A január hónap gyorsan eltelt, de egy kicsiny lakás két lakója csak nem tudta feledni szomorúságát.

Nem haladt a kutatás Voldemort horcruxai után, és gyakorolni is csak azért gyakoroltak, mert jó volt kiüríteni elméjüket, és nem gondolni semmire. Hamar rájöttek, ha jól kifárasztják magukat, szinte félájultan zuhannak az ágyba, és nem forgolódnak álmatlanul hajnalig.

A horcruxok témáját kerülték, amennyire csak tudták. Szörnyű volt belegondolniuk, hogy ha a maradékot meg akarják semmisíteni, akkor az mindenképpen emberáldozattal jár. Önkéntelenül is mérlegelték, kiknek kellene elvállalniuk e nemes feladatokat, de nem volt szívük senkit sem hangosan megnevezni.

Hermione hetente egyszer bement Rarához a kórházba. Amióta kiderült, hogy Piton miért nem tudja meglátogatni, úgy érezte, kötelessége helyette megtenni ezt.

Harry lelke mélyén elismerte Piton érdemét a Voldemort elleni harcban, de ez nem jelentette azt, hogy el is tudta fogadni. Sajnálta kicsit, de a véleménye nem változott. Túl sok volt ahhoz a hat év ellenségeskedés, hogy ilyen hamar megváltoztassa az érzéseit.

Egy látogatás után Hermione sokáig gondolataiba mélyedt, mielőtt megszólította volna barátját. Nem akarta felhozni a horcruxok témáját, de most muszáj volt.

- Harry – kezdte. – Valamit meg kell beszélnünk. Régóta nem kerestük R. A. B. nyomát. Én, azt hiszem, mégis rátaláltam.

- Tessék? – ugrott fel Harry. – Hogyan?

- Ha igazam van, végig itt volt a szemünk előtt – mondta, miközben előhúzott egy megszürkült, hímzett zsebkendőt. - R. A. B. szerintem nem más, mint Rara Avis Black. Ezt a kórházi szobájában találtam.

Harry elvette tőle a zsebkendőt, és maga is megvizsgálta. Teljesen megdöbbent, hogy ezt eddig nem is vette észre. A vékony, szürke anyagon kékkel hímzett sorok álltak és egy név.

A nő nevének első betűi nagyobbra voltak varrva, mint a többi, és jól látszott rajta a Blackekre jellemző hurkos B betű. A fiút teljesen letaglózta a hír.

- Végig itt volt a szemünk előtt – suttogta.

- Van egy teóriám – folytatta halkan a lány. – Ha tényleg ő az az R. A. B., akit keresünk, akkor lehetséges, hogy Rarát nem elfogták, hanem maga kereste fel az aurorokat, hogy elmondjon mindent a horcruxokról. Ám azok meg sem hallgatták, vagy el sem jutott odáig, hogy elmondhassa, mert átkokkal bombázták. De persze az is lehet, hogy az aurorokat nem akarta bevonni az ügybe, és maga akarta megsemmisíteni a medált, csak elfogták, és mivel ő nem akart beszélni, megkínozták, és így a Mungóba jutott. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem volt ideje elpusztítani a lélekdarabot!

Harry megtántorodott az információk súlya alatt, és le kellett ülnie a kanapéra.

- De ha ő az, akit keresünk, hogyan fogjuk megtalálni a medált? Nem kérdezhetjük meg, hogy hova tette, pedig biztos jól elrejtette, ha még Piton sem tud a rejtekhelyéről!

- Honnan veszed, hogy nem tud róla? Bár igazad kell, hogy legyen. Ha tudná, hol van, már megsemmisítette volna. Lehet, hogy nem is tudott a felesége akciójáról? Mert ha ismerte volna a felesége tervét, nem hagyja, hogy Dumbledore elmenjen a barlangba az ál-medál megszerzésére – gondolkodott hangosan a lány.

- Lehet, hogy Dumbledore nem avatta be minden tervébe – vetette közbe Harry. – De szerintem vegyük úgy, hogy Piton nem tudott a felesége árulásáról Voldemort ellen. Most hogyan szerzett róla mégis tudomást?

