Másnap Hermione bejelentette, hogy visszamegy Rarához, és mindent megtud a nőről, amit csak lehet. Délután kissé morcos képpel jött vissza, de mindent elmesélt, amit megtudott.

- Azt mondta a gyógyító, hogy a nőt addig átkozták, míg a Mungóba nem került. Hasonlóan, mint a Longbottom házaspárt. Annyit mondott még, hogy nem árulhatja el, hogy ki tette, de szerintem halálfalók lehettek. Ezért állt Piton Dumbledore pártjára.

- Én nagyon is kételkedek benne, hogy a Főnix Rendjének érdekében ölte meg az igazgatót – húzta el a száját Harry.

Hermione elégedetlenül megcsóválta a fejét.

- Több van e mögött az egész ügy mögött. Miért lett Piton bájitaltan tanár, hogy kerül a képbe a felesége, kihez hűséges?

- Voldemorthoz hűséges, és azért lett tanár, mert Dumbledore túl naiv volt – mondta a fiú, de maga sem igazán hitte el a szavait. Túl sok a véletlen egybeesés, túl sok az ellentmondás. – Hogy utálom én, hogy mindenki terveket sző, de soha senkinek nem mondja el…

- Harry, Piton akkor lett tanár, mikor a felesége a Szent Mungóba került.

- Tényleg? – kérdezte a fiú hitetlenkedve. – Ez mikor volt?

- Abban az évben, mikor meghaltak a szüleid – mondta halkan a lány.

- Dumbledore azt mondta, azért bízott benne, mert megbánta tetteit. Mármint, hogy elárulta a jóslatot Voldemortnak.

- Gondolod, hogy elmondta volna neked, hogy azért állt át, mert van egy haldokló felesége, aki évek óta a Szent Mungóban fekszik kómában a halálfalók miatt?

- Miért, ez olyan nagy titok? – kérdezte Harry értetlenül.

- Igen, Harry – szidta meg a lány. – Ha valakinek, neked aztán annyi közöd van Piton feleségéhez, mint nekem: semmi.

Harry nagyot fújtatott elégedetlensége jeléül, de rájött, hogy Hermionénak igaza van. Mi köze neki ahhoz a nőhöz a Mungóban? Mi köze neki Piton magánéletéhez és döntéseihez?

- Akkor sem értem, miért ölte meg Dumbledore-t.

- Nem tudom, de ki fogom deríteni – mondta határozottan a lány.

- Miért akarod bebizonyítani az ártatlanságát, mikor bűnös?

- Nem ártatlan, de oka volt rá, hogy megölte az igazgatót – kiabált Hermione.

- Az, hogy Voldemort parancsba adta neki – sziszegte Harry.

- Te nem láttad aznap, a Fonó soron – kezdte csendesen a lány. – Teljesen megváltozott.

- Én semmi változást nem láttam rajta – ellenkezett a fiú a Szent Mungóra gondolva. – Vagyis talán – nyögte ki végül, mikor belegondolt, hogy hiába gúnyolódott velük a férfi, nem úgy tűnt, mint aki élvezi a helyzetet, ráadásul nem is támadt teljes erejével.

- Rendben, holnap utánanézek még néhány dolognak, egyelőre hagyjuk békén Mrs. Pitont. Foglalkozzunk a többi horcruxszal. Már azt sem tudom, hogy mi van még hátra… A griffendélest megszereztük, a medálról nem tudunk semmit, Nagini vígan csúszkál Voldemorttal, ahogy a benne lévő horcruxot is ott kell keresnünk benne. A hugrabugos serlegről szintén nem tudunk semmit, de még mindig van egy, mert lehet, hogy Voldemort a serleget használta fel a feltámadáskor.

- Nem túl jó arány, pláne, hogy eddig csupán kettő van elpusztítva, egy biztonságban, kettőről tudjuk, hogy hol van, és kettőről fogalmunk sincs, ráadásul az egyikről talán nem is tudjuk, hogy micsoda – nyögte Ron elkeseredetten.

