Másnap reggel mindenki nyűgösen ébredt, főleg Piton. Olyan morcos hangulatban volt, hogy Harry majdnem bocsánatot kért a tegnapiért, de megemberelte magát, és tartotta a szavát: nem fogja eltűrni Piton egyeduralmát.

Egy egész délelőtt ráment arra, hogy rendbe rakjanak minden helyiséget, eltakarítsanak maguk után, és visszaállítsák a lakás eredeti formáját. Piton aktívan részt vett a varázslatok eltüntetésében és nyomtalanná tételében.

Estére teljesen készen voltak a csomagolással, a pakolással és a rendrakással. A poggyászaikat lekicsinyítették, és zsebre vágták. Bezártak minden ajtót, ablakot, átadták a kulcsokat a tulajdonosnak, majd lesétáltak a sikátorba, ahonnan Piton vezetésével elhoppanáltak.

Egy apró falu szélén lévő erdő egy kis ösvényére érkeztek. Kisétáltak a fák takarásából, és így megláthatták a távolban a falucska még apróbb házait. Minden házikó teljesen tanyasinak hatott, a falun egyetlen nagy utca szaladt végig, a házak mögött pedig óriási szántóföldek terültek el, amiket most hó takart. A falu szélén egy földút vezetett jobbra, ami felfutott egy nagyobb hegy oldalára, de mielőtt túlságosan messzire mehetett volna, beletorkollott egy házba, ami a domb oldalán állt.

Amint közelebb értek, kibontakoztak az eddig láthatatlan részletek. Az embermagas, fehér tömbökből felállított kerítésen felfelé futó borostyán és vadszőlő indák, - melynek kapaszkodói hajszálrepedésekbe bújtak - és a növények által érintetlenül hagyott masszív vaskapu.

Piton egy bonyolult varázslattal magához hívott egy méretes kulcsot, ami még az ő tenyerében is nagynak tűnt. Beletette a zárba, és a két fiatal legnagyobb meglepetésére az ajtó rögtön feltárult. Belül megláthatták a bokrokkal, borostyánnal és gazzal összefutott házat, amitől teljesen meglepődtek, bár sejtették, hogy Piton nem időzhetett itt túl sokat.

Már éppen beléptek volna, amikor a férfi megállította őket. Elmormolt néhány szót, majd meglengette a pálcáját, mire az egész belső látvány megváltozott. Az eddig gazos kert teljesen rendezetté húzódott vissza, és látni engedte a kétemeletes házat.

- Mugliriasztó - motyogta Hermione.

- Meg varázslóriasztó - válaszolta Piton.

Végre beléptek a kicsinek nem mondható portára, aminek a fele szilárd burkolattal volt bevonva. De csak az a része, amelyik vízszintesen állt, mert a másik fele, amelyik a hegy miatt meredek volt, mindenféle látványos növénnyel - bukszussal, borostyánnal, vadszőlővel, cserjékkel, virágzó futónövényekkel - volt befuttatva, amiket most hó fedett. A futónövények teljesen belepték az udvarhoz tartozó hegyoldalt, így nem csak védelmet nyújtottak, de szemet gyönyörködtetően pompállottak is, hiszen az örökzöldek most is élénk színfoltként virítottak.

Harry körbefordult, és feltűnt neki néhány tő szőlő, amelyek betonoszlopok közé húzott erős drótokra csavarodtak. Néhány dézsa is állt az udvaron, amiben szintén kevés foglalkozást igénylő, mégis látványos növények álltak, amelyeket fehér, szikrázó hó takart.

A kétemeletes ház az udvar egyik szélén állt, távol a kerítéstől, de elég közel a kijárathoz. Falai hófehérre voltak meszelve, a bejárat előtt pedig kisebb terasz foglalt helyet, vaskos, mégis formás oszlopokkal, néhány székkel és egy asztallal. Piton újabb varázslatokkal és kulccsal kinyitotta az ajtót, majd beengedte a fiatalokat.

Az előtérből szinte az egész alsó szintet be lehetett látni. A konyhát nem választotta el semmiféle ajtó vagy fal ettől a helyiségtől, csak két oszlop gondoskodott a ház teherbírásáról. A ház belülről nem tűnt nagynak, de Harry meg mert volna rá esküdni, hogy a Privet Drive-i otthonától ez legalább négyszer nagyobb.

