Harry a csónak felé úszott, miközben idegesen körbetekintett, de csak Ront látta. Aztán észrevette, hogy a révész ledobja fekete esőkabátját, kibújik csizmájából, majd a vízbe veti magát.

A fiúk ügyetlenül felhúzták magukat a csónak szélén, ami mindig ki akart billenni, majd a víz felé pillantgattak, és elvégeztek néhány kutató bűbájt, ami így hirtelen az eszükbe jutott.

Pár pillanat múlva a csónakos férfi kibukkant a habokból, karjai közt tartva az ájultnak tűnő Hermionét. A fiúk gyorsan behúzták őket a csónakba, majd megvizsgálták barátnőjüket.

A csónakos ellentmondást nem tűrő mozdulattal félretolta őket, majd a lány fölé hajolt, és levegőt fújt a tüdejébe. Hermione rögtön magához tért, és vizet öklendezett. Harry erre már tudott egy jó erősítő bűbájt, így lassan a lány teljesen magához tért.

A révész visszaült a helyére, és azonnal irányítani kezdte a járművet a part felé. Ron megszárította mindannyiukat, miközben már meg is érkeztek a szárazföldre. Hermione már meg sem lepődött, amikor ölbe kapták, és kivitték a partra.

- Mindent köszönök, uram – mosolygott a férfira.

- Olef – válaszolta a révész, és újra kivillantotta hiányos fogsorát.

- Köszönöm Olef – mondta Hermione, majd intett barátainak, hogy itt az ideje, hogy induljanak.

Harry szintén mindent megköszönt Olefnek, míg Ron csak megvetően horkantott egyet, majd útnak is indultak – egy kicsit távolabb a parttól akartak hoppanálni.

- Olef… hogy oda ne rohanjak… - motyogta Ron az orra alatt.

- Új hódoló a láthatáron? – vigyorgott Harry Hermionéra. – Ráadásul megmentette az életedet. Ha fehér lova nincs is, fehér fogai akadnak…

- Kisebb kihagyásokkal… - nevetett rosszindulatúan Ron.

- Ne légy gonosz! – vette Hermione védelmébe a férfit. – Te talán kihalásztál volna a vízből? Megmentette az életemet!

- Aztán lesmárolt! – közölte vádjait a vörös hajú fiú.

Hermione kérdő tekintetét látva Harry gyorsan mentette a helyzetet.

- Mesterséges lélegeztetést alkalmazott – közölte a lánnyal.

- Nagyszerű. Inkább ő, mint egyesek – jelentette ki Hermione jelentőségteljes pillantást vetve Ronra, majd előresietett.

- Most meg mi a baja? – nézett barátjára Ron.

- Csak annyi, hogy sem a hely, sem az idő nem alkalmas féltékenységi jelenetek rendezéséhez – mondta ki Harry.

- Még hogy féltékenységi jelenet! – játszotta az értetlent Ron.

- Az. Ha odavagy Hermionéért, hívd randira. Ha meg nem, ne érdekeljen, hogy más esetleg érdeklődik iránta. És most menjünk. Ha elkésünk a Minisztériumból, oda az alibink, és a vizsgalehetőségünk!

- Szent Merlin, a vizsga! – sápadt el Ron.

Kilenc előtt öt perccel rendbe szedett ruhában estek be a Minisztériumba, ahol Mrs. Octondon már várta őket.

- Örülök, hogy épségben ideértek. Éppen elég az idő a vizsga előtt az adminisztráció elkészítéséhez. Ha valaki kérdezi, az elmúlt másfél órában a papírokat töltöttük ki. Én már mindent elintéztem, csak alá kell írni a kérvényt, meg a többi papírt, itt és itt – nyomta a fiúk orra elé a megfelelő lapokat.

Aláírás után a vizsga helyszínére sietett a trióval. A minisztérium épületének liftje egy olyan hatalmas teremhez szállította őket, amely alkalmas volt hoppanálás vizsga letételére.

- Mindent sikerült megbeszélni a barátjukkal? – kérdezte utazás közben a nő.

- Fogjuk rá – válaszolta Harry. A menekülés körülményei egy kicsit elterelték figyelmét a látogatás sikertelenségéről, de most újult erővel tört fel benne a düh Piton iránt. Megelőzte őket, de csak néhány nappal! Miért nem sikerülhet valami elsőre?