- Utána kellene nézni a minisztériumban annak a kehelynek, reménykedjünk, hogy ahhoz még senki nem nyúlt hozzá, és nem az van Voldemort testében – ajánlotta Harry.

- Ti holnap mentek a minisztériumba, én meg a Mungóba, tovább kutatni Mrs. Piton után. Ki fogom deríteni, hogy milyen okai voltak Pitonnak. Ti addig utánanéztek a kehelynek, Mrs. Octondon biztosan segít nektek.

Harry és Ron egy fél napot töltöttek a Minisztérium nyilvános irattárában, majd egy másik felet a könyvtárában, de egyszerűen nem jutottak semmire. Letörten sétáltak le a fogadószintre, hogy hazahoppanáljanak, de az elhatározást megakadályozta Scrimgeour legkevésbé sem kívánatos megjelenése. Mellette természetesen ott állt az elhagyhatatlan Percy is.

- Nocsak, Mr. Potter, csak nem igénybe szeretné venni a Minisztérium segítségét? – szólalt meg mézesmázos, behízelgő hangon a miniszter, de tekintete kemény volt, szinte felnyársalta Harryt.

- Ne aggódjon, miniszter úr, nem áll szándékomban közösködni magával. Meg úgy gondolom, hogy ön sem akar velem, ha már egyszer bűnözőnek tart – vetette oda Harry, miközben védekező testtartást vett fel, összefonta maga előtt a kezeit, olyan hatást keltve, mint aki nagyon is határozott és elutasító.

- Én nem állítottam semmi ilyesmit, Mr. Potter – válaszolt a miniszter. – De még mindig fenntartom az ajánlatomat, hogy bármiféle képzést megadok önnek, ha néha megjelenik néhány interjún és fogadáson. Azt hiszem, ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani.

A miniszter mellett álló Percy egyetértően bólogatott, majd szólásra nyitotta a száját, de Harry belefojtotta a szót.

- Nem, köszönöm. Akárhányszor meg fogja kérdezni, nemet kell mondanom – mondta, majd egyenesen Percy szemébe nézett. – Hülyeségekre nincs időm.

Az idősebb Weasley levegő után kapkodott, mint akit vérig sértettek.

- Nem beszélhetsz így a miniszter úrral – szidta meg Harryt.

- Fogd be, Percy, és húzd ki a villás nyelved Scrimgeour seggéből – sziszegte Ron, bátyja legnagyobb meglepetésére, aki a döbbenettől egy szót sem tudott kinyögni.

- Úgy gondolom – kezdte a miniszter komolyan -, nem kellene ilyen hangot megütni a minisztériumban.

- Én meg úgy gondolom – válaszolt Ron -, hogy békén hagyhatná már Harryt, és a maga helyében Percyt is rég kirúgtam volna, ha nekem pitizik ennyit.

A miniszter egy lépéssel közelebb ment a fiúhoz, és megpróbált fölétornyosulni, de Ron méretét tekintve inkább felnézésre sikeredett a művelet.

- De nincs a helyemben, és meg ne próbálja mégegyszer.

Ron flegmán végigmérte a minisztert, mint akit nem túlzottan hat meg, amit mond.

- Menjünk, Harry, mert még Trevorral is értelmesebben el lehet beszélgetni, mint ezekkel. Ő legalább csendben tud maradni, ha kell – mondta, miközben Percyvel nézett farkasszemet.

Egy halk pukkanás után eltűnt, és Harry – nem tudva, mit tegyen egy ilyen helyzetben - követte. Egy pillanat múlva már abban a sikátorban álltak, ahonnan reggel indultak.

- Mi volt ez, Ron?

- Micsoda? – kérdezett vissza a fiú értetlenül.

- Mire volt jó ez a Percy szapulás?

Ron flegmán megvonta a vállát.

