett Harry felé. A fiú magához ölelte a síró lányt, de pálcáját továbbra is a földön fetrengő férfira szegezte.

- Piton, te mocskos áruló! – kiabálta remegve Malfoy, miközben próbálta minden kinyíló sebére rászorítani a kezét, nem sok sikerrel.

Időközben Harry kiszúrta Hermionét is, aki még mindig kiábrándítva állt mellette, és simogatta húga hátát, szemét viszont le sem vette Luciusról.

A lányra bízta Flammyt, aki megszeppenve nézett utána, mert azt hitte, egyedül hagyta, de mikor feltűnt neki, hogy még mindig simogatja valaki a hátát, rájött, hogy nővére is vele van. Harry megítélése szerint egész jól fogadta a varázsvilág eme trükkjeit, vagy csak fel sem fogta igazán.

- Szóval mit kezdünk vele? – szegezte a kérdést Pitonnak.

- Kinyírjuk – válaszolta a férfi meglepve, mint akit sért már maga a kérdés is.

- Mi?! – nézett rá Harry értetlenül. – Nem elég egy Exmemoriam?

- Ennek még a halál sem elég – szűrte a szavakat összeszorított fogai közül. – Segíts, vigyük el, mielőtt itt vérzik el – bökött a szótlanul szenvedő Malfoy felé.

Hermione leszedte magáról a kiábrándító bűbájt, magához ölelte a húgát, akinek egyre jobban reszketett a lába, majd a többiekhez fordult.

- Ezt nem gondolhatja komolyan – ordította.

- Hangosabban nem megy, Granger?! – suttogta Piton éppen olyan halkan, hogy a lány még hallhassa. – És teljesen komolyan gondolom, hogy nem hagyom meg ennek az undorító féregnek az életét. De ha úgy gondolod, szívesen elengedem, és nem csak az én életem lesz a tét, de a húgodé is, na mit szólsz?! Szeretnél néhány csuklyást a házatok köré dísznek?!

Hermione nem felelt, csupán dacosan nézett a férfi szemébe.

- Van más megoldás is!

- A háború áldozatokkal jár – válaszolta Piton, majd lábbal meglökte Malfoyt, hogy a szemébe nézhessen. – Ha ez a mocskos szemét nem lenne, Rara még élne, még mindig sajnálod?

- Akkor sem kellene megölni. Adjuk át az auroroknak!

- Úgy gondolod, ne öljem meg? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét. – Szerintem ez a legkevesebb, amit kaphat azért, amit tett. Az Azkaban manapság már semmit sem ér az ilyesfajta alakoknak. Hisz még ti is sikeresen betörtetek oda!

Flammy ebben a pillanatban elájult, minden súlyával rádőlve Hermionéra, majd Malfoy is követte néhány másodpercen belül a kábulatba.

- Harry, segítenél? – nézett kérlelőn Hermione a tehetetlenül ácsorgó fiúra.

Harry két lépéssel ott termett, és ölébe vette az ájult lányt. Magához szorította, és bevitte a házba. Örült neki, hogy megszabadult a vitatkozó felektől, hiszen egyikőjüknek sem tudott igazat adni. Pitonnal is egyet értett, hogy Lucius Malfoy már sok dolgot elkövetett, amiért a legkevesebb büntetés a halál lenne, de hogy ő ebben részt vegyen?! Ráadásul ezt nem az ő dolga lenne eldönteni. Mindenesetre követi a férfit, hogy szükség esetén meg tudja akadályozni. Az aurorok riasztása is sok veszélyt rejthetett magában, hisz Malfoy-jal együtt könnyen elfoghatják Pitont is.

Miután Flammyt átadta a szüleinek, visszament a veszekedő pároshoz. Egy szó nélkül Piton mellé állt, és várakozón nézett rá. A férfi hátára vetette a vértől csatakos Malfoyt, és nem törődve az őt követő szitokáradattal, kisétált a hátsó kapun, be a ház mögött elterülő erdőbe. Jó pár percig gyalogoltak, mire lelökte magáról a súlyos terhet, és egy Stimulával magához térítette. A kolonc megrázta magát, majd felnézett a hordozójára. A földre köpte a szájában összegyűlt vért, majd gúnyosan felkacagott.