A vizsga alatt sem volt éppen nyugodt, mégis sikerrel teljesítette a követelményeket. Elszánt volt, tudta, hogy milyen nagy szüksége van a szabad hoppanálási bizonyítványra, ezért koronázta siker próbálkozását elsőre. Ron féltékenységi rohama ellenére is ügyes volt – hisz ő már előző próbálkozásakor is majdnem sikeresen vizsgázott.

Tíz órakor Mrs. Octondon kíséretével beszálltak a liftbe, hogy elhagyják az épületet, amikor az egyik emeleten maga Rufus Scrimgeour lépett be melléjük.

Scrimgeour maga talán jobban meglepődött a váratlan találkozáson, de hamar összeszedte magát.

- Mr. Potter, mit keres itt? – kérdezte. – Meggondolta magát, és mégis elfogadja az ajánlatomat?

- Nem uram, nem változott semmi. Hoppanálás vizsgát tettem barátommal, Ron Weasleyvel, azért vagyunk itt.

- Két órája azt a hírt kaptam, hogy hárman illetéktelenül behatoltak az Azkabanba – jelentette ki hirtelen a miniszter, figyelve a fiatalok arcvonásait, hátha egy rezdüléssel elárulják magukat. – Nem tudom miért, de azonnal ön és két iskolai barátja jutott eszembe. Ezt mivel magyarázza?

- Én ezt nem tudhatom – válaszolta Harry rezzenéstelen arccal. – De miért akarna bárki betörni az Azkabanba? Inkább kimenekülni szokás onnan. Voldemort híveinek nagy része már megszökött. Ki olyan van még ott, akit meg akarnának szöktetni?

A miniszter arca összerándult Voldemort nevének említésekor, de összeszedte magát.

- Azért én kíváncsi lennék az alibijükre. Mit csináltak reggel nyolc órakor?

- Erre én is felelni tudok, miniszter úr – szólalt meg Odry Octondon a beszélgetés alatt először. – Mr. Potter és barátai fél nyolc óta velem vannak, a vizsga dokumentációit töltötték ki. Hisz a szavamnak, vagy egyéb tanúkra is szüksége van? – kérdezte kicsit kihívóan. Hisz a legjobb védekezés a támadás!

- Nem szükséges egyéb tanúkat kerítenie – húzta el a száját Scrimgeour, de látszott rajta, hogy nincs meggyőzve. – Mindezek ellenére, magukon fogom tartani a szemem. Nem szeretem, ha valaki a hátam mögött hülyére akar venni! Nem tudom, hogyan csinálták, de biztos vagyok benne, hogy önök voltak Azkabanban!

- Ezt akár hívhatnánk rágalmazásnak is – mondta Harry, miközben kilépett a liftből. – De én biztos vagyok benne, hogy a miniszter úr nem gondolta komolyan – játszotta magát.

Meg sem várva a miniszter válaszát, elsétált, nyomában barátaival, kezében a bizonyítvánnyal. Amint kiértek az épületből, mindhárman dehoppanáltak a kivett lakáshoz.

- Ez közel volt, Harry – jegyezte meg Ron.

- Nem hagyom, hogy keresztbetegyen Scrimgeour. Ha nem lenne Mrs. Octondon, nem tudom, hogy mit tettünk volna. Mindenesetre tartozunk neki eggyel – mondta Harry, miközben fel-alá járkált az apró nappaliban.

- Ülj már le, Harry, elszédülök. – Hermione megfogta Harry ruhája szélét, és maga mellé húzta a kanapéra. – Már reggel mondani akartam, hogy nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült nonverbálisan patrónust idézned. Úgy tűnik, neked mindenféle varázslattípusnál ez megy a legjobban.

- A szükséghelyzet hozta ki belőlem. Csak kellően rám kell ijeszteni, és bármire képes vagyok – mondta vigyorogva.

- Egy kicsit megijedtem, mikor jöttek a dementorok. Nonverbálisan még én sem tudok patrónust idézni – mondta Hermione, egy halvány mosoly kíséretében.

Egy darabig csendben gondolkoztak, amikor Ron szólalt meg.

