Piton egy darabig nem mozdult, csak nézte a kissé imbolygó fiút, aki ahhoz is gyengének tűnt, hogy egy átkot kiszórjon. Nem tudhatta, hogy Harry nem a fájdalomtól, mint inkább a láztól remeg.

A férfi meglendítette a pálcáját, apró, mégis felismerhető mozdulatokkal. Harry rögtön tudta, hogy egy Pertificus tart felé, így egy mozdulattal hárította az átkot. Most igazán örült annak, hogy Hermione megkövetelte tőle, hogy tanuljon meg bal kézzel is harcolni. Még most is pontosan emlékezett a lány szavaira.

- Voldemort mókásnak fogja tartani, ha eltöri a jobb kezed, hogy ne tudd forgatni a pálcát, de te akkor fogsz jól szórakozni, ha rájön, hogy bal kézzel is tudsz harcolni!

A viccek nem voltak túl meggyőző érvek, de a mögöttük rejtőző igazság teljesen jogos volt. Ha egyszer megsérül a jobb keze, meg se tudja magának gyógyítani. Soha nem tanították az iskolában, hogy két kézzel kell tudni harcolni, így csak annyit tudott, amennyit kellett, azt is jobb kézzel. Miután Hermione elérte egy bűbájjal, hogy jobb keze használhatatlanná váljon egy teljes hétre, kénytelen volt megtanulni bal kézzel is küzdeni.

Radikális, de hatásos módszer volt. Még írni is megtanult bal kézzel, hogy ezzel is segítse a koordináció pontosságát. Egy ideig az evőeszközöket is bal kézzel használta, így elmondhatja magáról, hogy ha levágnák a jobb kezét, akkor sem omlana össze a világ. Persze a bal keze nem volt annyira ügyes és pontos, mint a jobb, de mérföldekkel jobb teljesítményt nyújtott vele, mintha először fogta volna benne a pálcát.

Piton összeszűkült szemmel nézett rá, miután kivédte a második átkot is, ismét nonverbálisan. Nem tudott összefüggően gondolkodni, így az okklumenciát hanyagolta, inkább a férfira koncentrált. Úgy döntött, egyelőre nem támad, hiszen jártányi ereje is alig van. Elég, ha védekezik, ami egyelőre jól is ment neki.

A férfi újra mozdult, de ez alkalommal egy kombinált átkot küldött a fiú felé, aki csak az egyiket tudta beazonosítani, de abban sem volt teljesen biztos. Így az egyszerűbb megoldást választotta, és egy ugrással kikerülte.

- Mi van, Potter, amelyiket nem ismered fel, kikerülöd?! – kérdezte Piton elégedetlenül. – Próbálkozzunk máshogyan…

Azzal három csóva indult el a fiú felé, aki az első kettőt a mozdulatról, és a színről be tudott azonosítani, de a harmadikat csak remélni merte, hogy felismeri. Egy kombinált varázslattal kétféle pajzsot hozott létre, és reménykedett, hogy a harmadik átok nem erősebb az első kettőnél.

Ahogy becsapódott az első, szétfoszlott a pajzson, majd a második áttörte az első védőburkot, megsemmisítve azt, de beleütközött a másodikba, ami megremegett ugyan, de visszaverte. A harmadik átkot nem akarta megvárni, ezért úgy helyezkedett, hogyha az át is engedi, őt ne sértse meg. Úgy tűnt, Pitonnak ez a legkevésbé sem tetszik, ezért útjára indított még három ugyanilyen varázslatot, és mivel Harry nem figyelt oda, nem tudhatta, mi várja, inkább ellendült, és a fájó vállára érkezett, miközben feje felett becsapódott a három fénycsóva.

Harry úgy döntött, ideje támadni, mert ez a védekezősdi hosszú távon nem túl jó taktika. Így csak a saját energiáit emészti, aminek a nagy részét már a láz el is szívta.