- Nem tudom, de ez nem is lényeges. A fő kérdés az, hol van most a medál. És itt jön a képbe egy ötletem, ami azóta, hogy eszembe jutott, nem hagy nyugodni. Mi van akkor, ha a medált évek óta Rara viseli? Nem kizárt, és akkor ő is lélekhurcoló.

- De miért vette volna a nyakába a horcruxot? Nem akarhatta ilyen veszélynek kitenni magát - ellenkezett a fiú.

- Rara nem biztos, hogy tudta, hogyan kell megsemmisíteni, vagy milyen veszélyeket rejt magában. Csak azt tudhatta, hogy ebben van Voldemort ereje, és ezért el akarta vinni az auroroknak. Mi lenne jobb rejtekhely a saját nyakánál? Az a medál, amit Pitontól szereztünk, lehetett a nő sajátja. A barlangból elment a Black házba, elrejtette saját ékszerét, a nyakába vette Voldemort lélekdarabját, és ezután találkozott az aurorokkal - önszántából vagy véletlenül. Annyiszor megátkozták, hogy kómába esett, a medál pedig a nyakában maradt.

- Ez így nem jó! Ron alig néhány hónapig hordta a láncinget, míg szerinted Piton felesége tizenhét évig. Miért nem kelt fel, és indult el Voldemort felé, ahogy azt Dumbledore mondta az emlékben?

- Egyszerű, mert kómában van. A lélekdarab átszállt belé, de annyi ereje nem volt, hogy átvegye az irányítást egy öntudatlan test felett. Rara lélekhurcoló, de amíg nem ébred fel, ártalmatlan.

- Hány embernek kell még meghalnia, hogy eltakarodjon innen Voldemort?! – fakadt ki Harry.

A lány vállat vont, úgy tűnt, ő már végiggondolta ezt.

- Naginiben is van egy horcrux, így ő is lélekhurcoló – jegyezte meg mintegy mellékesen, mire a fiú felkapta a fejét.

- Azt akarod mondani, hogy az a kígyó lehet, hogy nem is akart Voldemort szolgája lenni?

- Nem kizárt – válaszolt a lány. – De térjünk vissza Rarához. Ne felejtsük el, hogy az ápoló szerint egyre jobb színben van, sőt megtudtam, hogy mostanában még rohamosabban javul az állapota. Nem egészen értem, mitől, de van egy sejtésem.

- Add elő – kérte.

- Attól tartok, mivel Voldemort hatalma egyre erősebb, lehet, hogy a horcuxok és a lélekhordozók is megérzik ezt. Talán ők is ugyanúgy erősödnek vele együtt.

- Lehetséges, hogy Rara végül olyan erős lesz, hogy felébred, és elmegy Voldemorthoz? De… várj, Hermione, ne szaladjunk ennyire előre. Még az is lehet, hogy nincs is benne a lélekdarab.

- Ha csak néhány napig magánál tartotta a medált, már benne van a lélek – lombozta le a fiút.

- Ron hosszú hetekig hordta – suttogta Harry, megpróbálva tudomást sem venni a belsejét facsargató bűntudatról.

Hermione megrázta a fejét.

- Mikor itthon volt, sohasem volt rajta – mondta a lány elmerengve, miközben arcára kiült a szomorúság. – Holnap visszamegyek a Szent Mungóba, hátha találok valami utalást arra, hogy Rara lélekhurcoló.

- Veled megyek – mondta Harry ellentmondást nem tűrő hangon.

Hermione válaszul csak bólintott.

Másnap reggel szótlanul hoppanáltak a Szent Mungóhoz. Nem kellett bejelentkezniük, mert Hermionét rögtön megismerték. Lassan sétáltak felfele a lépcsőkön, miközben eltervezték, hogy ki mit fog tenni.

- Te a holmijait kutatod át – mondta Hermione.

- Gondolod, Pitonnak nem tűnt volna fel, ha a felesége holmija között van?! – torkollta le a lányt, miközben megtorpant. – Hermione, használd már az eszed!

- Jól van, csak egy ötlet volt. Neked van jobb?

- Ki kellene kérdezni az ápolóját, hogy látott-e nála ilyen ékszert.