- A horcruxszal viszont megint befürödtünk. Ezek szerint Piton is tud róluk, ami nekünk a legkevésbé sem jön jól. Valószínűleg a medál már Tudjukkinél van…

- Ron, nem Tudjukki, hanem VOL-DE-MORT! – szótagolta a lány idegesen.

- Jól van már! – kiabált Ron felháborodva.

- Mi lenne, ha befejeznétek? – kérdezte Harry csendesen, de barátai mintha meg se hallották volna.

- Nem értem, hogy nem lehet felfogni, hogy nem Tudjukki, hanem Voldemort! – kiabált már a lány is. – Tanuld már meg, hogy ki kell mondanod a nevét, különben mindig félni fogsz tőle!

- Nem lehet mindenki olyan bátor, mint ti – feleselt vissza Ron.

Harry, megunva a veszekedést, felállt, és bement a szobájába, de a barátai észre sem vették. Elterült az ágyon, behunyta a szemét, és gondolkozott.

Piton mindenképpen tud a horcruxokról, hiszen akkor nem kereste volna Mungdungusnál. Ha viszont ő megszerezte, akkor az már Voldemortnál van, ami rá nézve elég nagy gond. Ha a Sötét Nagyúr tudja, hogy keresi a lélekdarabokat, akkor akár bele is dőlhet a pálcájába, hiszen fikarcnyi esélye sincs ellene. Ez az egyetlen előnye: az inkognitó. Addig van esélye a horcruxok elpusztítására, míg titokban teheti. Ezért is nem bízhat senkiben, hiszen így van a legtöbb remény arra, hogy megsemmisítse a lélektöredékeket.

De mi van akkor, ha Piton nem is tud róla, hogy ő ismeri a horcruxokat? Lehetséges lenne, hogy Dumbledore nem mondta el annak a mocskos árulónak? Hiú ábránd, neki nincs ekkora szerencséje. Tehát se ideje, se előnye; csak magára támaszkodhat, és a barátaira, senki más nem segíthet. Az most a legokosabb, ha megül a fenekén egy darabig, és képzi magát Hermione segítségével.

Felpattant az ágyról, és kiviharzott a nappaliba, ahol még mindig folyt az emelt hangú vita.

- Fejezzétek már be – nyögte elkeseredetten, de a másik kettő, mintha ott se lenne, meg sem hallották, csak mondták tovább a magukét.

- Befejeznétek végre? – ordított rájuk, mire Ron is és Hermione is rákapta a tekintetét. Úgy érezte, hogy most már normál hangerővel is beszélhet, figyelni fognak rá. – Na végre. Mi lenne, ha esetleg elnapolnátok ezt a roppant fontos vitátokat, és inkább a feladatunkra koncentrálnánk?

- Harry… - kezdte Hermione harciasan, de a fiú nem hagyta, hogy folytassa.

- Nem érdekel, hogy Ron Voldemortot mond, vagy Tudjukkit. Az érdekel, hogy segít, és mellettem áll. Nekem ez mindennél fontosabb, Hermione. Annak is nagyon örülnék, ha az amúgy is rongy idegeimet megkímélnétek az ilyen ordibálósditól. Megtennétek? – nézett rájuk könyörgő szemekkel.

Hermione egy nagyot sóhajtott, mint aki lemondani készül az életéről, vagy valami tragédia érte, hogy nem neki van igaza a vitában.

- Rendben, de te se kiabálj velünk.

Harry teljesen ledöbbent.

- Ja, értem, nektek le lehet egymás fejét ordibálni, de én bele se szóljak. Azt hiszem, az elfojtott szexuális vágyaitokat nem így kellene kiélnetek, és akkor én sem fogok veletek kiabálni.

Elégedett volt magával, mert barátai teljesen elvörösödtek. Könnyen járt a szája, ő már tudta, miről beszél. Ront és Hermionét ette a fene egymásért, ezt a hülye is látta, csak ők nem.

- Mondod te, aki azt se tudja, mi fán terem a nő! – feleselt vissza Hermione, mire Harryn volt a pirulás sora. – Ugye? – tette hozzá a lány kissé elbizonytalanodva.