Felemelkedett, nem törődve a vállába hasító fájdalommal, megcélozta a férfit, és hangosan mondta ki az egyik átkot, de annak köze sem volt ahhoz, amit a pálcájával intett. A férfit végül sikerült meglepnie, mert nem azt varázsolta, amit mondott. Hálásan az aggódó Hermione felé pillantott, aki rákényszerítette az ilyen trükkök megtanulását is, és lám, most Piton beleesett egy ilyen egyszerű csapdába. Úgy tűnt, lebecsülte Harry képességeit, és nem számított egy ilyen csavarra. Agyán egy pillanatra átfutott a gondolat, hogy ő is gúnyolódhatna, de úgysincs értelme, aztán elmosolyodott azon, hogy Piton milyen arcot vágna, ha meglátná, hogy pálca nélkül is tud néhány egyszerű varázslatot.

- Ne bízd el magad, Potter. Attól még, hogy tudsz egy ilyen olcsó trükköt, nem nyertél.

Harry rájött, hogy a férfi félreértette a mosolyát, de ezen már vigyorognia kellett. Aztán hirtelen leolvadt arcáról a vigyor, amikor érezte, hogy karján átnedvesedik a kötés, és vészesen folyni kezd a vére. Úgy tűnt, a fekete anyagon nem látszik át a vér, úgyhogy még van egy kis ideje bizonyítani, mielőtt kötést cserélnek.

Egy újabb átkot indított útjára, de ezt már némán, közben újabb pajzsot vont magára, hátha a férfi is támadni akar. Piton nem habozott, átkok tömkelegét küldte a fiúra, aki néhány elől kitért, és néhányat kivédett, amit be tudott azonosítani. De egy idő után reflexei tompulni kezdtek, és szeme előtt összemosódott a világ. Egy átok sem érte el, de térdei összecsuklottak, szeme szikrákat szórt. Meg kellett támaszkodnia a földön, hogy szédülése múlni kezdjen.

Piton azt hihette, hogy az ő átka találta el a fiút, de Hermione rögtön tudta, hogy Harry most ért az ereje végére. Odarohant hozzá, és végre észrevette, hogy a fiú ingén csillog a vér, holott nemrég kötözte át. Révedő, gyémántként szikrázó szeme láttán rögtön tudta, hogy láza az egekbe szökött és szédül.

Miután a lány kirohant a teremből, a férfi közelebb lépett hozzá, és győztes tekintettel nézett le rá. Harry ráemelte szemeit, de nem tudott fókuszálni, csupán egy nagy fekete foltot látott Pitonból. A férfi egyre furábban nézett a fiúra, gyanakodva letérdelt mellé, és megfogta a homlokát, amiből sütött a meleg. Piton az éppen belépő Hermione felé fordult.

- Lázas! – háborgott.

- Na ne mondja! – köpte a lány a szavakat, majd egy vizes ruhát terített a reszketni kezdő Harry tarkójára, nem törődve annak sziszegésével. A következő ruhadarabok a csuklóira, majd a bokáira kerültek. Néhány mozdulattal lehántotta róla az átvérzett inget, majd lefejtette róla a vöröslő kötszert is, miközben az orra alatt motyogott: - Mintha nem mondtam volna...

- Ostoba kölyök, miért nem szóltál, hogy lázas vagy?! – morgott Piton. – Ez nem bátorság volt, hanem esztelenség!

Harry nem válaszolt, csak maga elé meredt, és próbált mélyeket lélegezni, hogy el ne ájuljon. Hagyta, hogy Hermione leszedje róla az összes ruhát, kötszert, majd sebére locsoljon valami bűzlő folyadékot.

- Miért nem forrasztod össze? – kérdezte megvetően a férfi.

- Mert Carviusszal átkozta meg az az idióta Lestrange – szitkozódott. – Tudtommal azt nem lehet összeforrasztani, de ha maga jobban tudja, csinálja. – Visszafordult a fiúhoz, és tovább kötözte, nem törődve az összeszűkült szemű Pitonnal.