- Rendben, keressük meg.

Hermione már fejből tudta, hogy melyik részlegen találja meg a nőt.

- Nem tud róla, hogy Mrs. Pitonnak volt-e egy medálja, nagy M betű bevéséssel? – kérdezte Harry.

- Had gondolkozzam csak – merengett a nő. – Amit múltkor maguk hoztak, nyomtalanul eltűnt, biztosan egy nem túl kedves takarító tette zsebre. Hiába, manapság már kevés a tisztességes varázsló – dohogott. – Pedig itt nem szoktak csak úgy eltűnni dolgok, de mivel nem jelentették be a recepción, hogy az a hölgy tulajdona, valószínűleg nem terjedt ki rá a lopásgátló bűbáj.

- És az M betűs medál? – sürgette az asszonyt Hermione.

- Gondolkozom, gyermekem, gondolkozom. Medálja van, ez nem vitás. Amikor idekerült, a nyakában volt, egy vékony aranyláncon lógva, de hogy van-e rajta M betű, arra nem emlékszem. Illetve dehogyisnem – csillant fel a szeme. –, igen, tényleg egy M betű van rajta!

- És most hol van az a medál? A nyakában, vagy a személyes holmijai között egy szekrényben? – kérdezte Hermione.

- Hol itt, hol ott. Tudja, a betegeken nem lehetne semmiféle ékszer, így általában a ruhája alá rejtettem, hogy senkinek ne tűnjön fel, mikor ráadtam, mert különben megszóltak volna érte. De csak ünnepekkor szoktam a nyakába akasztani, egyébként nem volt rajta. Most viszont éppen a nyakában van. Gondoltam, ha esetleg felébred, biztosan örülni fog neki.

Hermione látványosan elsápadt, majd kirohant, maga után ráncigálva Harryt, aki sejtette, hogy már felesleges sietniük, hiszen ha tizenhét évig rajta volt, már nem ezen a néhány percen múlik az élete.

- Hermione, ne rohanj már! – állította meg a fiú. – Figyelj rám! Már benne van a lélekdarab, nem tehetünk semmit. Az a legjobb, ha soha nem is ébred fel.

A lány szeme teljesen elfátyolosodott.

- Nem akarom, hogy ő is meghaljon. Nem akarom, hogy még egy életet el kelljen dobni, csak mert Ő megteheti! Nem akarok több embert feláldozni, épp elég volt Ron – sírta.

- Ron nem jön vissza akkor sem, ha te megmented Rarát – mondta halkan Harry. – Sajnálom Hermione, de őt már nem tudod megmenteni.

Magához ölelte a síró lányt.

- Haldoklik – suttogta, miközben simogatni kezdte Hermione hátát. – Ha nem a betegsége, akkor Ő öli meg.

- De ugye még nem kell meghalnia? – szipogott.

- Nem kell, míg senki sem tudja, hogy hurcoló. Vagy míg fel nem ébred, és el nem indul megkeresni – mondta halkan.

- Jaj, Harry. Mire meggyógyulna, meg kell halnia. Miért ilyen kegyetlen az élet?

- Emlékszel, hogy mit írt a pergamenre, amit a medálban hagyott? Felkészült rá, hogy meg fog halni. Tudta előre. Így is évekkel élt tovább.

- Ez nem élet – ellenkezett a lány.

- Tudom, Hermione, de készülj fel rá, hogy el kell engedned.

- Rendben, csak adj időt.

Pár percig álltak csendben, míg a lány össze nem szedte magát, majd elindultak Rara szobája felé. Amikor benyitottak, legnagyobb meglepetésükre az ágy üres volt, a takaró a földet seperte kusza gyűrődéseivel.

- Ne – nyögte Hermione. – Mondd, hogy nem pont most ébredt fel!

Ekkor hangos kiabálást hallottak, és rohanni kezdtek a hang forrása felé. Egy folyosókanyarulaton fordultak be, amikor meglátták a kiabálókat.

- Nem állíthatsz meg, Perselus! – kiabálta Rara rekedt, mégis selymes hangjával.