- Nem rólam volt szó – terelte a témát -, hanem rólatok. Örülnék, ha megbeszélnétek egymással a kapcsolatotokat, és nem marnátok egymást folyton, mint két óvodás. De ne most! Most a horcruxokat akartam veletek megbeszélni. – Mire végigmondta, már vissza is nyerte az eredeti arcszínét.

- Vissza kellene mennünk a Griffendél kriptába, mielőtt Voldemort, vagy Piton megelőz minket – mondta Hermione, immár sokkal nyugodtabban.

- Igen, de ahhoz még tanulnunk kellene, nem is keveset. A nonverbális varázslatokat, a kombinált varázslatokat, és nem ártana fizikailag is összeszednünk magunkat – mondta Harry letörten. – Máris elkéstünk!

- Nekem van egy ötletem, hogy tanulhatnánk gyorsan, minden időnket kihasználva, de nem csak egyszer. – A szobájába rohant, és visszatért egy aprócska láncon függő homokórával.

- Egy időnyerő! Hermione, te zseni vagy. De honnan szerezted? Én úgy tudtam, mind megsemmisült a Minisztériumban…

- De ezek szerint mégse. Emlékeztek, hogy Piton házában először a nappaliban néztem körül, mielőtt felmentem az emeletre? Ezt az időnyerőt az egyik polcon találtam, és azonnal zsebre vágtam, hátha szükségünk lesz rá. Csak azért nem mondtam eddig nektek, mert abban a nagy fejetlenségben elfelejtettem, később meg feleslegesnek ítéltem meg, nehogy mindig használni akarjátok! – pirult el a lány.

- Semmi gond – legyintett Harry. - De hogy fogjuk megoldani a használatát?

- Megoldom, ne aggódj. Készítek egy beosztást, és aszerint fogunk élni, úgy két hétig. Egy hétig leírom, hogy mit csináltunk, mikor hol voltunk, és egy hét múlva visszatekerjük az időnket, és igyekszünk úgy megoldani mindent, hogy ne találkozzunk egymással.

- Ez nekem magas, de bízom benned, Hermione. Csak össze ne találkozzunk magunkkal – szúrta közbe Ron.

- Végül is, összezavarodnál, ha most bejönne az ajtón egy másik Ron Weasley? Rögtön tudnád, hogy te vagy az, csak használtad az időnyerőt, nem? – kérdezte Hermione élénken, vigyorogva.

- Igen, de egy kicsit fura lenne.

- Azt mondod, Hermione, hogy akár önmagunkkal is párbajozhatnánk?

- Miért ne? Bár nem tudom, hogy mennyire lenne ez jó ötlet, de ki lehetne próbálni. Ha nem működik, akkor áttérünk arra a módszerre, hogy külön edzünk, a rendes időben itt, a visszatekert idősíkban valahol máshol. Az egymással párbajozás azért sem jó ötlet, mert mi még kispályások vagyunk a későbbi magunkhoz képest. Legalábbis remélem.

- Hogy tudod megkülönböztetni az időket egymástól? Bele fogunk zavarodni – vetette közbe Ron.

- Készítek egy jó nagy táblázatot, amibe mindig leírom, hogy ki mit csináljon. Ha valamivel készen vagy, csak kipipálod, és már mehetünk is tovább. Annyi a trükk, hogy két ilyen tábla kell, mostanra, meg egy olyan, amit egy hét múlva fogunk használni. Érthető?

Harry megrázta a fejét, de ugyanolyan értetlen képet vágott Ron is.

- Hagyjuk, csak bízzatok bennem, rendben? Mindig azt csináljátok, amit mondok.

- Ezt még mi is felfogjuk – nevetett Harry. – Így könnyű lesz, ha te figyelsz a dolgokra.

- Jellemző – vicsorított Hermione, de egy perccel később már mosolygott is. – Még ma készítsük el a beosztást, rendben? Sőt, néhány tértágító bűbájjal nagyobbá tehetnénk a lakást, hogy tudjunk idebent gyakorolni.

Harry arcáról le lehetett olvasni az értetlenséget.

- Hermione, fogalmam sincs, hogy működnek a tértágító bűbájok.

- Én is csak egy könyvben olvastam. Itt az ideje kipróbálni – mondta vidáman.