- Mit akarsz, Piton? Csak nem megölni? A te ártatlan lelked nem bírná el!

- Dumbledore-t is meg tudtam ölni, pedig ő jóval közelebb állt hozzám, mint te. Gondolod, majd pont beléd törik a fogam? – nevetett vissza gúnyosan Piton.

A szorult helyzetben lévő férfi arcára fagyott a gúnyos vigyor, majd egy pillanat alatt lelohadt.

- Mit akarsz, te fattyú?! – sziszegte Malfoy.

- Ezt most vegyem könyörgésnek? – gúnyolódott Piton.

Harryben teljesen megfagyott a vér, ahogy ránézett a kéjesen vigyorgó férfira, akinek szemében valami földöntúli vágy csillogott. Lucius gondolkodás nélkül leköpte a fölé tornyosuló férfit, mire az csak még jobban kacagni kezdett.

- Miért jöttél a Granger házhoz? – kérdezte Piton kíméletlenül.

- Azt hittem, már magad is kitaláltad. Potterre vadásztam, hátha megjelenik itt.

- Hol vannak a többiek? Miért vagy egyedül?

- Gondolod majd válaszolni fogok neked, áruló?!

- Crucio! – kiáltotta Piton.

Malfoy a sebei miatt tízszeresen erősebbnek érezhette az átkot, de Piton jó pár másodpercig nem engedte el, Harry pedig tehetetlenül nézte a jelenetet.

- Nos, igen, úgy gondolom, hogy válaszolni fogsz – vigyorgott Piton kegyetlenül, majd latinul kezdett mormolni valami varázslatot a férfire, aki egy hangos ordítással adta tudtára, hogy hatásos az átka. Harry rémülten nézte a vonagló férfit.

- A Nagyúr mindenkit a kehelyért küldetett, egyedül én kaptam azt a megbízást, hogy figyeljek.

- Miért támadtál? – faggatózott tovább Piton, nem törődve Malfoy nyöszörgésével.

- Mert láttam, hogy itt van a sárvérű – nyögte ki nagy nehezen.

- Miféle kehelyről van szó, és miért kell a Sötét Nagyúrnak?

- Nem tudok többet, csak annyit, hogy egy rituáléhoz szükséges - hirtelen felsikoltott a fájdalomtól, mire Piton levonta a tanulságot.

- Hazudsz. Minél többet hazudsz, annál jobban fog fájni, úgyhogy a saját érdekedben jobb, ha az igazat mondod. Mit tudsz még arról a kehelyről? Hol van?

- Egy eldugott kis városban Erdélyben – lihegte Malfoy.

Harry megrökönyödve bámulta a férfit, aki épp az imént fecsegte ki a Sötét Nagyúr legféltettebb titkait. Kezdett Piton latin átkára gyanakodni, ami ezt kiválthatta.

- Mi a város neve? – folytatta eközben Piton a faggatást.

- Lassel – válaszolta a szőke férfi tehetetlenül.

- Miért hisz ennyire abban a rituáléban az a szerencsétlen?

- Nem tudom – jött a válasz, és Harry meglepetésére elmaradt a szűkölés.

Piton körbejárta Malfoyt, úgy tűnt, gondolkozik. Harry úgy érezte, tudnia kell valamit.

- Miért támadta meg a fia? – kérdezte.

- Mert gyűlöl – köpte a szavakat Malfoy. – Szerinte én tehetek arról, hogy félresiklott az élete.

- Milyen igaza van – húzódott gonosz mosolyra Piton szája. – Mikor akarja a Sötét Nagyúr megtartani a rituálét?

- Ha meglesz a penge és a kehely, a megfelelő sötét varázslat, és az ősi fehér mágia is – jött a kimerítő válasz.

- Miféle penge? – kérdezte Harry érdeklődve.

- Amivel felvágja az ereidet, te elcseszett korcs – sziszegte a fiúnak.