- Már nagyon elegem van belőle, a nyalizásából, meg Scrimgeourból is.

- De akkor sem kellett volna így beszélned velük – szidta meg Harry.

- Nem érdekel. Legalább valaki elmondta a véleményét annak a szerencsétlennek – lökte oda félvállról a szavakat.

Harry megcsóválta a fejét, de nem szólt többet. Végül is, megértette Ront, hiszen a bátyja teljesen a család ellen fordult; Bill esküvőjére is csak azért ment el, hogy Scrimgeour szavait adja át neki. Akkor ő is szívesen leköpte volna, de tartóztatta magát.

Hermione már ott ült a nappaliban, amikor beléptek a lakásba. Harry leolvasta az arcáról, hogy ő sem jutott semmire Piton feleségével.

- Sziasztok. Részemről semmi új – fogadta a fiúkat.

- Részünkről se. Átkutattuk az irattárat, a könyvtárat, de semmi használható információra nem akadtunk a serleggel kapcsolatban – mondta Ron, miközben lehuppant Hermionéval szemben a kanapéra.

- Fogalmam sincs, hol folytathatnánk a keresést – sóhajtotta Harry kedvetlenül. - Minden képlékeny, bármi változhatott a serleggel kapcsolatban is. Legutolsó információnk szerint Tom Denem vitte el Hepzibah Smithtől, innentől fogalmunk sincs, hogy hol lehet. Azon csodálkozom, hogy még nem akadtunk össze egy halálfalóval sem az elmúlt napokban, miközben kerestünk.

- Az a néhány scorpus, mediosa, meg bluminot, nem beszélve a többiről, pont elég volt. Nincs szükségünk halálfalókra ahhoz, hogy életveszélybe kerüljünk – dünnyögött Hermione. – Valami ötlet, hogyan folytassuk?

- Nekem van egy ötletem – mondta Ron vigyorogva. – Gyere el velem vacsorázni.

Hermione szintén elvigyorodott, majd bólintott.

- Nem baj, Harry? – nézett a fiúra ártatlanul.

- Nem, menjetek csak, de ha lehet, nekem is hozzatok valami kaját – mosolygott a lányra.

Miután barátai elmentek, Harry leült levelet írni Ginnynek, mert előző este már nem volt ereje válaszolni a lányéra. Mikor befejezte, letelepedett a nappali kanapéjára egy – a pálca nélküli varázslásról szóló – könyvvel a kezében.

Mióta sikerült az a varázslat a Szent Mungó mögött, azóta hajthatatlanul gyakorolta a pálca nélküli varázslást. Már annyit sikerült elérnie, hogy a gyakorlásra használt tollpihe – rángatózva ugyan, de – lebegni kezdett a Vingardium Leviosára.

A következő néhány hét unalmasan telt Harry számára, mert nem és nem akadtak Hugrabug kelyhének nyomára. Csak böngészték a különböző könyvtárak és irattárak papírjait, végül Hermione még egy mugli módszerhez is folyamodott, és napokat töltött az Interneten lógva, de ott sem volt semmi nyom.

- Se medál, se kehely – sóhajtotta Hermione egy fárasztó, novemberi nap végén.

- Regulus nyomára kellene akadnunk, hátha elrejtette valahova a medált. Vagy lehet, hogy elpusztította, nekünk annál jobb. De azt nem értem, hogy hogyan került Mundungushoz egy fals medál. Miért érzem azt, hogy a kezünkben a megoldás, csak nem látjuk az összefüggést? – tette fel a költői kérdést Harry csendesen. – Mi köze Rarának az egészhez? És mi köze Pitonnak az egészhez? Kizárt, hogy csak véletlen egybeesés, mert én nem hiszek az ilyesmiben.

- Nem tudom, Harry. Azon kívül, hogy Regulus is és Rara is Black, nem látok összefüggést.

- Én sem – felelte lemondóan.