Bement a fiúk hálószobájába, és néhányszor elgyakorolta a megfelelő pálcamozdulatot. Néhány perc múlva rászegezte pálcáját az egyik falra, és hangosan mondta ki a bűbájt.

- Stiricus motionallic ranecimus!

A fal halványan megremegett, de nem mozdult. Hermione elpróbálta még néhányszor, mire valamiféle változást tudott elérni. A fiúk legnagyobb meglepetésére egy egész métert arrébb araszolt a fal.

- Ezt én is meg akarom tanulni – lépett a lány mellé Harry. – Mutasd, hogyan csinálod.

Hermione még néhányszor elismételte a varázslatot, miközben a fal egyre jobban eltávolodott tőlük. Harry rászegezte pálcáját a másik falra, és ő is lelkesen mondogatta a varázsigéket. A lány többször is kiigazította, hogy nem ranicimus, hanem ranecimus. Úgy negyedik próbálkozás után már neki is megremegett a fal, az ötödikre már el is mozdult. Ron szintén beállt gyakorolni. A teljes lakást kibővítették két teremmel, és egy kisebb helyiséggel, ahol majd aludni, és tanulni fognak.

Mikor fáradtan letelepedtek újdonsült szobájukba, Hermione elkezdte írni a táblázatot, néha egy-egy kérdést intézve a fiúkhoz.

- Mivel akarjuk kezdeni a tanulást? – kérdezte a lány.

- A nonverbális varázslást kellene gyakorolnunk – vágta rá Harry.

- Akkor holnap reggel azzal kezdjük, nyolctól délig azt gyakoroljuk. Ebéd után pedig az elmélettel fogunk foglalkozni, és az okklumenciával – mondta, miközben írogatta a táblázatot, majd nyomatékosan hozzátette – Mindhárman. Az okklumenciát, és a legilimenciát kettőtől tanuljuk hatig, néha pihenünk csak. Estére pedig mindenki kap egy csinos kis olvasmány az elkobozott könyvekből, és olvasni fog, mint a kisangyal.

Ron felnyögött, de Harry eltökélten bólintott.

- Rendben – folytatta a lány. – Nem szánok a nonverbális varázslatokra három délelőttnél többet, de az okklumenciára több idő kell. Úgy hétszer négy óra elég lesz. Tehát ma van augusztus 22-e, péntek. Szombaton, vasárnap, hétfőn délelőtt nonverbális varázslatok, délután okklumencia. Kedden délelőtt az elolvasott könyvek tartalmát fogjuk megbeszélni, hogy ki milyen érdekességre, használható információra akadt. Délután megint okklumencia, és legilimencia.

A lány várakozóan a fiúkra nézett: Ron arca teljes döbbenetet sugárzott, de Harryé eltökéltséget.

- Szerdán délelőtt elkezdhetnénk párbajozni, a nonverbális varázsigék segítségével, aztán a kombinált varázslatokat fogjuk megtanulni, amit még én sem tudok, de átnéztem már néhány idevágó szakirodalmat. Berendezzük a termet, csinálunk valami jó kis akadálypályát, és harcolunk. Csütörtökön szintén.

- Teljesen le fogunk fáradni délutánra – szúrta közbe Ron.

- Annál jobb, legalább jobban megy majd az okklumencia.

Harry látta, hogy Hermione hajthatatlan, és ennek kifejezetten örült, hiszen ö is ugyanilyen elszánt volt.

- Pénteken pihenőt hirdetek, meglátogathatnánk Ginnyt is. Szombaton pedig használjuk az időnyerőt, és átköltözünk a másik tértágított terembe. Mivel egy konyha van, úgy oldjuk meg, hogy egyik nap mi főzünk, másik nap az alteregóink. Kérdés?

- Mit fogunk ezután tanulni? – kérdezte Harry élénken.

- Lehetetlent – csillant meg a lány szeme.

- Mire gondolsz? – kérdezte Ron összeszűkült szemmel.

- A pálca nélküli varázslást, utána a pálca nélküli, nonverbális varázslást.

- Megvesztél?!! – szűkölte Ron. – Egy millió varázslóból három, ha meg tudja csinálni!