Harry hirtelen felnevetett.

- Ennél még én is jobban tudok káromkodni – mulatott. Kezdte érezni, hogy mire megy ki a játék. – Mire kellett magának Flammy?

- Finom kis husika, jó lett volna szétmarcangolni, ha nem szólsz közbe – szűrte a fogai között.

- Tényleg, mindjárt telihold, jobb, ha még most megöllek – szólalt meg újra Piton, majd a férfira emelte a pálcáját.

Harryt teljesen letaglózta a tudat, hogy Piton újra gyilkolni kezd a szeme láttára, ezért inkább úgy döntött, meg sem várja, hogy mit csinál vele. Hátat fordított nekik, és elindult vissza a ház felé, amikor meghallotta a férfi hangját, de nem azokkal a szavakkal, amiket várt.

- Exmemoriam!

Ekkor jött rá, hogy Piton végig arra játszott, hogy Harry elhiggye, hogy tényleg meg akarja ölni, és eljátszhassa a szerepét.

- Mardekáros – puffogott magában, majd bevárta a férfit.

- De unom már, hogy az orromnál fogva vezet – fogadta Pitont.

- Nem úgy tűnsz, mint akit nagyon meglepett, hogy nem öltem meg – válaszolta a férfi.

Harry megvonta a vállát, majd továbbindult.

- Annyi minden van, Potter, ami nem rajtunk múlik. De jobb, ha sietünk, mert mindjárt telihold, és még a védővarázslatokat is meg kell csinálnunk. Malfoyt megkötöztem egy bűbájjal. Amint eltűntünk innen, értesítjük az aurorokat, hogy hol találják. Én nem szeretnék személyesen összefutni velük. Hiába van – neked köszönhetően – bizonyíték a kezemben, hogy nem kell üldözniük, sokáig tartana a magyarázkodás, nekünk pedig nincs erre időnk!

Mikor visszaértek, a két aggódó szülő, a kótyagos Flammy és a mérges Hermione fogadta őket.

- Semmi baja Malfoynak – indított Harry, mielőtt a lány rákezdhetett volna. – Csak kicsit vérzik itt-ott, de túl fogja élni. Az emlékei viszont odavesztek, remélem annyira, hogy azt sem tudja, kicsoda.

- Mire volt ez jó? – nézett Hermione Pitonra értetlenül, mire az csak megvonta a vállát.

Elkezdte körbejárni a házat, majd Harry segítségét kérte egy-egy varázslathoz. Felsétáltak az emeletre, ahol újabb bűbájokkal erősítették meg az egész szintet. Közben elmesélték Hermionénak, hogy mit hallottak Malfoytól, és ők ebből mire következtetnek.

- Mi volt az a varázslat, amit Malfoyra bocsátott? – kérdezte Harry kíváncsian.

- Az Igazmondás Kínzó Átka. Sötét varázslat, amivel halálra lehet kínozni a hazugokat, de Lucius nagyon jól tudta, hogy mi következik, ha hazudni kezd. Rákényszerít, hogy igazat mondj, különben pokoli kínokat okoz.

- Maga megkínozta Malfoyt? – hőzöngött a lány.

- Mennyi bajod van, Hermione?! – sóhajtott lemondóan Piton. – Nem kínoztam meg, csak egyszer hazudott.

- Hermione?! – lehelte a lány, mire a férfi felvonta a szemöldökét.

- Hagyd, néha elfelejtkezik arról, hogy ő a morcos halálfaló – legyintett Harry. – És Malfoynak tényleg nincs komolyabb baja, csak siessünk, mert nem szeretnék egy fedél alatt aludni vele ma éjszaka. Csak akkor hívhatjuk az aurorokat, ha Piton már nincs itt!

- Ha sokáig fecsegünk, Malfoy átváltozik – vetette közbe Piton, majd a fiatalokkal nem foglalkozva folytatta a megkezdett bűbájokat.

- És akkor mi történik? – kérdezte az időközben melléjük sompolygó Flammy. Úgy tűnt, már sikeresen magához tért a sokkból.