Végigsétált a hajópadlóval burkolt, fehér falú helyiségen, és jól megnézte a plafonból kilógó gerendákat, ami egy réges-régi parasztházra emlékeztette. Megbámulta a praktikusan berendezett konyhát, az ebédlőt, majd várakozóan Pitonra nézett, hogy elmondja, mi van odafent, és hova nyílik az itt lévő két ajtó.

- Az ott a fürdőszoba - bökött a férfi az egyik ajtóra. - A másik a laborom. A szobák fent vannak. Mindenkinek jut saját, de én azt sem bánom, ha egy szobában enyelegtek.

- Nem szoktunk, de azért köszönjük, egy szobát választanánk - mondta Hermione türelmesen, mire Harry egyetértően bólintott.

A férfi felvezette őket a lépcsőn, megmutatta nekik, hogy melyikben lakhatnak, majd magára hagyta a bámészkodó párost, miután elmondta, hogy melyik az ő szobája és hol találják a fenti fürdőszobát.

Harry végig csak ámult a házon. Ahogy felértek a lépcsőn, aminek a korlátját szintén vaskos, fehér falak alkották, megláthatta a berendezett nappalit, és az abból nyíló négy ajtót. Jobbra két szoba, balra pedig egy másik, és egy fürdőszoba. A jobb oldali szobákból kiválasztották a nekik tetszőt, így a lépcsőhöz közelebbibe költöztek.

A szoba teljesen üres volt, de Piton segítségével gyorsan berendezték egy nagy ággyal, amin mindketten elférnek, és néhány szekrénnyel, polccal, amibe a holmijukat pakolhatták. Sokáig gondolkoztak, hogyan rendezzenek el mindent, hogy elférjenek a polcok és a szekrények is, mert a szoba egyik fala ferde volt a tető miatt, de azon egy ablak kapott helyet, ami kárpótlásul bőségesen beengedte a fényt, amit most éppen a Hold bocsátott rájuk.

- Nagyon szép ez a hely. Nem csodálom, hogy Piton inkább itt él, mint a Fonó soron - kuncogott Hermione.

- Talán sohasem élt ott igazán - mondta Harry vállvonogatva.

- Vajon mióta lehet meg neki ez a ház? - kíváncsiskodott Hermione.

- Nem tudom, de biztosan jó ideje, ha még Dumledore tette rá a védővarázslatokat.

A két fiatal kezdett éhessé válni, így lemerészkedtek a földszintre, ahol meleg vacsora várta őket. Harry nagyon elcsodálkozott azon, hogy Piton tud főzni, de ezt inkább nem tette szóvá, hiszen pont ő volt az, aki Petunia néni mellett rákényszerült eme konyhai tevékenység elsajátítására.

A kis hármas csendben fogyasztotta el a vacsorát, majd Hermione vállalta a mosogatást, Harry pedig a rendrakást. Míg ők a konyhában tevékenykedtek, a férfi a Reggeli Próféta aznapi számát olvasta, amiről a fiataloknak fogalma sem volt, hogyan szerezte. Harry Piton mögött belelesett az újságba, és látta, hogy a férfi a gyászrovatot nézi. Nem kellett hozzá sok gondolkozás, hogy rájöjjön, Rara temetési időpontját keresi.

Mielőtt a fiú megláthatta volna az időpontot, a férfi letette az újságot, így Harry inkább visszament a lányhoz a konyhába, hogy segítsen neki.

- Mit fogunk itt csinálni? - kérdezte egy száradó edénnyel a kezében.

- Keressük a lehetséges helyét a serlegnek. Valami nyomnak lennie kell, Voldemort is megtalálta valahogy - mondta a lány, miközben egy-egy pálcaintéssel elöblítette a tányérokat.

- Igen, ellopta Hepzibah Smithtől, utána pedig semmi nyom. Akárhova tehette, és biztosan nem hagyott nyomot!

Piton felállt a székről, és feléjük fordult.

- Egy varázslatot akar végrehajtani magán, amihez szüksége van rád és legalább az egyik horcruxára. Meg persze még néhány dologra, amiről még én sem tudok semmit. Úgyhogy el fog vezetni minket a serleghez, mert az, amire most készül, feltűnő.

- Pontosan mit akar elérni, és hogyan? - kérdezte Hermione.

- Csak a szokásosat: halhatatlan akar lenni. Van egyfajta sötét mágia, amit ha ősi, fehér mágiával használ, sokszorosítja az erejét, és halhatatlanná válik. De ez csak légből kapott mese, legalábbis még senki sem próbálta.