Harry érezte, hogy Hermione veszettül dühös. Meg tudná fojtani a férfit, pedig nem csak az ő hibája volt. Sohasem hallotta még a lányt így beszélni egy felnőttel, de úgy tűnt, Hermionét most jobban izgatja Harry egészsége. Ron halála óta mintha kicserélték volna. Odaveszett az eminens leányzó, helyette egy harcias, Harryért mindenre kész nő vált belőle.

De nem csak Hermione változott meg barátja halálának hatására, hanem Harry is. Egészen másként szemlélete a világot. Eddig bármiben benne lett volna, de tegnap is inkább elmenekült, hogy a lányt védje, minthogy bonyodalomba keveredjen a halálfalókkal. Ha Ron halála előtt találkoztak volna, egy ellenkező gondolat nélkül szállt volna szembe velük. Mióta barátjuk elment, mindketten megváltoztak. Vagy az egész világ fordult fel.

Harry lehunyta szemeit, de a szikrák a szemhéja alatt is ugyanolyan intenzíven pattogtak.

- Harry? – hallotta Hermione lágy hangját.

A fiú kinyitotta szemeit, és megláthatta a lány aggódó tekintetét. Megértette, hogy mi megy végben most benne, hiszen Griffendél kriptájában Harry hasonlóan aggódó szemekkel fürkészte az akkor fuldokló lányt. Bátorítóan rámosolygott.

- Jól leszek, ne aggódj – mondta, miközben feltűnt neki, hogy vendégük felszívódott. – Hova tűnt Piton?

- Nem tudom, de jobb is, ha nincs itt, csak bosszantana. Hogy lehetett ilyen szemét, hogy hagyta, hogy párbajozz vele?

- Nem csak az ő hibája, hanem az enyém is – válaszolta Harry csendesen.

- Tudom, de kettőtök közül ő az idősebb, neki kellett volna gondolkoznia. Csak az az átkozott mardekáros bizonyítani akarás… meg griffendéles – mosolygott a fiúra. – Ne aggódj, te is megkapod a magadét, csak legyél jobban.

- Tudtam, hogy rád számíthatok – válaszolt a fiú félszegen mosolyogva, majd újra lehunyta a szemét, ezért nem láthatta, amint Piton újra bejön. – De megérdemlem. Pitonnal még egészségesen párbajozni sem életbiztosítás, nemhogy ilyen szerencsétlenül.

- Jól mondod – hallotta a mély hangot, majd egy könyv csattanását a padlón. – Eltalált valamelyik átkom?

Harry erőtlenül megrázta a fejét, de még mindig nem nyitotta ki a szemét.

A beszűrődő fény erősségének köszönhetően jól látta a szemhéján keresztül is, hogy a férfi megmozdul. Kinyitotta szemét, és rápillantott az előtte guggoló férfira, aki egy oldalt nézegetett egy könyvben.

- Bement a szobánkba? – kérdezte a fiú, miután felismerte, hogy melyiket lapozgatja a férfi. Azt még tőle hozták el.

- Ti meg a házamba, úgyhogy immár kvittek vagyunk.

- Ja, csak nekünk nincs gyilkos fonószékünk – dohogta Harry rosszindulatúan.

Piton nem válaszolt, csak a szeme telt meg valami földöntúli szomorúsággal, amiből Harry rájött, hogy itt túl messzire ment.

- Nem úgy értettem, sajnálom – nyögte ki végül a fiú.

Hermione teljesen megtisztította Harry sebeit, majd kötözni kezdte volna, amikor Piton megfogta a kezét. Pálcáját a sebekre szegezte, majd valami számukra ismeretlen bűbájt kezdett mormolni, amitől a sebek összehúzódtak, bár nem tűntek el, de legalább nem ömlött belőlük a vér. Egyesével végigment minden vágáson, míg a vérzés teljesen el nem állt.

Kivette a lány kezéből a kötszereket, és a lehető legszorosabban tekerte körbe, nem törődve Harry fájdalmas sziszegésével. Miután befejezte, Hermionéhoz fordult.

- Van Lázcsillapító Főzeted?

- Tegnap levertem mindet a polcról, úgyhogy nincs – mondta fejcsóválva.