Harry elismerően pillantott a lányra: bizonyára bátorság kérdésében is nővérére hasonlít, még ha az idegenekkel nem is túl barátságos és érdeklődő.

- Gúzsba kötöttem, de nem tudom, hogy ha átváltozik, akkor is megfelelően tartja-e a kötél – válaszolt Piton. - Itt bent végeztem – fordult Hermione felé. – Most kimegyek, és megerősítem a kerítésen levő bűbájokat is, aztán mehetünk.

- A szüleim meghívtak minket vacsorára – jött zavarba a lány. – Igent mondtam, nem tudtam, hogy ennyire sietünk… visszamondjam? – nézett félve a férfira.

- Nem, hagyjad – sóhajtott nagyot Piton. – Inkább megerősítem kint Malfoyon a köteléket, és akkor tovább maradhatunk. Bizonyára sok megbeszélnivalód van a szüleiddel! – morogta, majd elindult kifelé. Az ajtó hangosan csapódott be utána.

- Csak én érzem, hogy hideg van itt? – ironizált Harry, barátnőjére mosolyogva. – Ne foglalkozz vele, hogy morog, rendben? Igent mondott, az a lényeg, meg különben is, senki sem kérte meg, hogy legyen a főnök.

- De most nekem és a családomnak tesz szívességet – ellenkezett Hermione. – Ezért igyekszem a kedvében járni, amennyire lehet.

- Értem. Azt hiszem, kimegyek utána, és megnézem, milyen varázsigéket használ. Hátha tanulok valamit - mosolygott Harry a lányokra, majd elindult lefelé a lépcsőn.

A tornácra lépve morgó hangra lett figyelmes. Látta Pitont, ahogy a kerítés mellett állva a pálcájával hadonászik teljesen elmerülve egy varázslatban, de a hang forrását nem tudta felfedezni. Amikor meglátta a férfira vetődő árnyat, már késő volt.

A felhők közül bágyadtan kivilágított a telihold, enyhe fényt adva az egyébként koromsötét esti égboltnak. A kertben a fehér hó visszaverte a Hold sápadt sugarait, így több méterről is tisztán láthatta a történteket.

Lucius Malfoy vérfarkasként még fenyegetőbb volt, mint emberi alakban. Szőre sárgán világított, de a szőrszálak több helyütt összeragadtak a rászáradt vértől – testéről nem tűntek el a Sectumsempra okozta sebek. Szeme világított, állkapcsát torz vicsorra húzta, kivillantva méretes tépőfogait. Több méterről vetette rá magát a mit sem sejtő Pitonra, akit teljesen váratlanul ért a támadás. A súlyos test a földhöz szegezte, Harry hallani vélte csontok ropogását is. Pálcájával a kezében előreszaladt, de tehetetlen volt. Félt, hogy egy rosszul sikerült varázslattal volt tanárát sebesíti meg, így először csak figyelte a kilátástalan küzdelmet.

Piton pálcája hatalmasat reccsenve összetört a két test közé szorulva, így a férfi még védtelenebb lett. A már használhatatlan fadarabbal a farkas szeme felé szúrt, remélve, hogy sikerül komolyabb sérülést okoznia, de közben minden igyekezete arra irányult, hogy kitérjen az állandóan összezáródó állkapcsok elől.

Harry körülnézett az udvaron, valami fegyver után kutatva. Csak egy farakást talált, így jobb híján egy fadarabbal messziről próbálta megsebezni a vérfarkast. Igyekezetének nem sok eredménye lett, mert majdnem Pitont találta fejbe, amikor egy nem túl jól irányzott varázslattal a farönköt a küzdők fölé repítette. A fiú itt eldöntötte, hogy támadó varázslatokkal többet nem próbálkozik, inkább Piton védelmére helyezi a hangsúlyt.

Kétségbeesetten kutatott elméjében egy olyan varázslat után, amellyel megmentheti a férfit a vérfarkas fogaitól, de rájött, hogy csak varázslatok elleni védőpajzsokat tanult, a puszta fizikai erő ellen tehetetlen.