- Ez számunkra nem túl biztató - fintorgott Harry. - De miért akarja azt a varázslatot? Hisz pont ezért hozta létre a horcruxokat is.

- Igen, de egy ideje még gyanakvóbb, mint eddig. Azt hiszi, mindenhol kémek vannak, és mindenki az életére tör. Olyan halálfalókat is gyanúsít már, akikről számomra semmi gyanú nem merült fel, hogy ne lennének hozzá hűségesek - húzta el a száját. - Már nem bízik a horcruxokban sem, szeretné még jobban megerősíteni azt a nyomorult életét. Mikor utoljára beszéltem vele, még nem tudott arról, hogy a naplón kívül más lélekdarabja is megsemmisült, de azóta még elszántabb lehet. Biztosan nem húzza sokáig az időt, amint minden hozzávaló megvan, nekiáll kipróbálni a varázslatot.

- Mikor találkozott vele utoljára? - érdeklődött Harry óvatosan.

- Közvetlenül Rara halála előtt. Mindig akkor találkozunk, ha ő hívat, gyakran hetekig én sem látom - közölte fakó hangon Piton.

- De Dumbledore halála miatt most megbízik önben, ugye? - kérdezte Hermione.

- Igen. Amíg nem jön rá, hogy Dumbledore lélekhurcoló volt, nincs probléma. Azt pedig nem hiszem, hogy tudja, hogy a feleségemet én öltem meg.

Harry teljesen felfüggesztette a rendrakást, és az asztalhoz ült. Úgy érezte, ha Piton ilyen közlékeny hangulatban van, jobban kifaggathatja azokról a dolgokról, amik még nem voltak világosak számára.

- Uram, nem baj, ha kérdezek pár dolgot a feleségéről? - érdeklődött óvatosan és meglepően udvariasan.

- Kérdezz - bólintott a férfi -, és majd eldöntöm, hogy válaszolok-e.

- Köszönöm - biccentett vissza a fiú, majd belekezdett a faggatózásba. - Voldemort tudta, hogy a felesége lopta el a medált?

- Szerintem nem. Senki sem sejtette, hogy nem az eredeti medál van a barlangban, mert Rarának már nem volt ideje arra, hogy bárkit is beavasson a tervébe. Azelőtt vihette el, mielőtt a kórházba került.

- De egyvalamit akkor sem értek! - ellenkezett Harry. - A felesége hogyan tudta egyedül megszerezni a medált? Hisz még Dumbledore-nak is segítségre volt szüksége! Ha engem nem visz magával, nem issza meg azt a szörnyű mérget - sápadt el az emlék hatására.

Piton is elkomorult szavaira, majd csendben megemlítette.

- Azt a mérget én készítettem - közölte. – Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még a Sötét Nagyúr mellett álltam. A sors fintora, hogy pont az az ember ivott belőle, akinek a legkevésbé szántam!

- De mi volt az a méreg? - kérdezte érdeklődő arckifejezéssel Hermione.

- Erről nem szívesen beszélek, így nem is fogok - jelentette ki Piton tartózkodóan. A kérdés szemmel láthatóan érzékenyen érintette. - Potter, elmondanád, mi történt a barlangban akkor, amikor ott jártatok?

Harry nagyot sóhajtott, majd felidézte az eseményeket. Borzalmas érzés volt arról beszélnie, hogy hogyan erőszakolta le a kínzó folyadékot az igazgató torkán, nem törődve szenvedésével.

- Sajnálom, hogy a saját felesége is megitta a maga által készített mérget - fejezte be sután az elbeszélést. Piton általában csendben hallgatta végig, csak néha vágott a szavába néhány kérdéssel.

- Legyen eszed Potter! - mordult fel erre a volt bájitaltanár. - A feleségem halálfaló volt! Nem gondolod, hogy könnyen vihetett magával egy balekot a barlangba, aki megitta helyette? Ne aggódj, bizonyára nem eshetett nehezére még egyszer, utoljára elfognia egy muglit, akit kihasználhatott a kiszállási kísérlete érdekében!

Ez a mondat ügyesen belefojtotta a szót a fiatalokba, így a beszélgetés lassan elhalt. Sok kérdésük maradt még, de úgy érezték, a férfi tűrőképességének határait feszegetik, ami főleg rájuk nézve lenne rossz, ha átszakadna. Bőven van még idejük minden apró részlet tisztázására.