Az egész nő olyan vékony és törékeny volt, hogy bárki hihette volna róla, hogyha elesik, minden porcikája darabokra törik. Fekete haja fakón, csapzottan omlott a vállára, hófehér keze kilátszott a hálóinge alól, vékony, póklábszerű ujjai remegtek.

Piton kivont pálcával állt a nő előtt. Arca merev volt, de szeméből könnyek csordogáltak sápadt arcára. Kezében remegett a mágikus fadarab, így olybá tűnt, mintha a pálcájába kapaszkodna, és nem tartaná azt.

Egy néma varázslattal megkötözte a nőt, aki nem tudott talpon maradni, és elesett volna, ha a férfi az utolsó pillanatban el nem kapja, de végül mégis kicsúszott a nő a kezéből, és puffanva vágódott végig a kemény kövön, még a feje is nagyot koppant rajta.

Ez mintha helyre rázta volna egy pillanatra Rarát, de Harry látta, hogy szemében megvillan az ismert vörösség, amit Ron szemében is látott, mielőtt meghalt.

Hirtelen vágott belé a felismerés: Piton meg fogja ölni a feleségét, és Rara jól tudja ezt. Nem mert beleavatkozni az eseményekbe, de nem akarta végignézni az egészet. Hermione éppen elindult volna, de Harry egy rántással visszahúzta maga mögé.

- Sajnálom, Perselus – suttogta a földön fekvő nő. – Sajnálom, hogy belekevertelek.

Ezután Rara szeme ismét felizzott, és immár vörös is maradt. Harry ebből tudta, hogy nem tud tovább harcolni a lélekdarab ellen, az teljesen átvette felette az irányítást. Piton a felesége felé nyúlt, de azonnal vissza is húzta a kezét, mert Rara meg akarta harapni.

A nőről hihetetlen gyorsasággal lefoszlottak a kötelek, majd felállt, de csak támolyogni tudott. A horcrux erős volt, de ő gyenge. El akart futni, de jártányi ereje sem volt, a második lépés után összeesett.

Piton közelebb lépett hozzá, de nem merte megérinteni, csak rászegezte a pálcáját.

Eközben a folyosó másik végén megjelent egy gyógyító, aki halálra rémült a jelenet láttán: egy fekete taláros alak tornyosul egy védtelen beteg fölé. Szája elé kapta a kezét, de még így sem tudta elnyomni dobhártyaszaggató sikítását.

Piton felnézett, és még láthatta a fehér köpeny sarkát eltűnni a kanyarban. Megmarkolta pálcáját, hogy erőt gyűjtsön. Harry tehetetlenül nézte, és tudta, hogy nem akadályozhatja meg, ennek így kell lennie. Hermione ismét előrelendült, de a fiú megfogta, és kapálózásával mit sem törődve magához szorította az erőtlenül sikító lányt.

- Én is sajnálom, Rara, de nincs más választásom! – mondta a férfi elcsukló hangon. – Adava Kedavra!

A zöld fénycsóva szinte óráknak tűnő másodpercek alatt érte el a törékeny női testet. A vörös szemek kihunytak, majd lassan visszaváltoztak eredeti fakókék színükre.

- Neeem – sikította Hermione egyre hangosabban, de a férfi, mintha meg sem hallotta volna, térdre zuhant felesége holtteste mellett.

Piton magához szorította az apró, törékeny testet, könnyei súlyos teherként hullottak a nő fehér arcbőrére. A férfi esetlenül ringatni kezdte a halott Rarát, miközben halkan suttogott, mint aki nem is fogja fel, mit tett.

Harry nézte a könnyáztatta arcot, majd a halott nőt, és lelkét megtöltötte valami ismeretlen keserűség, valami olthatatlan vágy aziránt, hogy Voldemortot holtan lássa. Egy újabb áldozat… és még hány embernek kell meghalnia?

Piton remegő kézzel kikapcsolta a nő nyakláncát, és egy pálcaintéssel eltűntette - Harry sejtette, hogy a semmibe. Egy darabig nézte a gyászoló férfit, de rájött, hogy nincs túl sok ideje, el kell tűnnie, azonban nem úgy tűnt, mintha mozdulni akarna.