- A Föld népsűrűsége több mint hat-ezer-millió ember, amiből legalább ötszáz-millió varázsló. Az kontinensenként száz-millió, amiből százan tudnak pálca nélkül, nonverbálisan varázsolni, és ebből mi leszünk hárman – mondta, miközben felállt, és csípőre tett kézzel, hetykén a fiú elé állt.

- Mi van, ha a nonverbális varázslatokat sem tudjuk megtanulni? – ellenkezett a vörös hajú fiú.

- Csak a magad nevében beszélj, Ron, de ha nem tanulod meg, le is út, fel is út!

- Hermione, ne légy ilyen szigorú – szólt közbe Harry.

- De, Harry, az leszek, veled is, és magammal is. Lehetetlenre vállalkoztunk, legalább tegyünk meg mindent, a legjobb tudásunk szerint. Nem vagytok ti olyan buták, hogy ne tudnátok megtanulni a legalapvetőbb dolgokat, és tehetségesek is vagytok. Csak eddig lusták voltatok. Ha már rám ruháztátok a tanár szerepét, akkor tanuljatok is, és hallgassatok rám. – Leült a fiúk mellé, majd halkan hozzátette. – A varázslóvilág minden reménye bennünk van. Nem akarok lazítani, ha közben küzdhetek Voldemort ellen.

Harry barátian magához ölelte a lányt, és mosolyogva szólt hozzá:

- Köszönjük, Hermione.

A következő hét bekerült Harry legfárasztóbb, mégis legérdekesebb hetei közé. Szombaton reggel nyolckor kiugrottak az ágyból, és már gyakoroltak is. Minden órában tartottak egy ötperces szünetet, de eléggé fárasztó volt a gyakorlás így is. Harry néha képtelen volt koncentrálni, és ilyenkor nem ment a nonverbális varázslat. Hermione nem volt velük elnéző, ha csak suttogni merték a varázslatot, megátkozta őket.

Ron persze csak zsörtölődött, de Harry ilyenkor mindig keményebben próbálkozott. Érdekes felfedezés volt, hogy a nonverbális varázslatoknál koncentrálni kell, míg az okklumenciánál pontosan ennek ellenkezőjét kellett tenniük. Mivel délutánra elfáradtak, nem volt nehéz Harrynek kiürítenie az elméjét. Senki sem tudta, hogyan kell legilimizálni, eleinte csak az elme kiürítését gyakorolták, ami nyugodt körülmények között meglepően gyorsan ment Harrynek. Ront könnyen ki lehetett borítani a lelki egyensúlyából, ahogy eleinte Harryt is, de ő egyre többet próbálkozott, már a nonverbális varázslás gyakorlása közben is. Meglepődött az eredményen, hiszen így sokkal könnyebben mentek a néma bűbájok és átkok is.

Annyira egyszerű volt az egész, hogy el sem hitte Hermionénak, hogy nem kell mást csinálni, mint egy konkrét képre gondolni, aztán azt is elengedni.

- A könyv azt írja – mondta aznap Hermione -, hogy képzeld el, hogy sötét van, semmi sem látszik körülötted, csak feketeség. Becsukhatjátok a szemeteket nyugodtan, úgy könnyebb lesz. Egyszerűen csak a légzésetekre figyeljetek, és hagyjátok magatokat… hogy is mondjam, elbambulni.

- Ennyi az egész? – kérdezte hitetlenül Harry.

- Ennyi. Ha ez megy, akkor az elmekiürítés már meg is van.

Egész délután ezt gyakorolták, csak ültek egymással szemben, és üres szemmel bámultak egy-egy pontot a teremben. Miután Hermione megunta a sehol-sem-vagyok állapotot, nehezített a körülményeiken.

- Ha már a fizikumunkat is erősíteni akarjuk, akkor próbáljuk úgy kiüríteni az elménket, hogy közben futunk, és tornázunk is.

- Hermione, egy kört nem bírnék futni – nyögte Ron, de rögtön elhallgatott, és fel is állt, mikor elkapta a lány szúrós pillantását.