- Azt hiszem, jobb lenne aludni menni - mondta ki Hermione a zárszót. Harry egyetértően bólintott, míg Piton csak ült az asztalnál, szemét a ledobott újságra függesztve.

- Mikor lesz? - kérdezte Harry óvatosan a férfit.

- Mi? - játszotta Piton az értetlent.

- A temetés - suttogta a fiú.

- Holnap délelőtt. Ha elmegyek, elfognak, ha nem megyek... - Sóhajtott, majd megacélozta a tekintetét. - Nem, vállalom a kockázatot! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Odaadom a láthatatlanná tevő köpenyemet - ajánlotta Harry. - Biztos van egy varázslat, amivel egy kicsit meg lehet hosszabbítani, hogy ne lógjon ki a lába!

Hermione egyetértően bólintott, míg Piton meglepődve pillantott rájuk.

- Van ilyen varázslat - mondta, majd visszakérdezett. - Miért adod nekem?

- Mert azon a temetésen ott kell lennie.

- Köszönöm.

- Magával megyünk - fűzte hozzá Hermione is. - Amikor rendszeresen látogattam a feleségét, nagyon megkedveltem. Szeretnék ott lenni a temetésén, Harry, ugye, te is elkísérsz?

- Igen, ha Piton professzornak sincs ellenvetése.

- Jöjjenek, ha akarnak. Reggel nyolckor találkozunk - állt fel az asztaltól, majd felsietett a lépcsőn az emeletre. Fekete talárja ellentmondást nem tűrően suhogott utána.

.o]}{[o.

Reggel fekete talárban találkoztak a reggelinél. Harry magával hozta a konyhába a köpenyét, amit Piton néhány pillanat alatt centikkel hosszabbra varázsolt.

- Így is marad, ugye? Ez nem időleges varázslat? - kérdezte Harry.

- Így marad - mondta Piton. - Talán baj?

- Nem, dehogy - pirult el Harry. - Az utóbbi időben nekünk is túl rövidnek bizonyult, amikor hárman voltunk alatta - fejezte be fakóvá vált hangon.

Hermione is elsápadt, a kedve eddig sem volt túl rózsás, de most szinte elpityeredett Ronra gondolva. Piton észrevette a hangulatváltozást, így utasításokat kezdett osztogatni.

- Egyetek, én nem vagyok éhes. Inkább kimegyek a kertbe, fél óra múlva kint találkozunk - mondta, majd el is tűnt.

- Ha ma nem borul ki, akkor soha - jegyezte meg halkan Hermione, amikor kettesben maradtak.

- Igen, azért igyekeztem tegnap udvarias lenni, nem akartam...

- Észrevettem, és büszke vagyok rád. Ha te félreteszed az ellenséges hangnemet, talán ő is rájön, hogy bennünk megbízhat, és nem kell játszania a megközelíthetetlen, mogorva fickót!

- Miért, szerinted játsza? Szerintem meg ilyen, és kész. Soha sem fog megváltozni, mert mindig ilyen - húzta el Harry a száját.

- Lehet, hogy igazad van. Mindegy, engem már akkor is kevésbé zavar a stílusa. Tegnap sem volt semmi összetűzésünk!

- Igen, azon kívül, hogy utálom, hogy Potternek hív, nincs gond. De ma duplán figyeljünk, mit mondunk! - ajánlotta még összegzésként, majd némán ettek tovább.

Pontosan fél óra múlva a teraszra mentek, ahol Piton kabát nélkül, a hideggel nem törődve egy széken üldögélt, előtte az asztalon három csokor virág feküdt.

Harry elcsodálkozott, hogy ilyenkor hol szedett virágot, de aztán arra gondolt, talán kiment a faluba, és ott vette, vagy varázslattal nyílottak valahol, ahol eddig még nem jártak a kertben.

Néma csendben hagyták el a birtokot. Miután bezárult mögöttük a vaskapu, a természet visszafoglalta magának a területet, gondozatlan és lakatlan hatást keltve.

Hoppanálás után már csak pár perc sétányira voltak a temetőtől, amit sajnos mostanában többször láttak, mint szerették volna, bár Ron sírját csak néha keresték fel, mert nem szerettek volna a felháborodott Weasley családba futni.

- Vajon Lupin elmondta Weasley-éknek, hogy miért halt meg Ron? - suttogta Harry Hermionénak.