- Holnap pihenjünk! Már hónapok óta bújjuk a könyvtárakat, és én már nagyon unom – szólt közbe Ron ellentmondást nem tűrő hangon.

- Igazad van – egyezett bele Hermione. – Holnap meglátogatom Mrs. Pitont.

Harry a plafonra nézett, és elszámolt háromig, mielőtt mondott volna valamit.

- Én meg meglátogatom Ginnyt a Roxfortban, ha engedélyt kapok rá.

- Én meg gyakorlom az animágiát – folytatta a sort Ron is, mire kapott két elismerő pillantást barátaitól.

Harry még aznap este írt levelet McGalagonynak, hogy megengedi-e, hogy meglátogassa Ginnyt. Bagolyfordultával kapott választ, így Hedvig elég morcos volt, mikor reggel visszaérkezett. Harry enni és inni adott neki, majd felbontotta a levelet.

Kedves Mr. Potter,

Minerva McGalagony.

Harry felnevetett, mikor elolvasta azt a pár szót. McGalagony sosem húzta az időt, mindig a dolgok közepébe vágott.

Lezuhanyozott, felöltözött, és Roxmortsba hoppanált. Néhány percen belül már az iskola kapujában állt, ahol McGalagony várta.

- Üdvözlöm Mr. Potter. Remélem ezúttal nagy ívben elkerüli az igazgatói irodát.

- Jó reggelt, tanárnő. A közelébe se megyek, nem ezért jöttem – mondta, miközben fülig pirult.

Az igazgatónő kinyitotta a kaput, majd miután Harry bement, bezárta, és elindultak a kastély felé.

- Hogy haladnak? – kérdezte az idős boszorkány.

- Egy helyben toporgunk legalább két hónapja, de nem tud segíteni, ha erre akart kilyukadni.

- Rendben, nem szólok bele – egyezett bele McGalagony.

- Köszönöm.

- Reggelizett már? – kérdezte a nő, mire Harry megrázta a fejét. – Akkor csatlakozzon hozzánk a Nagyteremben.

Csendben követte az igazgatónőt a Nagyteremig, ahol az erősen foghíjas asztalok várták az érkezőket. Mikor beléptek, minden szem rájuk szegeződött. McGalagony intett, hogy leülhet a Griffendél asztalához, így Harry Ginny mellett kötött ki, aki megölelte, majd nem túl feltűnően puszit lehelt a nyakára.

- Rég hallottunk felőled – szólalt meg vele szemben Neville.

- És még soká is fogtok – lombozta le Harry. – Csak erre jártam, és gondoltam benézek. Van itt egy kis elintéznivalóm – mondta, miközben éppen csak rápillantott Ginnyre, aki rögtön értette a célzást, mert teljesen elvörösödött.

Harry szedett egy kis reggelit, miközben kérdésekkel bombázták, hogy merre járt mostanában, miért nem jött vissza tanulni, és ehhez hasonló kínos témákkal. A fiú végignézett a tanári karon, és legnagyobb meglepetésére egy ismerős nővel találta szembe magát.

- Hogy kerül ide Mrs. Octondon? – kérdezte szemöldökráncolva az asztalnál ülőket, miközben halványan rámosolygott a nőre, aki köszönésképpen visszabiccentett.

- Ő az idei Sötét Varázslatok Kivédése tanár.

Harry teljesen elképedt. Ez a nő mindenhol ott van, ahol a legkevésbé lehet rá számítani.

- Ennek örülök, legalább valaki vigyáz rátok. - Neville elhűlten nézett rá, és ahogy körbenézett, látta, hogy szinte mindenki más is. - Most mi van?

- Ez a nő olyan, mint Piton – nyögte be Seamus.

- Kétlem, hogy meg akarná ölni az igazgatónőt – nézett a fiúra keményen, mire az elpirult.

- Sose tudhatod – szólt közbe Dean.