Mindhárman elkezdtek nyargalni a teremben körbe-körbe. Úgy tíz perces futás után Harry feladta, és végigterült a padlón, elégedetten magával, hiszen sikerült kiürítenie az elméjét. Bár majdnem elesett a saját lábában, de legalább már sikerült. Büszkeség öntötte el a lelkét, hogy képes volt megtanulni, és még sincs igaza Pitonnak. Már ezért megéri megtanulni az okklumenciát, hogy egyszer bebizonyíthassa annak a szemétnek, hogy erre is képes.

A lány bekerült a látóterébe, de ő nem figyelt rá, csak bámult a plafonon egy apró, fekete pontot, ami mintha ölelően köré fonódott volna, és ő elmerült a fekete ködben. Lassan kitisztult a látása, és képes volt Hermionéra fókuszálni.

- Próbálj legilimizálni – mondta a lánynak.

Hermione gyanakodva nézett rá, de a könyvéhez sétált, és kikereste belőle a pálcamozdulatot. Leült Harryvel szemben.

- Legilimens. – Semmi sem történt. Hermione még néhányszor elismételte, de vagy Harry volt képes megőrizni a lelki egyensúlyát, vagy a lánynak nem sikerült a varázslat.

Hermione, megunva a sikertelenséget, Ronhoz fordult.

- Legilimens – kiáltotta erélyesen, majd megrándult az arca, és egy pillanatra mintha bűvöletbe esett volna, de pislantott egyet, és már el is múlt.

- Láttál valamit? – kérdezte Harry.

- Nem tudom, mintha az Odút láttam volna, és egy pókot – mondta a lány, mire Ron felmordult.

- Igen, a macim, amit átváltoztattak Fredék – morogta a fiú.

- De jó, akkor sikerült valamit elérnem. Ezt még viszont gyakorolni kell – mondta Hermione vidáman. – Az a jó az egészben, hogy minden tudunk, csak gyakorolnunk kell, meg itt ez a csomó könyv, amiből rengeteget tanulhatunk.

A széles vigyorból egy ásítás lett, majd könnybe lábadtak a lány szemei a fáradtságtól.

- Szerintem mára ennyi elég volt. Holnap folytatjuk, és nincs kegyelem, neked se Ron. Büszke vagyok rád, hogy már legalább néhány varázsige megy nonverbálisan.

Egy hangos dördülés hallatszott a mellettük lévő teremből, mire Harry és Ron felpattantak, de a lány visszahúzta őket.

- Nyugi fiúk, csak mi vagyunk azok. Ha segítségre van szükségük, átjönnek. De érdekes így beszélni magunkról – nevette el magát. – Menjünk pihenni, mert én fáradt vagyok – mondta, miközben ásított egy nagyot.

- Ja, ha éhesek vagytok, nyugodtan menjetek a konyhába valami vacsoráért, csak írjátok rá arra a naptárra ott, hogy hány óra hány perckor mentetek ki – motyogta halkan, miközben a falon lévő naptárra mutatott, és a felette lévő órára. – Ne töltsetek ott sok időt, és sohase felejtsétek el ráírni az időt, mert az rosszul sülne el. Megyek zuhanyozni, az ágyatokra készítem az olvasnivalót.

Harry elismeréssel adózott a lánynak, aki mindenre gondolt, és nem felejtett el semmilyen apróságot. Mielőtt kiléptek a konyhába, bevésték a naptár megfelelő rublikájába az időt, majd visszafele ugyanúgy.

Mikor visszaértek, Hermione már az ágyában olvasta a könyvét, de látszott rajta, hogy őt is megviselte a mai nap. Arca nyúzott volt, a szeme majdnem leragadt. Harry is hasonlóan érezte magát, úgyhogy egy gyors zuhanyzás után belevetette magát az ágyba, és ő is olvasni kezdte a neki szánt könyvet.

Mágikus védekezés a sötét ártásokkal, és használójukkal szemben címűt kapta, és örült is neki, hogy valami érdekeset olvashat. Hasra feküdt az ágyon, egy pergament készített a könyv mellé, és nonverbális varázslattal ráfirkantotta az érdekes, vagy fontos átkokat.

A huszadik oldal körül járhatott, amikor a fáradtságtól összemosódtak előtte a betűk, és letette a könyvet, pálcát, pergament. Utolsó erejével még kiürítette az elméjét, és mély álomba segítette a fekete köd.

Írok egy kritikát!

Következő fejezet!:->