- Szerintem nem. Ezt neked kell végigcsinálnod, Harry - suttogta vissza a lány, majd Pitonhoz fordult. - Mindjárt odaérünk, jobb lenne, ha felvenné a köpenyt. Maradjon mindig a közelünkben, rendben?

Piton bólintott, majd a kezükbe nyomott egy-egy csokor virágot.

- Álcának jó lesz - közölte gúnyosan.

- Nem azért jöttünk, hogy magára figyeljünk! - háborodott fel Hermione, pedig reggelinél még mást mondott. Mégsem sikerült türelmesen bánnia a férfival. - A felesége temetésére jöttünk, ahogy maga is! Köszönjük, hogy a nevünkben is hozott virágot, de mi azért fogjuk a sírjára tenni, mert gyászoljuk, és nem alibiből!

Piton nem mondott semmit, csak eltűnt a köpeny alatt, és vagy otthagyta őket, vagy csak nem volt hajlandó megszólalni többet.

A temető bejáratánál kisebb csoportnyi ember álldogált. Látható volt, hogy nem sok ember ismerte Rarát, vagy csak nem értesültek haláláról. Aki több mint tíz évig kómában fekszik, annak halála már nem sok embert ráz meg.

- Szerinted, lehet még egyáltalán valamilyen élő rokona? - kérdezte Harry barátnőjét.

- Majd kiderül. Nézd, ott van Hagrid! - kezdett el sietni Hermione.

- Ne menjünk oda - szólt utána Harry, mire a lány meglepve megtorpant.

- Miért ne?

- Mert nem beszéltünk vele, mióta... tudod... nem szeretnék megint egy veszekedést! Hátha ő is engem hibáztat. Nem lenne szép, ha pont egy temetőben tépné le a fejem! - borongott a fiú.

- Harry, Hagridról beszélsz! Ő egy légynek sem tudna ártani, téged meg szeret! Ha valaki, hát ő biztos megérti, milyen nehéz most neked! - ellenkezett a lány.

A kérdés, hogy odamenjenek-e Hagridhoz, közben elavult, mert a félóriás észrevette őket, és átverekedte magát az embereken, egyenesen hozzájuk.

- Harry, Hermione! - törölgette sírástól vörös szemeit. - Pont egy temetésen kell találkoznunk - ölelte meg őket, majd egy méretes zsebkendőbe fújta az orrát. - Először Ron, majd Rara... mindenki meg fog halni, akit szeretek! - szipogta.

- Hagrid, nyugodj meg, kérlek! - kezdte a vigasztalást Hermione. Nagy tapasztalatot szerzett az utóbbi időben ebből a programból.

Harry csak percekkel később nyugodott meg, amikor világossá vált számára, hogy a vadőr nem hibáztatja, inkább őket is vétlen áldozatoknak tartja. Ez - saját maga szerint - nem felelt meg a valóságnak, mégis jól esett.

A temetésen nem találkoztak más ismerős arccal, csak Rara volt ápolójával, de vele inkább nem beszélgettek, nehogy faggatózni kezdjen valamiről.

A Temető szép beszédet mondott, és valószínűleg Hagrid is adott tanácsokat számára a halott jó tulajdonságairól, mert igen sok elmesélt történetében szerepelt Rara állatok körében, kedvesen, jószívűen. Szó esett arról is, hogy rossz útra tért, de a beszéd mégis nagyon szép és megható volt.

Harry a háta mögül néha elfojtott szipogást vélt hallani, de a mellette álló Hagrid oly sűrűn és oly hangosan fújta orrát zsebkendőjébe, hogy nem volt benne biztos, hogy jól hallja-e. Végül úgy döntött, hogy neki is, és Pitonnak is jobb, hogy láthatatlanná tevő köpeny alól nézheti végig a szertartást. Hisz így nyíltan felvállalhatja érzéseit, nem kell attól félnie, hogy lerombolja hosszú évek alatt felépített imázsát, míg a fiú is jobbnak látta, ha lemarad erről a látványról.

A szertartás után elhelyezték virágukat a síron, majd Harry hangosan megemlítette Hermionénak, hogy fél óra múlva indulhatnának a temető bejáratától. Így jeleztek Pitonnak, hogy ott fogják várni, ha egyedül szeretne maradni a sírnál. A többi gyászoló hamarosan úgyis elmegy, és akkor ő is nyugodtan elhelyezheti a virágot felesége sírján.

Hagridtól is elbúcsúztak, majd a kijárat felé indultak, amikor egy túlságosan jól ismert hang - amit már több mint fél éve nem hallottak -, megállította őket.