Harrynek hirtelen elment az étvágya. Bele sem gondolt eddig, hogy Mrs. Octondon bármi rosszat akarna, akár tőle, akár mástól. Ez a nő egyszerűen nem olyan, hiszen Harry már régen megérezte volna. Neki mindig is volt egy hatodik érzéke az ilyesmihez, ami most nem jelzett. Teljesen biztos volt benne, hogy Odry nem akar semmi rosszat, sőt csak segíteni akar. Soha nem próbálta meg kiszedni Harryből, hogy mit csinál, de mindig ott volt, ha segítségre volt szüksége. Még az azkabani betörést is elintézte neki.

- De tudom, Dean. Engem ez a nő húzott ki a pácból nem is egyszer. – Mivel Ginny is furcsán nézett rá, hozzátette. – Még akkor is, mikor az aurorok el akartak vinni, mert miattam a Mungóba került valaki. Jobban mondva ez kétszer is megtörtént.

Eltolta maga elől a tányért, és felállt.

- Ginny, beszélhetnénk? – kérdezte a lánytól, aki gyorsan magába gyűrte az utolsó falatokat, és elindult a Harry után.

Meg sem álltak a hetedik emeletig, ahol a szükség szobájába húzódtak be a kíváncsi szemek elől.

- Nekem nem is említetted Mrs. Octondont – mondta Ginny, miután beléptek a kicsi, de otthonos helyiségbe, ahol néhány puha matrac kapott helyet.

Harry, mielőtt válaszolt volna, levágódott az egyikre, és elnyúlt rajta.

- Nem tartottam fontosnak, hogy még ezzel is zaklassalak, utána meg teljesen kiment a fejemből. Egyébként mi bajotok vele?

- Nekem semmi, csak kicsit szigorú, meg állandóan morcos. Én még nem láttam mosolyogni azt a nőt, de el kell ismerni, hogy jól tanít. Belénk veri a nonverbális varázslatokat, az biztos.

- Mutasd, mit tudsz – mosolygott a lányra.

Ginny mutatott neki néhány egyszerűbb hang nélküli bűbájt.

- Te megtanultad a nonverbális varázslatokat? – kérdezte a lány.

Harry csintalanul elmosolyodott, majd egy pálcaintéssel felemelte Ginnyt, és a saját ölébe pottyantotta.

- Megfelel? – kérdezte, majd meg sem várva a választ, megcsókolta a megszeppent, de cseppet sem tiltakozó lányt.

Pár órával később a szétdobált ruhák között, néhány fehérneműben ücsörögtek összegabalyodva, eufórikus állapotban.

- Kezdek fázni – mondta Ginny, majd közelebb bújt a fiúhoz.

Harry nem akarta elengedni a lányt, és azt sem akarta, hogy felöltözzön, viszont a pálcája a nagy hevességben messzire gurult. Oda sem figyelve intett ujjaival, és halkan invitót suttogott, de maga sem hitt a sikerben. Legnagyobb meglepetésére a pálca hezitálás nélkül a kezébe ugrott.

- Merlinre, Harry – nyögte Ginny. – Ugye csak a szemem káprázott, és te nem pálca nélkül varázsoltál?

A fiú félős mosolyt küldött felé.

- Ígérd meg, hogy erről senkinek sem beszélsz – mondta, miután belegondolt abba, hogy ebből milyen zűrök lehetnek.

- Persze, de ez nagyszerű – ugrott a nyakába a még mindig majdnem meztelen lány.

Harry egy néma bűbájjal meleg takarót vont maguk köré, amibe teljesen beleburkolóztak.

Az egész napot barátnőjével töltötte, bár lementek a Nagyterembe ebédelni, de igyekeztek nem túl nagy feltűnést kelteni. Arra azért szakított időt, hogy beszélgessen az új DS szakkör tagjaival, és megnézze, hogy haladnak. Meglepetésére jól fejlődtek – ebben talán az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárnőnek is nagy szerepe volt. Adott pár hasznos tanácsot – nem felfedve saját képességeit -, majd este nem túl szívesen, de elszakadt Roxforttól és Ginnytől.