- Alapanyagok vannak hozzá? – kérdezte szigorúan.

- Mindenből kifogytunk, úgyhogy elmegyek az Abszol útra.

- Elmegyek én.

- Már csak az hiányzik, hogy elkapják az aurorok. Tíz perc múlva itt vagyok a hozzávalókkal, addig figyeljen Harryre, kérem.

Piton bólintott, Hermione pedig elviharzott. A férfi nem szólt semmit, csak felnyalábolta Harryt, és elindult vele a szobájába. A fiú abban a pillanatban annyira törékeny és védtelen volt, mint egy újszülött. Feje a férfi vállára bukott, és még védekezni sem tudott az atrocitás ellen.

- Nem vagyok csecsemő – próbált ellenkezni erőtlenül.

- Beteg vagy – mondta Piton egyszerűen, de határozottan.

- De akkor sem kell ölben cipelnie! – háborgott.
Piton megállt, és letette a fiút, aki nem tudott megállni a lábán, és azonnal összecsuklott. A férfi az utolsó pillanatban kapta el.

- Tedd félre a büszkeséged öt percre, nem vagy te mardekáros – szidta meg Harryt.

A fiú halványan elmosolyodott.

- A Teszlek Süveg nem így gondolta – motyogta immár újra a férfi ölében, aki ettől a közléstől majdnem elejtette.

- Ezt hogy érted? – kérdezte élesen, majd letette a fiút az ágyára, bár először nem tudta, hogy melyikre tegye a kettő közül, de aztán úgy döntött, hogy most ez lényegtelen.

- Úgy, ahogy mondtam – felelte Harry bágyadtan.

- Ezek szerint a Süveg hezitált, hogy a Griffendélbe, vagy a Mardekárba tegyen?

Harry megrázta a fejét.

- Kétsége sem volt afelől, hogy vérbeli mardekáros vagyok. Még évekkel később is ezt mondta, amikor újra beszéltem vele.

- Akkor hogy kerültél a Griffendélbe? – értetlenkedett a férfi.

- Megkértem, hogy ne tegyen a Mardekárba, így inkább oda osztott.

- Miért nem akartál mardekáros lenni? – kérdezte egyre dühösebben a tanár.

- Malfoy miatt, Ron miatt, és főleg Voldemort miatt. Egyébként is, az összes mardekárosságom itt kezdődik, és itt végződik – bökött a homlokán lévő sebhely felé.

Piton úgy dönthetett, hogy jobb lesz egyelőre félretenni ezt a témát, így céltalanul körbetekintgetett a szobában.

- Mióta laktok itt? – kérdezte.

- Több hónapja - suttogta Harry. – Szeptemberben már itt laktunk.

- Akkor itt lenne az ideje egy költözésnek – jelentette ki a férfi. – Ennyi ideig egy hely sem biztonságos.

- És mit tanácsol? – kérdezte erőtlenül a fiú.

- Csak azt ne mondd, hogy kíváncsi vagy a véleményemre – gúnyolódott Piton. – Eddig hány tanácsomat fogadtad meg?

- Eddig hány tanácsát közölte úgy, hogy ne sértsen vérig egyúttal?

A válaszra nem került sor, mert kinyílt az ajtó, és Hermione rontott be, kezében egy zacskónyi bájital hozzávalóval.

- Gyors voltál – mosolygott rá Harry, mikor a lány megtalálta őket a szobában.

- Mindenkit félrelöktem a sorban – pirult el. – Minden rendben ment, nem tett semmi olyat, ami… – kérdezte Piton felé intve, mintha a férfi ott sem lenne.

- Nem tettem semmi olyasmit, amiért újra le kellene ordítanod a fejemet – közölte a férfi rezzenéstelen arccal.

Harry is bólintott a kijelentésre, amitől a lány megnyugodott, és elindult kifelé.

- Megfőzöm a lázcsillapítót, addig aludj, ha tudsz – informálta a fiút.