- Mit kerestetek ezen a temetésen? - hallották.

Ahogy megfordultak, megpillantották Draco Malfoyt, amint fekete talárban, kihívó testtartással lustán egy fa törzséhez támaszkodik. Arca sápadtabb volt, mint emlékeztek rá, szőke haja a vállát verdeste. Arcát több napos borosta takarta, amely valahogy karakteresebbé, férfiasabbá tette vonásait, eltüntetve a korábbi kisfiús külsőt.

- Malfoy, te mit keresel itt? Remélem, elkapnak az aurororok! - mordult fel Harry gyűlölettel teli hangon.

- Miért kapnának el? Talán félnem kéne tőlük? - nevetett fel kihívóan a fiú.

- Igen, félned kellene tőlük! - lépett előre harciasan Hermione. - Mert meg akartad ölni az igazgatót, mert halálfalókat engedtél Roxfortba, mert...

- Mindez nem számít - nagyképűsködött Draco. - Lompos barátotok elintézte nekem, hogy ne üldözzenek. Olyan szabadon járkálhatok, mint ti, sőt, szabadabban, mióta megöltétek a kis haverotokat - nevetett fel harsogóan, a temetői környezethez méltatlanul.

Harry figyelmen kívül hagyta az utolsó gonosz megjegyzést, és meglepődve visszakérdezett.

- Mi közöd van Lupinhoz?

- Mondjuk azt, hogy kötöttünk egy kis megállapodást. Amíg én szabadon mászkálhatok, addig a vérfarkas haverok nem tudják meg azt a nyilvánvaló tényt, hogy kémkedik. Most mit vagy ezen úgy meglepődve? A haverotok okos ember, rájött, hogy a kezemben van az élete. Ha Greyback megtudja, hogy Tudjukki ellen szervezkedik... hát, maradjunk annyiban, hogy nem lennék szívesen a bőrében. Így most te vagy a törvényen kívüli, nem én. Már rég meg akartam kérdezni tőled, csak sohasem futottunk össze, milyen érzés gyilkosnak lenni? A homlokodon most az díszeleg, hogy „gyilkos”, nem a kis kiválasztott dicsőségjele - nevetett tovább kárörvendően.

- Ne merészeld sértegetni Harryt! - kapta elő pálcáját Hermione, fenyegetően előreugrott, és Malfoy nyakához szorította a pálcáját. Draco nem zavartatta magát, folytatta a nevetést és gúnyolódást.

- Nem félek tőled. Inkább te félj tőlem! Én teliholdkor nem iszok bájitalt, így könnyen előfordulhat, hogy egyszer egy éjjel meglátogatlak, és átharapom azt a puha kis torkocskádat - suttogott csöndesen, mégis vészjóslóan, fenyegetően. - Úgyis tudom, hogy nem átkoznál meg egy fegyvertelen embert... akarom mondani vérfarkast - nevetett. - De hogy is van ez? Véded azt, aki megölte az egyetlen pasit, aki hajlandó volt rád fanyalodni? Potter, belőled jobb halálfaló lenne, mint belőlem! - nevetett, majd hirtelen előkapta a pálcáját, de elkésett. Két átok azonnal telibe kapta. Harry szimplán lebénította, míg Hermione egy - számára eddig ismeretlen - átkot küldött rá.

- Morbus gallicus! – kiáltotta a lány, amitől látszólag nem változott semmi.

A fiatalok fekve hagyták Malfoyt, és otthagyták a temetőt. A bejáratnál Piton már várt rájuk, így óvatosan jelzett nekik a köpeny alól.

- Láttam volt egy kis összetűzésetek Dracoval - hozta fel a témát, amint kikerültek a többi ember látómezejéből. - Mi történt?

- A szokásos sértegetősdi - vont vállat Hermione. - De most egy darabig kisebb baja is nagyobb lesz annál, mint hogy velünk foglalkozzon - közölte.

- Mit varázsoltál rá Hermione? - kíváncsiskodott Harry. - Még sohasem hallottam a morbus gallicus varázsigéről!

- A morbus gallicus varázslat a középkorból származik, és szifiliszt jelent. Most görénypofának is lesz ideje megtanulni ezt. Nem árt, ha hamar megtalálja az ellenvarázslatot, különben komoly kellemetlenségei lehetnek...

Írok egy kritikát!

Következik: Piton kiborul, Harry leborul