- Hermione, el kell vinnünk innen, mielőtt az aurorok megérkeznek – suttogta a lány fülébe, aki bólintott.

- Vigyük hozzánk, ott biztonságban vagyunk. A védővarázslatok, amiket a beköltözéskor végeztem el, megvédik őt is. Legalábbis remélem – mondta meglepő józansággal ahhoz képest, hogy szemei tele voltak könnyekkel.

Harry nagyot sóhajtott, de beleegyezően bólintott. Nem fűlött hozzá a foga, hogy Pitonnal együtt lakjon, de nem látott jobb megoldást. Ha az aurorok elfogják, talán úgy jár, mint a felesége, és az öntudatlanságig kínozzák. Ez a gondolat először elnyerte tetszését, hiszen úgy érezte, így legalább meglakolna Dumbledore haláláért, de hirtelen rájött, mennyire önző módon gondolkozik. Ez az ember a legkevésbé sem akarta megölni az igazgatót, a feleségét annál kevésbé. Fogalma sem volt, mit követetett még el múltban, de Dumbledore halálát nem írhatja a számlájára, bármennyire is szeretné.

Hermionéval együtt elindult a férfi felé, aki csak akkor nézett rájuk, mikor már mellette álltak.

- Jöjjön – mondta halkan Harry, és még a kezét is nyújtotta, de Piton értetlenül meredt rá. – Jöjjön már, a fenébe is!

Azzal megragadta a karját, és felcibálta a földről a még mindig döbbent férfit.

- Itt akarja megvárni az aurorokat?! Dumbledore halálát kicsit jobban bírta – gúnyolódott, amitől úgy tűnt, Piton megélénkül.

- Potter… – sziszegte, de Harry nem várta meg a sértegetéseket, a lányhoz fordult.

- Hermione, fel tudod oldani a hoppanálásgátló bűbájt? – kérdezte, mire a kérdezett félős mosollyal bólintott.

– Megpróbálom – mondta.

Néhány varázsige után úgy tűnt, sikerült is neki. Két oldalról megragadták a férfit, aki erőtlenül ellenkezni próbált, de már nem ment semmire, mert megkezdték a hoppanálást.

Egy pillanat múlva már a lakásuknál találták magukat. Harry nem magyarázkodott Pitonnak, csak elengedte, majd elindult felfelé a lépcsőkön.

- Jöjjön, professzor – mondta Hermione kedvesen, és a lépcső felé intett.

Piton nem szólt semmit, csak követte őket, talán túl sokkos állapotban volt ahhoz, hogy felfogja, akár bánthatnák is.

Mikor felértek a lakásba, Hermione megmutatta neki azt a szobát, amit régen a gyakorlás miatt hoztak létre.

- Ez a szobát használhatja – közölte.

Piton először csak döbbenten ácsorgott az ajtóban, majd biccentett, és bement. Az ajtó hangtalanul bezárult mögötte.

Hermione leült Harryvel a nappali kanapéjára.

- Remélem, nem látta senki, hogy elhoztuk onnan, mert ha rajtunk keresik, nekünk annyi – mondta halkan a lány, miközben közelebb húzódott Harryhez, és fejét fáradtan annak vállára döntötte.

- Nem látott senki, de tudni fogják, hogy mi is ott voltunk, lehet, hogy majd kikérdeznek minket is az ügyben. De itt nem fognak megtalálni, csak Hedvig tud nekünk levelet kézbesíteni - bíztatta a fiú.

- És most mihez kezdünk vele? – intett a zárt ajtó felé bágyadtan.

- Nem tudom. Hagyjuk, hogy egy kicsit lenyugodjon, aztán majd meglátjuk. Főleg rajta múlik, hogy hajlandó-e velünk együttműködni. Jól jönne a segítsége és a tapasztalata a továbbiakban. De ha el akar menni, nem fogok az útjába állni. Bizonyára jobb tervei vannak a jövőjére nézve, mint elviselni két griffendéles társaságát, akiket évek óta utál.

- Azért azt ne felejtsd el, hogy egy oldalon állunk. Talán félreteszi a sérelmeit, és segít, hogy Voldemort meglakoljon azért, amit tett.

Írok egy kritikát!

Következik: Csuklya