- Nem mehetnék veled? – esdeklett Harry. – A kanapén is elleszek a nappaliban, amíg főzöl…

- Csak nem félsz egyedül, Potter? – kérdezte Piton. – Vagy a barátnődet félted tőlem?

Hermione értetlenül nézett rá, így kiegészítette szavait.

- Természetesen részt fogok venni a bájitalfőzésben, mégis mit gondoltál? Ha van a lakásban egy Bájitalok Mestere, nem egy diáklánynak kell lázcsillapítót főznie – fűzte hozzá. Mikor látta a lány paprikavörössé váló arcát, békülékenyebb hangon hozzátette: - Gyorsabban főzök több évtizednyi gyakorlattal a hátam mögött, nem gondolod? De most már álljunk neki, mert amíg fecsegünk, Potter láza az egekig emelkedik!

A lány bólintott, majd kérdőn barátjára nézett.

- Sietünk, ígérem. Addig jobb lesz neked itt. De hogy ne érezd magad egyedül, nyitva hagyom az ajtót, hogy halld, mi történik kint, rendben?

Harry bólintott, Hermione néhány pálcamozdulattal varázsolt valamit, majd Pitonnal együtt mindketten elhagyták a szobát.

Harry amennyire csak tudott, kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, majd minden erejével arra koncentrált, hogy ébren tudjon maradni. Ez nem is volt olyan nehéz, mert Hermione bűbájának köszönhetően minden hangot kristálytisztán, közvetlenül a füle mellett hallott.

Néhány percig csak üvegcsék koccantak, doboztetők nyikorogtak, folyadékok csurgása és csobbanások hallatszottak. Később kés aprított hozzávalókat, miközben egy másik kéz kevergetett valamit.

- Nagyobb adagot főzzünk, hogy maradjon bőven tartalék – szólalt meg Piton először.

- Rendben. A felső polcon van egy másik üst is – válaszolta kimért hangon Hermione.

Bent a szobában Harry fáradtan elmosolyodott. A lányon onnan messziről is érződött, hogy idegei a pattanásig feszültek, és csak arra vár, mikor tesznek rá gúnyos megjegyzést, vagy mikor közlik vele, mennyire nem ért ahhoz, amit csinál.

De semmi ilyesmi nem történt. Piton néma csendben dolgozott, csak akkor szólalt meg, amikor feltétlenül muszáj volt.

Egy órával később Hermione behozott egy pohárral a lázcsillapítóból, és megvárta, amíg barátja megissza, majd mellé telepedett az ágyra egy könyvvel, és olvasni kezdett.

Csak óránként tekintett fel, amikor ellenőrizte a fiú testhőmérsékletét, majd újabb és újabb adag lázcsillapítót itatott meg vele. Harry sokat aludt, megnyugtatta barátja közelsége.

Késő este, alig jelzésértékű koppintás után Piton csörtetett be a szobába. Harry a zajra felriadt álmából, és meglepődve érezte, hogy máris oszlott valamelyest a lázas köd az agyáról. Hermione is lerakta a kezében tartott vaskos olvasnivalót.

- Jöjjön be – mérte végig gúnyosan a betolakodót, amivel egy pillanatra sikerült zavarba hoznia a volt bájitaltan tanárt. De csak egy apró pillanatra, mert utána a férfi legyintett, és nem zavartatva magát, levetette magát egy fotelba, az ágyakkal szemben.

- Azt hiszem, Potter már van olyan jól, hogy végre megbeszélhetnénk a továbbiakat – közölte, hideg szemét rájuk függesztve.

- Rendben – bólintott a lány, miután látta, hogy Harry is egyetértően biccent. – Mit szeretne?

- Nos, nem tudom, mivel vagytok tisztában, és mivel nem, de a célunk közös. El kell pusztítanunk a lélekhurcolókat – folytatta, miközben nem hagyta, hogy érzései előtörjenek.

- Ez az én dolgom – mondta Harry erőtlen hangon, de mégis határozottan. – De kérdés, mennyi van még hátra?

- Három. Ebből kettő a Sötét Nagyúr és Nagini. A kehely nyomára még nem sikerült rábukkannom. Nektek sem?