Amint belépett a még mindig óriási lakásukba, meglátta Hermione levert és Ron hamuszürke arcát.

- Veletek meg mi van? – kérdezte aggódva.

- Az animágia… azt hiszem én itt abba is hagyom – mondta Ron egyre sápadtabban. Úgy tűnt, bármi is a probléma, nagyon rosszul esik még csak beszélnie is róla.

- Mi történt? – kérdezte Harry felvont szemöldökkel, mert semmi elváltozást nem látott a fiún, bár, ha jól megnézte, mintha valami nem stimmelne a pólójával, mert itt-ott kidudorodott…

Ron szégyenlősen vetkőzni kezdett, és mikor levette magáról a pólót, Harry olyat látott, amit rémálmaiban sem szeretett volna.

A fiú mindkét oldalából négy-négy szőrös valami állt ki, melyek pont úgy néztek ki, mintha póklábak lennének, míg testét erős, fekete szőrszálak fedték, amik tüskeként álltak ki testéből.

- Menj el a Szent Mungóba – mondta Harry. – Jól látom, hogy Aragoghoz kezdtél hasonlítani?

Ron láthatóan egyre nagyobb hányingerrel küszködött, miközben beszélt.

- Lecsuknának a gyakorlás miatt, egyébként meg azt írta az animágia könyv, hogy elmúlik néhány óra alatt. Két óra már eltelt, és már sokkal kisebbek, mint voltak. Hermione szerint sem kell izgulnom, csak ne utálnám ennyire a pókokat – arca szinte elzöldült, majd elindult a mellékhelyiség felé. – Megyek hányni.

Harry utálkozó arcot vágott, mikor meghallotta az öklendezést.

- Szegény. Nem lehet kellemes élmény – fordult Hermione felé.

- Ma már nem először van rosszul. Egy órája értem haza, de azóta tízpercenként rájön.

Harry a fiú után ment, aki a vécékagyló előtt térdelt remegő lábakkal, míg szőrös, felesleges, fekete végtagjaival a csempén támaszkodott. Előhúzott néhány zsebkendőt, majd átadta a fiúnak egy pohár víz kíséretében.

- Egy kis teát kellene innod, attól jobban leszel. Megyek, főzök neked.

Néhány perc múlva Hermione elé állt, kezében a gőzölgő teával.

- Hermione, van valami altató bájitalod? – kérdezte.

- Van, de Ron nem fogja meginni. Azt mondta, hogy képtelen lenne aludni, és még a bájitallal is rémeket álmodna.

- Nem baj, beleteszem a teájába. Szerintem ezt jobb, ha átalussza.

- Igazad van – mondta a lány, majd elment, és egy üvegcsével tért vissza.

Harry beleborította a teába, majd az éppen a fürdőből kijövő Ron kezébe nyomta. A fiú szó nélkül megitta, és Harrynek már csak annyi dolga volt, hogy elkalauzolja az ágyáig, amibe Ron egy hirtelen mozdulattal bele is dőlt.

- Elaludt – mondta, mikor visszatért a nappaliba.

- Végre – sóhajtott Hermione fáradtan. – Nem irigylem. Amikor megláttam, én is majdnem rosszul lettem, sajnos az ilyesmire nem számíthat előre az ember.

- Tényleg nem. Veled történt valami érdekes? Megtudtál valamit Mrs. Pitonról?

- Igen, mondani is akartam, de Ron miatt minden kiment a fejemből. Harry, semmi sem úgy van, ahogy azt eddig gondoltuk! – sápadt el az emlékei hatására. - Reggel, amikor bementem hozzá, éppen ágyazott a nővér. Felcsúszott Rara hálóingének az ujja, és én megláttam a bal alkarján a Sötét Jegyet!