Végső elkeseredettségében elvágta saját karját egy a közelben talált rozsdás vasszöggel, és egy bűbájjal felerősítette a vérszagot maga körül. Taktikája bevált, mert Lucius szaglászni kezdett a levegőben, amivel pillanatnyi lélegzethez juttatta az alá szorult Pitont, aki végre sikeresen a farkas szemébe szúrta pálcája maradványait.

A vérfarkas felvonyított, majd újra a férfira támadt vérszomjas dühvel, de ő egy jól irányzott – és felettébb veszélyes - mozdulattal elkapta két oldalról a pofáját, és erős rántással eltörte a nyakcsigolyáját. A hátborzongató reccsenés fájdalmas emlékeket ébresztett Harryben, aki látta már hasonló körülmények között egyetlen barátját, Hermionét. Őt meg tudták menteni, de most tiszta szívből remélte, Lucius Malfoynak nem lesz ilyen szerencséje.

A vérfarkas teste rángani kezdett, ahogy kezdetét vette haláltusája. Éles karmai és fogai még így is komoly veszélyt jelentettek a sérült Pitonra, de most már volt esélye a küzdelem sikeres befejezésére. Óriási erővel küzdött, hogy kiszabadítsa magát a súlyos test alól, és ebben végre Harry is a segítségére tudott sietni.

Amikor elég messze kerültek a egyre kevésbé mozgékony vérfarkastól, percekig feküdtek mozdulatlanul a széttaposott hóban.

Harry szedte össze magát először, és felült. Luciusra nézett, de ő már nem mozdult, csak feküdt kifacsarodott pózban a vértől pirosló hóban. Harry ezután Pitonra nézett, aki lehunyt szemmel, nagyokat lélegezve hevert. Mellkasa ütemesen felemelkedett, majd lesüllyedt, ruhája szakadt volt és véres.

- Piton professzor – szólongatta Harry. – Ez az ön vére, vagy Malfoyé? – kérdezte.

- Is-is – lehelte a férfi.

- Meg is harapta? – ijedt meg a fiú.

- Azt hiszem nem, csak megkarmolt és eltörte pár csontomat. Nagy kérés lenne, ha belebegtetnél a házba? Nem túl kényelmes itt a hóban.
- Máris – ugrott fel Harry. – Csak megnézem, meghalt-e.

- Eltörtem a nyakát, Harry! – mordult fel Piton, mint akit sért a feltételezés, hogy esetleg félmunkát végzett.

A fiú azért odalépett a testhez, és lábával megrugdosta kissé. Lucius feje oldalra billent, és már a szájából is vér csordogált.

Harry megnyugodva emelte fel Pitont, és óvatosan a ház felé kormányozta lebegtetett testét. Meglepődött, hogy a házban nem vettek észre semmit a küzdelem zajából.

Hermione felsikoltott, amikor megpillantotta az összevéreződött ruhájú és kezű Harryt, amint Pitonnal maga után becsörtetett a házba. Kezét húga szeme elé tette, hogy legalább őt megkímélje a látványtól.

Piton nem nyitotta ki a szemét, vagy a fájdalomtól, vagy amiatt, hogy ilyen, hozzá méltatlan körülmények közt kell mutatkoznia mások előtt.

Harry az emeleti vendégszoba ágyáig lebegtette, majd óvatosan leengedte a férfit.

- Hermione, kint van a ház előtt Lucius Malfoy holtteste. Csinálnál vele valamit, hogy ne legyen annyira szem előtt? – kérdezte az időközben felérő lánytól.

- Mi történt? – engedte el a füle mellett a kérést a lány.

- Malfoy valahogy kiszabadulhatott, és megtámadta Pitont. Ő erre önvédelemből megölte – válaszolta Harry. – Kérlek, tüntesd el a testét, és a családodat is nyugtasd meg, rendben? Utána visszajöhetsz, és mindent megbeszélünk.

A két fiatal beszélgetés közben észre sem vette, Piton melyik pillanatban vesztette el eszméletét.

Írok egy kritikát!

Következik: A mogorva beteg