- Ez biztos? – vetette közbe Hermione. – Azt olvastam, többet is…

- Más az elmélet, és más a gyakorlat – vágott a szavába Piton. – A Sötét Nagyúr elég okos ahhoz, hogy hétnél tovább ne ossza szét a lelkét. Főleg most, hogy valami sokkal nagyobb dobásra készül.

- Mit tudott meg? – ült fel Harry, mire a fájdalom ismét a karjába hasított, de izgatottságában nem foglalkozott vele.

- Nem hinném, hogy az információim taknyos orrú kiskölykökre tartoznának, akik csetlenek-botlanak, ahelyett, hogy egy ésszerű, logikus tervvel elintéznék azt, amivel Dumbledore megbízta őket! – mordult fel vádlón.

- Tessék? – fakadt ki dühösen Hermione. – Ha nem venné észre, mi diákok vagyunk, akikre olyan feladatot rótt ki a sors, ami se nem egyszerű, se nem könnyű, nekem elhiheti! Mi mégis mindent elkövetünk, hogy sikerrel járjunk, míg maga csak sérteget minket! Minden segítség nélkül jutottunk hozzá Griffendél láncingéhez, és ha túl későn is, de kinyomoztuk a medál rejtélyét is! Nem lustálkodtunk az elmúlt időszakban, nekem elhiheti!

- Mikor is halt meg Weasley? – szegezte nekik Piton a kérdést válaszul.

- Karácsonykor…

- Karácsonykor, értem. Akkor karácsony óta mit csináltatok, el tudnátok nekem mesélni?

- Gyakoroltunk - suttogta Harry.

- És?

- Mást nem - ismerte be a fiú.

– Lehet, hogy magának könnyen megy elveszíteni azt, akit szeret, de nekünk nem! – védekezett Hermione.

- Á, értem! És a nagy gyászban össze is feküdtetek, nem igaz? A hormonjaitokkal foglalkoztok, ahelyett, hogy terveket gyártanátok! – mutatott az összetolt ágyakra, majd elhagyni készült a szobát.

- Hé, nyugodjon már meg! – kiabált már Harry is, pedig ismét majd szétszakadt a feje. – Mi lenne, ha holnap reggelre halasztanánk ezt a vitát, és akkor megbeszélnénk, hogy hogyan tovább? Mi Hermionéval mindenképpen folytatjuk a Voldemort elleni harcot, de ehhez nem ártana a maga segítsége sem! Hajlandó segíteni, vagy nem?

- Majd reggel megbeszéljük – sóhajtott Piton, és elhagyta a szobát, maga mögött hagyva a kérdést a levegőben lógva.

Harry félve nézett barátjára.

- Igaza van, ugye tudod? Az utóbbi időben engedtük, hogy a gyász minden egyebet félresodorjon. Voldemort pedig közben egyre erősödik!

- Én ezt nem tudom ki-be kapcsolgatni, mint ő – sírta el magát a lány. – Néha rajta is látszik, hogy gyászol, de máskor meg olyan, mint egy szikla, érzések nélkül.

- Volt ideje megtanulni a színlelést, Hermione – suttogta Harry, miközben óvatosan a lány haját simogatta. – Szerintem, ha most látnánk, megváltozna a véleményed. Biztos vagyok benne, hogy néha ő is elengedi magát, de csak, ha nem látja senki.

- Szerinted megbízhatunk benne? Az kiderült, hogy megölt két lélekhurcolót, de… de most miért maradt velünk? Nincs szüksége ránk, nélkülünk könnyebben nyomozhatna – gondolkozott hangosan Hermione.

- De ismeri a jóslatot. Tudja, hogy nélkülem az utolsó lélekhurcolót, Voldemortot nem ölheti meg - közölte, majd újra elfeküdt az ágyban. – De most aludjunk. Van egy olyan érzésem, hogy holnap hosszú és nehéz napunk lesz egy felettébb mogorva denevérrel!

Írok egy kritikát!

Következik. Beszélgetések