- Tessék? Piton felesége is halálfaló volt? Mondjuk a férje után nem csodálom…

- Ez még csak a kezdet, hagyd, hogy befejezzem! Kifaggattam a nővért, aki végül megtört, és elárulta, hogy Mrs. Pitont az aurorok juttatták a Szent Mungóba. Addig kínozták, amíg ilyen állapotba nem került… - Hermione szeméből lassan egy könnycsepp indult el.

- Az aururok? Biztos ez? Én úgy tudtam, a kínzás csak a halálfalókra volt jellemző, az aurorok Veritaserumot alkalmaztak a kihallgatásnál, majd aki bűnös volt, Azkabanba került. Ott folyt a kínzás a dementorok által - motyogta, miközben arra gondolt, hogy ő is mindig auror szeretett volna lenni, mióta tudomást szerzett erről a foglalkozásról. A gondolat, hogy munkájából adódóan, fizetésért megkínozzon egy embert, akiről akár az is kiderülhet később, hogy ártatlan, iszonyt keltett szívében.

Hermione válaszul ledobott egy papírlapot a fiú elé.

- Kutattam egy kicsit. Ezt a zárt részlegből szereztem meg.

Harry nem kérdezte, hogyan tette, inkább gyorsan olvasni kezdte a pergamenlapot, ami valamiféle jegyzőkönyv lehetett.

- Mordon volt a vallató? – lepődött meg. – Ő jutatta a Mungóba?

A lány bólintott.

- Ő is. A társait nem ismerjük, talán már nem is élnek. És van itt még valami: a papírból kiderül, hogy nem hívták Mrs. Pitonnak. Talán nem vette fel Piton nevét, hogy ha elfogják, ne keverje gyanúba őt is. Titkolni próbálták a házasságot, de ezen a pergamenen fel van tűntetve, hogy férjnél van, de az ő neve ismeretlen.

- Várj, lassabban, had gondolkodjam! Tehát Mrs. Piton… vagyis Black… szóval Rara halálfaló volt, elkapták az aurorok, megkínozták, így a Szent Mungóba került. Piton viszont ebben az időben lett tanár! Biztos vagyok benne, hogy maga kérte Voldemortot, hogy a Roxfortba mehessen, hogy kémkedjen, így megbosszulva feleségét. Abból, ahogy mindig gondoskodott róla ennyi éven át, kiderül, hogy nagyon szerethette. Nem hinném, hogy nem forralt gyilkos bosszút azok ellen, akik tönkretették a boldogságát! Ezek szerint mindig is jól sejtettem: Piton áruló volt! Sohasem tért át a mi oldalunkra, csak várta a megfelelő pillanatot a bosszúra. Hisz Mordont is hogy gyűlölte egész negyedik alatt, most már értem, miért!

- Valószínűleg igazad van. De valamit akkor sem értek. Ha tényleg Voldemort pártján áll, akkor miért segített nekünk a Fonó soron? Hagyhatta volna, hogy Ginny meghaljon, és engem is simán megölhetett volna. Ti sem lettetek volna neki ellenfelek a kórház előtt. Ha Rara miatt már biztosra vehetjük, hogy nem a mi pártunkon áll, akkor miért csinálta?

- Szerintem ő már rég nem áll senkinek se a pártján, csak a sajátján – morogta Harry, próbálva rendet teremteni kusza gondolatai között.

- Lehet. Menjünk aludni, majd holnap kipihentebben megbeszéljük – mondta ásítva Hermione, de később kiderült, egyikőjük sem aludt valami fényesen aznap éjszaka.

Harry álmában egy fekete hajú nőt látott, aki védekezésre képtelenül fekszik Mordon lába előtt, aki egyre csak újabb és újabb kínzó átokkal sújtja, mialatt torz arca gúnyos vigyorra húzódik…

Írok egy kritikát!

Következik:  Mennyből az Adava